Tolnai Népújság, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-04 / 2. szám
ÚJ TV-KORSZAK KEZDŐDIK, 150 CSATORNÁVAL (5. oldal) 1994. JANUÁR 4. KEDD ÁRA: 16,30 FORINT V. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM Sokan vártak egy ilyen piacra, hiszen ugyanazért az áruért amit itt megkap a kereskedő, nem kell elutazni Budapestre. Kicsiben és nagyban a nagybanin című írásunk a 4. oldalon olvasható. Haszontalan fogadkozás Többé már nem divat megfogadni szilveszter éjszakáján, hogy elég volt a cigarettából, és „meglátod drágám, legalább tíz kilogrammot le fogok adni az idén". Az amerikaiak már nem akarnak tökéletesek lenni - illetve igen, de nem az önmegtartóztató, két kocogás közé beszorított életmód árán. Az új jelszó: elég volt a lépcsőkből és a tornagépekből, inkább jöjjön a masszőr! Egy felmérés eredményeiből kiderült, hogy az utóbbi két évben az amerikaiak visszaszoktak a jó izű, ám zsíros snackekre. Meghalt Romero Nyolcvanhat éves korában Santa Monicában meghalt Cesar Romero, amerikai filmszínész. Hírnévre a hatvanas években tett szert: a Batman című televíziós sorozatban ő alakította Dzsókert, a fehérre festett arcú, ádázul vigyorgó gonoszt. Hosszú pályafutása során több mint száz filmben játszott, olyan sztárok partnereként, mint Shirley Temple, Glenn Ford, Dean Martin, Frank Sinatra és Dustin Hoffman. Divat a dino A fizetőképes japán piacot valósággal elárasztják az őslénymaradványok, a dinoszaurusz-csontvázak, amelyek jelentős része csempészés útján kerül a szigetországba. Japánban ezidáig csak dino fogakat, csontokat sikerült kiásni a régészeknek, felfokozott tehát a kereslet a dinoszauruszok iránt, főképp azóta, hogy Spielberg őslénypark című filmje kasz- szasikert aratott a mozikban. A muzeológusok azonban nem tudják ellenőrizni, hogy vajon törvényes úton kerültek-e az országba a dino-maradvá- nyok. Mesés nyeremény A francia lottó hatvan éves történetének eddigi legnagyobb nyereményét érte el a dél-franciaországi Aigues-Mortes egyik lakosa: a hét végén tartott, újévi (s ezért megnövelt nyereményalapú) húzáson az általa beikszelt hat számot sorsolták ki, s mivel nem volt több tökéletes szelvény, a teljes telitalála- tos nyereményösszeg (59 millió 726 ezer 340 frank) őt gazdagítja majd. Az eddigi legnagyobb nyeremény 55 millió 440 ezer 520 frank volt, s ezt még 1990-ben fizették ki. A szerencsés nyertes hetven év fölötti nagymama, aki fiainál él a Montpellier közeli városkában. Nevét érthető okokból nem kívánta nyilvánosságra hozni, az azonban kiderült, hogy szinte az utolsó pillanatban, a helyi lottóiroda zárásakor adta be szelvényét. Az elmúlt napok nagy esőzései, valamint az enyhülő időjárással járó hóolvadás több helyütt gondot okozott a megyénkben. Dunaföldváron, a Duna partján omlott le - nem egy helyen - a löszpart. A legnagyobb földomlás január 1-én történt. Ekkor egy ház kertjének a végét érte el a „földindulás". A polgármesteri hivatal műszaki osztályának vezetőjétől megtudtuk, hogy a Dunát átszelő híd Budapest felé eső részén, a Hősök terén történt a földomlás, aminek a következtében a löszfal alatti házsor egyikének a kertjébe zúdult a föld. A telek hátsó részében álló melléképületet, a műhelyt, valamint a ház betonos udvarát temette be a földtömeg, a déli órákban. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülés nem történt, mert a lecsúszott löszfal csak a lakóház végéig omlott, így magát a házat nem temette maga alá. Az is szerencse, hogy a házban lakó család három kiskorú gyermeke - épp az esőzés miatt - nem tartózkodott az udvarban, ahogy ez lenni szokott . További szerencse, hogy a család gépkocsija éppen az autószerelőnél volt, így az sem veszett oda. A házban nagy kár nem keletkezett, csak az épület hátsó részének ablakai törtek be, és az ajtók váltak használhatatlanná. Mint azt a település polgármesterétől, Kiss Jánostól megtudtuk, további csúszás- veszély nincs. Amint a biztosító szakemberei a polgármesteri hivatal műszaki osztályának munkatársaival felmérik a helyzetet, abban a pillanatban megkezdődhet a föld elhor- dása a ház udvarából, és a föld alatt lévő tárgyak kimentése. A biztosító szakemberei már a tegnapi nap folyamán a helyszínre mentek, hogy előzetesen felmérjék a kárt.