Tolnai Népújság, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-01 / 50. szám

1994. március 1., kedd MEGYEI KORKÉP KÉPÚJSÁG 3 Mosolygó Muzsika A Filharmóna bérlettel rendelkezőket várják Du- naföldváron a művelődési házba, a Mosolygó mu­zsika című előadásra. A március elsején, dél­után kettő órakor kezdődő hangversenyen a Mecsek Fúvósötös játékát hallgat­hatják majd az érdeklő­dők. A Biblia világa A Babits Mihály Műve­lődési Ház 12 részes elő­adássorozatot indított szeptemberben a „Biblia világa" címmel. Az előadásokon, iro­dalmi, zenei és képzőmű­vészeti alkotások elemzé­sére is sor kerül, s a felve­tődött kérdéseket is meg­vitathatják a jelenlévők. A soronkövetkező elő­adásra március másodikán kerül sor a szekszárdi mű­velődési házban este hat órai kezdettel, s Júdással foglalkoznak majd. Az érdeklődőket szere­tettel várják. Lakossági fórum Nagykónyiban Dr. Pálos Miklós állam­titkárnak, a tamási válasz­tási körzet országgyűlési képviselőjelöltjének bemu­tatkozására, a KDNP vá­lasztási programjának is­mertetésére és lakossági fórumra is sor kerül egyút­tal Nagykónyi polgármes­teri hivatalában március harmadikán (csütörtökön) este hat órai kezdettel. A rendezők minden ér­deklődőt szeretettel vár­nak. Véradónap Aparhanton Aparhanton tartanak március elsején délelőtt tíz órától délután négyig ön­kéntes véradónapot a Me­gyei Kórház Vértranszfú­ziós Állomásának munka­társai. A kultúrházban meg­rendezésre kerülő vér­adásra sok szeretettel vár­nak minden kedves, helyi véradót és a nagyvejkeie- ket is. Mezőgazdasági fórum Mözsön „A mezőgazdaság és az élelmiszeripar lehetőségei a választások után" cím­mel szervezett fórumra ke­rül sor Mözsön az Új Élet Mezőgazdasági Szövetke­zet irodaházának nagy­termében március negye­dikén (pénteken) 18 órai kezdettel. Az Agrárszövetség Tolna Megyei Szervezeté­nek fórumán vendégként jelen lesz Nagy Tamás or­szággyűlési képviselő, az Agrárszövetség elnöke is. Drogellenes kiállítás Bonyhádon „Drog jog" címmel nyí­lik kiállítás március har­madikán délután három órakor a bonyhádi műve­lődési házban. A tárlaton kábítószer el­lenes plakátok lesznek megtekinthetőek március kilencedikéig. A Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet Világnapján A lakosságért, az európaiság jegyében A genfi központú Nemzet­közi Polgári Védelmi Szer­vezet - amelynek jogelődei 1931-ig vezethetőek vissza - 1972 március 1-én alakult újjá, ma negyven ország a tagja. Az évfordulót kívánta emlékezetessé tenni a szer­vezet IX közgyűlése, amikor ezt a dátumot jelölte meg vi­lágnapként. Ebből az alka­lomból beszélgettünk Pintér László alezredessel, Tolna megyei parancsnokkal.- Három évvel ezelőtt csat­lakozott Magyarország a nemzetközi szervezethez, s azóta emlékezünk meg az év­fordulóról. Az Európai Kö­zösség 1993 júniusától 1994 jú­liusáig hirdette meg a polgári védelem évét. Az év jel mon­data: A polgári védelem a la­kosságért, az európaiság je­gyében. Tolna megyében is ehhez csatlakoztunk saját rendezvénysorotunkkal, amelynek fő céljai minden or­szágban azonosak: hogy meg­ismertessék a lakossággal, ezen belül is hangsúlyozottan az ifjúsággal, a polgári véde­lem céljait, feladatait, ered­ményeit. A szervezet nyitva van mindenki előtt, aki em­berbaráti tevékenységét a la­kosság védelme érdekében fejti ki. A nemzetközi szerve­zethez tartozó országok pol­gárai kötelesek együttmű­ködni annak érdekében, hogy az állampolgárokat megvéd­jék a háborúk és katasztrófák következményeitől.- Milyen rendezvények lesznek megyénkben?- Kiemelném a rendez­vénysorozatnak azt a momen­tumát, hogy a tanulóifjúságot akarjuk elsősorban megköze­líteni. Ennek érdekében e fel­menő rendszerű versenyt hir­dettünk meg, amely me­gyénkben szeptember óta fo­lyik, jelenleg a városi döntők zajlanak. A megyei áprilisban lesz. A kiállítások sora de­cemberben kezdődött, Pakson márcuis 22-én nyűik egy nagyszabású kiállítás. A ve­szélyeztetettség miatt fontos a lakosság tájékoztatása a véde­lem lehetőségéről. Nyílott például kiállítás Dombóvá- rott, Miszlán. Igyekszünk mindenhova eljutni, a legki­sebb falvakba is. Márciusban Szekszárdon is rendezünk polgári védelmi kiállítást. Részt veszünk Belügyminisz­térium országos ünnepségén, másodikán saját állomány­gyűlésünkön emlékezünk meg a szervezet újáalakulásá- nak évfordulójáról. -i­Testületi ülés Bátán Ma 16 órától ismét összeül a bátai képviselő-testület. Az első napirendi pontban szociá­lis ügyek kerülnek terítékre - ezúttal zárt ajtók mögött. Utána - már a közelgő válasz­tások jegyében - a szavazat­számláló-bizottságok tagjait választják majd meg a képvi­selők. Magukat testvéreknek hívják (Folytatás az 1. oldalról.) Nevüket, tevékenységüket sok segélyakció jelzi, ám ők maguk is segítségre szorultak a kezdetekkor. Ma viszont már mind tárgyi, mind pedig személyi feltételeik adottak ahhoz, hogy sokrétű segítő munkát végezhessenek, hi­szen önálló irodájuk működik Szekszárdon a Hunyadi utca 4 szám alatt. Tegnap este került sor a Magyar Máltai Szeretetszolgá­lat szervezésében arra a jóté­konysági koncertre, amelynek a szekszárdi Művészetek Háza adott otthont, s aminek teljes bevételét a Családok éve jegyében az arra rászoruló családok húsvéti megsegíté­sére fogják felhasználni.-nagy- - ótós ­A tárgyalóteremből Tíz hónap alatt ötmillió forint A történet - ahogy az ma­napság gyakran előfordul - újsághirdetéssel kezdődött 1992 januárjában és azzal is folytatódott tíz hónapon át. Ezen idő alatt a fiatalember színtiszta - sőt minősített - csalássorozatával mintegy ötmillió forintot keresett és‘ta- lált. Minden jel szerint el is költött belőle négymilliót. Rőhberg Zoltán (Paks, 1969) az Express hirdetési újságban olvasta, hogy valaki pénzt akar befektetni. Fel is kereste a hirdetőt, s egy jól jövedelmező műanyagüzem bővítéséhez kapott kétmillió forintot, há­rom hónap időtartamra ötven százalékos kamatra. Mű­anyagüzem valóban volt, de a vádlott anyjának a férje bé­relte, s annak jövedelme ter­mészetesen nem hozott ötven százalék hasznot három hó­nap alatt. Mások is gyorsan frissen akartak meggazdagodni, s va­lamennyi sértett elhitte, hogy három-hat hónap alatt meg­duplázható a pénze. Igaz, volt aki biztosítékot is kért, ezért volt szükség az okirathamisí­tásokra. Később már Rőhberg Zoltán hirdette magát, mint befekte­tések közvetítőjét. Akadt is mindig jelentkező. A vádlott bérelt például egy Hondát, amit több esetben sajátjaként ajánlott fel biztosítékul. Hamis adásvételi szerződést is kötött rá, olyan módon, hogy a bér­beadó tulajdonos pecsétjét fénymásolta rá, az aláírást pe­dig hamisította. Máskor egy lakásról szóló lopott és hami­sított adásvételi, szerződés volt a „csali". Egy házapár is „befektetett" az üzletbe két­szer hatszázezer forintot, ók voltak az egyetlenek, akik egymillió forintot határozott fellépéssel vissza is tudtak szerezni. A többiek futhatnak a pénzük után. Egy alkalommal a bérelt ko­csit oda is adta biztosítéknak, de mindjárt bérbe is vette a be­fektető testvérének az autóját. Össze is törte a gépkocsit, de még a roncsot is eladta hetve­nezer forintért. A Tolna Megyei Bíróság immár jogerősen mondta ki bűnösnek Rőhberg Zoltánt egy jelentős kárt okozó üzlet­szerűen elkövetett csalás, há­rom nagyobb kárt okozó, üz­letszerűen, részben folytató­lagosan elkövetett csalás, öt csalás, és egy rendbeli jelentős értékre elkövetett sikkasztás, valamint négy okirathamisítás bűntettében. Mindezekért halmazati bü- netésül két év