Tolnai Népújság, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-02 / 255. szám
1993. november 2., kedd MEGYEI KÖRKÉP »ÚJSÁG 3 Nyílt nap Palánkon November 6-án, 8-12 óráig nyílt napot tartanak Palánkon, a Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakközépiskola Élelmiszeripari Szakmunkásképző Iskolában. Március óta felkészítő foglalkozásokat tartanak az iskolában - melyen 160-an vesznek részt - négy tantárgyból: matematikából, kémiából, fizikából és biológiából. A konzultációkat a szombati napon is megtartják. A nyűt napon az érdeklődő szülők és diákok mindent megnézhetnek az intézményben. A harminc fős csoportokat diákok és tanárok kalauzolják majd. Életreform klub Pakson Ma, november 2-án, kedden, 18 órai kezdettel Pakson, a városi művelődési központban az Életreform Klub vendége Nemere István lesz. Ekkor „Ufók és más rejtélyek" címmel tart előadást. Testületi ülés Dunaföldváron Dunaföldvár város kép- viselő-testülete november 4-én, 14 órai kezdettel tartja soron következő ülését. Napirenden szerepel a város önkormányzatának koncepciója, az 1994. évi költségvetésről. Ifjúsági hangverseny Hogy észen Hőgyészen, a művelődési házban november 2-án, 10 órakor világjáró előadóművészekkel az ifjúsági hangversenysorozat első előadására kerül sor. Ekkor Fellegi Adám zongoraművész Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című művét adja elő. A hangversenyen diafilmeket is vetítenek. Megbeszélés jegyzőknek A Tolna Megyei Tűzoltószövetség, és az Országos Polgárőr Szövetség Szekszárdi Szervezete az önkormányzatok jegyzői részére megbeszélést tart november 11-én, csütörtökön 10 órakor Szekszár- don, a Babits Mihály Művelődési Házban. Ezen megtárgyalják a tűzvédelmi feladatokat, az önkéntes tűzoltóegyesületek helyzetét, kapcsolódását az önkormányzatokhoz, a kapcsolattartást a hivatásos tűzoltósággal, a tűzoltószövetség feladatait és segítségnyújtási lehetőségeit. Tájékoztatás hangzik el a polgárőrség szervezetéről, szervezéséről, tevékenységéről, a tűzoltósággal való együttműködéséről. Könyvbemutató A Tolna Megyei Könyvtár és a Garay Alapítvány a megyei könyvtár olvasótermében könyvbemutatót tart november 5-én, csütörtökön. A 14.30-kor kezdődő könyvbemutatón a Garay János című kötet - mely a költő halálának 140. évfordulójára jelenik meg -, szerkesztőjével, dr. Töttős Gáborral Péter Mihály, a mű lektora beszélget. Többet kamatozik, bárhol felvehető ZsebPénzTár és Junior kártya A takarékosságra való szoktatást, a pénz ésszerű beosztását nem lehet elég korán kezdeni. Ezért is volt jó, amikor a diákok megtakarított zsebpénzükön az iskolában takarékbélyeget vásárolhattak, aztán évvégén egy nagyobb ösz- szeghez juthattak, merthogy forintjaik közben kamatoztak az OTP-ben. Csakhogy az iskolai takarékbélyeg akció már több mint egy éve megszűnt. Van-e valami más helyette? - tettük fel a kérdést Kovács Bélának, az OTP Tolna Megyei Igazgatósága igazgatójának. — Mint ismeretes, a banktörvény értelmében már nem folytathatunk betétgyűjtő tevékenységet az oktatási intézményekben. Viszont a takarékbélyeg megszűnését követően egyre több kritika érte bankunkat, hogy a legfiata- labbakat elhanyagoljuk, semmiféle takarékossági lehetőséget nem kínálunk nekik. Ezért több új, az iskolai takarékbélyegnél korszerűbb konstrukciót dolgoztunk ki. Elsőnek hadd említsem meg azt az újfajta takarékossági formát, amit ZsebPénzTár néven fogunk rövidesen bevezetni. Ezt a 6-14 éves korosztálynak ajánljuk. Nos, itt már az OTP fiókokat kell majd felkeresni a gyerekeknek, illetve hozzátartozóiknak, viszont szellemes, érdekes lesz a ZsebPénzTár takarékossági forma. A gyerekek újságokban, illetve az OTP fiókokban hozzájuthatnak egy papírból készült perselyhez. Ha ez megtelt, elhozhatják hozzánk, ahol színes takarékbetétkönyvet válthatnak, ami a látraszóló betétkönyveknél 1 százalékkal többet kamatozik. Ugyanúgy lehet majd pénzt berakni és kivenni, mint a felnőttek betétkönyveibe. Bizonyos összeghatárok elérésekor pedig ajándékokkal kedveskedünk majd ifjú ügyfeleinknek. — És mit tudnak kínálni azoknak, qkik már betöltötték a 14. évüket? — Természetesen rájuk is gondolunk, bár a 14 évesnél idősebbek takarékossági lehetősége szorosan kapcsolódik majd szüleik folyószámlájához. Nekik a Junior kártyát kínáljuk 14-26 éves korukig. E Junior kártya valójában egy mágneskártya, amellyel az ország bármely pontján köny- nyen hozzájut a fiatal annyi pénzhez, amennyit a szülei neki szánnak mondjuk zsebpénz formájában. Ez a felnőttek folyószámlájához kapcsolódó alszámla ugyanúgy kamatozik, mint a lakossági folyószámla, sőt, takarékoskodni is ugyanúgy lehet majd rajta a lekötéseken keresztül. Különösen jól tudják majd használni a Junior kártyát azok a diákok, akik más városokban járnak középiskolába, egyetemre, vagy távol élnek szüleiktől. De kiválthatják majd azok is, akik már nem tanulnak, de még önálló keresettel sem rendelkeznek. — Ha jól tudom, a felnőttek mágneskártyáinál is várható változás. — Valóban, a lakossági folyószámlával rendelkező felnőtt ügyfeleink részére a jövőben kétféle mágneskártyás lehetőséget kínálunk. Az egyik esetben csak mágnes- kártyát kínálunk, ezt ATM-kártyának fogjuk nevezni. Mindenki laválthatja majd, akinek nyugdíj-, vagy bérátutalása érkezik bankunkhoz, az első esetben minimum 5000, a másodikban minimum 10.000 forint havonta. A kártyával minden automatából felvehető pénz, a számlán lévő összeg erejéig. Ezt a kártyatípust ajánljuk majd azoknak is, akik már „kinőtték" a Junior-kártyát. —*Hogy fog tudni a megnövekedett feladatoknak eleget tenni az Önök bankja? — Az OTP felismerte, hogy az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások színvonalát csak úgy tudja emelni, ha jelentős technikai fejlesztést hajt végre. Az ezzel kapcsolatos munkák elkezdődtek. Várhatóan a jövő év első felében fiókjainkban is érzékelni lehet a változásokat, elsősorban a forint és deviza folyószámla vezetés területén, valamint a pénztári rendszerünkben. A változás ügyfeleink számára igen szembetűnő lesz azáltal, hogy ezentúl pénzük nem lesz egyetlen fiókhoz kötve, ügyeiket bármely OTP fiókban efintézhetik majd. fké Víz, harminc millióért Tőzesftűzoltás (Folytatás az 1. oldalról. Pintér László, a polgári védelem megyei parancsnoka kapta a feladatot, hogy irányítsa az akciót, vezesse azt az operatív bizottságot, melynek környezetvédelmi, önkormányzati, vízügyi szakemberek és tűzoltók a tagjai. (A rendőrségnek, a honvédségnek és a mentőknek is fontos szerep jutott.) Először megkísérelték felkutatni azt a nagy mennyiségű növényvédő szert, amit - többek állítása szerint - a területen korábban elástak. S miután ez nem járt eredménnyel, megkezdték a műszaki munkákat. Az izzó katlan egyik oldalán volt természetes gát, a másik oldalon is húztak hát védőtöltést, 6-700 méter hosszban, s neki fogtak a 6 hektár Kapós-vízzel való elárasztásának. — Hogy bírja ezt majd a folyó? — Reméljük jól - válaszolta a polgári védelmi parancsnok -, hozama 2 köbméter másodpercenként, s ennek a fele lesz kiemelve: 1 m3/sec. A biztonVédgát készül az elárasztandó terület határán Csalások A tegnapi rendőrségi sajtó- tájékoztatón Máté Dezső rendőrszázados, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság fővizsgálója különösen nagy értékre elkövetett csalássorozatról tájékoztatta az újságírókat. A recept ínyenceknek szól, bár az alapötlet immáron szokványosnak mondható, amolyan babfőzelék, füstölt lazac feltéttel: végy egy elhunyt kft. ügyvezetőt, nevében köss egy fizetési megállapodást egy tüzép vállalattal, ezt lobogtatva, olykor hamis bélyegzőt bevetve, álnevekkel, hasraütés-szerű személyi igazolvány számokkal operálva három megye tüzépte- lepeiről is hordhatod ingyen a nyílászárókat, tetőcserepet és más építőanyagot, ebben az üzletínséges világban a kutya se fog utánajárni: vajon valójában vevő vagy-e, vagy sem. Ha egy-egy konkrét eset kapcsán mégis úgy érzed, hogy bukásveszély forog fenn, gyorsan fizess, a többi akció úgyis nyereségessé teszi a vállalkozást. Nagyjából ilyen minta szerint „jött össze" Palkó Ferenc, bonyhádi lakos, és családi tragédiák és több társának ügyében az ötmillió forintot jóval meghaladó elkövetési érték, jórészt építőipari anyagokból, vagy például egy másik akciójuknál nagyértékű tojásporból. A nyomozás tovább folytatódik, a gyanúsítottak előzetes letartóztatásban vannak. A rendőrség továbbra is várja az ügyben érintett károsultak jelentkezését. Dr. Kodba Ferenc, rendőr alezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályának vezetője két, a hétvégén történt családi tragédiáról számolt be. Október utolsó napja szomorú vasárnap volt Kismá- nyokon. Szemtanúk állítása szerint egy családi veszekedést követően Sz. F., 46 éves férfi kézzel és egy botra erősített tőrrel bántalmazta feleségét, aki megpróbált a szomszédokhoz menekülni, de már nem jutott el odáig ... Mint a vizsgálat megállapította, az asszony egy, a combartériáját átvágó szúrás következtében elvérzett. A férjet forró nyomon, a Neutron kommandót is bevetve keresték, és még az éjszaka folyamán a Baranya megyei Szalatnak közelében, egy sertéstelep mellett megtalálták. A rendőrökkel közölte, hogy sósavat ivott, ezért a dombóvári kórházba szállították. Kihallgatása során elismerte, hogy vasárnap este bántalmazta a feleségét, de részletes vallomást - igen súlyos állapota miatt - nem tudott tenni. Az ügyeletes orvos szerint felépülésére kevés az esély. Sz. F. egyébként 13 éves lányával történő erőszakos közösülésért idén január óta előzetes letartóztatásban volt. December 9-én lett volna a tárgyalása, a bíróság ezen időpontig szabadlábra helyezte a férfit.. . A másik családi tragédia Tamásiban történt, hétfő hajnalban. G. N. I.-né, aki ideg- gyógyászati kezelés alatt állt, hajnali négykor egy konyhakéssel megsebesítette 6 és 3 éves kislányait, majd öngyilkosságot kísérelt meg. A nagyobbik lány életveszélyesen, a kisebbik könnyebben megsebesült, az anya állapota válságos. sk A kínai kapcsolat (Folytatás az 1. oldalról.)- mint említette, az erre a célra kiszemelt üzlet megvásárlása adminisztratív okok miatt húzódik, de néhány napon belül a kérdés rendeződik -, valamint kínai üzletházat terveznek, a piactéri csarnokot szeretnék megvásárolni. A tervekről szólva a megyei elnök elmondta, hogy tervezik kulturális és egészségügyi delegációk cseréjét, majd a későbbiekben alkalmat nyitnak a gazdasági egységek vezetőinek találkozására is. Szecsuán tartomány kormányzója, Xiao Yang örömét fejezte ki a megállapodás aláírása kapcsán, és bejelentette, hogy Tolna megyei bortermelők is részt vehetnek a jövő tavasszal megrendezésre kerülő szecsuáni szakkiállításon. Arról is szólt, hogy jövőre a Duna-Menti Folklórfesztiválon a tartomány művészeti delegációval képviselteti magát. Az eseményen kínai részről jelen volt még Csen Csi Liu, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete, Xihang Zhaosheng, a követség első titkára, Zhang Juhun, Szecsuán tartomány főtitkára és Li Changcun a tartomány külügyi hivatalának igazgatója. Jelen volt az eseményen dr. Témák Gábor országgyűlési képviselő, Juhász Ottó a Külügyminisztérium főosztályvezetője, Berényi Lajos, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma helyettes államtitkára és dr. Pálos Miklós. A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára üdvözölte a dokumentum aláírását. — Mintha a birodalmak szerepe leértékelődne - mondotta dr. Pálos Miklós - A különböző kultúrák és szokások szerint élő népeket most már nem adminisztratív módszerekkel kell összekovácsolni, hanem mindegyik nép, nemzet, etnikai kisebbség - élve a maga kultúráját, szokásait, őrizve identitását - nagyobb mozgásteret kap. Az államtitkár a kormány nevében sok sikert kívánt a kapcsolatok fejlesztéséhez. Ezt követően kínaiul és magyarul felolvasták az együttműködésről szóló megállapodást, majd a két régió vezetője aláírással látta el a dokumentumot. -hájA véradás életet menthet A megyei kórház véradó ál- adást tart 10-16 óráig, az or- lomása és a Vöröskereszt no- vosi rendelőben. Erre a bony- vember 4-én Kisdorogon vér- hádvarasdiakat is várják. ság kedvéért kap egy kis homokzsákos duzzasztást. Bach József, a megye tűzoltóparancsnoka a gyakorlati lépésekről adott tájékoztatást a helyszínen. Terveik szerint két teljes napon át dolgozik majd az 5 nagy teljesítményű szivattyú, fémcsöveken összesen 170 ezer köbméter vizet juttatva a folyótól párszáz méterre fekvő oltandó területre. Tűzoltó gépkocsik is közreműködnek - Tolna, Baranya és Somogy megyéből -, melyek a védgát mellé telepített vízágyúkat látják el naftával. Az ágyúk dolga az lesz, hogy megcélozzák és likvidálják az elárasztáskor felizzó gócokat. — Van-e arra garancia, hogy ez a beavatkozás hathatós lesz, és egy újabb aszályos nyár után nem kezd megint „pipázni" a re- gölyi föld? — Sajnos -, felelte a tűzoltóparancsnok - elég nagy biztonsággal állítható, hogy ha hasonló lesz a klíma, újra belobban a tőzeg. Wessely Fotó: Gottvald Az izzó gócokat vízágyúval lövik Ossza meg örömét Olvasóink írj ák Szekszárdon a Batthyány u. 38-ban özv. Fülöp JÁnosné ma ünnepli a születésnapját. Szeretettel köszöntjük, jó egészséget és hosszú, boldog életet kívánunk: Édesanya, papa, húga, sógora és családja. Dunaszentgyörgyön Qrósz György és neje, Bóna Mária november 3-án ünnepük házasságuk 20. évfordulóját. Grósz Judit november 2-án ünnepli 44. születésnapját. Nagyon sokáig éljetek jó egészségben. Gyermekeitek Csabi, Andika, nagyon szeretett édesanyátok és nénje. Szekszárdra Erős Károlynak és ifj. Erős Károlynak közelgő névnapjuk alkalmából sok boldogságot, jó egészséget kíván: Anyu és Attila. Nagytormásra Koós Gyurikának születésnapja alkalmából kívánunk boldogságot és egészséget, szeretettel: Gergely, József és Gizella. Győrébe János Mariannának névnapja és november 2 9-i 19. születésnapja alkalmából sok boldogságot és örömteli hosszú, boldog életet kíván: Édesapja és Édesanyja. Gerjenbe Kertész Károlynak és drága kisfiának névnapjuk alkalmából gratulálunk: Faddról Horváth Sanyi Szakályba Szíjártó Ferencnek és feleségének 25. házassági évfordulójuk alkalmából jó egészséget, örömet, sok sikert kívánnak : Lányai, vejei fia és az unokák. 4 i I