Tolnai Népújság, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-01 / 254. szám

2 «ÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1993. november 1., hétfő Gamszahurdia ellentámadása Grúziában szombat hajnal­ban folytatódott a száműzött elnök, Zviad Gamszahurdia erőinek ellentámadása. A tbi­liszi belügyminisztérium köz­leménye szerint a Vahtang Kobalija vezette zviadisták reggelre visszafoglalták a kormányerőktől Szenaki vá­rosát. Az orosz rádió jelentése szerint a harcoknak halálos áldozatai és sebesültjei is van­nak, pontos adatok nem is­mertek. Az Interfax hírügy­nökség a grúz belügyminisz­térium alapján beszámolt róla, hogy Gamszahurdia csapatai­nak oldalán mintegy nyolc­száz abháziai, illetve észak­kaukázusi fegyveres vett részt a harcokban. Ezt szombaton a Kaukázusi Népek Konföderá­ciója és az abház védelmi mi­nisztérium egyaránt cáfolta. Zviad Gamszahurdia erői a grúz csapatok abháziai vere­sége után fordultak ismét Eduard Sevardnadze ellen, s az államfő megdöntésére indí­tott támadás során elfoglalták Nyugat-Grúzia nagy részét. Az orosz fegyverutánpótlást élvező kormányerők október közepén indított ellentáma­dása során Gamszahurdia erői sorban feladták a nyugat-grú- ziai településeket. Binder, a jós Julius Binder a bősi erőmű beruházási igazgatója „boríté­kolta" az erőmű kérdésében kialakult jogvita végkifejleté­ről szóló jóslatát. Binder a Slo- bodny piatok című hetilapnak nyilatkozva elmondta: bízik abban, hogy még a Hágai Nemzetközi Bíróság döntése előtt sikerül megállapodni a magyar féllel és közös akarat­tal visszavonják a nemzetközi jogkeresletet, hiszen ez fölös­leges kiadásokkal terheli meg a feleket. „Csakis egyféle dön­tés születhet. Hogy milyen, azt leírtam és zárt borítékban őrzöm. Meglátják: nem téved­tem". Magyar származású elnök az EK bankja élén Hivatalosan még nem ő a januártól felállítandó Európai Monetáris Unió elnöke, de ennek csupán formai okai vannak - a lényeget tekintve Alexandre Lamfalussy egy ki­vétellel minden szükséges fó­rum támogatását elnyerte e tisztség betöltéséhez. Az Európai Monetáris Inté­zet január elsejétől kezdi meg működését Frankfurtban, fel­adata a tagországok pénzügyi politikájának közelítése, a leg­később az évtized végére kilá­tásba helyezett egyetlen közös EK-valuta kibocsátásának előkészítése. Ezt a kibocsátást szintén az EMI fogja végezni - de akkor már mint Európai Központi Bank. Alexandre Lamfalussy 1929-ben született Kapuváron. Belgiumba 1956 után települt, bankári karrierjét is már itt kezdte. Kinevezése egyúttal beteljesítése korábbi erőfeszí­téseinek is: 1988-89-ben ő is tagja volt annak az úgyneve­zett „Delors-bizottságnak" , amely a majdani Európai Pénzügyi Unió kidolgozását végezte. Jelölését sajtókörök­ben azzal magyarázzák, hogy - szakmai teljesítményének ál­talános elismertsége mellett - bankkörökben olyan „nem­zetközi dimenzókban gondol­kodó személyiségnek" tekin­tik őt, akinél nem áll majd fenn, hogy valamely tagor­szággal szemben elfogult poli­tikát folytatna. Pozíciója akkor válik majd véglegessé, ha az EK Minisz­teri Tanácsa kérésére szemé­lyét az Európai Parlament hi­vatalosan is véleményezte. Hol lesznek a leendő EK-intézmények A Maastrichti Szerződés életbe lépésével megnyílt az út azelőtt is, hogy megkezd­hessék működésüket az Euró­pai Unió különböző intézmé­nyei. Az EK e félévi elnöksége a mostani csúcstalálkozóra - brüsszeli megfogalmazás sze­rint - „globális javaslatot" he­lyezett a Tizenkettek aszta­lára. Egyszerre kínálva meg­oldást valamennyi elhelye­zésre váró intézmény szá­mára. A mindezek nyomán született csúcsszintű döntés értelmében a közeljövőben a következő városokban kezdik meg a leendő új EK-szerveze- tek működésüket:- Európai Monetáris Inté­zet (a majdani Európai Köz­ponti Bank elődje) - Frank­furt;- Europol (közös bűnül­döző szervezet a kábítószer­kereskedelem ellen) - Hága;- Európai Megfigyelő Ál­lomás a kábítószeres ártal­makra - Lisszabon;- Európai Környezetvé­delmi Ügynökség - Koppen­hága;- Állategészségügyi Meg­figyelő Hivatal - Írország (Dublin dönt a leendő város­ról);- az Egységes Piac Harmo­nizációs Hivatala, beleértve a Védjegyek Hivatalát is - Spa­nyolország (Madrid dönt);- Európai Fordítói Központ - Luxembourg;- Munkaegészségügyi és Munkahelybiztonsági Ügy­nökség - Spanyolország (még nincs választott város);- Gyógyszerészeti Ügy­nökség - London. Felújított kápolnát szenteltek tegnap Várdombon Várdombon egy helyre gyűjtötték és felállították azoknak a fejfáit, akik sírhal­mához már nem tud kimenni senki és helyreállították a ki­halt Seitz család sírboltját is. Az önkormányzat százezer forinttal járult hozzá a költsé­gekhez, a helyi nyugdíjas klub és a község több lakója társa­dalmi munkával segített, a külső munkát Sipos Ferenc bátaszéki kőművesmester vé­gezte, a tetőt a Csabók Kft. ál­lította helyre, a bádogozás Schmidt Antalt, a belső festés Badics Lászlót, a szobor hely­reállítása pedig Schmidt Györgyöt dicséri. Köszönet az emberségért. Fotó: ótós Gyetyafényes temetők Az élők állította jelekhez, az életút kilométerköveihez, a sírkertek fejfáihoz - bár csak ma van Mindenszentek és holnap lesz halottak napja - több ezren mentek ki szomba­ton és vasárnap. Vitték az em­lékezés koszorúját, a szeretet virágát, az örök világosság gyertyáját, és elhunyt szerette- ikre gondoltak. Hallani vélték a nyugovó hangját, „látták" egy-egy gesztusát. A min­denki keresztjénél azoknak is gyújtottak a gyertyát, akiknek már nincs ki gyújtson. Szeretteinkre emlékezünk «ÚJSÁG Az Axel Spnnger-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyve­zető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén Nyomás: Déli Nyomda Kft Levélcím: 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Előfizethető bármely hírlapkézbe­sítő postahivatalnál, a posta hír­lapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest XIII., Lehel u. 10/Á, 1900. közvetlenül vagy postautal­ványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj: havonta 375 Ft, negyedévre 1125 Ft. In­dexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy szeretett édesanyánk özv. KIRÁLY JÁNOSNÉ sz. Fülöp Mária 1993. X. 30-án váratlanul elhunyt. Temetése 1993. XI. 1-jén 14 órakor a nagyvejkei temetőben lesz. Gyászoló család ONINVEST PÉNZÜGYI KFT. MEGYEI ÜZLETKÖTŐK LISTÁJA TOLNA MEGYE Érvényes: 1993. november 1-15. között Tisztelt Ügyfeleink! Az Oninvest Kft. Ügyfelei biztonsága érdekében havonta 2 alkalommal (1-15 és 15-31.) köz­zéteszi üzletkötőinek érvényes listáját és üzletkötési szabályzatát. Kérjük, csak az alábbiakban közöltek szerint kössön üzletet, saját biztonsága érdekében esetleges eltérő gyakorlat esetén hívja föl központunkat, hogy a belső ellenőrzést elvégezhessük. Mi Önt szolgáljuk ki, az Ügyfél biztonsága a mi biztonságunkat is jelenti. 1. Üzletkötő: Pénzt nem vehet át, nem kezelhet, szerződést nem írhat alá. Szerepe kizárólag az Ön tájékoztatása és az üzletkötés előkészítése. 2. Bank-befizetés: A pénzügyi-befektetés Ön részéről történő befizetése kizárólag az IPAR­BANKHÁZ RT. legközelebbi helyi fiókjában történhet az ONINVEST IPARBANKHÁZ RT. Ip8-10494. számlájára, vagy bármelyik postahivatalban a budapesti hálózati irodától ka­pott átutalási postautalványon keresztül. Más mód (készpénz átadás, pénztárbevételi tömb stb.) érvénytelen. 3. Aláírások: A pénzügyi-befektetési szerződések kizárólag sorszámozott, szoros elszámolású szerződéseken, az ügyvezető igazgató (Plaszkony Attila) eredeti aláírásával és egyes számú körpecsétjével ellátva érvényesek. Más szerződés, aláírási és bélyegzőhasználati mód ér­vénytelen. Szerződés köthető még közvetlenül a budapesti központi irodánkban is. 4. Kiűzetések: Az Ügyfél részére esedékes profitok kifizetése és a futamidő végén a töke visszafizetése csak és kizárólag központi pénztárunkban történik az esedékesség hónap­jainak utolsó munkanapján 9-16 óra között. Személyes megjelenés elmaradása esetén az esedékes profitokat automatikusan postai vagy banki átutalással juttatjuk el Ügyfelünk szerződésben megjelölt címére (számlaszámára). A tőke kifizetésekor személyes megjelenés szükséges a futamidő lejártakor budapesti központi irodánkban, a futamidő meghosz- szabbítható helyi irodáinkban. KÖZPONT: ONINVEST PÉNZÜGYI KFT. (Budapest) INTERNATIONAL TRADE CENTER (608 iroda) 1051 Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 12. » TOLNA MEGYE: CONTO Kft. Szekszárd Tel.: 266-3217, 266-3218 Fax: 266-3280 Tx.: 22-2070 06-74/315-027 ÁTUTALÁSI POSTAUTALVÁNY —j—== Ft f, azaz KeieUeiyegfö Az összeg rend. ÉRTESÍTÉS FELADÓVEVÉNY-=r:—FI t^=l- t, SZSZ Ft t .azaz A Befizető nevetéseimé A befizető neve és címe: Jelölő adat [~ Ugyfálforgatmi szia javéra Bevöteli szám o A fetvovóhivatnl rávevő aláirtsa holetbélyog/öio UgyfélforgaImi szia javára o/ (39891) MEGAMORV KAZÁNFEJLESZTŐ ÉS KUTATÓ KFT 3214 - HUNGARY. NAGYRÉDE, Kossuth u. 4. Telelőn: 06-37/311-866; 312-245; 311-556 Teletai: 06-37/313-089 Telex: 285-363 MEGAMORV KERESKEDELMI CENTRUM GYÖNGYÖS, Külterület, KOrtvélyes tanya, M3-as főút. 75. km szelvény Telefon: 06-37/311-748. Tel.-Fax: 06-37/311-276 MEGHÍVÓ Ezúttal tisztelettel meghívjuk Önt, munkatársait és minden kedves érdeklődőt a MEGAMORV Kereskedelmi Centrum ünnepélyes megnyitójára, az áruházak bemutatójára. A megnyitó és a bemutató helye: Gyöngyös előtt 500-800 m-el, Budapest felé az M3-as főút mellett (75. km szelvény) A megnyitó időpontja: 1993. november 05. 11 óra PROGRAM- Ünnepélyes megnyitó, vendégek köszöntése- Rövid előadások a meghívott díszvendégek részéről- Az engedély nélküli építkezés okainak bemutatása dokumentumokkal- Gazdaságpolitikai szórakoztató műsor a Mikroszkóp Színpad művészeinek előadásában, Sass József közreműködésével- Az engedély nélkül felépített kereskedelmi központ áruval megtöltött áruházainak, tárolóhelyeinek bemutatása- Sajtótájékoztató a középső áruház emeletén 13 órai kezdettel- Minden kedves vendégünk MEGAMORV ajándékcsomagot kap, mely tartalmazza a kazánok, bútorok, ajtók, lambériák, hajópadlók, parketták, fa- fűrészelt fenyőáruk, vasanyagok és burkolóanyagok katalógusát, az építkezéssel kapcsolatos hivatalos dokumentumokat és egyéb MEGAMORV ajándékokat A megtekintett nagymennyiségű árukészlet kis- és nagybani értékesítését kamatmentes részletfizetésre is 1993. nov. 8-án megkezdjük Nagyréde, 1993. október 24. SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT! Morvái Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom