Tolnai Népújság, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-18 / 243. szám
1993. október 18., hétfő MEGYEI KÖRKÉP MÉPÚJSÁG 3 Programok sorstársaknak A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Tolna megyei szervezete ma délelőtt 10 órakor tartja évi közgyűlését a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház színháztermében. A közgyűlés előtt reggel 8 órakor a szekszárdi belvárosi templomban szentmise lesz. A közgyűlés napirendjén szerepel ünnepi műsorral egybekötött megemlékezés a Fehér Bot Napjáról és a szövetség fennállásának 75. évfordulójáról, elnökségi beszámoló az éves munkáról, valamint országos küldött- és pót- küldött-választás. A rendezvény idején lesz ajándéksorsolás, vér- nyomásmérés, segédeszközök és tagbélyegek árusítása. A vak és gyengénlátó gyermekek számára október 21-én, csütörtökön 14 órától, a megyei szövetség és a Ggyermekek Háza szervezett programot. A megyei múzeumban Vá- radyné Péterfi Zsuzsa régész tart tárlatvezetést. A gyerekek tapintással ismerkedhetnek meg a kiállított tárgyakkal. A Gyermekek Házában ugyanebben az időpontban lesz bábelőadás, agyagszobrászat, papírhajtogatás. A Gyermekek Házában megtekinthető az 5 éves Bálvá- nyossy Zoltán vak kisfiú origami munkáiból készült kiállítás. „Wir sind auch Musicanten” „Mi is muzsikusok vagyunk" címmel tart német-magyar nyelvű zenés gyermekműsort a szekszárdi Holló együttes október 21-én, csütörtökön, 14 órakor Bonyhádon, a Vörösmarty Mihály művelődési házban. UFO-k és társaik UFO-k és más megmagyarázhatatlan jelenségek címmel tart előadást Pusztai Sándor, az UFO Magazin főszerkesztője a paksi Eletreform klub szervezésében október 19-én, kedden, 18 órakor. Az esemény helyszíne a városi művelődési központ. József Attila szavalóverseny diákoknak Ismét meghirdették a József Attiláról elnevezett felmenő rendszerű országos szavalóversenyt az ország és a határainkon kívüli magyar nyelvterületek diáksága részére. Két kategóriában lehet nevezni: 14 és 18, valamint 19 és 25 éves kor között. A jelentkezők a XIX. és XX. század magyar és európai irodalmából választott verssel, vagy prózával szerepelhetnek. A megyei fordulóra október harmincadikáig lehet jelentkezni Szekszárdon, a Magyar Szocialista Párt megyei irodáján, a Mikes u 24 szám alatt. Bővebb felvilágosítást is ott adnak az érdeklődőknek, a telefonszám: 74/319-362. A versenyt az 1993-94-es tanévben is a Magyar Szocialista Párt, a Szabad Sajtó, a József Attila- valamint az EUROCONTUR alapítvány és a Művészeti Centrum hirdette meg. Holland kórus hangversenye a református templomban A szekszárdi református templomban október 19-én, kedden délután 5 órai kezdettel ad hangversenyt az Utrecht Centrum református gyülekezet fiatalokból álló „Credence Singers" elnevezésű énekkara Jan Dirk Warnaar orgonista-karnagy vezetésével. A 8. és a 150. zsoltárt magyar nyelven adják elő, az Efézusi levél szövege alapján készült Kantáta nyersfordítását a hallgatóság között szétosztják. Minden érdeklődőt szeretettel hív és vár a szekszárdi református egyház. Gombaszezon idején Gyilkos veszély Az elmúlt 2 hétben „gombamód" jelentkeztek a gombamérgezési esetek megyénkben. Eddig 16 felnőtt és egy kisgyermek megbetegedését okozta a szabadban termő gomba. Félreértés ne essen, ezek a mérgezések elkerülhetők lettek volna, ha a szedett gombák bevizsgáltatásáról nem feledkeznek meg. A továbbiakban javasolt tanácsok betartása hozzájárul a mérgezés biztos elkerüléséhez. Tehát: minden gombagyűjtő ismerje meg a Gyilkos galóca 3 fő ismertető jegyét: kalap, gallér, bocskor. A lemezek mindig fehérek (sem nyomás, sem sérülés hatására nem változik a színük). A fehér tönkön fehér, többnyire lelógó gallér, a tönk alján pedig jól fejlett fehér bocskor található. (Sajnos e képletek néha letörhetnek, leszakadhatnak!) Minden fehér lemezű gombát ezért különös óvatossággal gyűjtsünk. Lehetőleg minden szabadban gyűjtött tételt mutassunk meg gombaszakértőnek. A vizsgáló helyek kialakítása rendeletileg a helyi ön- kormányzatok feladata. Jelenleg vizsgálatra Szekszárdon, Pakson, Dombóváron, Gyünkön és Simontornyán van hivatalosan mód. Sajnos, Tamásiban és Bonyhádon, a két gombamérgezés szempontjából exponált helyen évek óta nem megoldott a piaci és lakossági szaktanácsadási lehetőség. Jó tanács továbbá: ne feledjük el a gombagyűjtéskor, hogy élelmiszerrel van dolgunk, tehát tisztán szedjük. A különféle fajokat lehetőleg külön gyűjtsük. Ha megoldható, kosárba, dobozba tegyük, mert a nylon reklámszatyrokban rövid idő alatt befülled, penészedik és felhasználásra ezáltal alkalmatlanná válik az egész mennyiség. Szedéstől a vizsgálatig, illetve az ételkészítésig, szétrakva, hűtőtérben tároljuk. Az egyes gombafajok fel- használásához adott szakértői tanácsokat tartsuk be. Az ételkészítésnél, készétel tárolásnál ügyeljünk a higiéniára. A köztudatban elterjedt népi, otthoni méregtelenítő eljárásokkal ne próbálkozzunk! Be nem vizsgált gombát ne ajándékozzunk és ne is fogadjunk el ismerőseinktől sem. Házaló árustól pedig soha ne vásároljunk! A piaci árusításnál a gombatétel mellett keressék az aznapi dátummal kiállított árusítási engedélyt. Ha mindezeket megszívlelik a gombakedvelők, nem kerülnek életveszélybe. Krasznainé Skoda Klára gombatoxikológus Legényárverésen voltam Ha kedd, akkor Kiskegyed, ha Legényárverés, akkor ugyancsak Kiskegyed. Ki van itt találva minden kérem szépen, méghozzá profi módon. Valakik ennél a lapnál nagyon tudják mitől döglik a légy, no meg a nő. Természetesen a fizetőképes nő. Merthogy nemcsak az alig másfél éve indított lap aratott példátlan sikert a magyar sajtótörténetében, hanem a Kiskegyed másik kezdeményezése, a Legényárverés is, amit immárom másodszor rendeztek meg szombaton Budapesten a Kongresz- szusi Központban. Jöttek a hölgyek hosszú, tömött sorban, hárman, négyen együtt, kipirulva, bizakodva, hónuk alatt a táska, benne a legényekre szánt pénz. Férjet, barátot jobbára csak a „külső megfigyelők" hoztak, akik licitálni jöttek azokat a barátnő kísérte. Ezer forintos belépő ide vagy oda, telt ház volt tehát a Pátria teremben. (Aki aznap akart jegyet venni, annak már nem sikerült. Kivétel ez alól az a pápai hölgy, aki férje tudta nélkül a reggeli vonattal jött a székesfővárosba a legénylicitre, aztán a szervezőktől nagy nehezen kikönyörgött egy maradék jegyet. Majd a földszint hátsó sorában, a tévékamerákat kerülve inkognitóban figyelte az eseményeket, mindaddig, amíg Fortuna, a szeszélyes istennő, - na persze, megint egy nő, - a nyereménysorsoláson éppen az ő