tíz hónap bör­tönbüntetésre ítélte és három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Ihárosi J ánosi György Tolnán Jánosi György a Magyar Szocialista Párt alelnöke, ma este fél hatkor Tolnán a műve­lődési házban nyilvános fó­rumon válaszol a feltett kér­désekre, illetve tájékoztatást ad az MSZP programjáról - különös tekintettel az oktatás és művelődés kérdéseire - va­lamint a párt vasárnapi kong­resszusáról. Ezt megelőzően a nyugdíjas klubba látogat a klub tagjai­nak meghívására. Kiállítás a Gyermekek Házában A szekszárdi Gyermekek Háza Fekete István műveiben szereplő állatok, növények, tá­jak megjelenítésére írt ki pá­lyázatot. A pályázat eredmé­nyeként március 1-én kiállít­ják a beküldött műveket. Minden alkotást szakmai zsűri értékel és állítja fel a sor­rendet. A legjobban sikerült pályamunkák alkotóinak meghívót küldenek a ház munkatársai. A kiállítás meg­nyitója ma délután 14 órakor kezdődik a Gyermekek Házá­nak aulájában. -ge­Hamarosan működnek a gerjeni telefonok? A Matáv Rt.illetékes szakemberei folyamatosan dolgoznak a gerjeni telefonvonalak kiépítésén. A telefonközpont átépítése már befejeződött. Az új központ a posta épületében kapott he­lyet. A szerződések szerint március 31-én megcsörrennek az első készülékek. Ezt persze nem kell készpénznek venni, hiszen majd' minden településen csúszik a határidő. Az előzetes je­lentkezések alkalmával 49-fő nyújtotta be igényét, majd később további 79 lakos jelezte, hogy szeretne telefont. Ez utóbbiaknak június vége a bekötési határidő a szerződés szerint. Hogy ne legyen a pályakezdőkből munkanélküli Tanítani munkát találni Messze még a tanév vége, de félő, hogy akkor a végző­sök közül sokan - bár mint végzett, felnőtt emberek ke­rülnek ki az iskolapadból - nem tudnak beilleszkedni a nagykorúak nemzedékébe, hanem, sem ide, sem oda nem tartozó, pályakezdő munka- nélküliek lesznek. A Tolna Megyei Munkaügyi Központ szakemberei most ez ellen próbálnak valamit tenni. A részletekről Szabó Attila, a megyei központ módszertani osztályának vezetője beszél. — Á tavalyi év tapasztala­tait összegezve azt állapítot­tuk meg, hogy késő, ha a pá­lyakezdőkkel csak akkor kez­dünk foglalkozni, amikor je­lentkeznek nálunk azzal a ténnyel, hogy nem tudnak el­helyezkedni, szaknyelven, re­gisztráltatják magukat, mint munkanélküliek. Már most fel kell, hogy vegyük a kapcsola­tot a leendő végzősökkel. Ezért a munkaügyi kirendelt­ségeink szakemberei felkere­sik őket, s megpróbálnak ne­kik hasznos tudnivalókkal szolgálni. Ezek az információk kiterjednek a munkanélküli­séggel kapcsolatos jogszabá­lyok ismeretére, tájékoztatjuk a diákokat a jelenlegi munka­erőpiaci helyzetről, elhelyez­kedési esélyekről, a végzős di­ákok számára biztosított kép­zési lehetőségekről, támoga­tási formákról. — Az elhelyezkedési lehe­tőségek nagyjából adottak, a végzősök szakmája is az. Mit lehet itt korrigálni? — A végzett diákok a szakmájukban csak nagyon korlátozott számban tudnak elhelyezkedni. így az a lehető­ség adódik, hogy valami pia­corientált képzési formába is­kolázzuk be őket, így megsze­rezve még egy szakmát, vagy kiegészítve ismereteiket, na­gyobb eséllyel tudnak elhe­lyezkedni. Áz idén a munka­ügyi központ négy-ötszáz pá­lyakezdőnek biztosít képzési lehetőséget. — Tehát nagyobb eséllyel próbálkozhatnak, ha elvégez­ték az ilyen tovább-, vagy át­képző tanfolyamot. De addig mit tudnak segíteni nekik? — Programunk másik nagy fejezete arról szól, hogy a tájé­koztató után álláskereső tech­nikákat tudunk velük elsajá­títtatni, szakembereink három napos intenzív tanfolyamon tanítják meg a diákokat azokra a technikai fogásokra, amik segítségével már na­gyobb eséllyel tudnak elhe­lyezkedni. Emellett, ha erre is