Tolnai Népújság, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-27 / 277. szám
1993. november 27., szombat HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 9 Pörböly tanulságai A bíróság nem jogerősen megállapította, hogy kik, és milyen mértékben felelősek a nyékipusztai közúti-vasúti átjáróban történt tragédiáért. Az ítélet még változhat, de a tények nem. Ez a drámai történet is élénken foglalkoztatta a közvéleményt, megindult a felelősök, sőt a bűnbakok keresése is. Sokat kapott a MÁV is. Aki figyelemmel kísérte a bírósági tárgyalást, tudhatja, hogy a vasút nemcsak veszélyes, hanem jól szervezett üzem is. Ott mindig tudni lehet, hogy ki miért felelős. Lehet, hogy helyenként túlszabályozott és e miatt a sok bába (szabály) között elvész a gyerek (a tett), de működőképes szervezet. Akik kitalálták, majd korszerűsítették alá és fölérendeltségi viszonyait, értették, értik a dolgukat. És még valami jellemzi a vasútnál dolgozókat. Az egymás iránti szolidaritás. A kihallgatott vasutasok nem vallottak egymásra. Olykor „nem emlékeztek" pontosan a történtekre. S ahogy tették, az nem jelentett sem hamis tanúzást, sem a felelősök mentegetését. Minden tárgyaláson részt vettek a MÁV képviselői, az ítélet- hirdetésen a Mozdonyvezetők Szakszervezete is képviseltette magát. Nem hagyták cserben társaikat, de tanulni akartak az ügyből. Az ítélet szerint a mintegy háromszázezer forintos perköltségből ötvenezret kell az elmarasztalt mozdonyvezetőnek fizetnie, ezt az adatot úgy értékelték, hogy akkor a MÁV felelőssége is ezzel arányos, amivel a jelek szerint egyet is tudnak érteni. Kiderült viszont, hogy az akkummulátor-tolvajnak annyi köze van a baleset bekövetkeztéhez, mint a fénysorompó feltalálójának. Égy eseménynek mindig sok oka van, de releváns okok közé csak azt sorolhatjuk, amit, ha kiemelünk az oksági láncból, az esemény nem következik be. Márpedig, balesetetek a fénysorompó feltalálása előtt is voltak, s aki akar, vagy figyelmetlen, a piros jelzés ellenére is átmegy az úton, vasúton. Az autóbusz vezetője hétfőtől szolgálatban volt, tudta, hogy a jelzés nem működik, s pénteken mégsem állt meg. Az akkumulátor-tolvajt a gyerekek halála miatt tehát nem kell, hogy gyötörje a lelkiismeret. Ha megtalálják, akkor sem ül ebben a perben a vádlottak padján. Legfeljebb lopásért. Az emberek pedig csodálatosak, mint a kihallgatott tanúk vallomásaiból kiderült. Volt aki szinte az ütközés utáni pillanatban érkezett, és azonnal hozzálátott a mentéshez. Volt aki Bátaszék, volt aki a pörbölyi erdészet irányában intézkedett a mentők és a rendőrség értesítéséről. Más haladéktalanul nekilátott annak a megtervezéséhez, hogy az érkező mentők a sérüléseknek megfelelően milyen sorrendben szállítsák el a sérülteket. Egy asszony elmondta, hogy ő nem volt képes lemenni a baleset helyszínére, de ott maradt hatósági tanúnak. Egy férfi szinte még mentegetőzött is, hogy azért hagyta el a helyszínt, mert úgy érezte segíteni már nem kell, járművével viszont útban van. Egy férfi annyit tudott „csak" tenni, hogy egy kisfiút vigasztalt, aki arra kérte ne hagyja ott. Nem is hagyta, amíg a mentők gondjaikba vették. Tanúként viszont használhatatlanok voltak, mert csak arra figyeltek, ami önként vállalt feladatuk volt. A menöor- vos sem tudott másról beszámolni, csak a munkájáról. Hogy mellette egy méterre ki mit beszélt, az el sem jutott a tudatáig. A két év fogház, amire a mozdonyvezetőt ítélték, a törvényi minimum. Erre persze sokan azt mondhatják, s mondják is: ennyit ér tizenkét ember, tizenegy gyerek élete? Erre csak azt lehet válaszolni, gondatlan bűncselekményről van szó. Ezek az emberek nem tartották be a szabályokat, de álmukban sem akartak ölni! Ihárosi Ibolya Régi és új noteszlapok Tudjuk, hol folyik a Sió vize Készülődés 1996-ra Hárman egy expóról A közelmúltban Kaposváron tartottak tanácskozást a 96-ra tervezett magyarországi világkiállításról. Kérdéseinket a tanácskozás három résztvevőjének tettük fel. — Készült-e kulturális koncepció az 1996. évi magyarországi expóra? A kérdésre dr. Feledi Balázs az expó kulturális igazgatója válaszol: — Igen! Nagy teret szeretnénk szentelni a művészeteknek. Kiemelt jelentőségű a népi kultúra, a folklór. Lényeges az ismeretterjesztés, a humán tudományok körében nagy szerepet kap a történelmi szemlélet, valamint a nyelv. Természetesen a szórakoztatásnak is nagy jelentősége van egy ilyen széles értelmű koncepcióban. Különböző konferenciák és fesztiválok sorozata jelentkezik már most. A sport ugyancsak fontos helyet foglal el, akár a szabadidőt, akár az élsportot tekintjük. Szervesen kapcsolódik koncepciónkhoz a magyarországi egyházak bemutatkozása a világ előtt. Csak egy példát említek: Debrecen a kálvinisták központja fesztivál jellegű bemutatkozásra készül. — Ez vázlata csupán a meglevő terveknek. Mennyire befolyásolja a kulturális események tervezését a honfoglalás 1100. évfordulója? — Meglepő lehet, hogy külön törvény nem foglalkozik az 1100. évfordulóval, ám a világkiállítás megrendezéséről szóló törvény ünnepélyes bevezetőjében tartalmazza, hogy az egybeesik ezzel. Vannak kiemelt eseményhelyek az országban. Ilyen pl. Esztergom, Székesfehérvár, Ópusztaszer, így az évforduló tudományos megalapozottságú program- sorozata része lehet az expónak. Az ezeréves magyar oktatásügy is ehhez az évhez kötődik. Itt a pannonhalmi benM ost, hogy a kabaré kiűzetett a nyilvánosság egy idő óta nyomaiban sem paradicsomi paradicsomából, módfelett sajnálom, hogy a szabadon választottnak pályát nyitó, a sima rendszerváltást előkészítő parlament idejében nem készítettem magnófelvételt a rádiókabaré egyetlen adásáról sem. Csípősek, jó borsosak, nagyon is telitalála- tosak voltak ezek, feszültségeinket oldandó, hatalmasakat nevettünk rajtuk, s noha akkor még nem volt a politika műsorán európaiságunk fárasztó hangoztatása, a lelépni készülő hatalom fogadókész volt a humorba csomagolt kritikára. Megengedem, hogy olykor a fölszisszenéshez is kedve támadt, de őszintén érdekelte, hogy milyen görbe- ségeket mutat a humor tükre és esze ágába se jutott, a kabaré mindörökké ámen-való letiltása. Bármi érdemelt és érdemtelen rosszat lehet mondani arra a kormányra, tudta, hogy a néppel beszélgetni úgy is lehet, ha a humor közvetíti a húsbavágóan fontos dolgok kritikáját. Ki-ki eljátszadozhat azzal a gondolattal, hogy ha nem Németh Miklós miniszterelnök lett volna címzettje például Nagy Bandó András fölvezetésében annak a levélnek, amiben egy hetven év feletti nénike nem tudom hányszáz ezer idős ember nyomasztó helyzetét ecsetelte, mi lett volna? Antall József akkor még a kibekkelés éveiből ocsúdva kereste csak a maga helyét végig mosolytalan arccal, noha nagy példaképének W. Chur- chilnek - igaz, tőrülmetszet- ten fanyar angol humora volt -, de volt. Ha mondjuk most Antall Józsefnek ajánlaná meg cések kerülnek a figyelem középpontjába. Egy másik évforduló is említést követel: nevezetesen a filmtechnika ünnepli 100. évfordulóját. Ugyancsak száz éves lesz 1996-ban a nagybányai művésztelep. — Az ország egészén belül hogyan gondolják megrendezni a kidturális eseményeket? — Három szintet jelölhetünk. Első a 44 hektár központi tér, második a budapesti, harmadik az ország területén rendezendő események helyszíne. Tervezünk un. regionális napokat, ahol a központban egy-egy megye, vagy pl. olyan tájegység, mint Sárköz mutatkozna be. Meg akarjuk tartani a Magyarországon élő nemzetiségek napjait is. Hangsúlyozom, hogy a vidék eseményei nélkül nincs a világkiállításnak kulturális programja. Eddig 400 pályázat érkezett, ami kapcsolódását jelzi az expóhoz. Ezek között kisebb-nagyobbak akadnak, de a kisközségek eseményei is nyújthatnak unikális programot. A végső koordináció még nem történt meg, tehát van mód jelentkezni a bemutatkozásra, akár a zárt területre is. * — Hogyan kapcsolódik Tolna megye az Éxpóhoz? Ä kérdésre Erős András, Tolna megye önkormányzatának alel- nöke válaszol: — Ha visszaemlékezünk a kezdetekre, amikor még Budapest - Bécs világkiállításról beszéltünk, nem került szóba a vidéki Magyarország. A másik véglet az volt, hogy csak vidéken legyen. Most ott tartunk, hogy ezt az országnak kell megrendezni. Előttünk állnak a jövő évi választások, amelyek sok teendőt jelentenek. Csak ezeken túl beszélhetünk arról, hogy expóra készülődés. Legfontosabb felama bizonyos mamika éhezte- tésére alkalmas éléskamráját, mi lenne? Égszakadás, földindulás! Legalább százezer néniké nyilváníttatna menten nemzetárulónak, bolsevista ennek meg amannak. Sok más bajunk mellett alighanem az az egyik,- majd a többiekhez hasonlóan - elviselhetetlen ismérve a mi szabadon választottunknak, hogy benne annak is megsavanyo- dott, elhalt már a humorérzéke, aki nyugodtan iratkozhatott volna be a humoristák céhébe. Pedig hát, ha már az országot nem sikerült elindítani a fölvirágoztatás útján, legalább a kedvünket ne vegyék el a nevetéstől. Lám, erre se bizonyultak alkalmasnak. Mondjam, hogy kár? Fölösleges, hiszen a kisajátított rádióban és televízióban gőzerővel folyó aranyoskodásaik ha úgy tetszik, mézesmadzag huzgálásaik eredménye már egészen bizonyosan nem az lesz, mint amit remélnek. Hogy miért? Mi idehaza éltük (és éljük) áldatlan tevékenykedésük eredményeit, mésélni nekünk akármit nem lehet már, meg jó ideje úgy vagyunk tévével, rádióval, meg az úgynevezett a kormányhoz közelálló sajtótermékekkel, hogy amit mondanak, mutatnak, írnak, megpróbáljuk öszeigazítani saját ismeretekkel, tapasztalatokkal és tudjuk hány óra, Szekszárdon, hogy hol folyik a Sió vize. Amikor a rádiókabaré ismétlésének letiltása volt a napi háborgások tárgya, látadatnak érzem, hogy az ön- kormányzatok összehangolják a sokrétű lehetőségeket, feladatokat, amit az Expó kínál. Ez évben több pályázatot fogadtak el megyénkből. — Melyek ezek? — A Babits Mihály Művelődési Ház a Duna Menti Folklórfesztivállal pályázott. Hat hegyháti és völgységi község „Sváb és etnikai expo" címmel írt pályázatot. „Korszerű és biztonságos atomerőmű Kö- zép-Európában" ezzel a Paksi Atomerőmű RT. pályázott. Várostörténetet és városi életet mutat be a paksi városi ön- kormányzat pályázata. A közelmúltban a Sárköz kistérségből is érkezett hasonló szándék, amellyel a lakodalmi játékok bemutatását tervezik. — Tolna megye csatlakozási szándéka az Expóhoz ma már nem kérdés, viszont más megyékkel közösen tervez-e valamilyen programot? — Biztosan számos kapcsolódási lehetőség lesz, de egyet említek, ami már biztosnak látszik. Az Európai Bortermelő Vidékek Szövetsége 1996-ban Baranya megyében rendezi meg kongresszusát. Indokolt, hogy a szekszárdi történelmi borvidék csatlakozzon e rendezvényhez. De a Duna Menti Folklórfeszitvált is említhetem, ami szintén két megye közös rendezvényének számít. A pályázati lehetőségek 1994. február 15-ig élnek. Addig továbbgondolhatjuk az önkormányzatokkal, milyen lehetőségek vannak még megyénkben. Ismert, hogy a szervezés összehangolása érdekében hoztuk létre a vállalkozói központtal közösen az Expo-irodát. * — A Babits Mihály Művelődési Ház pályázatát már elfogadták mint kiegészítő rendezvényt. Bonfig Ágnes, a Művelődési Ház vezető munkatársa és a Duna hattunk egy tv-riportot, a magát közakaratnak deklaráló egyesület soros harci gyűldé- jéről. A dédek üsztes korukhoz sehogyan se illő hangoskodással ünnepelték meg a kabaré elnémítását. Úgy látszik, nekik már nincs szükségük a nevetésre, arra a megtartó tudatra, hogy ha nem is úgy mennek nálunk a dolgok, ahogyan a nemzeti színű ígéretekben anno 1990-ben hallottuk; szólni még szabad és amíg a szó és a sajtó szabad, nagyobb bajok az ismerteknél nem történhetnek. Amikor a kabaré betiltása „friss" szenzáció volt, megállított a városközpontban egy, csak látásból ismerős asszony. Mondjam már meg, miért éppen ezt nem bírta már elviselni a kormány és koalíciója? Kiderült, hogy rendes adásidőben utazott éppen, így nem hallotta, nevethette végig a kabarét. Az ismétlésre spórolt. Most aztán mihez kezdjen? Minap fölhívtam ezt az asz- szonyt telefonon, és megmondtam neki, hogy a Magyar Hírlap november 20-i számában, két lepedőnyi oldalon ott a kabaré. Igaz, hogy más a mondott és a leírt szónak az akusztikája, hangzása, de ha megszerzi és elolvassa, rátalál a magyarázatra. Sok olyasmi áll a humoristák írásaiban, amivel megtaposha- tóak az érzékeny kormány-tyúkszemek. De tán a legkegyetlenebb az a maga igazával és időszerűségével, amit bizonyos Megyesi Gusztáv közíró követett el, egyrészt Menti Folkórfesztivál operatív bizottságának elnöke mondja: — Elsősorban a folklórfesztivál jelenti számunkra a legfőbb célt, mint expo-rendez- vény. Másodsorban elkezdtünk azon gondolkodni, hogy az 1100. évfordulót milyen módon tudnánk megrendezni városunkban, ami az expo koncepciójában is beleülik? Megyénk kulturális élete, szokásai, hagyományai alkalmasak arra, hogy megjelenjünk az expón, melynek vezérgondolata: „Kommunikáció egy jobb vüágért". Megyénk folklórja olyan formanyelv, ami közérthető, nem okoz nehézséget a befogadása. Az eddigi programjaink bizonyították, hogy egy hosszútávú sorozatról lehet szó. — Milyennek ítéli meg az expóra késtülődés jelenlegi helyzetét? — Úgy érzem, hogy ez ügyben nincs igazi szerveződés a városban. Talán az én hibám is, de még nem találkoztam azzal a bizonyos expó-irodával, nem tudom, ki a vezetője, milyen kérdésekben segíthet. Még sok-sok bizonytalanságot tapasztalok. Akiknek ötleteik vannak, féltik a nyilvánosságtól, mert könnyen ellophatják mások. Konkrét dologról ezért én sem nyüatkozom szívesen. Aminek biztos gazdája van, az a sárközi lakodalmas játék, ami legközelebb 1994-ben lesz, és az érintett falvak ezt főpróbának szánják. Ez ugyancsak több megyét érintő rendezvény, nem csupán néhány sárközi községé. Ez csak a folklór jellegű két fonal, ami közvetlenül érint bennünket, de ott van pl. a bor, a szüret eseménye, amivel ugyancsak kapcsolódni lehetne városunknak az expóhoz. A kor- társművészet mennyire vonzza az idegenforgalmat - ez másik kérdés. Gondolom számtalan hasonló merül fel még sokakban a pályázati lehetőséget biztosító időn belül, csak meg kell találni azt a koncepciót, amely békés hanggal mutatja be megyénk arculatát, átfogón, az 1996-os expón. Decsi Kiss János lerántva a leplet „Bánó András és bűntársainak üzelmei- ről", másrészt pedig a népszerűségi listák éllovasáról Göncz Árpádról, aki nem átal- lotta 1992. október 23-án provokálni a Kossuth térre csak ünnepelni érkezett nemzetien kopasz ifjakat, akik megpróbáltak kitéri, udvariasan félreállni. Erre Göncz Árpád „... megdobálta őket tojással, sőt roppant izmait megfeszítve