Tolnai Népújság, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-03 / 256. szám
4 NÉPÚJSÁG DOMBÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE 1993. november 3., szerda Jágónak Kisközség a megye szélén Az első, második, harmadik osztályosok helyben járnak iskolába Egy kis település a bekötőút végén, hét kilométerre Ka- posszekcsőtől. Ennyi, amit a legtöbb ember tud a 340 lelket számláló, Tolna és Baranya megye határán elhelyezkedő Jágónakról.- Mindig szélső település volt Jágónak, amikor Baranyához tartoztunk akkor is, és miután 1971-ben Tolnához csatoltak, akkor sem változott a helyzet. A falu fekvése, tehát hogy a főúttól, a megyeszékhelytől távol vagyunk, hátrányosan befolyásolta a kisközség fejlődését. A hetvenes évek helytelen településfejlesztési koncepciója szellemében elvitték innen a tanácsot, az iskolát, a TSZ-t, - sorolja a település polgármestere, Márhoffer János, aki társadalmi megbízatásként látja el feladatát. A hátrányos helyzet ellenére az itt lakók ragaszkodnak szülőfalujukhoz. Úgy gondolták, ha ismét önálló lesz a kisközség, többre vihetik. Ezért még a tanácsrendszer idejében, 1989-ben községházat kezdtek építeni, mely 1990. tavaszára elkészült. Az irodán kívül - ahol minden kedden délután 14-16 óráig fogadóórát tart a polgármester és a körjegyző, Keszler Gábor - itt kapott helyett az orvosi rendelő és a tanácsterem. Ez utóbbiban tartják a falugyűléseket és itt folynak a házasságkötések. Az önkormányzat éves költségvetése hat és fél millió forint, ennyi, amiből gazdálkodhat a hét fős önkormányzat. Hogy mire futja ebből és mire nem? Nos az elmúlt években több fejlesztés történt a faluban, mint előtte húsz évig. — A lakosság kezdeményezésére közösségi házat kezdtünk építeni a faluban, - mondja a polgármester, - Nincs ugyanis egy olyan épülete a községnek, amely alkalmas lenne bálok, lakodalmak tartására. Ezért az emberek véleményét kikérve úgy döntött a testület, hogy a régi tűzoltószertár és a csarnok helyén faluházat építünk. A 96 négyzetméteres nagytermen kívül ruhatár, büfé és mellék- helyiségek lesznek. Idén tető alá kerül az épület, ez 1,5 millió forintba kerül, az összes költség 2,5 millió lesz. Azért csak ennyi, mert bontott anyagot is felhasználunk az építkezésnél és az itt élők sok társadalmi munkát végeznek. A kisközségben óvoda és alsótagozatos iskola is működik. Az óvodába egy óvónő és egy dada 20 gyerekre ügyel. Az iskolát még a közös tanács kezdeményezésére 1988-ban hozták vissza a faluba. így tizenöt év után ismét otthon tanulhatnak az 1-3. osztályos alsós kisdiákok. Bár, mindennek van ára, egy tanuló 120 ezer forintba „kerül" egy tanévben, míg a normatíva 30 ezer. Az anyagiak szűkössége miatt az önkormányzat meg akarta szüntetni a napközit, de a lakosság tiltakozott, így amíg tudják, vállalják a 12 diák után a plusz költségeket. A jágónaki önkormányzat támogatja rászoruló polgárait. Az iskolások minden tanévkezdéskor beiskolázási segélyt kapnak és - akárcsak az óvódások - ingyen étkezhetnek a napköziben. Ez évi 400 ezer forint kiadást jelent. Nemcsak a gyerekekkel, az idősekkel is törődnek a faluban. Az iskola épületében, az egykori tanítói lakásban alakították ki az idősek klubját. A húsz férőhelyes klubban ebédet, uzsonnát, na meg jó szót kapnak a rászorulók. Az anyagi helyzettől függően alakították ki a térítési díjakat, van aki ingyen étkezik, de a legtöbbet fizető is csak az étkezés nyersanyagköltségét, 55 forintot térít. Alá igényli, annak házigondozást biztosítanak. Tavaly kezték el a faluban a járdák helyrehozatalát. 