-geFotó: Ótós r-r-i / t •• 1 * * Távközlési koncessziók Tegnap lezárult a Magyar- ország 25 távközlési primer körzetére kiírt koncessziós pályázat benyújtási határideje. A beérkezett anyagokat ma bontják ki a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumban. Információk szerint a 25 körzet mindegyikére érkezett pályázat. Az évkezdés alkalmából január 5-én (szerdán) este 18 órai kezdettel a művelődési házban családtagjaikkal együtt „fehér asztal mellett" tartják összejövetelüket a ma- docsai gazdakör tagjai. Az elmúlt év eredményeinek - beleértve a termelt bor A 9600 forintnál magasabb minimálbért csak akkor tartják reálisnak a munkaadók, ha eredményeket érnek el a kormánnyal folytatott kétoldalú tárgyaláson. Erről Vörös Tibor, az Érdekegyeztető Tanács munkaadói oldalának titkára tájékoztatta tegnap az MTI-t. A lakásbérlők vételi joga Nem támogatja a lakásbérlők vételi jogát bérleményükre a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége. Köllner Ferenc főtitkár az MTI-nek azt is elmondta, hogy ellenzik a bérlakások eladási árának törvényben előírt maximálását, illetve a részletfizetési kedvezményt. minőségének - értékelése mellett az új év lehetőségeit is megvitatják. A mezőgazdasági termelés támogatási rendszeréről dr. Hadházy Árpád, az FM Tolna Megyei Földművelésügyi Hivatal helyettes vezetője tart tájékoztatást. A munkaadók korábbi ajánlatuknak megfelelően a jelenlegi 9000 forintos minimálbért februártól emelnék 9600 forintra, a mezőgazdaságot kivéve, mert ott múlt évben is csak egy későbbi időpontban álltak rá a 9000 forintra. (Folytatás a 2. oldalon.) „Fehérasztalos" gazdaest Madocsán Munkaadói vélemény a minimálbér emeléséről Filmsorozat a pszichoanalízisről Beszélgetések a pszichoanalízisről címmel ötrészes filmsorozatot mutatnak be január 6-án, 7-én és 8-án Budapesten, a Toldi moziban. Az alkotás Freud Álomfejtés című munkájának megjelenésétől kíséri végig a XX. század egyik fő lélektani irányzatát. Bemutatja Bécset, a századforduló kulturális és szellemi központját, valamint a pszichoanalízis legjelentősebb budapesti képviselőjét, Ferenczi Sándort. A nézők megismerhetik a pszichoanalízis emberképét és hatását a mai társadalomra. A sorozatban többek között Buda Béla, Erős Ferenc, André Hajnal és Székács István „beszélget". A film rendezője Forgács Péter. A Pénzügyminisztérium a televízió előfizetési díj emeléséről Lesz elegendő hazai cukor A Pénzügyminisztérium egyéni kérelem alapján sem lát törvényes lehetőséget arra, hogy - az indokolt kivételtől eltekintve - a megemelt televízió előfizetési díj fizetése alól mentesítést adjon. A 70 éven felülieknek és az I—II. csoportbeli rokkantaknak, valamint a súlyosan hallás- és látássérülteknek azonban változatlanul nem kell előfizetési Ismét lesz táncdalfesztivál, az új vetélkedő január 15-én, szombaton este 20.15 órakor a TV 1-es csatornáján indul - jelentették be a szervezők tegnap. A szombat esténként - három alkalommal - jelentkező elődöntőt és február 5-i döntőt a televízió 4-es stúdiójából közvetítik. Az előzsűri 963 dalból választotta ki azt a díjat téríteniük - tájékoztatta a minisztérium tegnap az MTI-t. Mint ismeretes, a pénzügyminiszter rendelete alapján január 1-jétől a közszolgálati tévé havi előfizetési díja 300 forintról 460 forintra emelkedett. A díjemelést a költségvetési támogatás megszüntetése és a műsorsugárzási díj emelkedése indokolja. 45-öt, amely majd a 90 perces műsorokban elhangzik. Az eddigiektől eltérően a produkciókat összességében - nem külön a zeneművet, az előadói, a hangszerelői teljesítményt - fogja értékelni a m megyeszékhelyek képviselőiből álló zsűri. Az első helyezett részt vehet a Dubliii-i Eurovíziós Dalfesztiválon. Hibernált gyártósorok A tavalyi leállás után „félgőzzel" kezdték 1994. első munkanapját a svéd Electrolux konszern tulajdonában lévő jászberényi hűtőgépgyárban. Mint a cég illetékese elmondta: hétfőn Jászberényben csupán az abszorpciós részlegben, valamint a környezetbarát hűtőszekrényeket előállító szalagon indult meg a termelés. A Lehel kompresz- szoros hűtőszekrényeket előállító két gyártósora viszont továbbra sem üzemel a piac telítettsége miatt. A gyártósorok indítása január 10-én, illetve 17-én várható. A kompresszoros üzemrész ezer dolgozója szabadságon van. A kereskedők drágábban kapják szállítóiktól a tejet, a különböző szeszes italokat és még néhány más árufajtát, így január elejétől a boltokban is emelkedik egyes termékek ára. A kenyér- és húsfélék, valamint a többi alapvető élelmiszer viszont változatlan áron kapható - tudta meg az MTI hétfőn a nagy budapesti élelmiszer-kereskedelmi vállalatokról. A Budapesti Közért Vállálatnál január 3-tól átlag 15-20 százalékkal lett magasabb a tej ára - közölte Szabó Mihály áruforgalmi igazgató- helyettes. A legkisebb mértékben a 2,8 százalékos zsír- tartalmú tasakos tej ára változott: literenként 36-ról 37 foAz idén is lesz elegendő hazai gyártású cukor a magyar piacon, habár ehhez 200 ezer tonna alapanyagot - úgynevezett „sűrűiét" - importálnunk kellett, és az állami tartalékok egy bizonyos részét is fel kell szabadítani - tájékoztatta Angeli András a Cukoripari Egyesülés igazgatója tegnap az MTI-t. Ä továbbiakban azt is elmondta: a hazai cukorrépa feldolgozása befejeződött a cukorgyárakban. Néhány üzem ugyan még nem állt le, de ezekben már az importált sűrűlevet dolgozzák fel. rintra. A sajtfélék ára ugyanakkor 8-10 százalékkal emelkedett. Átlag 20 százalékkal drágultak a bébiételek- és italok, 15 százalékkal a szeszfajták, és drágábbak lettek egyes mirelit-készítmények és édességek is. Az árak növelését a szállítók és a gyártók a költségek, illetve az adótartalom emelkedésével magyarázták. A tej- és tejtermékek esetében a felvásárlási árak növekedése szerepelt indokként, a szeszféléknél pedig - kereskedőktől származó információ szerint - főként a hektoliter-szeszfok adó emelkedése, illetve a forintleértékelések okozták az áremelkedést. A Csemege-Julius Meinlnél szintén a tej, a tejtermékek és a A gyárakban az idén együttesen mintegy 2,1 millió tonna cukorrépából 357 ezer tonna cukrot nyertek. A hazai ellátás biztonsága érdekében vásárolt 200 ezer tonna külföldi sűrűiéből a számítások szerint mintegy 110 ezer tonna cukor készül. A tartalékgazdálkodási igazgatóság készleteiből (TIK) mintegy 35 ezer tonna cukrot szabadítanak fel. Angeli András azt nem tudta megmondani, hogy milyen áron kerül majd forgalomba a cukor. A gyárak ugyanis maguk alakítják ki az áraikat. szeszfélék áránál volt, illetve várható jelentősebb változás januártól - mondta el Szikora Krisztina, a cég vezetője. A hálózat 60 vidéki boltjában már január 3-tól 9-22 százalékkal drágult a tej, attól függően, hogy a helyi szállítók menynyire emelték áraikat. A fővárosi Meinl üzletek a szállítók árainak súlyozott átlaga alapján a jövő hétre számolják ki új egységes budapesti tejáraikat. A többi alapvető élelmiszer árában egyelőre nem számítanak változásra. A cég többtucat kenyérszállítója közül csak három jelentett be drágulást, így várhatóan a kenyér árához sem kényszerülnek hozzányúlni a közeljövőben a Csemege-Julius Meinlnél. Táncdalfesztivál 1994 Emelkedtek a tej- és a szeszárak Földindulás Dunaföldváron