belépőjegyét húzatta ki, így övé lett a Ford Fiesta. Ezer forintos belépőért egy milliós autót nyerni nem rossz bolt, Egy görög legényért, a Kréta szigetéről érkezett Manos-ért adtak a legtöbbet a II. Magyar Legényárverésen nyilván a férj is meg fog bo- csájtani. Ami a Legényárverést illeti, ott minden flottul zajlott a népszerű tévés játékvezető, Vágó István vezényletével. Egy legénylicit, egy kis show-műsor. Fellépett az est folyamán Pécsi Ildikó, Bács Ferenc, Kállai Bori, Balázs Péter, Szulák Andrea, Payer András és a „csóközönös" Bajor Imre. Volt operett, tánc, sanzon, beat és rock, valamint szerelmes versek. A Stúdió 11 zenekarát Dobsa Sándor vezényelte. Ami a legények árát illeti, hát bizony elég nagy volt a szóródás. A legtöbbet a Kréta szigetéről érkezett görög pincérért adott egy „érett", ötven feletti hölgy, 24 ezer forintért kelt el a szép Manos. A legkevesebbet, 6500 forintot, Preszka József autószerelőért adták, a többi legény a kettő közötti'ár on kelt el. Legvégül Harminc éves a bátaszéki gimnázium Sümegi József felmutatja a német testvériskola ajándékát (Folytatás az 1. oldalról.) Kiemelte, hogy az intézmény családias jellegű iskola, hiszen a tanulók mindannyian ismerik egymást, egymás örömét-bánatát. Sümegi József, a gimnázium igazgatója beszédében elmondta, hogy 30 év a történelem szempontjából nem nagy idő, de az a 4 év, melyet a diákok itt töltenek el, egész további életükre hatással van. Az iskola közösséget teremt, bölcsességet, ismeretet, hazaszeretetet ad. Ezután kulturális gálaműsor következett, melyen többek között szerepelt a bátaszéki pedagógus kórus és a várdombi német nemzetiségi tánccsoport, s műsort adtak az intézmény diákjai is. Délután nyüott az iskolatörténeti kiállítás, fórumot rendeztek az iskola jelenéről és jövőjéről, beszélgetést az intézmény hagyományairól. Az öregdiákok találkozóira is ekkor került sor. Este 19 órakor kezdődött a jubileumi bál, melyet a sportcsarnokban tartottak. venter - ótós Elmarad a haltelepítés és a tilalom! Szombati számunk Pe- cabottal rovatában a haltelepítésekről és a horgászati tilalomról írtunk, most ezt a hírünket a legfrissebb információnk szerint pontosítjuk. Mivel a meleg idő miatt a haltermelő nem vállalta azt a kockázatot, ami a vízleengedéssel együtt jár, ezért a Fadd-Domboriban október 20-ra, Szálkán október 21-re tervezett haltelepítés későbbi időpontra tevődik át. így természetesen a horgászati tilalom is eltolódik. A telepítésről és a vele járó tilalomról lapunkból értesülhetnek majd. „zsákbalegényként" (az illető fejét zsák borította) még egy plusz legényt is kisorsoltak látatlanba. A licit amúgy ezer forintról indult, innen jelezték tapssal a hölgyek vételi szándékukat. Aztán, ha elnyerték a legényt, nyomban leszurkolták a pénzt a kis retiküljükből a műsorve- zőnek. Készpénzben természetesen, mert kárpótlási jeggyel itt nem lehetett senki nyerő. Na persze akárcsak tavaly, idén is volt egy hölgy, aki a férfiakért való versengésben felhevülve elfelejtette, mennyi pénz is lapul a táskájában és megnyerve a legényt, nem tudott fizetni... A legényekért kapott pénzt tavaly a SZÉT A számlájára fizették be a rendezők, idén a budapesti I. számú Nőgyógyászati Klinikának utalják át. A hét órakor kezdődő Legényárverés a nagyérdemű számára tíz órakor ért véget. A legényeknek és párjaiknak viszont csak 24 órával később, ők ugyanis Egerben, a Hotel Flórában folytatták a murit. A Kiskegyed jóvoltából volt pezsgő, gyertyafényes vacsora, hintózás és páronként két-két szoba. Hogy aztán mindkettőt használták-e vagy csak az egyiket, az már azon a nőn és férfin múlott, akiket a licit erre az estére, vagy ki tudja, talán egy életre egymásnak rendelt. Az esetleg házasodni kívánó pároknak mindenestere egy pesti eskvői ruhakölcsönző cég felajánlott egy gyönyörű, hófehér uszá- lyos mennyasszonyi ruhát. F. Kováts Éva Ossza meg örömét! Olvasóink írják Kisunokánk Totterveich Zita, Szekszárd, Herman O. u. 31 sz. alatt október 18-án ünnepli 12. születésnapját. Ebből az alkalomból köszöntjük sok szeretettel: Trabantos mama és papa Édesanyánk, özv. Takács Mi- hályné sz. Halász Rozália október 18-án ünnepli 70. születésnapját, melyhez jó egészséget, hosszú életet és sok boldogságot kívánnak: lányai, vejei, unokái, unokamenye és kicsi dédunokája Dobai Domokos és felesége, sz. Laták Etel október 18-án ünnepük 41. házassági évfordulójukat Szedresben. Sok szeretettel köszöntjük őket: lányotok, fiatok, vejetek, menyetek, unokáitok: Márta, Csaba, Renáta Drága kislányunk Schellenberger Viktória Szakályban október 17-én ünnepelte 4. születésnapját. Ezúton kívánunk neki nagyon jó egészséget, és hosszú, boldog gyermekkort: apa, anya, testvéred: Zsoltika, dédimama, dédipapa Özv. László Istvánná, Teréz október 15-én ünnepelte névnapját. Ez alkalomból kívánunk neki jó egészséget, örömökben gazdag, szép, hosszú boldog életet: Tévéiről testvéred és sógorod Mözsön, a Jókai u. 9. sz. alatt drága kisunokánk Kurcz Patrik október 18-án ünnepli 11. születésnapját. Ezúton is kívánunk neki nagyon sok boldogságot, további szép és vidám gyermekkort. Sok szeretettel köszöntjük: Tolnáról Kati mama és Józsi papa Ifj. André László Szakályban október 11-én ünnepelte születésnapját. Nagyon sok boldogságot és jó egészséget kívánunk: apu, anyu Szakályból Szeretett, drága feleségemet szeretném köszönteni, Pesti Mi- hálynét Nagydorogon a Batthyány u. 4-ben 35. házassági évfordulónkon, melyet október 18-án ünnepiünk: szerető férjed és édesanyád Nagy szüleim október 16-án szűk család körben megünnepelték aranylakodalmukat, ami egyetlen egyszer van az életben. Ez a kép négy éve készült, négy év után is ilyenek, szépek és egészségesek. További jó erőt és egészséget kívánunk nagyszüleinek: Hoffmann Zoltán dédunoka és férjem Hoffman Árpád nevében: Hoffman Edith Bátán szüléink, Kovács István és Varga Ilona október 18-án ünnepük 24. házassági évfordulójukat. Ebből az alkalomból sok szeretettel köszöntik őket: gyermekeik TÜZELŐVÁSÁR A DÉL-TÜZÉP RT. TELEPEIN! A fűtési szezonban olcsóbban kínáljuk: • IMPORT FEKETESZÉN • (5.400-6.000 kcal/kg) 770 Ft/q-tól • PARÁZS BRIKETT • 5.200 kcal/kg) 677 Ft/q-tól Áraink az áfát tartalmazzák. • HAZAI BARNASZENEK • nagy választékával, valamint • IMPORTBÓL SZÁRMAZÓ ISZAPSZÉN • kínálattal is kedves vásárlóink rendelkezésére állunk. Keressék Jel lelepeinkel, érdemes! Szekszárd, tel.: 74/311-103 Dombóvár, tel.: 74/365-023 Bonyhád, tel.: 74/351-913 Paks, tel.: 75/310-677 Tamási, tel.: 74/371-526 Tolna, tel.: 74/340-236 SlTÜZÉP c=—IPfCSMl '39'561 ♦ 1 1 k 1 1