igény mutatkozik, a pszicho­lógiai szakszolgálat is tud a diákoknak speciális támoga­tást nyújtani. — Nyilván szakemberek dolgozták ki ezeknek a tanév vége előtti napokba sűríthető tájékoztatásoknak, oktatások­nak a metódusát. — Olyan szakembereket vettünk igénybe ehhez, akik különösen értenek a fiatalok­hoz. Közöttük találni pszicho­lógust, pályakezdő referenst, tanácsadókat, akik a módszer­tani osztály munkatársaival közösen dolgozták ki azokat a módszereket, amelyek alapján kollégáink felkeresik az isko­lákat, a diákokat. — Mik a tapasztalataik? Milyen együttműködést sike­rült kialakítani a tanárokkal, illetve a diákokkal? — Vannak nagyon ked­vező tapasztalataink is, de vannak olyan iskolák, illetve iskolavezetők, akik még nem ismerték fel annak szükséges­ségét, hogy végzős diákjaik ilyen ismeretekhez is jussa­nak. Remélhetően ez csak a kezdet, s később már ők is el­fogadják ennek hasznosságát, s megyeszerte minden iskolá­val kitűnő lesz majd a kapcso­latunk.-sz.l.— Egyház: politikai kötődéstől mentesen Dr. Füzessy Tibor bízik a jelenlegi koalíció győzelmében A korábbi, töretlenül opti­mista jóslatok után némi meg­lepetést okozhatott dr. Fü­zessy Tibor miniszter óvatos vélekedése pártja - a KDNP - választási esélyeiről. — A párton belül biztosan nem okoztam meglepetést, hi­szen ott mindenki tudja ró­lam, hogy az ilyen kérdések­ben hagyományosan pesszi­mista vagyok - mutatott rá a politikus, aki a hét végén tar­tott kampánynyitó nagygyű­lést Szekszárdon. — Nem va­gyok híve sem a retorikai fo­gásoknak, sem a demagógiá­nak: én mindig szeretem alá­becsülni az esélyeinket. A '90-es választásokon is azt mondtam, hogy a küszöböt, a 4 százalékot kellene elérnünk. Most az 5 százalékot jelöltem meg célként: ha ennek bejön a duplája, akkor már többé-ke- vésbé elégedett is leszek. — A gyűlésen elhangzott, hogy egyes pártok jelentős mér­tékben veszthetnek szavazókat. — Egy nagyon nehéz vá­lasztási küzdelem előtt állunk. Rengeteg új párt jelentkezik, természetesen mindegyik meg akarja szerezni magának a parlamenti résztvétel lehető­ségét. Ez a körülmény olyan veszéllyel járhat, hogy egy- egy oldalnak vagy nagyobb politikai áramlatnak elapró­zódhatnak a szavazatai. Ez nemcsak a jobboldalra, hanem a liberális és a baloldali irány­zatokra is vonatkozik. — Az irányzatoknál maradva: a Kereszténydemokrata Néppárt mennyiben tekinthető a politikai katolicizmus eszmei letéteménye­sének? — A politikai katolicizmus hagyományait sokan szeretik egy kalap alá vonni a keresz­tény kurzussal. Pártunkról semmiképpen sem állítható az, hogy a keresztény kurzus hagyományait képviselné. A KDNP alapszabálya kimond­ja, de gyakorlata is bizonyítja, hogy nekünk az egyházakhoz semmiféle politikai kötődé­sünk nincs. Ha az egyházak­nak egyes követelései, igényei megjelennek a poltikai szférá­ban, s azt mi támogatjuk, attól még az nem nevezhető politi­kai katolicizmusnak. — A néhai miniszterelnök ki­fejezte igényét a keresztény Ma­gyarország iránt. Miként lehet ön szerint értelmezni ezt az óhajt? — Én azt gondolom, hogy ezek a szavak nem azt jelentik, hogy itt minden ember jó ke­reszténynek kell, hogy vallja magát. A néhai miniszterel­nök valószínűleg arra gon­dolt, hogy az lenne a legjobb, ha az országot ugyanaz a ke­resztény értékeket, etikát valló koalíció irányítaná tovább, amelyik az ő miniszterelnök­sége alatt működött. — Várható, hogy ez így lesz? — Nagyon bízom benne. A mérsékelt és racionalista pesz- szimizmusom ugyan azt mondatja velem, hogy az eredmények vélhetően nem érik el a '90-es győzelmi arányt, de azért ez a koalíció képes megszerezni a kor­mányzáshoz szükséges több­séget. Szeri Árpád Fotó: Degré Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom