Tolnai Népújság, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-05 / 3. szám

4 »ÚJSÁG DOMBÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE 1994. január 5., szerda „Csöndet, békességet, szeretetet" Mit vár az 1994-es esztendőtől? Tornaterem, szolgálati lakás Békés megegyezés Csikóstöttősön „Kárpótlás" a közös épületekért Míg az év vége a számveté­sek, addig az év eleje a terve­zések ideje. Mit vár az 1994-es eszten­dőtől? - tettük fel a kérdést Dombóváron néhány köz­funkciót viselő, illetve fonto­sabb hivatalt betöltő személy­nek. Dr. Szabó Imre polgármester — Hogy mit várok az idei évtől? Állandóságot és válto­zást. Azaz a város működése továbbra is a megfelelő mó­don történjen, a megkezdett beruházásainkat tudjuk befe­jezni, legyen rá elegendő pénz. A politikai élet terén a kö­zelgő választásoktól változást várok, a jelenleg ellenzékben lévő pártok győzelmét remé­lem. Farkasdi András esperes-plébános — Nem annyira várnék, mint inkább kívánnék valamit az új évre. Méghozzá azt, hogy valósuljon meg a szere­tet és béke a városban. Egy imát mondanék ezért: Hol hit, ott szeretet, hol szere­tet, ott béke, hol béke, ott Is­ten, hol Isten, ott szükség nin­csen. Dr. Berta Bálint gimnáziumi igazgató Mint az Illyés Gyula Gim­názium igazgatója azt várom, hogy az intézmény olyan eredményességgel működjön, mint az elmúlt 80 évben. A di­ákjaink legyenek fegyelmezet­tek, tanuljanak jól és hason­lóan a korábbi évekhez, kerül­jenek be a kívánt főiskolára, egyetemre. Különösen sokat várok 1994-ben a legkisebb gyerekeinktől, akik idén feje­zik be a harmadik évet. A nyolc osztályos gimnázium növendékei eddig is sok örö­met szereztek eredményeikkel a gimnázium valamennyi ta­nárának és remélem, hogy az ellendrukkereknek bebizonyí­tották, hogy a nyolc osztályos gimnázium a lehető legjobb képzési forma. Az iskolánk - a sportered­ményeket tekintve - a megye második legjobb középfokú intézménye volt 1993-ban. Idén is dobogós helyezés a cél. Különösen sokat várok 1994-ben a fiú kosárlabda csa­patunktól, akik tavaly orszá­gos negyedik helyezést értek el, idén egy-két hellyel biztos előbbre lépnek. Jó lenne, ha végre idén az anyagi körülményei úgy ala­kulnának az intézménynek, hogy ne legyenek filléres gondjaink. Remélem 1994-ben sor kerül a főépület elodázha­tatlan tetőcseréjére. Nagy csa­lódást okozott a közalkalma­zotti törvény parlamenti meg­változtatása, ez anyagilag sú­lyosan érintette az intézmény valamennyi pedagógusát, több mint húsz főt kellett visz- szasorolnunk. Végül, mint a dombóvári önkormányzati képviselő kí­vánom, hogy az önkormány­zat megbízatásának utolsó esztendejében végre csak a város ügyeivel foglalkozzon és a korábbi politikai csatáro­zások vesszenek a múlt kö­débe. Dr. Kustra József rendőrkapitány — Várom, hogy végre el­kezdődjön a városi rendőrka­pitánykapitányság épületének rekonstrukciója. A jelenlegi körülmények ugyanis olya­nok, hogy gátolják a jó mun­kavégzést. Várom, hogy idén az ön- kormányzati képviselők az eddiginél többet foglalkozza­nak a rendőrséggel, de ne olyan negatív értelemben, mint eddig tették, hanem er­kölcsi támogatást nyújtva. Szeretném, ha az állampolgá­rok is elismernék a rendőreink munkáját, tudnák, hogy mi ér­tük vagyunk, és mindent meg­teszünk a város és környéké­nek közbiztonságáért. Végezetül nagyon remélem, hogy a választási csatározá­sokból az idén a rendőrség kimarad. Dr. Hajós Károly kórházigazgató — Csöndet, békességet, szeretetet várok ettől az évtől. Bízom abban, hogy a közal­kalmazotti munkabért és a hozzátartozó pótlékokat va­laki finanszírozni fogja. F. Kováts Éva A közös községi tanácsok a rendszerváltással megszűn­tek, s azóta is önállóan élik mindennapi életüket. De ezzel az önállósággal a volt közös tanáccsal nem szakadt meg, nem is szakadhatott meg vég­legesen a kapcsolat, mert a