Tolnai Népújság, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-04 / 130. szám
Szombat, 1994. június 4. TOLNAI NÉPÚJSÁG 9 Hét végi magazin Ötven év a hit és az emberek szolgálatában Élt Baján úgy 65 évvel ezelőtt egy kisfiú, akit a szomszédban lakó orvos gyakran magával vitt autózni, amikor a betegeit látogatta. Akkoriban nagy szó volt az autó, a kisfiú szívesen kísérgette a doktor urat, s amíg az a betegeinél volt, vigyázott a masinára. A kisfiú természetesen orvos szeretett volna lenni, ha felnő. Történt egyszer, hogy a doktor úr után kijött a házból egy kétségbeesett asszony, s sírva kérdezte: mi lesz a beteg férjemmel? Az orvos azt válaszolta, amit lehetett, megtett a férjért, de jól tenné az asszony, ha papot hívatna. A kisfiú megkérdezte: a pap talán meggyógyítja azt az embert? Nem, válaszolta az orvos, de megvigasztalja. A kisfiú akkor gondolt arra először, hogy az orvosnál is szebb hivatás lehet a papé, mert az akkor is tud segíteni, ha a tudomány már nem. Ezt a fiút Romvári Illésnek hívták, s holnap tartja Pálfán pappá szentelése 50. évfordulóját, az aranymisét. — Plébános úr, kérem beszéljen az életútjáról. — Azt már említettem, bajai születésű vagyok. Szerettem azt a várost, gyermekkoromban rengeteget kajakoztunk, csónakáztunk. Heten voltunk testvérek. A gimnáziumot Kalocsán, a jezsuitáknál végeztem, s akkor döntöttem véglegesen, hogy pap leszek. A szüleim nagyon örültek neki. Bécsben és Pécsett végeztem a teológiai. tanulmányaimat, és, Pécsett-..szenteltek pappá 1944-ben, A templomban az első sorban ott ült az a bizonyos doktor úr, akit annak idején elkísértem beteglátogató útjaira. — Hogy telt ez az 50 év? — Sok helyen megfordultam, Cikón, Mőcsényben, Du- naszekcsőn, Dunaföldváron, többek között. A nyugdíjig, ami nálunk a 75. év betöltését jelenti, Tolnán szolgáltam. Nem jó a tétlenség, a dologtalanság, így aztán amikor három éve hívtak Pálfára, szívesen igent mondtam. — Mivel telnek a napjai ebben a nyugdíjas szolgálatban? — Minden nap tartok hittan-oktatást, s ott vannak a keresztelők, az esküvők, a temetések. Sajnos, legtöbb a temetés. Mivel Pálfán nincs kántor, a búcsúztatókat is én készítem el, s igyekszem, hogy a hozzátartozók tetszésére találjon. Rendszeresen látogatom a betegeket, ezt nagyon fontosnak tartom, nem véletlen, egy ilyen alkalommal jutott annak idején eszembe, hogy pap legyek. Elmegyek még Szek- szárdra, a kórházba is. Az idős, beteg embereknek törődésre, vigasztalásra van szüksége, s ezt igyekszem megadni nekik. Sokat olvasok, németül, olaszul, franciául, hallgatom a külföldi rádióadókat, s nagyon szeretek keresztrejtvényt fejteni. — Mit tart a legfontosabbnak? — A türelmet. Nagyon fontos, az ország sorsa, a gazdaság, az eberek egymás közötti kapcsolatának szempontjából is. Sajnos, az elmúlt évtizedekben háttérbe került a hit, de olyan gyönyörű volt az elsőáldozás most Nagydoro- gon, hogy feléledt a remény a szívemben, talán újjáéled. Hadd említsem meg, hogy a pusztahencsei templomot öt vallás használja. Ez nagyon tetszik, az ökumenikus istentiszteleteken is örömmel veszek részt, főként mióta a katolikus papok is magyarul misézhetnek. — Említette, azért akart valamikor orvos lenni, mert tetszett, hogy az orvosoknak autója van. — Autóm az nincs, csak motorom. Nagyon szeretek motorozni, azon járok máig. Kicsit irigylem a mai fiataloktól ezt az érdekes, sok lehetőséget adó világot. — Kitűnő egészségnek örvend még ma is. — Hála Istennek, s a szüleimnek, akiktől ilyen egészséges szervezetet örököltem. — Plébános úr, fogadja jókívánságainkat aranymiséje alkalmából, s lapunk nevében további jó egészséget, sok elfoglaltságot kívánunk önnek. Venter Marianna Fotó: Ótós Réka Romvári Illés Nem az önkormányzatok és az iskolák konfliktusa! Két út van, de mindkettő járhatatlan Most olyan helyzet van, amelyben mindenki várhat, hogy majdcsak történik valami, kivéve két szekszárdi iskolaigazgatót. Nekik sürgősen dönteniük kell, - vagy már kellett is - arról, hogy megfellebbezik-e az első fokú ítéleteket, amelyekben eddig összesen több, mint harminc pedagógusnak igazat adott a Munkaügyi Bíróság. Rendelkezett az eredeti állapot visszaállításáról, vagyis az „f" kategóriába való visszasorolásról. A probléma természetesen nemcsak szekszárdi, érvényes a megyei fenntartású iskolákra, s természetesen az „f" kategóriából január elsejével visszaminősítettek bírósághoz fordulhattak a megye bármely településéről. Sok iskolaigazgatónak előbb-utóbb döntenie kell. Az országban van már példa másodfokú ítéletre is, abban is a pedagógusoknak adtak igazat. Bizalmatlan pedagógusok A Babits általános iskolában hétfőn rendkívüli tantestületi ülés tartottak, amelyen megjelent Kocsis Imre Antal polgármester. Hogy mi történt az ülésen az számunkra nem derült ki, mert Lindauer Zoltán igazgató értelemszerűen megszavaztatta a tantestületet, hogy tűrik-e a nyilvánosságot, de a válasz határozott „nem" volt. Egyetlen kompromisszumos javaslat hangzott el, miszerint olvasni szeretnék a kéziratot. Azt nem mondták, hogy külön-külön, vagy esetleg újabb rendkívüli tantestületi értekezleten. A zárt üléshez joguk van, legfeljebb arra utal a közjáték, hogy a pedagógusok bizalmatlanok, s ez takarhat némi bizonytalanságot is. Lindauer Zoltán igazgatóval másnap reggel, még tanítás előtt találkoztunk, addigra eldöntötte, hogy nem fog fellebbezni, tehát visszamenőleg, kamatostul kifizetik annak a 17 pedagógusnak a bérkülön- bözetét, aki a közalkalmazotti bértáblázat szerint a „lehet", vagyis a jó munkát elismerő kategóriában került a legmagasabb besorolásba. Később viszont kikerültek abból. Az első ok, amiért így döntött, morális. Nem akar munkatársaitól már megszerzett jogot visszavenni. Nem mondja, de az ő esetében is tény, hogy az eredeti besoroláskor még nem ő volt az iskola igazgatója. Úgy érzi, sikerült elfogadtatnia a magát, nem áll szándékában ismét felbolygatni a kedélyeket, s feszültséget kelteni a testületben. A másik ok racionális és anyagi. Előbb-utóbb fizetni kell, de a kamatok miatt mindenképpen olcsóbb - előbb. Beszélgetünk még arról, hogy talán nem okozott volna ekkora feszültséget maga az „f" kategória, illetve a visszasoro- lás, ha nem lenne anyagiakban ekkora - 12 ezer forint - a távolság a „d" és az e között. Járhatatlan utak Kocsis Imre Antal polgármester legfontosabb mondanivalója, hogy az „f" kategória ügyében nem a képviselőtestület és a pedagógusok közötti konfliktusról van szó. Még- csak nem is az önkormányzat és az intézményei közötti vitáról. Egy rossz jogszabály végrehajthatatlanságáról, illetve a leszavazott kormányzat és az önkormányzatok közötti konfliktusról beszélhetünk. Köztudott, hogy a megye- székhelyen az önkormányzat messze a kötelezőn felül finanszírozza az oktatási feladatok ellátását. Támogatja a nem önkormányzati intézményeket, a sajátjaiban pedig majd megkétszerezi az állami fejkvóta összegét. A költség- vetés döntő többségét az intézmények - és ezek megint- csak legnagyobb része oktatási - finanszírozása teszi ki. Ezért mondta a polgármester, hogy a képviselőtestület előtt két út áll, de mindkettő járhatatlan. Az egyik a hitel- felvétel, a másik pedig az oktatás színvonalának a csökkentése. Ezért aztán csak abban lehet reménykedni, hogy az új kormányzat belátja a helyzet képtelen voltát és születik központi megoldás. Mi mennyi? Hogy a helyzet mennyire megkeveredett, azt mi sein bizonyítja jobban, mint hogy az egyik szekszárdi önkormányzati iskolában a pedagógusok 27,2 százaléka került az „í" kategóriába, egy