Tolnai Népújság, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-03 / 1. szám

HÉTFŐ A Hold kél 22-58 °rakor Névnap: Genovéva nyugszik 10.08 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: GARAY ELŐD Telefonszámunk: 316-211, 315-468 Telex: 314-251. Telefax: 315-508. Változékony idő A várható időjárás ma estig: Változé­kony idő lesz, többnyire borult ég, felhőátvonulások mellett csapadékra is számíthatunk: eső, havas eső bár­hol előfordulhat. Az északnyugati szél időnként megélénkül. Éjszaka ál­talában 0 fok körül, napközben 2 és 7 fok között alakul a hő­mérséklet csúcsértéke. Névnapok története Benjámin. Bibliai név, jelentése: a szerencse fia. Védőszent: Benjámin, Jákobnak Rácheltől született legkisebb fia, József testvére. - Az ortodox és a görögkatolikus naptárban Szent Ma- lakiás próféta és Szent Gordiász vértanú. Az év első hangversenye Zongorakoncert - háttérben orgonával Az Egyesült Államokban élő Gárdonyi László zongo­raművész adott újévi hang­versenyt január 1-én, szomba­ton délután Szekszárdon, a Művészetek Házában. A művész 10 évvel ezelőtt, már ismert magyar jazzmu- zsikusként ösztöndíjat nyert a világ első számú jazz-akadé- miájára, a bostoni Berklee Col­lege of Music-ba, s ezzel egy nagy karrier alapjait terem­tette meg. A művész 1987-től a Berklee-iskola zongora-pro­fesszora, ami azt jelenti, hogy a jövő amerikai jazz-zongoris­táinak egy része az ő kezei alól kerül ki. Az elmúlt években hét alkalommal nyert zénei dí­jakat, mint zongorista, zene­karvezető és stúdióművész, ezidáig 3 önálló nagylemeze és CD-je jelent meg világsztá­rok közreműködésével. Rend­szeresen fellép az USA és Ka­nada jazzfesztiváljain. S most, 10 évvel azután, hogy elindult nem mindennapi karrierjét felépíteni, ha csak néhány koncert erejéig is, újra magyar földön muzsikál, ahol bizony­ságot tesz klasszisáról, úgy, mint a szombati szekszárdi fellépésen is. vem Fotó: gk Lottónyeremények Napi igék Katolikus: ljn 3,22-4,6. Zsolt 2. Mt 4,12-17.23-25. Re­formátus: 4Móz 23,1-15. Mt 5,17-26. Evangélikus: 2Móz 2,1-10. Jn 1.19-28. Ortodox: Kol 3,4-11. Lk 17,12-19. RÁDIÓ SZEKSZÁRD 17.00-19.00: Információs ma­gazin. Benne: országos és he­lyi hírek, időjárás, közlekedési információk, stúdióbeszélge­tések, programajánlat, közér­dekű közlemények. 19.00-21.00: Zene. Az Alisca Rádió adása a 102,5 MHz-es URH sávon fogható. Tel.: 315-614. Megfojtotta, lebetonozta Budapesten a rendőrség őrizetbe vette B. Béla 44 éves büntetett előéletű helyi lakost és eljárást indított ellene, mert a XVII. kerület Csordás utca 13. számú házban főbérlőjét, a 38 éves P. Andrást közös ita­lozás és szóváltás közben még három évvel ezelőtt egy kötél­lel megfojtotta, majd a tetemet a kertben elásta és lebeto­nozta. A bűntény kedden jutott a rendőrség tudomására. / így kellett volna! A totó 53. heti szelvényén sze­replő mérkőzések eredményei: 1. Cagliari-Lecce 2-1 1 2. Genoa-Cremonese 1-0 1 3. lntemazio.-Atalanta 1-2 2 4. Lazio-Sampdoria 1-1 X 5. Piacenza-Parma 1-1 X 6. Reggiana-Milan 0-1 2 7. Torino-Roma 1-1 X 8. Udinese-Juventus 0-3 2 9. Ascoli-Pisa 1-1 X 10. Brescia-Cosenza 1-1 X 11. Lucchese-Fiorentina 1-1 X 12. Monza-Ancona 2-1 1 13. Pescara-Bari 1-1 X Plusz 1 mérkőzés: 14. Andria-Palermo 0-0 x PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig - zenés hírmagazin. (A 873 kHz kh-on, és a 71,03 és 71,81 MHz URH sávon.) Benne: 6.00: Kossuth krónika. 6.15: Dél-dunántúli krónika - Regi­onális lapszemle. 6.30: A nem­zetközi élet hírei. 7.00: Kos­suth krónika. 