1992-ben 1,2 millió forintért a Kossuth utca jobb, a Petőfi utca baloldali járdáit újították fel, idén a két utca még hátralévő járdái kerültek renoválásra 650 ezer forintért. Persze gond is van bőven a kistelepülésen. Telefon mindössze egy van a faluban, az idősek napközijében, az is gyakran meghibásodik. Tizennyolc igénylő lenne, az új vonalakat 1994-re ígérte a MATÁV. Ugyanekkora, ha nem nagyobb problémát jelent a közlekedés is a faluban. A Volán a gazdaságosságra és a Kaposz- szekcsőtől vezető bekötőút rossz állapotára hivatkozva két dombóvári és egy sásdi járatpár leállítását tervezte, minek következtében a falut 16 óra után nem lehetett volna megközelíteni tömegközlekedési eszközzel. Az önkormányzat a lehetetlen helyzetet kiküszöbölendő, tárgyalásokat kezdeményezett a Volánnal, aminek eredményeképpen fennmarad a két járatpár a jágónaki önkormányzat éves 100-100 ezer forint támogatásával. F. Kováts Éva Fotó: Ótós Réka Az ácsok a közösségi ház tetőfedését végzik Jágónaki óvódások Aroklapozás Kurdon Kurdon az önkormányzat megrendelésére a Hőgyész és Dombóvár közötti 65 323. számú útszakasz két oldalán a Ka- pos-Koppánymenti Vízitársulat szakemberei felújítják az utcai árkot és átereszeket. A munkák kapcsán a csapadékvíz levezető árok rézsűburkolást kap, az úttest alatti átereszt pedig szélesítik, burkolják. Ezzel párhuzamosan a lakóházaknál kapubejárók is készülnek. A munkálatokat az elmúlt héten kezdték meg. Fotó: Ótós új parkolók Dombóváron Dombóváron a város több pontján kezdték el gépkocsiparkolók építést, bővítését. Az Ady utcában a kialakított park területét foglalták el eddig az autósok. A jelenleg megkezdett munkák során a csapadékvíz elvezetését is megoldják, a Csipkeház belső parkolóját duplájára növelik, a városháza mögött is megkezdték gépkocsi parkoló építését. Közmeghallgatás a városházán Közmeghallgatást tartanak november 11-én, csütörtökön 17 órai kezdettel Dombóváron, a városháza nagytermében. A közmeghallgatáson a város jövő évi pénzügyi koncepciójával és a helyi adókról szóló rendelet módosításával kapcsolatban várják a helyszínen az állampolgárok és az érdekelt helyi szervezetek véleményét, közérdekű javaslatait, kérdéseit. Gyulajon segítik az iskolásokat A gyulaji községi ön- kormányzat az 1993/94-es tanév indításakor minden általános iskolás gyereknek kifizette a tankönyveit. A közép,- és felsőoktatásban résztvevőket pedig egyszeri, 2.000 forintos beiskolázási segélyben részesítette. Vállalta továbbá a kisközség önkormányzata azt is, hogy 1993. december végéig minden gyulaji óvodás és általános iskolás gyereknek ebédet biztosít a napközis konyhán térítés- mentesen. Az önkormányzat mindezen célokra 550 ezer forintot fordított idén, a tanévkezdés előtt. A testületi ülés határozatai Eladók az önkormányzati lakások Gőgös hercegnő Hőgyészen Megérkezett az ősz, itt a színházi évad. Hőgyészen a művelődési házban a korábbi évekhez hasonlóan idén is szerveztek gyermekszínházi bemutatókat bérleti előadás keretében. Az első színielőadásra november 5-én, pénteken 14 óra 30-kor kerül sor a művelődési házban. A színházteremben színre kerülő Grimm: Gőgös hercegnő című mesejátékát a budapesti Meseszínkör mutatja be. A díszletes, jelmezes, zenés produkciót elsősorban iskolásoknak ajánlják a szervezők. Dán mezőgazdászok döbröközi látogatása Dán farmerek 44 fős delegációja töltött egy hetet a Dél-Dúnántúlon, a döbröközi termelőszövetkezet vendégeként. A látogatás viszonzása volt annak a kirándulásnak, amelyet a döbrököziek tettek tavasszal Dániában. A Had- erslen és Rodekro kisvárosokból érkezett csopprt tagjait családoknál helyezték el. Az egy hét alatt a vendégek jártak a kaposvári mezőgazdasági főiskolán, ahol a szarvasmarha és a húsgalamb-tenyészetet és lovasprogramot tekintettek meg. Döbröközön a pálinka és sörfőzde látogatására került sor, valamint a szárító és vetőmagtisztító üzem és az alsóleperdi tehenészeti telep megtekintésére. A dán fermerek látogatást tettek a lengyeli szakiskolában és tangazdaságban, ahol tájékoztatást kaptak a magyar szakoktatás helyzetéről. Kirándultak ezen kívül még Pécsre, Vülányba, s megtekintették a szabadtéri szoborparkot is.