Tolnai Népújság, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-24 / 19. szám

4 »ÚJSÁG SZEKSZÁRDÉS KÖRNYÉKE 1994. január 24., hétfő Aranydiplomával az állatokért Sárga. Ez volt a ló neve. Gazdája dr. Áts Kálmán állatorvos volt. A lovat a szomszédban nagyapámék istállójában tartotta. Ma sem tu­dom, hogy fizetett-e érte valamit, mert a jó szomszédok eleven példáját élték. Ezt felnőtt fejjel is bizton állítom. Mindez Decsen a Béke utcában történt. Akárhogy is számlálnánk em­lékeink évét, van ennek már több mint három évtizede. Az állatorvos - vagy ahogy általában szólí­tották: doktor úr, kevesebben Kálmán bácsi - háza ma is ott van. Az egykori alacsony pa­rasztház eltűnt. Helyére modern, gazdasági épületekkel is jól felszerelt új került. Gyerekko­runkban mert idősebbik fiával Tamással óvo­dában, általános, majd középiskolában szinte naponta együtt voltunk. Tetszett az állatorvos­ház, amivel minden más falusi lakástól külön­bözött. Ennek nyilván meghatározója volt Csinci néni, a szomszédok Doktor nénije, egyénisége, igénye. A szép bútorok emléke mellett ma is érzem a gyógyszerek, a fertőtlení­tők, az állatorvpsi kellékek sajátos illatát, ami­ről mindig ők, ÁTSék jutnak eszembe. A gyerekkori emlékidézésre az ad apropót, hogy Doktor Úr, Kálmán bácsi az elmúlt év novemberében Budapesten az Állatorvosi Egyetemen mint ötven éve végzett diplomás vette át Aranydiplomáját. További alkalmat kínál, hogy 1994. január 19-én töltötte be életé­nek 75. évét. Ha visszaemlékszem, sosem tettem föl neki a kérdést, miért lett állatorvos, hiszen természe­tes volt, hogy Átséknál a nagypapa kezdte a pályát, fia folytatta és azon sem lepődtünk meg nagyon, hogy a három generációból Tamás is állatorvos lett. Bár őszintén megvallva azt hi­szem őt az elektromosság jobban érdekelte. Azt is elképzeltük, hogy ő szintén Decsen lesz majd az állatok gyógyítója, de a sors másként határozott és a nagyalföldi síkságon, Békésben telepedett le és csak vendégként jár Sárközben. Igaz, így majdnem közelebb került az apai szülőföldhöz, Mezőméheshez, Erdélyhez. No, meg aztán dr. Áts Kálmán is azon a vidéken kezdett praktizálni és csak jóval a háború után 1947. januárjában érkezett Decsre, előtte Tamá­siban, Bölcskén is dolgozott. Ki gondolná, hogy akkor a hozzá tartozó négy községben Ma is aktívan Dr. Áts Kálmán őcsényben, Sárpilisen, Várdombon és Decsen majdnem másfélezer lovat lehetett számolni. Az állatorvosnak is voltak lovai. Amelyekre én emlékszem. Csöpi és a Szikra, egy pej és egy pöttyös fehér. Aztán mintha szünet követke­zett volna és egy Skoda Oktávia lóereiben bí­zott Kálmán bácsi inkább. A Skoda, azért nem jutott el a tanyákra, szállásokra Bogrától Gyöngyösoldalig, vagy a szőlőhegyig, így aztán mégis kel­lett a Sárga. Nevével azonos színű teste­sebb ló volt. Hideg­vére arra is predesz­tinálta, hogy mi gye­rekek ókor-ókor fel­nyergeljük. Emlék­szem egy nyári hét­Barátságos bejárat köznapra, amikor Sárga keményebb kezekbe került. Benkő Péter- ma népszerű színművész - Decsen nyaralt, ó régóta lovagolt és baráti szálak kötötték Át- sékhoz, így aztán nyereg alá kapta Sárgát. Sárga készséggel engedelmeskedett és olyano­kat produkált vágtában is amire mi sosem tud­tuk rávenni. Dr. Áts Kálmán, ma aranydiplomás