Tolnai Népújság, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-03 / 256. szám
1993. november 3., szerda MEGYEI KÖRKÉP «ÚJSÁG 3 Füstmentes az ÁNTSZ épülete A dohányzás-ellenesség a világ minden országában terjedőben van. Egyre szaporodnak azok a helyek, üzemek és éttermek, ahol tilos rágyújtani. Szekszárdon az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Tolna megyei Intézete dicsked- het azzal a figyelemre méltó eredménnyel, hogy hamarosan teljesen füstmentes lesz az épület. November 8-ától az egész intézetben tilos dohányozni, s a tervek szerint 1994 január elsejétől a teljes épületegyüttes területére kiterjesztik ezt. Remélhetőleg mások is tanulnak a példaszerű elhatározásból. A Gyermekek Háza menetrendjéből A Gyermekek Háza november negyedikén alkotónapot rendez a fiataloknak. A délután folyamán kézügyességet igénylő játékok lesznek, 3 órakor pedig irodalmi klubdélutánt tartanak a házban. November 5-én 14 órától az egészségügyi nap keretén belül tesztelhetik önmagukat a gyerekek: egészségesek-e, vagy sem. A „szívügyem az egészségem" jelszó alatt zajló programok mindegyike az egészségesebb életre próbál nevelni. November 6-án délután 3-tól diákkaszinó várja az érdeklődő kicsiket és nagyokat. November 7-én, délután 3-tól és 5-től a házban tánciskola lesz a hármas és a gyakorló általános iskolásoknak, valamint a Garay gimnázium diákjainak. Prosectura a Graffiti-ben November 4-én húsz órai kezdettel a szekszárdi Prosectura együttes lemezbemutató koncertet tart a Graffiti Klubban. Várják a rajongókat. Előadás: A Biblia világa A Babits Mihály Művelődési Központ ötödik éve rendez bibliatörténeti előadásokat. „A biblia a társművészetekben" címet viselő előadássorozat ebben az évben is beindult. A sorozat következő előadása november 10-én, szerda este 18 órakor lesz a művelődési központban. Ekkor „Jézus születéstörténete" címmel tart előadást Pálfai Zsuzsanna, tanár. Az előadást követően a jelenlévők megbeszélhetik a vitatott kérdéseket, kifejthetik álláspontjukat. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. A véradás életet menthet A Tolna megyei Ön- kormányzat Kórháza Vértranszfúziós Állomása és a Vöröskereszt Tolna megyei Szervezete november 9-én véradást szervez Tolnán. A helyi művelődési házban délelőtt 9 ótától délután 5-ig jelentkezhetnek a 18 és 60 év közötti egészséges állampolgárok. A szervezők várják a Patex és a Selyemgyár dolgozóit, valamint a mözsieket is. Mit kezd az elefánt a kisegérrel? Vélemények a megállapodásról A kínai Szecsuán tartomány és Tolna megye közötti együttműködési megállapodás aláírása után megkértünk néhány kínai és magyar prominens személyiséget, mondja el, milyen jövőt jósol a két régió kapcsolatának. Konkrétan: a feltérképezés után Legelőbb a szecsuáni kormányzóhoz fordultunk, akinek tartományában 110 nüllió ember él. Nagyságrendjét tekintve tehát mintha az elefánt és a kisegér szövetkezne egymással. Xiao Yang rögtön visszautasította az összehasonlítást, és azt mondta: — Itt két egyenrangú „elefántról" van szó, csupán az önöké kisebb ... — Mely országok régióival tartja Szecsuán a kapcsolatot? — Harminchárom ország tartományival van megállapodásunk, a világ minden részéről Kanadától Japánig, az Egyesült Államoktól, Angliáig. Az ittenihez hasonló megállapodásokat kötöttünk, és az oktatástól a gazdaságig kiterjesztettük kapcsolatainkat az élet szinte minden területére. Hisszük, hogy ha jobban ismerjük egymást, eredményesebben fejlődhetünk. — Mit várnak a Tolna megyével létesített együttműködéstől? — Fel kell térképeznünk egymás adottságait, lehetőségeit, igényeit, és ezek alapján lehet majd a továbblépés irányát meghatározni. Alig több, mint egy napot töltöttem Önöknél, de máris elmondhatom, hogy mély benyomást tett rám, hogy a magyar emberek nagyon barátságosak és kedvesek. Felemelkedés és béke Csen Csi Liu, a Kínai Népköz- társaság budapesti nagykövete: — Nagy öröm számomra ez az egyezmény, hiszen ez az első dokumentum, amely egy kínai tartomány és egy magyar megye között létrejött. Xiao Yang — A dokumentumban hivatkoznak arra, hogy az a két ország közötti hivatalos okmányon alapul. Várhatók újabb hasonló megállapodások? — Remélem igen, hiszen más magyarországi megyék is érdeklődnek Kína iránt. — Az eltérő léptékek nem jelentenek majd gondot? — Talán bizonyos dolgokban igen, azonban ez nem lehet akadály. Az a lényeg, hogy milyen Szellemben alakulnak a kapcsolatok. Azt gondolom, mindannyiunk érdeke a gazdasági felemelkedés és a béke. Modell lehet belőle Juhász Ottó, a magyar Külügyminisztérium Ázsiai és Óceániai Osztályának vezetője sem lát problémát amiatt, hogy a kínai régióban nagyságrendekkel többen élnek: — Itt minden attól függ, hogy a két fél részéről megvan-e a tényleges érdekeltség. A regionális kapcsolatok új típusúak: ezek már nem központilag vezényeltek, ezért a valós érdeken alapulnak. Ha Szecsuánnak és Tolnának is megvan az érdekeltsége, és megvan a jóindulat is hozzá, no és persze ha megvan a szakértelem, akkor biztosan lehet belőle valami. Ez az első ilyen kapcsolat távol-keleti és magyar régió között. Ez azért is fontos, mert modell lehet belőle. Hangyái Felkészülés a télre Só helyett kohósalak Már novembert írunk, az idő egyre hűvösebbre fordul, reggel már talajmenti fagyok is előfordulnak. A Héliosz Kft. megkezdte a télre való felkészülést, hiszen a hét elején megjelentek az utcákon az első hóeséskor és fagyásve- szély esetén használatos szóróanyagot tartalmazó faládák. A ládák tartalma - mondta az illetékes - nem veszélyes a természetre, hiszen környezetbarát granulált kohósalakból áll. Mint azt a Héliosz Kft. üzemvezetőjétől, Gusztáv Ernőtől megtudtuk, közel százhatvan ládát helyeznek ki Szekszárd területén, elsősorban járdák, gyalogátkelőhelyek, lépcsők közelébe. A ládák helyét több éves gyakorlat alapján állapították meg, mégis sokszor előfordul, hogy ez a lakosság nemtetszését váltja ki, esetleg néha valóban akadályozza a gyalogosforgalmat. De kompromisszumot kell kötni, ezek a ládák azért kerülnek az adott helyre, hogy a legjobban megközelíthetőek legyenek, ha hóesés, síkoso- dás esetén. Arra a kérdésre, hogy mikor végeznek a ládák elhelyezésével, az üzemvezető határozott választ adott. A polgármesteri hivatal november 15-ben határozta meg a kihelyezés befejezésének időpontját.-geOssza meg örömét! Olvasóink írják Nagyon sok szeretettel gratulálunk Grósz Györgynek és Grósz Györgynének 20. házassági évfordulójuk alkalmából. Lányuk Andrea, fiúk Csaba. Ifj. Glöcker Jánosnak Varsádra 31. születésnapja alkalmából szeretettel gratulálunk és sok boldogságot, további jó egészséget, hosszú életet kívánunk: szüleid és nagymamád Varsádról. Bonyhádvarasdon Kotics Hilda november 3-án ünnepli 17. születésnapját. Ez alkalomból szeretettel köszöntjük és jó tanulást, szerencsés vizsgát kívánunk: anyu, Lóránd és a varasdi mama. Szekszárdon Sziebert Andrea november 3-án ünnepli 23. születésnapját. Nagyon sok boldogságot kívánnak Decsről: szülei és testvérei, Tímea és Józsi. Beiktatták Udvari polgármesterét Udvariban és a közigazgatásilag ide tartozó Alsópélen a hét végén (megválasztották a polgármestert, Peszt Attila személyében. Az ünnepélyes beiktatására tegnap délután került sor Alsópélen. Az ünnepséget követően rövid beszélgetésre invitáltuk a települések vezető személyiségét. Hogylétéről faggattuk és arról, hogy milyen tervei, elképzelései vannak a jövőt illetően? — Köszönöm érdeklődésüket jól vagyok - mondta Peszt Áttila -, örömmel tölt el, hogy 208-an voksoltak mellettem. Az örömömhöz aggódás is vegyül, mert a költségvetésről már az év elején döntöttek, így mostanra nem sok lehetőség marad. Az emberek azonban mégis várnak tőlem eredményeket. Udvariban a temetőnél a kerítést és az idevezető utat mindenképpen szeretném, ha el tudnánk készíteni. Elképzeléseim között szerepel, hogy a lakosságot behívjam, akár utcánként, és javaslatokat kérek tőlük: mondják el, ők mit szeretnének. Ezeket aztán összegezve a képviselő-testülettel megPeszt Attila polgármester (jobbról) átveszi a megbízólevelet tárgyaljuk. Az alsópéli lakosságnak - a 102 szavazatra jogosultból 88-an szavazattak, ebből 70-en mellettem voksoltak - kiemelt figyelmet kívánok szentelni, megpróbálom megköszönni a bizalmukat. Távlatokban gondolkodva Alsópélen járdát mindenképpen építeni kell és legalább havonta egy alkalommal fogadóórán találkozni a lakossággal. Mivel a hivatalban eddig igazgatási főelőadóként végeztem a munkám, ez a hely megüresedett. Mindenképpen pályázatot kell kiírni, hogy valaki elfoglalja az előadói széket, de az iskola gondnoki teendőit is ellátná. De mindezt megelőzően ezzel kapcsolatban a képviselő-testület véleményét szeretném kikérni.- p. téri - Fotó: degré) Illyés Gyula szellemében (Folytatás az 1. oldalról.) A megye - többek között Ozoráról, Paksról, Szekszárd- ról, Győréből, Cecéről - általános iskolából 19-en, míg középiskoláiból 12-en jöttek el Felsőrácegresre. Két kategóriában egy választott és egy kötelező - többnyire Illyés Gyula - verset szavaltak el a verseny résztvevői. A szavalóverseny szünetében Illyés Gyula szülőháza helyén állított kopjafánál a cecei általános iskola igazgatója, Szabados Tamás mondott ünnepi köszöntőt, aki szavaival a magyar, a tanító, az igazmondó költőre - aki ha élne 91 A Séd partján járt a kaszás Szekszárdon a Séd medre az idei évben meglehetősen gondozatlan volt. Főleg a buszpályaudvar melletti szakasz nézett ki cefetül: tenyészett az ember magasságú dudva, gyűlt a szemét, a híd alatt ürülékhalmok és szár- nyaszegett szárnyas betétek voltak láthatók. Á huzavona, a vita azon folyt, hogy kinek is a feladata a terület szépítése: a városé, vagy azé a vállalkozóé, aki a patak lefedésének első ütemét megkezdte. Ha akkor (nyáron) szóltunk a rosszról, most szóljunk a jóról is! Az önkormányzat lépett, s a napokban egy vállalkozóval lekaszáltatta a gátoldalt. Rendezett a meder, még az alján csörgedező vizet is látni. A munka kész, az biztos. Hogy ki fizeti a számlát, az még bizonytalan.-WyDrága kisunokánk, Csongor Tibor Szentgál-szólőhegypusztán november 3-án ünnepli 3. születésnapját. Ebből az alkalomból jó egészséget és boldog gyermekkort kívánunk neki: Csibrákról mama, papa, bátyus, nénje és Józsi. Bogyiszlón özv. Kovács Mik- lósné (Lépő Lídia) november 3-án ünnepli 92. születésnapját. Ez alkalomból jó egészséget, sok örömet és hosszú, boldog életet kívánunk: fiai, menyei, lányai, vejei, unokafiai, unokamenyei, unokalányai, unokavejei, dédunokái, Miklóska, Orsika, Béreiké és Boldizsár. éves lenne - emlékezett. A rövid ünnepséget követően a kopjafánál intézmények, iskolák, pártok helyezték el a kegyelet virágait. Az idén először a szülőföld, a puszták népe, a rácegresiek is fejet hajtottak a költőnek. Délután megszületett a szavalóverseny végeredménye is. A középiskolás kategóriában 1. Blumenschein Tímea (Garay Gimnázium Szekszárd), 2. Balogh Zsuzsanna (II. Géza Gimnázium Bátaszék), 3. Läufer Éva (Szentgyörgyi Albert Egészségügyi Szakközépiskola Dombóvár). Ebben a kategóriában két különdíjat adtak át, melyet a pálfai önkormányzat ajánlott föl, melyet Máté Timea Kamilla (Béri Balogh Ádám Gimnázium Tamási) és Zelend Nikoletta (Ily- lyés Gyula Gimnázium és Szakközépiskola Dombóvár) vehetett át. Az általános iskolások kategóriájában 1. Haholt Adél 7. osztályos (Deák Ferenc Általános Isk. Paks), 2. Fűzvölgyi Aliz 6. osztályos (Általános Isk. Győré), 3. Magyar Károly 8. osztályos (Általános Isk. Pálfa). A különdíjat Rotkai Rita 5. osztályos (V. Számú Általános Iskola Szekszárd) kapta.- p. téri - Fotó: degré Már kapható a Csók és Könny című női magazin Nők vallanak önmagukról... Igaz történetek:- szerelemről,- bánatról,- boldogságról valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című most megjelent női lapban.