-til-saAz elmúlt heti testületi ülésen tájékoztató hangzott el Dombóvár város energiaellátásának helyzetéről és a fejlesztés lehetőségeiről. A képviselők megvitatták a TÜZÉP Rt. dombóvári telepe által előterjesztett anyagot a téli tüzelőellátásról. Ezt követően a polgármesteri hivatal adott tájékoztatót a háztartási tüzelőolaj utalványok kiadásáról, majd a Távhőszolgáltató Vállalat fejlesztési elképzeléseiről. A testület szükségesnek tartja a város közvilágítási helyzetét javítandó, az NA lámpákra való áttérést szorgalmazni. A városközpont távfűtés-hálózatának fejlesztése érdekében a távfűtést szolgáltató cég vezetője megbízást kapott arra, hogy mérje fel az intézményi fogyasztók, - hotel, áruház, rendőrség, Zrínyi I. általános iskola, posta, bank, stb. - igényét és készítsen tanulmánytervet a távfűtőhálózatra való rákötés lehetőségéről. A helyi távhő- és melegvíz-szolgáltatás feltételeiről és áráról a testület rendeletet alkotott. A városüzemeltetési igazgatóság beszámolt az önkormányzati lakások elidegenítésének tapasztalatairól. Ezt követően a testület pótlólag kijelölte értékesítésre a Dombó Pál utca 18. szám alatti 36 lakásos, Hunyadi tér 27. szám alatti 36 lakásos, Hunyadi tér 37-41. szám, a Népköztársaság úti 52-56. szám alatti 89 lakásos, Móricz Zsigmond utca 2-4. szám alatti 18 lakásos, Móricz Zsigmond utca 6-8 szám alatti 18 lakásos, Hunyadi tér 11-13. szám alatti 3 lakásos épületeket. Az elidegenítés lebonyolításával a MINABEX Kft.-t és a PRAKTIK Bt.-t bízta meg. A SARAFIN SPA olasz cég kérelmére a testület hozzájárult 10.000 négyzetméter ön- kormányzati ingatlan értékesítéséhez, 2 éves beépítési kötelezettséggel az INPRO Kft. részére, gyártelepítés céljára. A területen ipari csarnokot építenek, ahol 100 nőt foglalkoztató ruhaipari gyárat kívánnak létesíteni. A Kommunális Szolgáltató Vállalat által épített gunarasi, Liget utca 5. szám alatti téliesített, faszerkezetű nyaraló értékesítését határozta el a képviselő-testület, nyílt árverésen, 1.500.000,- forint kikiáltási áron. A bevételt a fenti vállalat adósságainak törlesztésére kell fordítani. Megtárgyalta a testület a Gunaras Kft. ügyvezetőjének a fürdő üzemeltetésével kapcsolatos beszámolóját, valamint az egészségügyi bizottság - Gunarasfürdő nyári bezárása körülményeinek vizsgálata alapján kialakult javaslatát. Gunaras-fürdő jövőbeni zavartalan működési feltételeinek biztosítása érdekében az alábbi döntést hozta a testület:- A Gunaras Kft. önkontroll laboratóriumot hozzon létre és folyamatosan ellenőrizze a vízminőséget.- A kft. ügyvezető igazgatója szakemberek bevonásával dolgozzon ki egy rövid és egy hosszabb távú fejlesztési tervet, amely tartalmazza a medencék gépi tisztításának megoldási lehetőségeit, vízvisszaforgató berendezések beépítését és azok pénzügyi fedezetének biztosítását.- A kutaknál és a vezetékeknél a kezelői feladatokat megfelelő szakember végezze.- Az önkormányzat által az 1993. évi szezonra való felkészítéshez nyújtott 5 MFt kölcsönből anyagi helyzetétől függően a kft. év végéig részvisszafizetést teljesít. Az egyedi ügyek tárgyalását megelőzően a képviselő-testület kegyelettel megemlékezett Nyers Sándorné- nak, a művelődési ház mb. igazgatójának a haláláról, méltatva a városi művelődés területén hosszú időn keresztül kifejtett munkáját. Egyben a testület intézkedett az igazgatói posztra pályázat kiírásáról, melynek elbírálásáig Farkas János népművelő kapott megbízást az igazgatói teendők ellátására. Czétány Lászlóné 1 t +