egyszerre nyolc magyar fiatalt is cibálni kezdett, tán még össze is rugdosta volna őket, ha udvariasan nem fékezi meg őt egy bizonyos Potyka úr, hogy viselkedjék már ünnephez méltóan. De a köztársasági elnökkel már nem lehetett bírni..." Mit csináltak a fiúk? Se kiabálás, se pfujolás. Akkor hallatták csak a hangjukat, amikor az elnök ujját a szájába véve Rittyentett, hogy vissza Trianont, meg, hogy minden itt megjelent nagykövet, hülye. Végül a slusszpoén; incidens, gyalázatos cirkusz nem volt a Kossuth téren, ellenzéki hisztériakeltés van, hogy rossz hírünk legyen a világban. Hát... tulajdonképpen ezt mondotta volt az ország bel- ügyekért felelős minisztere is, aki olykor még csak titkot sem csinál arról, hogy mire kellene olyan nagyon neki a jelenleginél erősebb állam és miért olvad el a gyönyörűségtől, amikor az egykorvolt csendőrségről beszél, ő vallja azt, hogy a rádióba, televízióba is olyan derék magyar gyerekek kellenek, nagyon !!! Hallom a soros parlamenti veszekedést délután, amikor a miniszter- elnök távollétében annak helyetteseként sima munkaügyi problémának minősíti Boross úr a televízió és a rádió háza- táján történteket és kis híján meg nem történtté nyilvánítja a Göncz Árpádot egy éve ért gyalázatot. Ám ezzel nincs vége. Áz események elhaUgatá- sában a hatalom szájaíze szerint izmosodó Híradó esete olyan méregbe gurít, hogy elkezdem nyomogatni az égi csatornák gombjait és mit ád Isten? A Super Channel a tengeren túlról közel egy órás riportot közvetít belpolitikánk viselt dolgairól, a Kossuth téri botrányról és nemzeti ifjaink horog- és nyüas keresztes erő- fitogatatásairól. Nem arról szól a műsor, ami kellemes a politikacsinálók fülének. Gondolom, ha módjuk lenne, alaposan megtáncoltatnák az elbűvölően csúnya amerikai riporternőt, tán még egy elbocsátást, fegyelmit is kijárnának neki, amiért belekerült az országra kígyót-békát kiabáló hazai ellenzék uszályába. Erről jut eszembe, hogy a szavazni 1994-ben hazakívánkozó amerikás magyarok meghívott vendége, össznépi kedvencünk Király B. Izabella, a nemzeti ifjak védan- gyala mennyi hetet és havat, kígyót és békát hordott össze saját dugába dőlő kormányunkról. Nemzetünk másik óriása pedig Ausztráliában van, összeszedni a maradék szittyáktól, ami állítólag üres zsebű zsenge pártjának kell a választási kampány sikeres bonyolításához. A rádióból, televízióból zuhognak a vészhírek, a baloldali veszélyről szóló vészharangozás. Még jó ugye, hogy jobboldali, hogy horthysta, restaurációs veszély az nincs. Csak éppen, fura dolgok történnek, nem is csak suba alatt. Egyik központi lapunkban éppen egy hete olvashattuk azt az ürömhírt, hogy békés demonstrációra készül a fiatalokból verbuvált Szálasi Gárda, mely idehaza - ezt nyilatkozták - nyolc millió szimpatizánsra számít. Elképzelhető, hogy a televízió távol tartja magát ettől az eseménytől. Attól azonban még megeshet, hogy valamikor, amikor kapcsolgatjuk a csatomavál- tógombokat, megszemlélhetjük a gárdát, mely az idegeneket akarja válogatás nélkül kisöpörni az országból. Még csak annyit, hogy most minden balhé és belpolitikai show műsor arra megy ki, hogy a szerepébe bele se tanult parlamenten keresztül tudja verni a kormány azt az 1994-es költségvetést, amibe bele lehet fojtani az utána következőt. Nekünk, állampolgároknak is szán még az elviselni, túlélni valókból néhány lapáttal. Nem szeretem ezt a telet. Valószínű, úgy keü majd emlékeznünk rá, hogy napjaink a remény és reménytelenség közötti senkiföldjén teltek, s az volt szerencsés, aki álmodni tudott. M ondjuk a tavaszról, ami távol lesz a Kánaántól, mert nehéz időszak követi... László Ibolya