7.15: Dél-dunán­túli krónika, lapszemle. 7.30: Közlekedési információk. 8.00: A nagyvilág és a régió hí­rei, országos lapok szemléje. 8.10-9.00: Hétköznapi történe­tek. 12.00-től 19.30-ig csak a 873 KHz-es kh adón.: 12.00: Szerb nyelvű nemzetiségi mű­sor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00-16.00: Dél-du­nántúli hírmagazin - A Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: Közlekedési őrjárat. 16.00-18.00: A „Pannónia Rá­dió" szolgáltató és kereske­delmi műsora. 18.00: Regioná­lis német anyanyelvű műsor. 19.30: A MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00: A MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30: A MR szerb nemzetiségi anyanyelvi mű­sora Pécsről. Moziműsor Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Dennis, a komisz (15.30 és 17.30). Á bérgyil­kosnő (20 óra). Kisterem: Kickboxer 2. - Az út visszafelé (15.15,17.15 és 19.30 óra). Bonyhádi Sliver (19 óra). Mint a fenti fotó is igazolja, egy jó kereskedő a jég hátán is megél! Szó szerint, mert a hi­deg, szeles-jeges télben nagy áldás a meleg holmi. Bár őszintén meg kell vallanunk, Az 1994. január 1-jei 6 a 45-ből lottó nyerőszámai: 24, 29, 32, 38, 40, 45. A pótszám: 33. Az öt a 90-ből lottó nyerő­számai: 10,16, 27, 43, 70. A Jokerszám: 483 097 Az 5/90 lottó nyereményei: 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 42 darab volt, nyereményük 460.833 forint, 3 találatos szel­vény 3.508 darab volt, nyere­ményük 4.598 forint, 2 talála­tos szelvény 103.678 darab volt, nyereményük egyenként 198 forint. A következő hét 5 találatos alvázvédő (hosszú) cicanad­rágról még nem hallottunk, sőt ilyet még nem is nagyon látott senki, de akinek van fan­táziája, el tudja képzelni. Biz­tos, hogy nagy sikere van a nettó nyereményösszege: 120.000.000 forint. A 6/45 lottó nyereményei: 6 találatos szelvény nem volt. 5 plusz 1 találatos szel­vény 4 darab volt, a nyere­mény összege 974.639 forint, az 5 találatos szelvények száma 31 darab, a nyeremény egyenként 98.549 forint, 4 talá­latos szelvény 1.527 darab, ezekre 2.668 forintot fizetnek. A 27.403 darab 3 találatos szelvény egyenkénti nyere­ménye 200 forint. A következő hétre átvitt 6 találatos nettó nyereményösz- szeg 17.513.299 forint fent hirdetett árunak, csak azt nem tudjuk pontosan, hogy férfiak, nők, avagy mindkét nem alvázára felhúzható-e ez a bizonyos cicanadrág? vm -gk Mátrix Kft. Hétfő 8.00-10.00: Jó reggelt Szek­szárd! Színes magazin műsor, napi előrejelzésekkel, un. forró drót információkkal, ügyeleti hírek, útinform. 8.15: Horoszkóp. 9.00: Evangélium percei. 9.30: Kultúrális prog­ramajánlat. 10.00: Hírössze­foglaló. 10.10-12.00: Ez a dél­előtt is jól kezdődik! Zenés, délelőtti szórakoztató műsor. 11.00: Vidám percek. 12.00-17.00: START, Délután! Délutáni magazin műsor. 14.00: Hírösszefoglaló. 14.15-15.00: Rock and Roll Rádió. 16.00: Vidám percek (ism.) 17.00-20.00: Jó estét Szekszárd! Zenés, szórakoz­tató műsor. 17.30: Hírössze­foglaló. 18.00: Kulturális prog­ramajánlat. 19.15: Lapszemle. 19.30: TOP 5 - Slágerlista. 20.00: Műsorzárás. 