Tolnai Népújság, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-02 / 154. szám

2 »ÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1994. július 2., szombat Mit ígér a koalíció? (4.) Az ország kritikus gazdasági helyzetben van, ezt valameny- nyien tudjuk. Az elkövetkezendő négy év gyökeres életszínvo­nal-javulást nem ígér, annál több megszorításra lehet számítani. Az elmúlt évben a fizetési mérleg drámaian romlott, és ez a tendencia az idén is folytatódni látszik. Nem egyszerű konjunk­turális visszaesésről, hanem az átalakulással járó, mély gazda­sági válságról van szó, amelyre egyszerre jellemző a termelés és a külkereskedelem hanyatlása, a munkanélküliség növekedése, a költségvetési hiány szaporodása, a beruházások visszaesése, a versenyképesség romlása, a szűkös belső piac. Egyszerű gazda­ságélénkítéssel ezek a problémák aligha orvosolhatók. Mindez tovább szűkíti az új kormány mozgásterét. Ráadásul a válasz­tási kampány árnyékában jelentős, teljesítménnyel alá nem tá­masztott vásárlóerő került a piacra, amelynek inflációgerjesztő hatását már mindannyian érzékelhetjük. Mit vállalhat az új kormány? Az új kormány első lépése az lesz, hogy leltárt készít, meg­próbálja hatástalanítani a korábban elhelyezett „gazdasági" ak­nákat, és az új helyzetre felépíteni egy négy évre szóló, stabil gazdaságpolitikai koncepciót. Egyértelműen a válságkezelés lesz jellemző erre az időszakra, a szerkezetváltás és természete­sen a magántulajdon dominanciájának folyamatos megterem­tése mellett. Mindez nem zárja ki, hogy megpróbálják megfé­kezni a munkanélküliség növekedését, az inflációt, tompítani a társadalmi-gazdasági átalakulás terhei miatt éleződő szociális feszültségeket. E nehéz körülmények között különösen nagy szükség lesz a munkaadók és munkavállalók, valamint a kor­mányzat gazdasági-szociális megállapodására. Elképzelhető a növekedés? A gazdasági recessziót végre fel kell váltania egy szerény mértékű, de megalapozott gazdasági növekedésnek. Az új kormány gazdaságpolitikai koncepciója úgy kívánja a növeke­dést szolgálni, hogy támogatja a beruházásokat, a felhalmozást és a megtakarításokat, az elosztás növelésének lehetőségét pe­dig a mindenkori gazdasági fejlődés feltételévé teszi. A feladat rendkívül összetett, megvalósítása elképzelhetetlen az államháztartási reform nélkül, nem halogatható tovább az ál­lami tulajdonú vállalatok sok éve felhalmozott adósságának rendezése, a bankrendszer továbbfejlesztése és konszolidációja, a kereskedelmi bankok magánosítása. Folytatódjék a privatizáció? A koalíciós pártok szerint igen, sőt úgy vélik, hogy állami va­gyon privatizálását gyorsítani kell. De az állami tulajdonban maradó vagyont is piaci módszerekkel kell kezelni, jobban ér­vényesíteni a tulajdonosi szemléletet. A beruházások és a meg­takarítások ösztönzésétől azt remélik, hogy a hazai és a külföldi tőke nagyobb részt vállal a gazdaság újjászervezéséből. Röviden szólva: a piacgazdaság kiépítését folytatni szüksé­ges, de az alkalmazott módszereken változtatni kell. Ferenczy Europress Még egyszer a kamionokról Nemrégiben foglalkoztunk a Balatonról Iregszemcse felé te­relt kamionforgalommal. Megszólalt a cikkben egy kapospulai olvasó, valamint a rendőrség és a közút illetékese. Nem voltak egy véleményen. Most a körzeti - dombóvári - rendőrkapitány észrevételeit adjuk közre. Utalva az 1994. június 30-i számban tnegjelent olvasói levélre és hivatalos megítélésre kivetkező a véleményem: 1. A reagálás hangneme elfogadhatatlan, mert ki­oktató és a hivatal megfellebbezhetetlen tudását és bölcsességét kívánja bizonyítani. 2. A lakók közül sokan háborogtak az el­múlt három évben, csak nem kaptak nyilvánosságot. 3. Igenis megnőtt a kamionforgalom, főleg az éjszakai órákban. Ha ráné­zéssel nem tudják az illetékesek megállapítani, hogy ki az „elte­relt" és ki jönne egyébként is erre, mérjék fel kikérdezéssel. 4. Elfogadva, hogy van országos érdek, legyen elfogadva, hogy van helyi is és a helyit sem lehet egyszerűen lesöpörni az asztal­ról. Ilyen megnyilatkozásokat olvasva dejá vu érzése van az embernek, ez a stílus valahonnan ismerős ... Összességében az olvasói levélben felvetetteket nem tudták cáfolni a hivatalos emberek, csak visszautasítani. Sajnálom! Dr. Kustra József kapitányságvezető Mi történt a zárt ülésen? Örökzöld témákról is szó esett a szekszárdi képviselő- testület legutóbbi ülésén. Nem látja? Na, látja! A szekszárdi kábelteleví­ziós hálózat nézői - hogy elő­fizetők-e az nagy kérdés - lát­hatták az önkormányzat leg­utóbbi ülését nézve, hogy nem láthatnak bele az önkormány­zati kábeltelevíziós káefté ügyeibe. Azokról ugyanis az utóbbi időben zárt ülésen tár­gyalnak. Legutóbb Csáki Béla képvi­selő szólt a zárt ülés ellen, mondván, a város közvéle­ményének joga van tudni, hogy mire „költődik el" a pénze. Haász László alpolgármes­ter, a Szekszárdi Önkormány­zati Kábeltelevíziós Káefté ügyvezető igazgatója viszont azzal érvelt a zárt ülés mellett, hogy jelenleg is folynak a tár­gyalások a Tarr Káeftével és Kábelkommal közös gazda­sági társaság létrehozásáról. Ha a tulajdonos képviselője, az önkormányzat a nyílt ülés mellett dönt, akkor a konku­rencia megtudja, hogyan is gazdálkodott az első félévben az önkormányzati káefté - ugyanis erről szólt a beszá­moló -, s akkor már nem is ér­demes tovább folytatni a tár­gyalásokat. Hol van olyan konkurencia, amelyik a zárt ülés fényéből nem tud következtetni a ká­efté elmúlt félévi gazdálkodá­sára? A néző persze akár előfizető is lehetne, ha tudná, hogy az oda-ide és ide-oda kötögetett hálózaton éppen melyik ká­efté jeleit veszi. Mint már szól­tunk róla, sokan kaptak mindkét cégtől számlát, s a gyanakvó állampolgár ilyen esetben hajlamos egyiknek sem fizetni, amíg amazok el nem döntik egymás között, hogy ki is a jogosult pénzük beszedésére. Palkó László jegyző termé­szetesen nem szólhatott a szolgálati titkokról, de azt el­mondta, hogy meghallgatták és elfogadták a könyvvizsgáló és a felügyelőbizottság jelen­tését a káefté pénzügyi hely­zetéről. A tárgyalásokat a gazdasági társaság létrehozá­sáról folytatni, s mielőbb befe­jezni szükséges, hiszen azért megvannak a közös érdekelt­ség alapjai. Ha más nem, a ká­belhálózat vitathatatlanul ön- kormányzati tulajdonban lévő része. Nyert a Szigma Már évek óta húzódó kér­dés a Széchenyi utca 18-20 szám alatt lévő aládúcolt épü­letek sorsa, illetve a Kiskorzó befejezése. A tervező üzletsort álmodott, s alatta mélygará­zsokat. Az épületeteket eled­dig senki nem akarta megvá­sárolni. Most jelentkezett a Szigma Kisszövetkezet, de ajánlatát a képviselőtestület nyilvános ülésen több megkö­zelítésben is elutasította. Az érvek egyik része, hogy városi vagyon lesz majd a ga­rázs is, ha felépül azzal a ténnyel áll ellentétben, hogy a költségvetésben összesen mintegy 70 millió forintnyi bevétel szerepel ingatlan érté­kesítésből. Ha nincs bevétel, nő a kölcsön. Eredetileg abban maradtak, hogy új pályázatot kell kiírni, de ezt meg - az ajánlat nyilvános tárgyalása miatt - Fodor Miklós képvi­selő etikátlannak minősítette. A zárt ülésen visszatértek a témára, s elfogadták a Szigma ajánlatát, de 42 mélygarázst kér a város.' Pro Űrbe Szekszárd Odaítélte a képviselőtestü­let az idei Pro Űrbe díjakat is. A város születésnapján né­hai Vendel Mohai Lajosné posztumusz és Baka István költő kapja meg a díjat. Nincs sugárveszély Kamcsatkán Nincs sugárveszély a tá­vol-keleti Petropav­lovszk-Kamcsatszkij város közelében fekvő atomhulla­dék tároló térségében. A haté­kony intézkedéseknek kö­szönhetően sikerült csökken­teni azt a szennyeződést, mely a tengeralattjáró-támaszpont területén mintegy 10 napja történt baleset során követke­zett be. A radioaktív sugárzás jelenleg már nem haladja meg a megengedett mértéket. Bár a tároló közeléből vett talaj- és vízminták vizsgálata csak a jövő héten fejeződik be, mind a katonai, mind pedig a pol­gári szakértők egyetértenek abban, hogy az atomhulla- dék-tároló semmiféle veszélyt nem jelent a térség lakói, il­letve a Kamcsatka-félszigetre látogató vendégek számára. Kérdőjelek Egész Európa ügyvédje? Az Európai Unión belüli félévenkénti elnöki hely­csere ritkán kelt különösebb figyelmet a Tizenkettek közvetlenül érintett diplo­máciai vezetőin kívül. Teg­naptól azonban, amikor Németország váltotta le e poszton Itáliát, vélhetőleg nemcsak hazánk, hanem szűkebb régiónk más álla­mai is jobban koncentrálnak a bonni elnökség időszaká­nak eseményeire, hiszen úgy tűnik, most talán a ko­rábbinál nagyobb esély nyí­lik az EU keleti kiterjesztése gondolatának erősítésére. Ahogy Kinkel német kül­ügyminiszter nyilatkozta: kormánya „egész Európá­ban gondolkozik". Egész Európa ügyvédje? E megfogalmazást is hasz­nálta a diplomata, kiemelve: országa felelőssége, hogy a kontinensen - Közép és Ke- let-Európa új demokráciával együtt - előrehaladjon az in­tegrációs folyamat. Kétség­telen, hogy az EU-n belüli „kiszélesítés vagy elmélyí­tés" vitában Németország eddig is a „kelet nyitást" pártolók nem túl népes tá­borába tartozott. Túlzott illúziók? Ezektől persze óvakodni kell. Fi­gyelmeztető jel, hogy a Bundestag-vitábah számos képviselő rögtön tromfolta a minisztert, rámutatva Bonn korlátozott anyagi és cse­lekvési lehetőségeire. Ám a szándék önmagában is ígé­retes lehet a brüsszeli tag­ságban érdekelt fővárosok­nak. Talán nem véletlen, hogy Horn Gyula - minisz­terelnökké választása után, esetleg már júliusban - a tervek szerint elsőként ép pen Németországot keresi fel. Úgy tűnik, friss kor­mányfőként nemcsak mint kiemelkedően fontos part­nerünk vezetőjével, Hanem mint „ügyvéddel" is tár­E alhat majd Kohl kancel- ral... FEB Az új Tisztelt Ház a számok tükrében Elkészültek az első gyors-statisztikák a most megalakult új parlamentről: a képviselők plénumának összetételéről és a T. Ház már létrejött szervezeteiről. íme, néhány érdekes­ség a kimutatásokból: A képviselők száma 386, ebből 131-en az előző ciklusban is képviselők voltak, tehát 255 új honatya foglal helyet a padsorokban. A minisztériumok száma eggyel, a miniszterek száma hattal csökkent, mert csak egy tárcanélküli miniszter ma­radt. A képviselők nemek szerinti megoszlása: 42 nő és 344 férfi. A legidősebb képviselő Varga László (KDNP) 84 éves, a legfiatalabb Botka László (MSZP) 21 éves. A fiatalok között rekorder Deutsch Tamás (FIDESZ), aki most 28 éves, de már az előző Országgyűlés alakuló ülésén is a legfiatalabbak kö­zött körjegyző volt. A képviselői padsorokban négy házaspár ül: dr. Csehák Judit - Békési László; Hódosán Róza - Magyar Bálint; Kó­nya Imre - Kutrucz Katalin és a Torgyán házaspár. Az Országgyűlés 13 állandó és 4 különbizottságának munkájában összesen 334 képviselő vesz részt, ebből 224 a koalícióhoz és 110 az ellenzékhez tartozik. Az Országházban az ülések száma 418. A képviselő elhe­lyezése könnyű volt, mert az MSZP honatyáinak száma ép­pen ennek a fele, 209. Az elhelyezés más formájával volt azért egy kis gond. Dr. Rapcsák Andrásnak, aki egyébként Hódmezővásárhely polgármestere, át kellett alakítani az ülését. Sokan ugratták is testes alakja miatt, de ő csak mo­solygott, mondván: — Megszoktam már, otthon is mondták a szöveget, de minden csoda három napig tart... FEB Testületi ülés Dombóváron Önálló iskola lett a kisegítő iskola Dombóváron, a június 30-án megtartott képvi­selő-testületi ülésen tizen­nyolc napirend pont tárgyalá­sát tűzték napirendre. A dombóváriak régen várt óhaját teljesítve - a polgár- mester javaslatára - a képvise­lők Dombóvár város díszpol­gárává választották dr. Sáfár László gyermekorvost, aki év­tizedeken keresztül főorvos­ként folytatta gyógyító tevé­kenységét. Lelkiismeretes, megbízható személye meghatározó szak- tekintély a gyermekgyógyá­szatban. Áldozatos gyógyító munkáját nyugdíjasként is folytatja, és reméljük, hogy gyermekeink, unokáink gyó­gyításában még sokáig szá­míthatunk szaktudására. A testület Kerényi Zsoltot nevezte ki a Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatójá­nak. A harmadszorra meghir­detett pályázatra jelentkező Kerényi Zsoltot a tantestület és az iskolaszék valamennyi tagja támogatta. Az igazgató szakmai elképzelései között szerepel a stresszmentes kör­nyezet kialakítása, a magas­szintű oktató-nevelőmunka mellett az iskola önálló arcula­tának kialakítása, a sportisko­lával való egyesülést is figye­lembe véve. 1994. augusztus 1-jével a Kisegítő Iskola önálló iskola­ként való működéséről dön­tött a testület. A kisegítő is­kola a Gárdonyi Általános Is­kola működtetésében a kisebb csoportú beteg gyermekből egy kislétszámú iskolává lett. Ma már 8 osztályos iskolaként működik, 120 tanuló nevelését látja el. A tanulók nagy része a környező községekből jön, naponta autóbusszal utaznak az iskolába. A városi művelődési ház igazgatói állásra meghirdetett pályázatra Farkas János, a je­lenlegi megbízott igazgató adta be pályázatát, melyet a testület elfogadott. Farkas Já­nost 1994. július 1-jétől 5 évi időtartamra kinevezte a mű­velődési ház igazgatójának. A közterületek és ingatla­nok rendjéről, a település köz- tisztaságáról szóló rendeletét alkotta meg a testület, amely szabályozza a közterü­let-használat hatósági engedé­lyezését, valamint a közterület használatáért fizetendő díjat is. Rendeletben szabályozta a testület a létesítmények ren­deltetésszerű használatához szükséges parkolóhelyek kia­lakítását, és a garázsok hasz­nálati módjának megváltozta­tását. A rendelet szerint a gará­zsok használati módjának megváltoztatása a Telek u. 1-3., a Dombó P. u. 9-17. és a családi házas ingatlanon fekvő garázsok esetében en­gedélyezhető. Czétány Lászlóné „Szabadlábon” Mintegy 11 ezer alkoholista és kábítószeres került tegnap délután „szabadlábra" Moszkvában. Bezárták ugyanis az összes kényszer­gyógykezelési, illetve munka- terápiás intézményt. Az ed­digi rendszer felszámolását az előző parlament 1993-as hatá­rozata alapján valósították meg. A belügyminisztérium ellenőrzése alatt működő in­tézmények első kísérleti tele­pét 30 évvel ezelőtt, 1964-ben nyitották meg. Az alkoholiz­mus elleni harc keretében a 80-as évek második felében bővítették a rendszert. A la­kosság körében nyugtalansá­got váltott ki, hogy egyszerre kiengedték az összes elvonó­kúrán kezelt beteget. Katyusa rakéták fi Adenban Katyusa rakéták csapódtak pénteken virradóra Ádenbe, 20 perccel azután, hogy Je­menben életbelépett a csütör­tökön Moszkvában aláírt tűz- szüneti megállapodás. Négy rakéta a repülőtér melletti vá­rosrészben, egy másik pedig a kikötői negyedben robbant - jelentette az AFP. A rakétatá­madással egyidejűleg a szem­ben álló felek a város északi részén tüzérségi fegyverekkel lőtték egymást. NÉPÚJSÁG Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁSGYÖRCYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYUR1CZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztősig is kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tir 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Kiszült a szerkesztősig elektronikus rendszerin. Nyomós: Dili Nyomda Kft 7630 Pécs, Engel J.u. 8. Telefon: 326-480 Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei lrodlja és ügynökségei. Árusításit a PANNONHlR Hírlapkereske­delmi Rt (Pécs, Nagy Lajos király u.l.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.)és a kiadói hírlapkizbesftőkniL posta­utalványon is átutalással a 469- 98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, félévre 2250 Ft. A megyén kívüli belföldi előfizetés postdkőtt- séggel együtt egy hónapra 770 Ft. Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevéte­leket szíveskedjék a kiadóhoz, a 74/316-211-es telefonszámon beje­lenteni. Indexszám: ISSN 0865-9028 TELEFONON IS ELŐFIZETHET Hívja a 74/316-211-es telefonszámot, munkatársaink segítségére lesznek!

Next

/
Oldalképek
Tartalom