Tolnai Népújság, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-15 / 12. szám
1994. január 15., szombat MEGYEI KÖRKÉP »ÚJSÁG 3 Színház nem csak * bérleteseknek A nagy sikerre való tekintettel a „bérletes" előadás után január 19-én, 19 órakor Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Központ színháztermében újra színre kerül a Sybill. Az Operettszínház kiválóságait felvonultató operettelőadás - a jegyeladások tanúsága szerint - szerdán este újra teltházat fog vonzani. Svábbál Bonyhádon két zenekarral Egy hét múlva, január 22-én, szombaton este 8 órától a bonyhádi Vörösmarty Mihály Ifjúsági és Művelődési Központban Svábbált rendeznek. A rendezvény érdekessége, hogy két zenekar párhuzamosan gondoskodik majd a jókedv fokozásáról, a táncteremben a Royal együttes, míg az előtérben a Martini zenekar húzza majd. Előadás az iskoláról - pedagógusoknak Szekszárdon, a Polgári Klubban (Garay tér 16.) „Az esély iskolája, az iskola esélye" címmel Po- korni Zoltán a FIDESZ oktatási kabinetjének vezetője tart előadást január 17-én, 16 órától. Az előadásra elsősorban pedagógusokat várnak. Nyelvvizsga: először a Babitsban Ma, január 15-én, a megyében először tehetnek állami nyelvvizsgát angol és német nyelvből, alap és középfokon (angolból felső fokon is) a nyelvet tanulók. A vizsgák színhelye a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központ. A vizsgáztatók Budapestről érkeznek. A Szekszárdon lebonyolítandó vizsgák iránt nagyon nagy az érdeklődés, más megyékből is. A mai tudás-számadáson kívül január 22-én és 31-én is lehetőség nyílik a nyelvi felkészültség bizonyítására a megyeszékhelyen. Báloznak a gyulaji szülők, nevelők Az elmúlt hét péntekjén a gyulaji általános iskolás gyerekek tartották pótszilveszteri báljukat. Ezen a hét végén, szombaton a szülők és a nevelők báloznak, búcsúztatják - pótlólag - az óévet. Testületi ülés Szakoson Január 10-én a szakcsi önkormányzat testületé előzetesen már tárgyalta intézményeinek költségvetési tervét. A megfelelően előkészített tervezetet a testület elfogadta. Hétfőn, délután 5 órakor a község költségvetését tárgyalják meg a képviselők, aminek szerves része a már elfogadott költségvetés is. Ketten meghaltak, hárman megsebesültek Ez történt a hatoson Olvasóink kérdezték Miért több a gázszámla? Mint arról már tegnapi számunkban írtunk, január 13-án súlyos baleset történt a 6-os számú főközlekedési útvonalon Tolna és Dunaszent- györgy között. Tudósításunk megírásakor a helyszíni szemle még javában folyt, a drámai eseményekről a pontos rekonstrukciót most nyújtjuk olvasóinknak. Az egy lóval fogatolt gumikerekes szekér a tiltó tábla ellenére, kivilágítás nélkül po- roszkált a főútvonalon. Pedig már délután öt óra volt. A mögötte haladó Opel Astra szabálytalan előzése következtében összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Suzuki Swift típusú személygépkocsival, majd nekicsapódott a Suzuki mögött haladó Peugeot furgonnak is. Az ütközés következtében mind az Opel, mind a Peugeot pillanatokon belül kigyulladt és teljesen kiégett. A lovasfogat a két emberrel a bakon leszorult az útról, s a szántáson keresztül Dunaszent- györgy felé vette útját a megvadult lovakkal. A baleset következtében az Opel vezetője, a 42 éves V-né B. Éva budapesti lakos kimentését követően a helyszínen vesztette életét, míg az autó jobb első ülésén helyet foglaló Sz. Gyula 38 éves budapesti lakos a lángokban lelte halálát. A hátsó ülésen utazó B. Lilla - a gépkocsivezető nővére - 44 éves, szintén budapesti lakos nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. A Peugeot már füstölt, mikor a jobb első ülésen utazó T. Istvánná 37 éves - a balesetben könnyű sérülést szenvedett - hernádi asszony kiszabadította magát, majd ezt követően férjét, a súlyosan sérült gépkocsivezetőt is a hamarosan szénné égő autóból. A Suzuki három utasa csodával határos módon nem sérült meg. Aki mozogni tudott, az mind segíteni próbált a szerencsétlenül jártakon, csak éppen a lovasfogat folytatta útján a kigyulladó autók fényében, tovább a szántáson. A tüzet a paksi tűzoltók oltották el, az út majdnem három órán át zárva volt, Duna- szentgyörgy felé terelték el a forgalmat. A Paksi Rendőrkapitányság közlekedési szakemberei pedig a helyszínelési munkák mellett megkezdték a lovaskocsinak és utasainak felkutatását. Megtalálták őket: a két férfi a tragikus eseményeket a szentgyörgyi „Makk 7-es" névre hallgató kocsmában próbálta elfeledni. Ez bizony bukott ulti lett a számukra ... A felelősség megállapítása folyamatban van, a rendőrség az ügyet igazságügyi műszaki szakértők bevonásával vizsgálja. Gergelics Zsóka Fotó: Ótós Réka Több olvasónk felháborodottan telefonált, amikor megtudta, hogy januári gázszámlája ezrekkel több saját számításainál. Az óráról leolvasható értékhez helyenként száz, százötven köbméter fogyasztást is hozzászámított a a Dél-Dunántúli Gázszolgáltató. A miértről Illés Tamást, a megyei kirendeltség főkönyvelőjét kérdeztük. Már ismerte a problémát, mert a fogyasztók panaszukkal megkeresték a Éogyasztó- védelmi Felügyelőséget is, ahol elfogadták a magyarázatukat, mert nincs szó a fogyasztók megkárosításáról. A legtöbb esetben még arról sem, hogy a gázkészülékeket üzemeltető előre fizet. A gázórák leolvasása általában a hónap közepén történik, december 31 viszont fordulónap a gazdálkodó szervezetek életében. Erre az időpontra nekik is el kell számolniuk a megvásárolt gáz mennyiségével, s ahhoz, hogy a tényleges fogyasztásra vissza tudják igényelni az általános fogyasztási adót, valamiképpen utol kell érni a ténylegesen felhasznált gáz mennyiségét. Ezért adják hozzá a januári számlához a december 10-és 31 közötti becsült fogyasztást. Nem lehet mind a tizenhatezer fogyasztó tényleges adataiból laindulni, ezért a lakás nagysága, a gázkészülékek típusa, és az utolsó leolvasás óta eltelt idő figyelembevételével becsülik meg a fogyasztást. Nem tagadják, egyedi esetben előfordulhat, hogy a tényleges fogyasztás kevesebbnek bizonyul a becsültnél, ez esetben a következő hónapban egyáltalán nem lesz gázszámla. Akkor természetesen mindenki csak a különbözetet fizeti. Az elmúlt évben is - amikor tovább bonyolította a helyzetet az áfa megváltozása - mintegy hatvan panasz érkezett a szolgáltató vállalathoz, bíznak a fogyasztók megértésében, s remélik, hogy az idén sem lesz ennél több reklamáció. Elképzelhető, hogy jövőre - elkerülendő a fogyasztók elégedetlenségét - könyveléstechnikai megoldást alkalmaznak, ami a januári számlák megosztása lehet, de az idén ennek még nincsenek meg a technikai feltételei. Ihárosi Tanköny vb emutató az I-es iskolában A Scola Könyvesbolt és a Garay Általános Iskola közös szervezésében 1994. január 19-22-ig újévi tankönyvbemutatót tartanak a Garay Általános iskolában (I. sz. Általános Iskola Garay tér 9.). A bemutatón a választható tankönyvek, kiegészítő, fejlesztő könyvek széles választéka, mint például a Pauz, Mozaik, Calibra, Kékesi kiadók kiadványai tekinthetők meg. Meghívott előadók: Jobbágy Ilona az Oxford University Press kiadó vezetője, (az angol nyelv iránt érdeklődők részére bemutatja kiadványaikat). Dömötör Géza tanár a Pauz kiadó ügyvezető igazgatója. Az előadás időpontja: 1994. január 21-én 10 órakor. A Marica Grófnő a Német Színházban 1994. január 16-án és 1994. január 17-én, vasárnap és hétfőn 19.00 órai kezdettel (kettős szereposztás miatt) kerül bemutatóra a „Gräfin Mariza", azaz Marica Grófnő című előadás három felvonásban. A főszerepekben: Iván Ildikó, Bukszár Márta, Hadzsikosz- tova Gabriella, Dévényi Ildikó, Berzsenyi Zoltán, Ko- záry Ferenc, Kovács Etele, Angelika Lippe. Rendező: Moravetz Levente. Kísér: a pécsi Nemzeti Színház Zenekara, vezényel: Papp Zoltán. 