másikban pedig a 91,3 százalék. Az adatok az összes „f„ kategóriára vonatkoznak. Jár a legmagasabb besorolás annak, - meghatározott feltételek között - akinek két diplomája van, és adható - a legkiválóbbaknak. Az vesse persze az első követ az iskolaigazgatóra, aki a helyében nem akarná minél előnyösebb helyzetbe hozni a munkatársait, és az iskoláját. Ráadásul a besorolás „ingyen volt". Akkor még szó sem volt arról, hogy a folyó költségvetésből, vagy akár az önkormányzat pénzéből kell kigazdálkodni a közalkalmazotti bértáblázat bevezetésének jelentős részét. Mindenki azt hitte, hogy majd a központi költségvetés állja a közalkalmazotti bértarifa „árát." Szekszárdon eddig hetvenen pereltek, de a munkaügyi igények három évig nem évülnek el, tehát további perek várhatóak. Újabb különbségek Senki nem tudja, mert még nem számolták ki, hogy az „f" kategóriás bérek kifizetése több tízmillió forintjába kerül a városnak. Ezt a pénzt persze nem mind a pedagógusok kapják, ebből mintegy negyven százalék a munkáltatói járulék, s aztán még lejön belőle a személyi jövedelemadó és a tb. járulék. Igaza van természetesen minden pedagógusnak, ha harcol jogaiért. Velük, mindent összeszámolva évtizedek óta „szórakozik" a mindenkori hatalom. Ha most, akik perelnek megkapják a pénzt, a nem perlők, és az „f" kategóriát nem szociálisan, hanem szigorúan munka szerint osztó iskolaigazgatók, és persze beosztottjaik járnak rosz- szabbul. Messze tehát még a béke az iskolai fronton. Szekszárdon az iskolák úgy októberig finanszírozhatóak. Addig valaminek történnie kell. Ihárosi Ibolya Padagógusoknak - szeretettel Holt költők társasága — Kötelező mozinak írnám elő pedagógusok számára - mondta barátom, amikor megnézte a Holt költők társasága című filmet. Én is megnéztem, és legfeljebb a „kötelező" szó az, amiben nem értek egyet az ajánlóval. Merthogy a film éppen arról szól, hogy mi minden származik abból, ha valami kötelező avagy tilos. A filmet mindenesetre felvenném a pedagógusképző intézmények programjába. Utálják a pedagógusok ha kioktatják őket. (Ezt a többi között onnan is tudom, mert magam is elfajzott tanító-tanár vagyok.) Ezért aztán csak javasolom nekik, hogy tényleg nézzék meg a Holt költők társaságát. Talán segít egy kicsit nekik kívülről szemlélni az iskolát, talán segít meglátni a saját hibáikat is, talán megfeledkezhetnek róla, hogy időnként belefeledkeznek a problémákba. Mert a dolgozó ember - mindenféle híresztelés ellenére a pedagógus is az - gyakran nem lát ki a munkából: a tanár, a tanító a tanmenetből. A jó tanár persze tudja, hogy akivel dolgozik, az élőlény, érző lélek, s időnként haj de mennyire érző lélek. Robin Williams, akit hajdan NANU-NANU-ként ismertünk meg, mesterien alakítja a különös tanár szerepét a filmben. Maga a Holt költők társasága egy csapat volt, még a tanár úr diákkorában. Nálunk „őrsi búvóhelynek" hívták volna az „úttörős" időkben a barlangot, ahol találkoztak a vagány srácok, no és annyiban különböztek a pioníroktól, hogy mozgalmi dalok éneklése helyett verseket olvastak fel egymásnak. Nem leszek poéngyilkos, nézzék meg kedves tanár urak és hölgyek, milyen bonyodalmakhoz vezetett e társaság későbbi felélesztése, hogyan reagált az iskola, a szülők és a diákok, mikor bekövetkezett a baj. Az angol iskolarendszer legalább annyira szigorú, mint a miénk. A film az angolról szól, de sajnos nálunk is van mit nézni rajta. Merthogy kiderül, hogy egy gondolkodó, merész, a tanítványokat teljes jogú polgárként kezelő pedagógusnak nincs helye az iskolában. És amíg ez így van, addig érdemes megnézni a filmet. Hangyái Az iskola vadhajtásai? Szanálják a pedagógusszakma megújítása projektet - olvasom az újságokban. A hír nem szívderítő, különösen így pedagógusnap tájékán. A pszm 150 milliót veszített a Lupis-brókerház csődjén, így a legsürgősebb adósságok kifizetésére 60 millió forintot kell juttatnia az illetékes tárcának. A Művelődési Minisztérium ezt már meg is tette, ugyanakkor annak vezetői „szükségesnek tartják a programiroda új struktúrában történő fenntartását és finanszírozását". A sajtóban zajló polémiából kitűnik, hogy Zsolnai József, az Országos Közoktatási Intézet főigazgatója - aki a programiroda munkáját felügyeli - megint csak bajban van, mint évtizedek óta annyiszor. Csökölyben - ez egy Somogy megyei község - ahol a nevével fémjelzett módszert először kipróbálták, már vagy húsz éve - kicsit furcsán néztek az emberek, amikor odaköltözött a már akkor kopaszodó „gyanús alak akinek biztos valami vaj lehet a füle mögött, ha az egyetemi diplomájával a falusi nebulókat okítja". Nos, a jobban értesültek tudták hogy „szegénynek" azért van egy állása a kaposvári tanítóképzőben is. Bizonyára elfogult vagyok Zsolnai Józseffel, mert a tanárom volt. Ezt az elfogultságot azonban vállalom, még akkor is, ha ezzel sok pedagógust - és nem pedagógust - magamra haragítok. Tudom ugyanis, hogy Zsolnai mit tud, mert mint főiskolai hallgató, a saját bőrömön tapasztaltam, mit követel a pedagógus jelöltektől. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy akkoriban nagyon szerettük. Néha bizony egyenesen utáltuk, mert egy apró hibáért is igencsak le tudta kapni az embert a lábáról. Persze már régóta tudom, hogy nem akart ezzel mást, mint azt elérni: legyünk igényesek, tudatosítani kívánta, hogy vannak dolgok, amiket egy pedagógus nem engedhet meg magának. Régen találkoztam már Zsolnaival, de nyomon követem a munkásságát. Pedagógus körökben gyakran szidják a módszerét. Olyankor eszembe jut, amit mondani szokott, hogy: hozzá nem értő ember kezében a legjobb szerszám sem ér semmit. Milyen igaza volt! Lehet persze vitatni, hogy a módszere jó vagy sem, és természetesen el kell ismerni, hogy számos más eredményes pedagógiai metódus is létezik a kisdiákok tanítására, mégis azt gondolom, hogy azok a pedagógusok, akik megtanultak tanítani a NYIK-kel (Nyelvi Irodalmi Kom- munkikációs Kísérlet), sokan megszerették. Es nemcsak a pedagógusok. Merthogy ez itt a lényeg. Ahhoz, ugyanis, hogy a gyerek jól érezze magát az iskolában, a pedagógusnak, ha nem is erőlködnie, mindenesetre gondolkodnia kell. Óvakodnék bárki minősítésétől, mégis úgy vélem, a kreatív pedagógusok - akik nem várják, hogy naponta utasítsák ókét, megmondják, hogy bizonyos pedagógiai problémákat hogyan oldjanak meg - jobban szeretik a Zsolnai nevével fémjelzett módszert, mint a sémákban gondolkodók. Emlékszem, Zsolnai törökbálinti kísérleti iskolája sem volt sima ügy, és most itt van a pedagógusszakma megújítása projekt. Lupis úrnak - a jelek szerint - sikerült kétszer akkora összegtől megszabadítani a projektet, mint amennyit a parlament az idén a pszm-nek adott. Padló. Zsolnai József évekkel ezelőtt írt egy könyvet - társszerzője a fia volt -, ami azt taglalta, hogy mi a baj a magyar pedagógiával. Lehet, hogy azóta már összegyűlt egy újabb kötetre való. Én itt most meg sem kísérlem összefoglalni, annyit azonban megkockáztatok, hogy a Zsolnai-jelenség mindenesetre jelzi a bajokat. Mert - és ez, mint annyi más rendszersemleges - mindig voltak pozícióban, akik féltek a gondolkodó emberektől, különösen, ha a katedrán láttak ilyeneket. Mindig voltak, akik, ha bekövetkezett a baj, verték a mellüket, hogy én megmondtam előre. Mindig voltak, akik visszaéltek a kezdeményezők bizalmával. Mindig voltak, akik megpróbálták a „vadhajtásokat" levagdosni, és a magyar oktatást visszaterelni az ó jó kis poroszos medrébe. A pedagógusok tehetnek érte legtöbbet, hogy mindez ne így legyen. Hangyái János