20.00: A kölni Deutsche Welle német nyelvű műsora. ßv Kedd január 4. A tervezett témák: Vendégünk: az államtit­kár; év eleén a közbiz­tonságról és az önkor­mányzatokról; A Vértes és Vidéke Takarékszö­vetkezetek mindennap­jai II.; A kiállítási jelenlét; Adótipp; A mezőgazda- sági kistermelők és az SZJA; Titusz és Leona köszöntő. Mitől lesz a sérv? — Doktor úr, mondja meg őszintén, tényleg az alkoholtól lett sérvem? — Valószínű, hogy ak­kor emelte meg magát, amikor cipelte vissza az üres üvegeket! HALLOTTAM Morál Az utóbbi években gombamód szaporodnak nálunk is a Nyugaton már évtizedes hagyományokra visszatekintő ügynöki hálózatok, melyek különféle dolgokat értékesí­tenek. Nos, ennek az értékesítési formának az a lényege, hogy ismerős árul ismerősnek, nincs üzlethelyiség, nincs reklám, a vevő és az eladó között a személyes kapcsolat, az ismeretség megteremt egyfajta bensőséges viszonyt. Ezért furcsa kissé, hogy az egyik ilyen ügynök hirdetést adott fel, melyben égig dicséri az általa forgalmazott árut, megadja nevét, telefonszámát, s várja a kuncsafto­kat. Akik ugye nem személyes ismerősei, nem kell értük a kisujját sem mozdítania, szerveznie, előadásokat tarta­nia, stb. Azt csak csinálják a többiek, ő meg jól kitol velük a hirdetésével, elhappolja a kuncsaftokat. íme egy ügy­nök, magyar módra! vem Tartsuk melegen értékeinket! Mai TV­műsor MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 6.03: Műsorismertetés. 6.05: Falutévé. 6.25: Határ­tól határig. 6.35: Üzlet - Gazdasági és pénzügyi híradó. 6.45: Híradó. 7.00- 9.00: Napkelte. 9.00- 12.00: Napközi. Benne: 9.30: Walt Disney bemutatja (ism.). 11.30: Já­ték. 12.00: Déli harangszó. 12.07: Déli üzlet. 12.32: Grüß dich! (ism.). 12.47: Képújság. 15.58: Műsor- ismertetés. 16.00: Híradó. 16.10: Szórakaténusz (ism.). 16.25: Hatalom és szenvedély (ausztrál tévé­filmsorozat). 17.15: Di­menzió. 17.55: Jelképtár. 18.00; Cimbora. 18.20: Ze­nelánc. 18.35: Szerencse- kerék. 19.07: Fülem erre, fülem arra - Vili. 19.18: „Engedjétek hozzám!" 19.30: Híradó. 20.05: A csi­kós (népszínmű). 21.35: Új világ. 22.20: Állatok a há­borúban (angol dokumen­tumfilm). 23.15: BBC-hír- adó. TV2 14.00: Képújság. 14.05: A Hét (ism.). 15.00: Parla­menti Napló. 17.00: Mű­sorajánlat. 17.05: Pif és Herkules; Akár hiszed, akár nem; Állatolimpia. 17.25: Civil kurázsi. 17.50: Privatizációs történetek. 17.58: Időjárás. 18.00: Kör­zeti híradók. 18.13: Ma­gyarország ma. 18.35: Be­vezetés a művészetekbe. 19.05: Szuper Liga - Férfi kosárlabda-mérkőzés. 21.00: Híradó. 21.20: Időjá­rás. 21.25: Kapcsolatok - Együtt élő népek a Kár­pát-medencében. 22.00: Filmklub - Az andalúziai kutya (francia film). 1. Mexikóban - A Bika (me­xikói film). DUNA TELEVÍZIÓ 16.00: Műsorismertetés; Hírmondó. 16.20: Mágnás Miska (ism.). 17.30: Hu­nyadi János ötvösművész (ismeretterjesztő kisfilm). 17.40: Musti. 17.55: Műsor- ismertetés. 18.00: Híradó. 18.10: Koldus és királyfi (angol film). 20.05: M. S. Mester - Ave Maria - A középkori Magyarország művészeti emlékei. 20.25: Ars Musica - Képek a ma­gyar zene történetéből - Reformáció és históriás ének. 21.00: Híradó. 21.20: Könyvjelző. 21.25: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (magyar film). 22.50: Ady Endre: Csupán magamtól búcsúzom. HBO 17.30: A négy toll (angol kalandfilm). 19.30: A dupla 0 kölyök (amerikai akciófilm). 21.10: A hata­lom megfizet (amerikai filmdráma). 22.56: James Brown és barátai (kon­cert). 23.50: Kicsi, de na­gyon erős (magyar film­dráma). POP TV Tolna megye kábeltele­víziós rendszerein. 19.00: Műsorismertetés. 19.02: Gyerekeknek. 19.30: Sport - Karate Kupa; Body buil­ding-show. 20.10: Élő tele­fonos adás. 21.00: Hétfő esti mozi: Szuperman 3. 23.00: Műsorzárás. DOMBÓVÁRI VÁROSI TV 9.00: HTV-30 műsora. 18.00: Képújság. 19.00: HTV-30 műsora (rajzfil­mek, Aranyláz Alaszká­ban (filmsorozat), A fejva­dász (francia krimi).

Next

/
Oldalképek
Tartalom