Tolnai Népújság, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-05 / 3. szám
1994. január 5., szerda MEGYEI KÖRKÉP KÉPÚJSÁG 3 Nyílt nap az 505-ösben 1994. január 8-án, szombaton pályaválasztási nyílt nap lesz az 505-ös szakmunkásképzőben, reggel 8 órától délig. Jó hír a szakmunkásképzőt választóknak, hogy minden olyan szakmában indul képzés, ahol a szülők legalább 15 tanulónál megszerzik a gyakorlati munkahelyet. Az iskola is biztosít gyakorlati munkahelyet nőiruha-készítő, bőrdíszműves, asztalos, kőműves, ács-állványozó, szerkezetlakatos és szobafestő szakmákban. A nyílt napon várják a világbanki technikum és hatosztályos gimnázium után érdeklődőket is. Tudoszures, rákszűrés Tolnán Hétfőn kezdődött, január 28-ig, péntekig tart Tolnán a tüdőszűrés. Naponta 9-től délig, illetve fél egytől fél négyig, január 14-én és 28-án pedig 9 órától fél kettőig van lehetősége a tolnai polgároknak átvilágíttatni magukat, egészségügyileg. A tüdőszűrés helye a Hősök terén levő, a piac bejáratától jobbkézre eső egykori bútorbolt. Nem árt tudni, hogy aki nem vesz részt a tüdőszűrésen, szabálysértést követ el. Január 10-től 20-ig, csütörtökig, a tolnai központi orvosi rendelőben rákszűrést tartanak. Kérik a tolnai nőket, hogy saját érdekükben jelenjenek meg a szűrővizsgálaton. SZDSZ-iroda Bonyhádon Hétfőtől választókörzeti irodát nyitnak a szabad- demokraták Bonyhádon. A helyiséget a Stoll Autóházban, a Lancia Szalon fölött rendezik be. Tanfolyam vállalkozóknak A tolnai művelődési ház tanfolyamot indít januárban kezdő és működő vállalkozóknak, „Tudatos- ság+Hatékonyság = Siker" tervezett címmel. A tanfolyam foglalkozásainak témái között „marketing", „kommunikációs tréning", „protokoll", „okos adózás" is szerepel. A faddi Gazdakör ülése Megalakulása óta második alkalommal gyűlé- sezik a faddi Gazdakör, holnap, csütörtökön, délután 5 órakor, a faddi kul- túrházban. Minden érdekeltet várnak a szervezők. Színházbusz a Madáchba Január 15-én, 15 órakor, a szekszárdi Gemenc Szálló parkolójából színházbusz indul a Madách Színház esti előadására, a Mária Evangéliuma című Tolcsvay-Müller rockoperára. A busz Tolnán délután fél négykor veszi fel a színházba indulókat, de más, Budapest felé „útba eső" településen is megáll, ha van rá igény. Hely még van a buszban, érdeklődni a 74/340-170-es telefonon, vagy a tolnai „művház- ban" személyesen lehet. A tisztiorvos a disznóvágásról A disznóvágás szorosan hozzátartozik életünkhöz, élelmezésünk fontos kiegészítője. Sajnos, a helytelenül készített disznóölési ételektől néha (szerencsére ritkán) ételfertőzések léptek fel, amelyek súlyos megbetegedéseket, (szalmonellózis, botulizmus, stb.), sőt halált is okoztak. E megbetegedéseknek az volt az oka, hogy a gusztusosán elkészített ételben elszaporodott valamilyen kórokozó, amely a készítéskor került bele, és nem okozott íz-, szín-, szag-, állományváltozást. Okozott viszont hányással, hasmenéssel, rossz közérzettel, néha látási zavarral és egyéb tünetekkel járó, súlyos megbetegedéseket. A fertőzést leggyakrabban disznósajt közvetítette, de hurka, kolbász, szalámi, sonka is okozott megbetegedést. Ezek után adódik a kérdés, hogyan kerülhetjük el az ételfertőzést? Nézzük meg, hogyan jön létre, és rájövünk a megoldásra. Induljunk ki abból, hogy a természetben nemcsak kórokozók, hanem sokféle egyéb baktériumok is élnek (korhasztók, rothasztok, erjesztők, stb.). Ezek a maguk helyén hasznosak, de az ételeinkben nem, mert az embert megbetegítik. A baktériumok, köztük a kórokozók is, az ember bőrén, orrában, torkában, de különösen a bőr sérüléseiben, geny- nyedéseiben találhatók. Vannak, amelyek az ember, vagy a környezetében élő állatok bélcsatornájában élnek. Gyakran nem is betegítik meg a „gazdájukat", nem okoznak betegségi tüneteket, ezért tudnak alattomosan környezetünkbe lopódzni és ott tartósan élni. így érthető, hogy sok használati tárgyunkon is megtalálhatók. Ezért kerülhet az ételbe baktérium a bőrünkről, légu- tainkból, kezünkről, használati tárgyainkról, szerszámainkról, vagy a levegőből. Ezért veszélyes, ha nem dolgozunk tisztán, vagy az állatbelet bontás közben véletlenül megnyitjuk és a bélsár a húsra ömlik. Ilyenkor nemcsak a hús, hanem a feldolgozás eszközei is fertőződnek. Ezután már Gazdanap Január 6-án (csütörtökön) 14 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal nagytermében gazdanapot rendeznek a helybéli gazdák Szakcson, melynek meghívott előadója Dr. Hadházy Árpád, a megyei Földművelésügyei Hivatal helyettes vezetője. Tájékoztató rendkívül könnyen jut kórokozó az ételbe, ha nem vigyázunk. Ilyen baleseteknél nem helyes ha a húst torölgetjük, mert azzal nem tudjuk eltávolítani a kórokozót, de szétkenni igen. A mosás sem megoldás, mert a kórokozót csak hígítja, de nem pusztítja el és mindenképpen marad belőle annyi a húson, amennyi az étel befertőzéséhez elegendő. Legjobb a szennyezett darabot tiszta késsel vékonyan levágni, de még jobb elővigyázatosan dolgozni és be sem fertőzni. Ne feledjük a szerszámokat is gondosan megtisztítani ilyen baleset után. Az elmondottak alapján érthető, hogy a baktériumok könnyen belekerülnek az ételbe, különösen azok az ételek veszélyesek, amelyek sok emberi munkával, többszörös beavatkozással, vagy kevés hőbehatással, esetleg anélkül készülnek (töltelékek). Ilyen esetekben a kórokozó nem pusztul el, sőt még szaporodhat is a helytelen készítés következtében. Ezért rendkívül fontos disznó vágáskor a különösen tiszta munkakörülmények és munkavégzés, a töltelékek kellő ideig és megfelelő hőfokon történő főzése, valamint a szakszerű tartósítás és tárolás. Tartsuk szem előtt, hogy a disznóvágás szakmunka. Ezért legalább egy hozzáértő legyen a disznóvágásnál, aki irányít, a többiek hajtsák végre a szakember utasításait. Ä helyesen készített disznósajt, sonka, stb. hónapokig tárolható, ízeit megtartja, nem romlik meg. Az elmondottakkal nem akartam ijesztgetni, vagy bárki kedvét elvenni a disznóvágástól, de fel kívántam hívni mindenkinek a figyelmét arra, hogy az ételfertőzés veszélyes betegség. Abból nem meggyógyulni kell, hanem meg kell előzni! Az ehhez szükséges módszereket meg kell tanulni és alkalmazni. Hozzáértő, tiszta munkával el lehet kerülni az ételmérgezést! Dr. Szemes Ferenc megyei tisztiorvos Szakcson előadásának témája a mező- gazdasági vállakózások támogatási rendszere és a jelenleg érvényben lévő kedvezményes hitelkonstrukciók. A gazdák ugyanezen a napon a rendezvény keretében alakítják meg a szakcsi Gazdakört. Változott a lakástámogatás rendszere Három gyermek 900 ezret ér A lakáscélú támogatásokról szóló 106/1988. számú rendeletet módosította október elején a kormány, mely a 136/1993-as nevet kapta. E rendelet módosításáról beszélgettünk Boros Ferenccel, az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. megyei igazgatósága, lakossági hitelosztály vezetőjével. — A kormány és részben az Országgyűlés közös munkája a módosítás, hiszen a szociálpolitikai kedvezményről, a költségvetési törvény rendelkezik, amit a képviselők szavaztak meg. Mit tartalmaz az új rendelet? — Nagyon sok részlet még tisztázatlan az OTP számára is, a pontos információt január végére ígérték. Az már biztos azonban, hogy változni fog a szociálpolitikai kedvezmény mértéke. A második gyermek 250 ezret, (eddig 150 ezer forintot), a harmadik 600 ezer forintot, (eddig 400 ezret) „ér". Az egy gyermek után a kedvezmény változatlan maradt, tehát 50 ezer forint. Mindez csak új lakás, ház vásárlására vagy építésére vonatkozik. Ä kedvezmény igénybe vehető mindaddig amíg a gyermek vagy gyermekek eltartottnak számítanak. Ami nagyon lényeges, megszűnt az úgynevezett megelőlegezés. — Lehet, hogy visszasírjuk azt az időt, ami a humoristáknak is gyakori célpontjuk volt, hogy „müyen nehéz megrendelésre gyermekeket nemzeni"? — Lehetséges, hiszen eddig nem törlesztendő kölcsönt megelőlegezett az OTP 2 gyerekre is, aminek 3-6 év volt a vállalási határideje. Mostantól csak akkor jár gyerekek után kedvezmény, ha már megszülettek. Utólag lehet tehát leírni a hitelből, illetve ha a kölcsönt akkor kérik, ha már a gyerekek „megvannak" akkor mindjárt beszámít a felvételnél. Á vállalásnak az értelme tehát megszűnik. — Három gyerek esetén a kedvezmény összesen 900 ezer forint is lehet. —- Egy korlát van, az össz^ költség 55 százalékánál nem lehet több a szociálpolitikai kedvezmény. Egyébként háromnál több gyermek esetén, minden alkalommal, további 200 ezer forint adható. — Milyen változásokat tartalmaz még az új rendelet? — Kisebb dolgokat is megemlítenék, például csak házaspárok vehetik igénybe a szociálpolitikai kedvezményt, amit igazolni is kell, nem elég azt bizonyítani, hogy a gyermek apja, és az anyja együtt élnek. — Beszéljünk néhány mondatot a hitelváltozásokról is. — Eddig, 30 és 80 százalék között adott a törlesztéshez támogatást a költségvetés, január elseje után pedig a kamatfizetéshez ad támogatást. Az első öt évben 4 százalékot a kamatból, a második öt évben 3 százalékot és a harmadik öt évben egy százalékot. A kamat változásáról még korai lenne beszélni, jelenleg 28 százalékos, ha nem változik, akkor az említett támogatást ebből kell levonni. — A hitelváltozások is csak az új lakásra, új házra vonatkoznak? — Igen, ugyanarra a körre jár, mint amire a szociálpolitikai kedvezmény, de függetlenül attól. Nagyon fontosnak tartom megemlíteni, ami szintén újdonság, hogy az állam, a kölcsön 80 százalékáig - a felsőhatár másfél millió forint - vállal kezességet. Ugyanakkor az OTP-nek mindent meg kell tennie a hitel behajtásáért, még az árverést is meg kell próbálnia, ha ez is eredménytelen lenne, akkor vállalja át az állam a hiteleket. — Ez a rendelet, benne a kedvezményekkel, vonatkozhat-e azokra is, akik ezelőtt csak pár hónappal vettek fel e célra kölcsönt? — Nem, mert csak a január elseje után beadott kérelmekre vonatkozhat, hiszen minden esetben, a hitelszerződés megkötésének időpontjában fennálló rendelkezést kell betartani. Mauthner Influenzajárvány (még) nincs Ossza meg örömét! Olvasóink írják Bonyhádon a Dózsa Gy. u. 11/2. sz. alatt ifj. Miklós Péter január 5-én ünnepli 37. születésnapját. Ez alkalommal szeretnénk neki boldog születésnapot és sok-sok boldogságot kívánni: felesége, lányai: Angéla és Viktória. Várdombra, id. Kiss Ferencnek 68. születésnapjára sok boldogságot és hosszú életet kíván: veje, lánya, Margit és Erna. Harcon Illés Gáspár január 5- én ünnepli születésnapját, 6- án pedig névnapját. Ezúton kívánunk minden elképzelhető jót, feleségének jó egészséget és mielőbbi gyógyulást: nővére és sógora Tévéiről. (Folytatás az 1. oldalról.) A szolidabb B, különösen pedig a hírhedt A vírus bekö- szönése esetén viszont több ezer lenne a betegek száma. Az influenzavírus minden évben, főleg a januári, februári hónapokban íratja táppénzre a fél országot. Éppen ezért, óvintézkedés gyanánt működik egy influenza-jelentő szolgálat, amelynek alapegységei a háziorvosok. Ők jelentik az influenzaszerű eseteket a városi, onnan tovább a megyei tisztiorvosi szolgálatoknak, innen pedig egy országos intézetbe kerülnek az információk. Ha alapos ok van feltételezni, hogy influenzavírussal állnak szemben, akkor a betegség tüneteit tipikusan mutató betegektől származó vér és egyéb mintákat laborvizsgálatnak vetik alá, mivel a pontos víruskimutatás csak így lehetséges. Idén egyébként 5400 A és 3900 egység B vírus elleni oltóanyagot használtak fel Tolna megyében a betegség megelőzésére, főként idős embereknél és a foglalkozásuknál fogva veszélyeztetettebb csoportoknál, önkéntes alapon. Ä vírus változékonysága miatt azonban ez sem nyújt biztos védelmet. Mivel vírus ellen nincs gyógyszer, a szervezetnek magának kell legyűrnie a kórt, a legkézenfekvőbb megoldás kiküszöbölni a fertőzési alkalmakat. Ezt csak sterilszobában, esetleg betonbunkerben lehet tökéletesen megvalósítani, ami nem mindenki számára elérhető megoldás. Ezért nem árt szervezetünket minél nagyobb harcok megvívására felkészíteni. A jó öreg C vitamin remek segítőtárs e cél elérésében. Az antibiotikumok viszont csak az influenza szövődményeinek kezelésére jók, vírus ellen hatástalanok, „önhatalmú" fogyasztásuk kifejezetten káros. Az efféle jótanácsok azért is megszívelendők, mivel az ellenség már a szomszédban garázdálkodik. Mint ismeretes, Ausztriában influenzajárvány van. sk Az olvasó kérdez Konditerem az egészséges ifjúságért Patócs Mónika, aparhanti - Petőfi u. 96. - olvasónk a helybeli Zsók Mihályról és Bogos Csabáról szeretne olvasni lapunkban, akiknek az az érdemük, hogy egy konditermet hívtak életre, a falubeliek nem kis örömére. Néhány szó a személyükről: Bogos Csaba 23 éves fiatalember autószerelőnek tanult. Szakmájában nem tudott elhelyezkedni, helyben, a műkövesnél kapott munkát. Aktív sportoló, a helybeli labdarúgó csapat kapusa. Zsók Mihály a bonyhádi rendőrkapitányságnál dolgozik, mint körzeti megbízott. Így vallott önmagáról: — Gépszerelőként dolgoztam. Szeretek emberekkel, emberek között dolgozni, s most úgy érzem, megtaláltam a számításomat. — Honnan ered a konditerem gondolata? — 1989-ben kezdődött - válaszolta Zsók Mihály -, amikor Budapestre kerültem a tiszthelyettesi iskolára. Ott rendszeresen foglalkoztam a testépítéssel. Úgy gondolom, ez olyan sport, amihez nemcsak rengeteg akaraterő, hanem sok idő is kell. 1991-ben egy focimeccs alkalmával találkoztam Csabával, aki szólt, hogy van egy kis konditerme és edzőtársat keres. Örültem az ajánlatnak, és annak, hogy ezután nem kell bejárnom Bonyhádra. És a falunak is jó lenne egy ilyen konditerem, ahova a fiatalokat becsalogatnánk. — Hogyan kezdődött a munka? — Elmentünk a polgármesteri hivatalba, megkerestük a polgármestert, aki azt kérte, készítsünk felmérést a költségekről. Úgy 200 ezer forintot számoltunk ki. Aztán a képviselő-testületnek sem volt ellenvetése. Az egyezség úgy szólt, hogy több támogatást nem kapunk. Innen már a tagdíjakból próbálunk majd fejleszteni. Ritter Viktor, aki a helyi vendéglőt is üzemelteti, fölajánlotta - ingyen -, hogy az épület hátsó részében lévő üres helyiségben berendezhetjük a konditermet. — Mekkora volt az érdeklődés? — December 1-jén nyitottunk, és egyszerre nyolc ember tud dolgozni a konditeremben. Először attól féltünk, hogy a sok embert hogyan tudjuk beengedni. Jelenleg tizennyolcán járnak kondizni - köztük három hölgy - rendszeresen, heti két alkalommal. — Hogyan tudjátok a munkaidővel összeegyeztetni a testépítést? — Négy óráig dolgozom - mondta Bogos Csaba -, utána szabad vagyok. Megbeszéljük egymás között, hogy melyikünk tartózkodik a teremben és segíti a munkát. — Nekem az időbeosztásom egy kicsit bonyolultabb mondta Zsók Mihály -, de a szolgálatot magam osztom be. A nyitvatartási időben - 5-től 9-ig heti három alkalommal - forgásszerűen fogadjuk a sportolni vágyókat. — Mik a további tervek? — Egy olyan folyamatot szeretnénk elindítani, hogy egészségesebb életmódra neveljük az ifjúságot. A későbbiekben, ha lesz rá lehetőségünk, akkor előadásokat szervezünk, vendégeket hívunk. Úgy döntöttünk, hogy belépünk egy Kaliforniai Fitness nevezetű hálózatba, ahol olcsóbban tudunk beszerezni táplélékkiegészítő szereket és e hálózat biztosít ilyen témájú videokazettákat is. Társadalmi munkában dolgozunk, a tagdíjakból pedig súlyzókat, eszközöket kívánunk vásárolni, amire igény lesz.- p. téri -