Tolnai Népújság, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-02 / 255. szám
4 «ÚJSÁG TAMÁSI ÉS KÖRNYÉKE 1993. november 2., kedd A városházán hallottuk A városkörnyéki önkormányzatok megbeszélést tartottak a pincehelyi kórház kapcsán létrehozandó intézményfenntartó társulás megalakításáról. Elvi megállapoTársulások dás született a szükségességéről és egyúttal megbízták a kórház gazdasági igazgatóját, hogy a működtetéshez szükséges és a társulástól várt pénzeszközökről készítsen kimutatást, amelynek ismeretében konkrét kötelezettség vállalható már az 1994. évi költségvetés tervezésénél is. Iregszemcse önkormányzata jelezte a tamásinak, hogy az idei év végétől kiválik a városkörnyéki építési igazgatási társulásból. Ennek tükrében a többi társulási tag önkormányzatnak is át kell tekintenie, hogy a jogszerűségi aggályból megváltoztatott ügyrendű társulás fenntartása a jövőben célszerű-e, illetve a megnövekedett eljárási költségekkel fenntartható-e. Október közepén megalakult a közalkalmazottak városi sztrájkbizottsága, amely már meg is tartotta első egyeztető megbeszélését az önkormányzat képviselőivel. Ezen az érdekképviseletek tolmácsolták az oktatási, a művelődési, közgyűjteményi és szociális intézmények dolgozóinak azon kérését, hogy a törvény szerint járó tizenharmadik havi illetményüket még idén kézhez kaphassák. A kérdésben a novemberi képviselő-testületi ülés foglal állást. Elkészültek a városi zeneiskola magastetőjének a kiviteli tervei. Jelenleg folyik a bekerülési költségek összeállítása, ennek ismeretében és a költségvetés lehetőségeire figyelemmel kivitelezési ajánlatok tételére kémek fel referenciával rendelkező helyi vállalkozókat. A közelmúltban tájékoztattuk már olvasóinkat, hogy e témában kedvező testületi döntés született, most már csak a költségvetés bevételeinek előirányzatai és az időjárás alakulása szükséges a megvalósításhoz. Dolgozik a csapat Tamási környékén egy úttörőcsapat működik ma, az is Tolnanémediben. Vezetője, Gölöncsér Lászlóné ismét jelentkezett, levelével megkereste az oldal szerkesztőjét, aki abból közread most néhány hírt. „Köszönjük a szerkesztőség segítségét abban, hogy pályázati kiírásunk megjelenhetett. Bízom benne, hogy lesz érdeklődő a regionális gyermektalálkozóra. A felhívásunkat több csatornán is közzétesszük. Többek között e találkozó „főpróbájaként" került sor hagyományos évnyitó rendezvényünkre október elején. A 8 korosztályból szerveződött 15 csapat a délelőtti órákban 15 hely színes túrán vett részt. A helyszíneken bővíthették ismereteiket az egészséges táplálkozásról, fogápolásról, az alkohol és dohányzás ártalmairól, az AIDS-ről, mentálhigiéniai szokásokról stb. ígéretet tettek az új kisdobosok és úttörők és a gyermekönkormányzat vezetői. A délutánt a sportos feladatok töltötték ki. Tapasztalatunk az, hogy a gyerekek az egészségvédelem alapvető kérdéseivel tisztában vannak. Sokat tanulhattak egymástól. Egy kívülálló felnőtt fogalmazta meg, hogy meghatódott, amikor látta, hogy a csapat idősebb tagjai mennyi gondoskodással, szeretettel vették körül az aprónépet, az alsósokat. Az eredményektől függetlenül minden gyermek vihetett haza apró ajándékokat. És akkor az eredmények: A túrán elérhető maximális pontszám: 132 pont. I. helyezést ért el 122 ponttal Hajczinger Éva és csapata. II. 121 ponttal Móricz Judit és csapata. III. 119 ponttal Balásy Szabolcs és csapata. A legfantasztikusabb csapatneveket is kiválasztottuk: I. Lópici Gáspár, II. Tejben- főtt Baktériumok, III. Selyemhernyótalpas Szamurájok. A játékos sportversenyen első helyen a Zöld Sasok és Lópici Gáspár csapat végzett. Ez az őszi időszak mozgalmas napokat hozott a gyerekek életében. Egy héten keresztül őszi mezőgazdasági munkákon vett részt a 7-8. osztály. A pincehelyi tsz vezetősége elégedetten nyilatkozott a szüretelők teljesítményéről. Alsó tagozatosaink színházbérletet váltottak a tamási Diákcentrum báb előadás-sorozatára. Lezajlott a gyermekönkormányzat első iskolai fóruma, amelyen a házirend pontosítása mellett tanulással, fegyelmezéssel kapcsolatos kérdésekben is döntöttek a gyerekek. A nyolcadikosok részére pályaválasztási kirándulást szervezünk november 8-án Szekszárdra, ahol a gyerekek által választott középiskolákban teszünk látogatást. Úttörőcsapatunk felnőtt képviselője részt vett Csillebércen az úttörővezetők találkozóján. A rendezvény elsődleges témája az ősszel esedékes úttörőkonferencia előkészítése volt." Fogékonyak a szépre Egy évvel ezelőtt alakult meg Tamásiban a képzőművész kör és a Diákcentrumban működik. Azt írják magukról, hogy olyan felnőttek a tagjai, akik fogékonyak a szépre, akik különböző korúak, foglalkozásúak, akik egymás munkáját segítik és lelkes közösséget alkotnak. Tevékenységi körük széles: tűzzománc, agyagozás, linómetszés, szövés, gyöngyfűzés, faragás stb. A képzőművész kör tagjai most bemutatkoznak a közönségnek is. November 10-ig tart nyitva az a kiállítás a városi művelődési központban, amelyet szertettel ajánlanak megtekintésre. És ha valaki kedvet kap valamely technika elsajátításához, akkor azt szívesen várják a kör tagjai: Witzlné Ulrich Anikó (a kör vezetője), Ba- lázsné Bathó Edit, Bőthe Éva, Gyenei Mária, Kincses Katalin, Kovács Zsuzsanna, Kuczora Vilmos, Nyírőné Rill Mária, Palotai Judit, Salamon Katalin, Szencziné Witzl Éva, Várni Gabriella. Fotó: Gottvald Károly Palotai Judit munkája Kuczora Vilmos: Álom Borkóstoló Baráthéknál Amikor Ozorán jártunk, olyan idő volt, ami nem való másra, csak széptevésre vagy borfejtésre. Nos, ez utóbbi okán meg is álltunk a pincehelyi út egyik tanyájánál. Ott, ahol Baráth György nyugdíjas „döcögtette" a fűben a zöldre festett abroncsú boroshordót. Érkeztünkre fölegyenesedett, aztán kissé meglepődött, mert nem újságírókat, hanem rendőröket várt. — Két hónapja betörtek ide - mutatta -, aztán elvittek tizenhárom liter mustot, két pároskést, amivel itt a szőlőnél szoktunk enni, meg egy kaszát. — Csak nem dolgozni akar a betörő? - vetettük közbe nevetve, mire Baráth György is hasonlóan reagált. — Nem hinném - mondta, majd arról szólt, hogy valakik a buszmegálló helyét jelölő táblát átlőtték a ház előtt,' de ismerete szerint még nincs meg a tettes. — Aztán milyen bor itt teKi lőtte át a táblát? rém Ozorán? - fordítottunk a szón. — Milyen? Jó. Jó, mert jó a talaj. Az idén 18-19 között volt a cukorfok, de én cukrot nem teszek bele. Megkóstolhatják - szólt, aztán máris mosni kezdett két poharat, egyet magának, egyet meg annak, aki kettőnk közül nem vezetett autót. - Van kadarka, otelló, rizling, zalagyöngye szőlőnk - magyarázta -, az idén külön szedtük a vöröset. Ezt a fehéret lefejtem - nyújtja a poharat -, hogy tükrösebb legyen. — Miben különbözik az ozorai bor a környező településeken termőktől? — Abban, hogy erősebb, mert jó déli fekvésűek a szőlők. — És mi van legelőször a borban? — Mi lenne? - mosolyog. - Nóta. Főleg, ha összejövetel van. Harminc évig traktoros voltam, néha még meglátogatnak a barátok. Nem politizálunk. Húst hozunk, főzünk, mert úgy jobban megy a bor meg a nóta. — Aztán melyik nótát csalja elő a bor? — Lent a délibábos . . . — Meg a Galambszívet örököltem ... — Azt is - nevetett. - És a Lent lakom én Kisperjésen. . . Csak az a baj - nyújtotta koccintásra az újra megtöltött poharat -, hogy a kor jár. A megélt időre ürítettük a poharat, aztán elköszöntünk.-él- Fotó: gottvald Baráth György a hordót készíti elő a borfejtéshez Az oldal anyagait ezúttal is Ékes László írta, a fényképeket ismét Gottvald készítette, a tervezőszerkesztő Ritzel Zoltán volt. A Tamási és környéke oldal készítői továbbra is várják hasznos észrevételeiket, javaslataikat, ötleteiket és kritikájukat. Azt szeretnénk, ha a továbbiakban jobban megfelelhetnénk az Önök elvárásainak. Köszönjük, hogy ma is velünk tartottak. írják a krónikát Nem szabad azt mondani egy községben, így Ozorán sem, hogy nem történt, illetve nem történik semmi, mivel szegény az eklézsia, mert ha „megkaparjuk" kicsit a felszínt, akkor más is kiderül. A szegénység biztosan, de az is, hogy azért valami van, ha nem is annyi, amennyit szeretnének. Most az a tény, hogy bevezették a mindennapos testnevelést az iskola alsó tagozatában, s az önkormányzat pályázatot adott be, mert a Nemzeti Sportalapból szeretne egy kis pénzt nyerni ahhoz, hogy már óvodás kortól felkészülhessenek a gyerekek erre. A Cinca partján is érvényes a szegény ember vízzel főz mondás: nincs tornaterem, ezért Szabó János játékkészítővel olyan játékokat gyártatnak, amelyek a gyerekek mozgáskészségét fejlesztik és előkészülhetnek vele a már említett mindennapos testnevelésre. Erre szolgál majd a játszótéri, különféle má- szókákkal, homokozóval ellátott csónak is. Hír még a településen, hogy készül, írják a község krónikáját. Megvan már az a hatalmas könyv, amibe 1990-től kezdve folyamatosan vezetik a történéseket, bejegyzik a legfontosabb adatokat, eseményeket. Azt mondják, jól tudnak támaszkodni a Népújságban megjelent írásokra is. Witzlné Ulrich Anikó szőttesei Nyírőné Rill Mária: Madarak-\ ( i t