vagyont, amiből mind a kö­zös, mind pedig a társközség részesül, el kell, vagy kellett osztani. Szerencsésebb eset­ben békés úton, kerekasztal melletti beszélgetések során teszik ezt, de a békés egyezség helyett többször a bíróságon köt ki az osztozkodás ügye. Az előbbi történt - az osztoz­kodás békésebbik formája - a csikóstöttősi, a kaposszekcsői és jágónaki önkormányzatok esetében. Ez a békés megegyezés a csikóstöttősieknek rendkívül lényeges és egyaránt befolyá­soló tényező úgy a tornatere­mépítésnél, mint a működő- képességnél. Sikerült a ka­posszekcsői és jágónaki ön- kormányzatokkal megegyezni a Kaposszekcsőn lévő tornate­rem, iskola-igazgatói lakás és a rendőrépület vagyonosz- tozkodásában, ami azt jelen­tette, hogy 4,5 millió forintot kapnak a csikóstöttősiek , il­letve az elosztott ingóságok­kal együtt 4,7 milliót. Ebből 3,2 milliót már meg is kaptak, míg a hátralévő 1,5 millió vár­hatóan 1994. március 31-ig ér­kezik meg - átutalással - az önkormányzat számlájára. Hogy ez a pénz sok vagy ke­vés, most ne vitassuk, ugyanis a csikóstöttősieknek minden bizonnyal kevés, de akiknek fizetni kell valószínűleg sok. A TB és az iskola ilyen irányú rendezésének jelenleg semmi alapja nincs, mert közösen működnek az iskolák és a há­rom községnek egy házior­vosa van. péteri Felújították a hőgyészi Szent Kereszt templom orgonáját Régi orgona új regiszterekkel Felújították a hőgyészi Szent Kereszt római katolikus templom orgonáját. A műem- lékjellegű, barokk stílusú templomot a falu földesura, gróf Apponyi Antal gróf épít­tette a XVIII. században. A templomot Szent Kereszt fel- magasztalása tiszteletére 1799. szeptember 14-én szentelték fel. A templom orgonáját 1927-ben a bécsi Angestef gyár építette. A cégnek, - mint az a zeneszekrényen lévő fel­jegyzésen olvasható, - ez volt az ezerhuszadik orgonája. Az idők folyamán az or­gona tönkrement, a sípokat borozni kellett. A felújítási munkákat egy éve kezdte el Szabó István kisszőlősi orgo­naépítő mester. Az eredetileg 980 síppal készült orgona minden egyes sípját felújítot­ták, sőt a regisztert kiegészí­tették. Eredetileg ugyanis pénzhiány miatt két regisztert nem rendeltek meg, ami mind a mai napig hiányzott. Most, a rekonstrukciós munkák fo­lyamán ez is elkészült. A két új regiszter 700 ezer forintba került. Mindezt a hívek ado­mányaiból sikerült megvalósí­tani, mondta Klein Mihály es­peres-plébános. Az újjászüle­tett orgonát idén szeptember­ben avatta fel ünnepélyes ke­retek között Mayer Mihály megyéspüspök. F. Kováts Éva Az orgonánál Mezei Mihály kántor, énektanár Döbrököz Az év végén történt Karácsonyi meglepetés Minden döbröközi gyerek - még a meg nem születettek is, azaz a terhes anyukák - ezer fo­rintot kaptak karácsonyi aján­dékként az önkormányzattól a képviselőtestület döntése nyo­mán. Az önkormányzat ezenkívül karácsonyi ünnepséget tartott decemberben a falu gyermekei­nek, ahol minden résztvevőt ajándékcsomaggal leptek meg. Ugyancsak karácsonyi meg­lepetésként az általános iskola százhatvanezer forint értékű hangosttóberendezést kapott, a két óvoda pedig harmincötezer, illetve tizennégyezer forint ér­tékben képességfejlesztő játéko­kat és anyagi támogatást a fe­nyőfa ünnepség megtartásához. Halló!? Döbröközre mind a mai napig század eleji „gyorsasággal" le­het telefonálni, tekintettel arra, hogy kézikapcsolással érhető el a község. Az új, távkapcsolási rendszerbe köthető digitális tele­fonközpontot a múlt év végén, december 31-én kellett volna át­adni a faluban , de ez egyelőre nem történt meg. A központ el­készült ugyan, tudtuk meg, de a hálózaton még bizonyos mun­kák hátra vannak, ezért a MA- TÁV nem vette át a kivitelezők­től a munkát. Ennek következté­ben a kétszáz új döbröközi előfi­zetőnek és a negyvenkilenc régi előfizetőnek még egy kicsit vár­nia kell, hogy közvetlen tárcsá­zással telefonálhasson. A tájé­koztatás szerint még ebben a hónapban sor kerül a telefonvo­nalak átadására. Falumúzeumot terveznek Falumúzeum létrehozását tervezik Döbröközön. A paraszti gazdálkodás eszközeit bemutató kiállítás tárgyainak gyűjtése el­kezdődött. A terv kivitelezését hátráltatja, hogy az e célból az önkormányzat által megvásá­rolni szándékozott házat a tu­lajdonos közben másnak eladta. Ezzel kapcsolatban felmerült, hogy esetleg egy új házat kellene építeni „régi" stílusban. Hallottam „Azt Hittem, segítenek" — Mindeddig azt hittem, az a jó, ha valaki időben ke­rül orvoshoz, mert akkor tudnak segíteni rajta. Ez a hiedelmem azonban idén, az év első napján megdőlt, - mondja a férfi, aki idős éde­sanyjához akart orvost hívni Dombóváron január elsején. Mint a történet során ki­derül, a 83 éves, korához képest agilis idős hölgy az ünnepi ebéd főzése közben lett rosszul, egyik pillanatról a másikra szinte magatehe­tetlenné vált. Fia nyomban telefonált, hívta az orvosi ügyeletet. — Mi történt? - kérdezte az asszisztensnő. A telefonáló elmondta. — Akkor mi is a néni baja? - hangzott a következő kérdés, aminek hallatán a segélykérő levegő után kap­kodott. — Ha tudnám, akkor higgye el, mindjárt meg- gyógyítanám, - hangzott az ingerült válasz. — Nem tudom, mért ilyen arrogáns maga! - pa­naszolta az asszisztens, majd közölte, hogy sajnos örvös nincs, az ügyeletesek hívásra beteghez mentek. Je­lentkezzen később. Telefonáló letette a kagy­lót és várt. A mama egyre rosszabul lett, ilyenkor ne­hezen múlik az idő, a percek hosszú órának tűnnek. Is­mét tárcsázott. — Az egyik orvosnő visszajött, de nem tud ki­menni, mert most a gépko­csivezető nincs itt, - mondta az előbbi hang. Telefonáló autóba ugrott, elmegyek én az orvosért, el­hozom, gondolta. így is tör­tént. A doktornő megvizs­gálta a beteget, injekciót adott neki. Várjanak türe­lemmel, majd rendbejön a néni, mondta. Az idő telt, a beteg álla­pota a családtagok megíté­lése szerint nem javult, sőt, mintha rosszabbodott volna. Mit tegyenek, töprengtek, az ügyeletet már nem merték hívni, így a mentőkért tele­fonáltak. Ha a kórházban úgy ítélik meg, hogy nincs komoly baja a mamának, akkor legfeljebb kifizetjük a költségeket, gondolták. A mentők szerencsére jöttek, a kórházban a vizsgálat után azonnak felvették az idős hölgyet. Azóta is ott van, vizsgálják. Agyvérzés, in­farktus? - egyelőre nem tudni. Egy bizonyos, megfe­lelő helyen, jó kezekben van. Krimikrónika Betörés Szőlőhegyen Az év elejét nemcsak a dolgozók kezdték szorgos munkával, a betörők sem tétlenkedtek. Január 4-re virradóra eddig ismeret­len módon hatolt be valaki a Dombóvár-szőlőhegyi italboltba, ahonnan két­százezer forint értékben vitt el árut. Tetőbontás, kevés eredménnyel Nagy erőfeszítés, kis haszon jutott osztályrészül annak az ismeretlen sze­mélynek, aki január 3-án éjjel tetőbontással hatolt be Újdombóváron, a 3. ut­cai óvodába. A betörő ugyanis mindössze 600 fo­rint kávépénzt talált és vitt magával a megerőltető munka után. Garázda vendégek Nem kis kárt okozott egy garázda társaság ka­rácsony másnapján Dom­bóváron, az Erzsébet utcai Örökzöld borozóban. T. Csaba két társával ugyanis december 26-án ittas álla­potban szidta a borozó ki­szolgálóját és az ott tar­tózkodó vendégeket, majd megrongálták a vwndég- látóegység berendezőt. A három „bátor" férfi ellen csoportosan elkövetett ga­rázdaság vétsége miatt in­dult eljárás. Széttörte a raktárajtót Nem sokat töprengett, szétverte a raktárajtót, úgy hatolt be egy ismeretlen tettes december 24-én dombóváron a Dózsa György úti vegyesboltba. Az illető 70 ezer forint érékben cigarettát és sze­szesitalt vitt el. Híreiket információikat továbbra is várja az oldal szerkesztője. F. Kováts Éva FKÉ Januári fényben, hó nélkül a belvárosi katolikus templom

Next

/
Oldalképek
Tartalom