1994. január 20-án 18.00 órakor Szekszárdon „Die Dre- igroschenoper". A főszerepekben: Mécs Károly, Claudia Nowotny, Berzsenyi Zoltán, Fráter Kata, Hadzsikosztova Gabriella. Változás a januári programban: 1994. január 27-i „Die Zukunft war früher auch besser" című kabaré előadás Do- bák Lajos betegsége miatt elmarad. Az elővételben megvásárolt jegyek visszaválthatók a színház szervezési osztályán, Szekszárd, Garay tér 4., telefon: 74/316-533. A német verseny eredményei A megyei pedagógiai intézet által csütörtökön rendezett megyei német nyelvi verseny eredménye a következőképpen alakult. A hetedik osztályosok kategóriájában első helyezést ért el Búzás Melinda (Hőgyész), második lett Reisz István (Bonyhád I. számú általános iskola), harmadik pedig Propszt Erik (Bonyhád I. számú általános iskola). A nyolcadik osztályosok kategóriájában első lett Szabó Anett (Bonyhád I. számú általános iskola), második Katona Teréz (Paks, II. számú általános iskola), harmadik Forray Edit (Bonyhád I. számú általános iskola). A győzteseknek és felkészítő tanáraiknak gratulálunk. vem A Gyermekek Háza szervezésében Szekszárdról a Tátrába Szekszárdon a Gyermekek Háza rendszeresen szervez sítábort Szlovákiába. Évente egy kezdő és egy haladó csoport indul neki, hogy megtanuljon síelni, vagy éppen gyarapítsa sítudását. Ébben az évben január 15-én, azaz ma indul a haladó csoport a szlovákiai hegyekbe. Az egy hetes táborozáson 42 fiatal, két síoktató és egy orvos vesz részt. A fiatalok között középiskolások is vannak. A síelő csapat az Alacsony Tátrába utazik, Chopok-ra. Az ismert síparadicsom lankás lejtői jó alkalmat biztosítanak a gyakorlásra (remélhetőleg találnak havat is hozzá). -geA nagy sikerre való tekintettel meghosszabbítva. 32 cm-rel. Volkswagen Golf Variant A Volkswagen Golf 10 éve vezeti az európai eladási listákat. A Golf új, Variant változata nemcsak térben, hanem felszereltségében is gazdagodott. Bár kívülről csak 32 cm-rel lett hosszabb, mint egy hagyományos Golf, ez a 32 centiméter belül egy hatalmas, 466 liter űrtartalmú csomagteret eredményezett, amely az osztottan dönthető hátsó üléstámlák lehajlásával 1.425 literesre növelhető. Alapáron kínálja a következőket: szervokormány, (47 KW-tól), állítható magasságú vezetőülés, fordulatszámmérő, csomagtér-roló, normál méretű pótkerék illetve por- és pollenszűrő. A Golf Variant CL 44, 55 és 66 KW-os (60, 75 és 90 LE) benzinmotorral, valamint 47 és 55 KW-os (64 és 75 LE) dízel, illetve turbódízel motorokkal készül. A Variamhoz extra tartozékként airbag-rendszer (vezető- és utaslégzsák az első ülésekhez) is megrendelhető. A Variant GL változata a CL-nél gazdagabb felszereltséggel, központi zárral, zöld hővédő üvegezéssel, fekete tetőléccel, elektromosan állítható, fűthető külső tükrökkel rendelkezik. A Golf Variant kedvező lízing- és részletfizetési feltételekkel is megvásárolható. Autó Techno Kft. 7130 Tolna, Gém u. 1/a. Tel./Fax: 74/340-537 Autószalon 7100 Szekszárd, Széchenyi I. u. 41. Tel: 74/319-266 Fax: 74/319-746 Volkswagen Biztos lehet benne.