állator­vos Sárga nevű lovára olyan szeretettel emlék­szik, mint minden más halandóra, aki nagyon közel állt hozzá. Nem volt és ma sincs olyan ál­latorvosi feladat - itt a falusi viszonyok között- amit ne végezne szívesen. Sosem értettem mi mozgatja a nyugdíjas állatorvost, akár a szom­széd faluba is vasárnap, vagy még karácsony estéjén is, hogy azonnal indul, ha hívják? Meg­fizetik? Szüksége lehet arra a forintra? Nem! Olyan ember, aki a hivatásának él. Furcsa lenne, ha nem lennének sertések a ház körül. Nyugdíjkiegészítésre hivatkozik, de az igazság biztosan az, hogy egyszerűen nem élhet állatok nélkül. Egy-egy elsősegélyhez ma is nyomban indul. Törölni nem törli az elmúlt negyven évet; amit más társadalom rendjében élt, mert akkor volt fiatal és az állatokat „pár­tállástól függetlenül" érte lépfene, rühesség, baromfikolera, sertésorbánc, gümőkor ... Ma sincs ez másként, csak megváltoztak az erővi­szonyok. Dr. Áts Kálmán mintha megfontol­tabban mozdulna a hívásra, vagy csak a lendü­lete kisebb az indító erőnek, mert a szellem, az akarás ugyanúgy munkál mint ötven évvel ez­előtt a friss diploma átvételekor. Amihez ezút­tal is gratulálunk. A gyémántdiploma is közel, alig pár év és ... addig is sok-sok sárközi állat­tartó nevében minden jót és egészséges béke éveket embernek, állatnak egyaránt. DK] Fotó: Ótós Réka Barátságos bejárat Haj dán 280 éve, 1714. január 30-án Fellner császári kapitány szá­zada két napot töltött el Újpa­lánkon és - ahogy ez egy pa­naszos iratból kiderül - a ne­kik járó 107 katona fejadagon és egy ló tartásán kívül 61 icce bort, 12 icce vajat, 20 font sza­lonnát, 1 libát, 32 tyúkot, 140 tojást, 40 font halat, 40 gyer­tyát, 10 font sót, 4 icce ecetet és 4 köböl abrakot vett el jogta­lanul az ottani jobbágyoktól. 120 éve, 1874. január 28-án a Tolnamegyei Közlöny szép le­írást ad a bécsi világkiállításra küldött sárközi női viseletről, amely - később - ott elisme­rést is kivívott. 100 éve, 1894. január 28-án a Tolna vármegye három olda­lon foglalkozott Wosinsky Mór és Perczel Dezső vitájá­val, az utóbbi ugyanis egyes hírek szerint vallásügyi ígére­tet tett volna: ez vezetett ah­hoz, hogy Wosinsky nemso­kára Szekszárdra került... 90 éve, 1904. január 26-án meghalt Bécsben Pichler Győző, a kölesdi terület or­szággyűlési képviselője, aki­nek költségén állították föl megyénk az első világi szob­rot (Kossuthét Kölesden). 80 éve, 1914. január 26-án a Tolnavármegye és a Közérdek Földvári Mihály cikkét kö­zölte, amelyben a szerző ki­mutatta, hogy 1913-ban 1848-an vándoroltak ki a me­gyéből útlevéllel, legtöbben Bátaszékről (197), Paksról (68), Nagyszékelyből (57), Szekszárdról mindössze 22 személy. Ugyanezen a napon írja szüleinek Szabó Dezső fes­tőművész Münchenből, ahol az Akadémiára jár, hogy egy nagyobb csoportkép tervét dédelgeti. 55 éve, 1939. január 27-én Bán János dunaszent- györgyi zenetanár a szófiai rádióban adott hangver­senyt. Krónikás Kriminális Emelkedőben van a bűnese­tek száma: az elmúlt héten a Szekszárdi Rendőrkapitány­ság területén negyven esetben rendeltek el nyomozást. Továbbra is folytatódik a rejtélyes kocsifeltörések soro­zata. 'Ismeretlen módon, nyomtalanul törik fel és zárják vissza az autókat, de kizárólag a kocsikban hagyott táskákat, értéktárgyakat viszik el. Autó­rádiók kiszerelésével, és más bonyolultabb műveletekkel a tettesek nem kísérletezgetnek. Dolgoznak a betörők Ismét feltörtek öt-hat tanyát a Bagó völgyben. Betörtek Szedresen a kocs­mába, Alsónyéken a boltba, kisebb értékeket vittek el. A bátaszéki Camel bárból vi­szont mindent kipakoltak ami mozdítható volt. A kár értéke mintegy kétszázezer forint. A közúti igazgatóság dom­bon üdülőjéből, és a az egyik tolnai általános iskolából mű­szaki cikkeket vittek el. A dombori betörők már la­kat alatt mesélnek viselt dol­gaikról, vallomásukban már a tizenötödik betörés részletei­nél tartanak. Üzemi baleset Csúnya üzemei baleset is történt csütörtökön. Egy ka­mion vezetője szerelte a de­fektes kereket. Az autó ma még részleteiben ki nem derí­tett okokból elszabadult, s a vezetőt hozzányomta egy má­sik járműhöz, illetve palánk­hoz. A kamionsofőr életveszé­lyes sérülésekkel került kór­házba. -ihi­Munkalehetőségek Szekszárdon és környékén Szakma/állás Fő Hol? Telefon Varrónő 2 nő Decs 3 Szülésznő 2 nő Szekszárd 312-211 Ápoló (elmeosztály) 2 nő Szekszárd 312-211 Mérlegképes könyvelő 1 f/n Szekszárd 315-811 Hőkezelő lffi Szekszárd 311-411 Betanított nyomdai gépmester 2 ffi Szekszárd 311-422 Varrónő 4 nő Szekszárd 311-355 Tehergk. vez. B,C,E kát. szekszárdi 1 ffi Szekszárd 315-511 Tehergk. és autóbusz szerelő 1 ffi Szekszárd 315-627 Üzletkötő 1 f/nő Szekszárd 319-222 Cukrász 1 f/n Szekszárd 312-311 Szakács 1 f/n Szekszárd 312-311 Műkőkészítő-kőfaragó 1 ffi Szekszárd 314-442 Közp.fűtés, csőhálózat szerelő lffi Szekszárd 319-951 Hegesztő (argon védőgázos) lffi Szekszárd 319-951 Programozó matematikus 1 f/n Szekszárd 312-322 Hidegburkoló 2 ffi Szekszárd 312-311 Kőműves 2 ffi Szekszárd 312-311 A masszázs veszélyei-l&-ben Kilencvenöt éve, a Tolnamegyei Közlöny január 29-i számában a szekszárdi születésű belügyminisz­ter, Perczel Dezső körrendeletét ismertette. Hogy a „massage" miért tartozott éppen a belügyminiszter hatáskörébe, ezt alighanem ma könnyebben meg­mondhatnánk mint akkor tette az átlagolvasó, ám azért hajdanán is érzékeny pontot érinthetett. De lássuk a dörgedelmeket! „A másságénak (kenés, gyúrás, stb.) a legutóbbi időkben szokásba vett nagy kiterjedésű alkalmazása mellett, s különösen annak folytán, hogy még a gyógykezelésszerű másságét is orvosi képességgel nem bíró egyének igen gyakran orvosi rendelés, ja­vallat és ellenőrzés nélkül korlátlanul űzik: sok eset­ben merülnek fel az űzők részéről visszaélések s azok között olyanok is, melyek a massáltaknál egészségi károkat is okoztak. Ennélfogva szükségesnek tartot­tam a massage gyakorlásának megfelelő korlátozását s e célból az országos közegészségi tanács meghall­gatása után a következőket rendelem: 1. beteget nem orvos massálóknak csakis orvosi utasítás, felügyelet és felelősség mellett szabad massálni. 2. a beteg hasi szerveket, ivarszerveket (!) és a szemeket nem orvos massálóknak egyáltalán nem szabad massálni. A je­len rendelet ellen vétók kihágást követnek el s amennyiben cselekményük a büntető törvénykönyv rendelkezései szerint súlyosabb beszámítás alá nem esik, tizenöt napig terjedhető elzárással és 100 forin­tig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendők .. ." (Csupán összehasonlításul: ugyanezen az oldalon egy kiemelkedő báli belépő vacsorával egy forintba kerül.) Nem azért mondom, de annak idején meglett a hatása a körrendeletnek. No nem a masszázst szo­rította vissza, hanem Perczelt: még egy hónap sem telt el és 1899. február 26-án már megbukott a kor­mánnyal együtt. Ki tudja, mennyire játszott ebben közre a fenti pár sor ... -s-r Pató Pálék ráérnek Többszöri határidőmódosí­tás után, de még a hirtelen ránktört tél ádázkodása előtt új pavilonba költözhetett az a könyv- és az a dohányárus, akinek bódéját a városköz­pont díszburkolása, rendezése okán száműzték ideiglenes helyre. A harmadik - a nem tudni mi okból olyan mos­toha, változatlanul a kialkol- bólintott pozícióját szenvedi. A város legnagyobb forgalmú hírlap elárusító bódéjában dolgozóknak máig csak ígéret a visszaköltözés egy, az előbbi említettekhez hasonló - és a megyeszékhelyhez méltóbb - pavilonba. Ezzel együtt késik persze a mellé tervezett nyil­vános telefon beállítása is. Na, ez még valameddig eltűrhető. Az napi nézőközönségként is nehezen, hogy a romos kül­lemű bódécskában villanyvi­lágítása sem volt a két itt dol­gozó hírlapárusnak, ha az egyik boltos meg nem szánja őket egy kábellel, hogy ne va- koskodjanak és hősugárzóval legalább a láblefagyást meg­akadályozzák. (Szabálytalan­ság miatt a kábel nem üzemel. Csak büntetés ne legyen a do­logból!) A jövő-menő városlakó, aki úgy érzi, hogy mindenhez köze van ami körülötte, vele, érte történik, nem tudhatja, hogy mi áll az utcai hírlapáru­sítás gazdáinak és dolgozói­nak jogait és kötelességeit tar­talmazó kollektív szerződés­ben. De okkal gyanítja, hogy a munkáltatónak bizony kutya­kötelessége megfelelő munka- feltételeket biztosítania és se rövid ideig, se tartósan nem követelheti meg, hogy mun­kavállalói hóttá fagyasszák, betegítsék magukat. A korszerű pavilonok szomszédságában semmi nyoma, hogy most már záros határidőn belül épülni akar az új hírlap pavilon. Nem lenne időszerű önkormányzatunk­nak mordulnia egyet a város- központ rendezésének hátrál­tatói irányában? Lehet mor­dulni többet is, hiszen joga is, kötelessége is mai Pató Pál uraink szükség szerinti fi­gyelmeztetése. Ha ez sem használ? Nos, hát akkor szíve­sen látnánk a rozoga bódéban eszkimójelmezben piros-kék orral a mulasztásban elma- rasztalhatóakat. Szép sorban, mindet. Istenugyse, mindjárt elkészülne az a környezetbe illő új újságpavilon!- lászló ­Rejtett értékeink Ditróiné Eibenschütz Mária Százhúsz esztendeje, 1874 januárjának végén boldog örömben úszott kicsiny me­gyeszékhelyünk: a Szeg­zárd-Tolnamegyei Nőegylet és a Szegzárdi Polgári Nőegy­let tagjai hajlottak a megegye­zésre, s végül február másodi­kén kimondották egyesülésü­ket. Az örömöt kívánták te­tézni, amikor meghívták sze­replésre a budapesti színiaka­démia végzős növendékét, akiről büszkén mondhatták, hogy saját felfedezettjük és pártfogoltjuk. A véletlen szeszélyes játéka hozta úgy, hogy avatott kéz­ből, Dömötör Jánostól, leírá­sunk is van erről a Vasárnapi Újság 1874-es évfolyamából. „Hölgyeink figyelme csaknem mindent észre vesz, amiért érdemes fáradni. Néhány év­vel ezelőtt fölfedeztek a kis városban egy művészi hajla­mokkal bíró ifjú leánykát, természetes, hogy addig nem nyugodtak, míg