Tolnai Népújság, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-02 / 230. szám

10 MÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1993. október 2., szombat A szakmai zsűri véleménye A pörbölyi emlékmű terveiről A szülők 6-5 arányban másként döntöttek Mint ismeretes, a pörbölyi önkormányzat képviselőtestü­letének alapítványa képző- művészeti pályázatot hirde­tett, a baleset helyszínének közelében felállítandó em­lékmű megalkotására. A szü­lők többsége, korábban egye­tértett az alapítvány kuratóri­umával, s mások sem tiltakoz­tak a gondolat ellen. Most vi­szont többen azon a vélemé­nyen vannak, hogy egy ká­polna - nem lévén templom a faluban - alkalmasabb lenne a gyerekek emlékének megörö­kítésére. Ez a vélemény, az egyik szülő részéről, elhang­zott a képviselőtestület leg­utóbbi ülésén is. A testület ak­kor úgy döntött, hogy telket biztosít, költségvetésének függvényében, esetleg anyagi­lag is hozzájárul az építkezés­hez, de a kivitelezésben nem vesz részt. A Képző- és Ipar- művészeti Lektorátus főmun­katársa, Dárday Nikolett volt a szakzsűri elnöke, tagjai kö­zött szerepelt szobrász, művé­szettörténész és építész. A kérdésre, hogy miként tudná összefoglalni a pályázat eredményét, a zsűri elnöke azt mondta, a hét pályázó kilenc tervében több volt a részvét, mint a szakmai profizmus. Éppen ezért a tervezett for­mában egyik elgondolás kivi­telezését sem javasolják. Ma­gáról a pályázatról is azt mondta, hogy a kiírók elgon­dolásait a zsűri nem tehette magáévá, mert ilyesmit a pá­lyázat nem tartalmazott. Az elbírálásnál egyedül a közle­kedés biztonságának előírá­sait kellett figyelembe venni. Az egyik terv fényvisszaverő jellege miatt sem jöhetett szóba. Ezért aztán nem lehe­tett eldönteni, hogy melyik mű felel meg a legjobban a megbízók elképzeléseinek. A pályázat kiírása is olyan volt, mint egy jajkiáltás - mondta Dárday Nikolett. Azt sem tud­ják elképzelni a szakemberek, hogy az emlékmű avatására sor kerülhet a tragédia első évfordulóján jövő februárban. Mindenképpen kevés az idő, ráadásul az időjárás is közbe­szólhat. Legjobbnak Raffay Béla szobrászművész gondolatát találták, azzal a megjegyzés­sel, hogy anyagát egységesí­teni célszerű. A terv szerint kőoszlopon bronz portrék szerepelnek. A szakvélemény szerint a terv egyszerű, és közvetlen módon, mégis ünnepélyessé­get, áhitatot keltve adja az em­lékmű megoldását. Formájá­ban figyelemfelkeltő, arányai­ban klasszikus, az arcok ma­gasra helyezése által teret ad az áhitatnak és elvonatkozta­tásnak is. Nem a drámát ábrázolja, hanem az utána következő szükségszerű megbékélésre indít. A művész a gyerekek valódi portréit szeretné meg­formálni. A zsűri felhívta a szobrász figyelmét a portrék adta mozgalmas formák lehe­tőség szerint tömörítésére, egyszerűsítésére is. Mindezekből is az követke­zik, hogy a februári avatási határidő túlságosan korai. Akkor az alapkövet lehetne elhelyezni, amennyiben vég­legesen az emlékmű mellett döntenek. 8>S Időközben a kuratórium tagjai Pörbölyön találkoztak a tragédiában érintett szülők­kel, s az érdeklődőkkel. Ismer­tették a képzőművészeti pá­lyázatra beküldött terveket, majd ismerve a véleményeket, feltették a kérdést, egyáltalán akarnak-e a szülők emlékmű­vet állítani a baleset helyszí­nének közelében. Mivel a megbeszélésen nem jutottak egyetértésre, szavazás követ­kezett, aminek eredménye az lett, hogy öt család szavazott az emlékmű felállítása mellett, hat pedig ellene. A kurató­rium tiszteletben tartja a több­ségi véleményt. A megbeszélés egy későbbi fázisában ennél lényegesen nagyobb arányban döntöttek úgy a balesetben elhunyt gye­rekek szülei, hogy mégis áll­jon emlékoszlop a már kijelölt helyen, de azt egy sírköves készíti el, a műalkotásnál lé­nyegesen olcsóbban. Ihárosi Ibolya Védelem '93 kiállítás A Kreátor Kft, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szö­vetsége és a Babits Mihály Művelődési Ház rendezésé­ben immár hatodik alkalom­mal nyílik kiállítás Szekszár- don, ezúttal október 5-én 11.00 órakor a művelődési ház már­ványtermében. A kiállítás október 8-áig te­kinthető meg naponta 10.00 órától 18.00 óráig. Már tavaly is, de az idén még inkább az a jellemző, hogy a kiállítás tágabb érte­lemben foglalkozik „véde­lemmel". A munka, tűz- és környezetvédelemmel kap­csolatos termékek, technoló­giák mellett hangsúlyt kap az egészségvédelem, a korszerű táplálkozást, az egészséges életmódot segítő termékek bemutatása is. Az idén 23 magyar és a Ros­tok Co. szervezésében 8 orosz vállalat lesz jelen a kiállításon. Az orosz kiállítókat 14 üzletember képviseli. A Tolna megyei üzletemberek számára nagy lehetőség kí­nálkozik az orosz kiállítókkal partnerkapcsolatok kiépíté­sére, üzletkötésekre. Természetesen a Védelem '93 továbbra is egy szakkiállí­tás, melyből elsősorban a szakemberek meríthetnek új ismereteket. Ezt szolgálják a szakmai napok és a 6-án 10.00 órakor kezdődő „Üzemi tanácsok, szakszervezetek a munkavédelemért" című 1 napos továbbképző tanfolyam is. A kiállítás természetesen mindenki számára nyitva áll, s remélhetőleg a korábbi évek­hez hasonlóan az idén is sok látogatója lesz. A nagyközönség számára az idén is lehetőség kínálkozik kedvezményes vásárra. 1991. október 7-én Új Csemege-tleinl üzlet nyílik Szekszárdon Szeretettel várjuk vásárlóinkat a Csatári üzletházban nyíló üzletünkben »állandó engedményes akciókkal • jó parkolási lehetőséggel • közel 1000 m2-en több, mint 2000 féle élelmiszer és Nyitás: 1991. október 7-én 14 h-kor. Szekszárd, Csatári-torok. Csatári iizletház maliim: A protokoll szabja meg az életét Egy nagykő vetné Szekszárdon A Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, dr. Maciej Koz- minski, az idei szekszárdi szü­reti napokon is résztvett, feleségével. Amíg a nagykö­vet írókkal, politikusokkal ta­lálkozott, addig Vásárhelyi Miklósné segítségével - aki­nek fordítását köszönöm - Danuta asszonnyal a diplomaták feleségének hét­köznapjairól, gondjairól be­szélgettünk. — Mióta tartózkodnak, élnek Magyarországon ? — Éppen három éve. Ami­kor a férjemet kinevezték, két hétre eljöttem vele, aztán ha­zautaztam, hogy Varsóban be­fejezzem a munkámat. Rá két hónapra végleg a férjem után jöttem. — Mi volt az, amit be kellett fejeznie, mi volt a hivatása, mi­előtt nagykövetné lett? — Kémiából doktoráltam, alumíniummal kísérleteztem egy nagyvállalatnál. — Ez volt a munka. És a csa­lád? — Édesapámat és két gye­reket hagytam otthon. Igaz, már felnőttek. Fiam 29 éves, szintén a kémiai tudományok doktora, lányom - akinek az idén nyáron volt az esküvője - szociológiát tanul. Kisbabát vár, de még dolgozik. — Milyen gyakran járt haza az elmúlt években? — Amíg az édesapám élt - az idén, májusban halt meg - amikor csak tehettem. Most is igyekszünk, mert a férjem édesanyja is idős és beteg. Azonkívül természetesen, minden nagy ünnepet otthon töltünk, hisz a gyerekek és idős szülők nem tudtak ide jönni. A nagyszülők gondját egyébként, távollétükben a gyermekeink viselik. — Mit jelentett Önnek, aktív dolgozó nőnek, kémikusnak, csa­ládanyának, egyik napról a má­sikra egy olyan „pozíciót" betöl­teni, ahol minden pillanatát a férje hivatalának formaságai irá­nyítják? — Nagyon furcsa volt. Ele­inte sokat voltam egyedül, hi­ába voltak a barátaim. Min­dent a férjem programjához kellett igazítani. A követségen sok nő van, de azok mind dol­goznak. A követ felesége nem dolgozhat, ami érthető, hisz a legkülönbözőbb időben kell férjével mennie ... — Sikerült kitörnie az egy­hangúságból? — Szerencsére. Bekapcso­lódtam egy nemzetközi klubba, ahová diplomaták feleségei járnak. A legkülön­félébb érdeklődési kört is ki­elégíti a klub. Csoportokra ta­golódik, nyelveket lehet ta­nulni, jógázni, ikebanával fog­lalkozni stb. — Ön melyik csoportot vá­lasztotta? — Angolul tanulok és a magyar irodalmat tanulmá­nyozom. — A klubfoglalkozáson kívül is találkoznak a csoport tagjai? — Sokat vagyunk együtt. Múzeumba, kiállításokra, hangversenyekre járunk. Ez­zel a tartalmas időtöltéssel már egészen másképpen lá­tom az itteni életemet. — Milyennek tartja Budapes­tet? — Gyönyörűnek. Varsóban születtem és nevelkedtem, ahol a házakat a világháború­ban mind lebombázták. Az új­jáépített Varsóból éppen az hiányzik, ami itt Budapesten még látható, a csodálatos régi épületek. — Köztudott, hogy a lengyel nők nagyon csinosak, ízlésesen és elegánsan öltözködnek, külö­nös gondot fordítanak az össz­hangra, harmóniára. Mi a véle­ménye a magyar nők öltözködé­séről? — Erre én mint nő nem kí­vánok válaszolni, elég kritikus Danuta Kozminska, a diplomatafeleség vagyok ha öltözködésről van szó. Talán a férfiakat kellene megkérdezni. — Megszokta már a magyar konyhát? Van kedvenc magyar étele? — Szeretem a magyar konyhát, csak megpróbálom elkerülni, mert nagyon hizlal. A kedvencem a halászlé és a túrós csusza. — Ha a nagykövet úr megkí­ván egy igazi lengyel ételt? — Természetesen megfő­zöm, hisz rendszeresen főzök. Szakács csak akkor jön, ha vendégeink érkeznek. — Amikor a klubról beszélget­tünk, utalt arra, hogy mostaná­ban ideje nagy részét valami egé­szen új dologgal tölti... — Az argentin nagykövet feleségének - aki fantaszti­kus nő, nagy kézügyessége van - volt az az ötlete, hogy szervezzen egy porcelánfestő csoportot. A csoportba főleg dél-amerikai diplomaták fel­eségei járnak. Először megraj­zoljuk a mintákat, aztán ott­hon ki-ki elképzelése szerint festi ki. Rettenetesen szeretem csinálni. Először arra gondol­tam, hogy egy-egy darabot jó lesz majd elajándékozni, de rá­jöttem, hogy nem tudok tőlük megválni. — A legfontosabbról még nem beszéltünk. Önnek a férjével kü­lönböző fogadásokon, estélyeken összejöveteleken kell megjelennie. A protokoll szigorúan előírja, mi­kor kell a férje oldalán lenni. Bi­zonyára vannak esetek, amikor ez nehezére esik, mert beteg, mert rosszkedvű, fáj a feje ... — Ezeket el kell felejteni. A problémákat ilyenkor ki kell zárni. Azokra az órákra az a hivatásom, hogy jókedvű le­gyek és mosolyogjak az embe­rekre. Egyszer megütöttem a szemem és óriási monokli ék­telenkedett a szemem alatt. A fogadásra, ahová el kellett menni, jól kifestettem a sze­mem és ráhúztam a hajam, s persze mosolyogtam. — Tanulta Ön, hogyan kell egy nagykövetnének viselkedni? — Vannak bizonyos for­mák, melyek inkább csak a megjelenésre vonatkoznak. Egyébként mint aktívan dol­gozó nő, el sem tudtam kép­zelni, hogyan kell majd visel­kednem. Őszintén szólva nem is foglalkoztam , vele sokat, önmagamat adom és úgy érzem, ez a természetesség sokkal jobb mint egyfajta pó­zolás. — Másodszor járt Szekszár­don, az ünnepi forgatagban a vá­rosból nem sokat láthatott. Mégis, ha van valami benyo­mása, kérem mondja el! — Szeretem a magyar kis­városokat. Szekszárd különö­sen bájos, talán az itt lakók már nem is veszik annyira észre értékeit. Jövőre újra szí­vesen elkísérem a férjemet. Szeretném, ha beleírná a cikkbe, hogy nagyon nagyra becsülöm a polgármesterüket, aki előremutató szellemiséget hoz ebbe a városba ... — Danuta asszony, köszönöm a beszélgetést. Sas Erzsébet i

Next

/
Oldalképek
Tartalom