a kis leány a művészi pályára segítve nem volt. A mily szeretetből szár­mazott az első érdeklődés, mely a pálya kiinduló pont­jára segíté; a kis művésznőt, épen oly szeretetből szárma­zik ma is az az öröm, hogy e szeretetök nem esett méltat­lanra, s nem vész el céltalanul. Az ifjú művésznő bemutatta magát a kis város közönségé­nek s teljes reményünk van felőle, hogy szülőföldjének, a mi kis városunknak díszére fog szolgálni. Mily szeretettel öltöztették, piperézték őt höl­gyeink föllépte napján! Kis kö­tényt, bóbitás fejkötőt, tarka ruhát, rojtos-bojtos kendőt s mit tudom én mi mindenfélét raktak rá versenyezve, mintha egész Pumpernickl (Szek­szárdi úri hölgyközönsége a maga leányának tartotta s most nászútjára készítette volna! Valóban nászúira in­dult az ifjú leányka: eljegyezte és fölavatta magát ez estéken Thaliának, s mi mind úgy vol­tunk meggyőződve, hogy méltó papnő lesz belőle". A megye királyi tanfelügye­lőjének lelkesedése nem ok nélküli, hiszen a Schöpflin Aladár szerkesztette Magyar színművészeti lexikon a két világháború között szintén nem fukarkodott a dicsérettel. Az 1856. augusztus 8-án Szek­szárdon született Eibenschütz Mariról azt írja: „az eddig élt magyar színésznők egyik leg- kiválóbbja, ez pedig nem kis rang Blaha Lujza és Jászai Mari korában. Felfedezője - 1871 elején - Újházi Ede, (aki éppen 150 éve, 1844. január 28-án született), s aki akkor már a Nemzeti Színház ünne­pelt művésze. A színitanoda három éve alatt Eibenschütz Mari Paulay Ede drámai osz­tályába járt, már az éves vizs­gaelőadásokon nagy sikert aratott, akárcsak 1874. május 22-én a kolozsvári nemzeti színházban, első igazi fellépé­sén az Ármány és szerelem Lujza szerepében. A Magyar Polgár írta róla: „Kedves, megnyerő alak, minden affek- táció nélkül..., hangja rokon­szenves, tele bensőséggel, mozdulatai keresetlenek, fel­fogása gondolkodásra mutat". Művészete kiteljesítésében nagyban segíthette növendék­társa, majd férje, az igényes­ségéről híres Ditrai Mór. Egy év múlva, 1875. június 21-én - hosszabb betegség után - Bu­dapesten játszotta nagy siker­rel az előbbi szerepet. Két nap múlva írta róla a Fővárosi La­pok: „E fiatal színésznő csak­hamar igazolta, hogy méltó a közfigyelemre. Felfogásában értelem, rajzában szabatosság, színezésében összhang nyil­vánult, kerülte a páthosz föl­öslegeit s egyszerűen és ter­mészetesen ábrázolta a sze­relmében és családi örömei­ben lesújtott leányt... Már az első előadás után bátran ki­mondhatjuk, hogy a közelébb vendégszerepeit fiatal szí­nésznők közt övé a siker pál­mája". Négy nap múlva - bár a humoros szerep nem igazán rá illik - ismét zajos sikert arat Dóczy Lajos Csók című mű­vében. Nyolc év múlva már oly lelkesedést vált ki, hogy a Budai Színkörben a közönség aranyból készült koszorúval tiszteli meg. Több verset is írt (szülőhá­záról valamint Dérynéről), Gyula és Györgyike címmel 1878. március 30-án Kolozs­várt mutatták be egyfelvoná- sos vígjátékát. Nem sokkal 1939-ben Budapesten bekö­vetkezett halála után szülővá­rosa elhatározta, hogy díszes síremléket állít számára, de nincs tudomásom arról, meg- valósult-e. így vagy úgy, ránk nézve szomorú, hogy teljesen elfeledtük. Dr. Töttős Gábor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom