Tolnai Népújság, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-18 / 243. szám
4 KÉPÚJSÁG SZEKSZARDES KORNYÉKÉ 1993. október 18., hétfő Hetvenegy bűnügyben rendeletek el nyomozást az elmúlt héten a Szekszárdi Rendőrkapitányság területén. Amilyen mozgalmas volt a hét, ugyanolyan eredményesnek is bizonyult. Elfogták a tanyabetörőt A bűnügyek - sok munkával, és a károsultak számára még több bosszúsággal járó - többsége az utóbbi hónapokban tanyabetörés volt. Szerda délután is tanyabetörés miatt riasztották a nyomozókat. Ment mindenki, aki élt és mozgott, mert nagyon szerették volna már elkapni a tettest, akiről hónapok óta tudják, hogy kicsoda. Lapunkban is megjelent Lengyel János körözése. Eddig a betörőnek mindig szerencséje volt, mert mikorra becserkészték soron következő - szó szerint ideiglenes - lakhelyét, addigra elfogytak a környéken a tanyák és odébbállt. Bevonták az akcióba az éppen Szekszárdon tartózkodó Neutron Beavatkozó Alosztály (közismertebb nevén kommandó) tizenegy tagját is. Kéretlenül is részt vettek az „üldözésben" a volt és jövendő károsultak is, s köztudott, hogy ilyentájt népesek a szőlőskertek és tanyák. Még a sötétedés beállta előtt meg is lett az eredmény. Ügy tartja a fáma, hogy annak a zsarunak van szerencséje, akinek szimata is. Hága Tamás nyomozó találta meg a az említett tanyabetöréstől mintegy küométemyire Lengyel Jánost, aki még fáradalmait pihente ki legújabb búvóhelyén egy bokros területen. Első pillanatban megpróbált menekülni, de aztán megadta magát a tanyabetörő, aki az első kihallgatáson úgy nyilatkozott, hogy nyolcvan-száz tanyabetörést követett el. Kár, hogy nem vezetett nyilvántartást viselt dolgairól. Ilyenek korábban is voltak neki. Bács-Kiskun Megyében 26 rendbeli betörésért ítélték el és ezzel vette kezdetét a szekszárdi tanyatulajdonosok kálváriája, ugyanis a kiszabott büntetésének letöltése végett a szekszárdi börtönbe invitálták. Ott igen jól viselkedett, s segédraktárosként dolgozott. Kiszabadulva egy szekszárdi „hölgy" fogadta kegyeibe és lakásába. A szerelem aztán véget ért, de Lengyel Jánosnak megtetszhetett kies városunk, különös tekintettel a számtalan tanyára - és maradt. Csücsül a kocsifeltörő Folytatódott a kocsifeltörések sorozata is, legutóbb a Mészáros Lázár utcában, ahol legalább tíz autóból emelték el azt, ami benne volt. A tettes ezúttal nem autóban utazik, hanem a fogdában csücsül. Őt csak az első eset után volt nehéz elkapni. A következő autófeltörés esetén már csak meg kellett kérdezni: ő volt-e? A legutóbbi ügyeit is elismerte. Marad a hal Váralján Több hal marad ezután a váraljai halastavakban közfogyasztásra. A bátaszéki és a bátai körzeti rendőrök több csoportot kaptak el, akik az ő területükről jártak kirándulni az üdülőhelyre. Igaz, nem pihenni mentek, hanem halat lopni. El is vittek esetenként mázsányi pontyot, s negyven kilónyi harcsát, hogy összesen mennyit, az talán sosem derül ki. Ihárosi Idén jól „terem" a tornaterem A testkultúra terén Magyarországnak finoman szólva van mit pótolnia. Sajnos a magyar átlagember életébe nem épült be nemhogy a mindennapi, még a heti két-háromszori testmozgás sem. Tény, nem mozgunk eleget, mert nem akarunk vagy nem tudunk időt szakítani rá. Meglehet, a sportolás, testedzés feltételrendszere sem igazán tökéletes kis hazánkban. Míg más országokban egymást érik az erósítótermek, fitness-szalonok, a sportkomplexumok és szabályos üzletág a szabadidősport, addig nálunk a sportolni vágyóknak marad az iskolai tornaterem, esetleg a sport- csarnok (ha az adott településen létezik ilyen). A szekszárdi lakosok, diákok erre egyáltalán nem panaszkodhatnak. Sportlétesítményekben az utóbbi tíz évben óriásit fejlődött a város, az iskolai év kezdetével pedig (a kormány, a városi és megyei önkormányzat segítségével) három gyönyörű tornateremmel gazdagodtak a megyeszékhely iskolái. Kíváncsiak voltunk, kellőképpen kihasznál(hat)ják-e a szekszárdi diákok és a lakosok a lehetőséget, amely adott. talált, ők itt edzenek és a bajnoki meccseiket is a Garayban játsszák majd. Emellett többen is jelezték (pl. karatésok, teniszezők), hogy ők is igénybe vennék a termet bérleti díj fejében (ezt önköltséges áron számolja fel az iskola). Nagy előny a garaysták számára, hogy a konditerem és a régi tornaterem is „hadba vethető", így a tornaszerek átcsoportosításával egy-egy órán az egész csarnokot birtokukba vehetik a nebulók. Az alsónak is A 4. számú Dienes Valéria Általános Iskola (finn könnyűfém szerkezetből épült) tornaterme, és annak vadonatúj felszerelése is irigylésre méltó. Egy kis üröm az örömben, hogy az augusztusban átadott csarnok tetőrendszerében egyelőre „a víz az úr": beázik az új épület. Ám pár cseppnyi eső nem zavarja a diákságot, a testnevelés órákon kívül délután is „övék a pálya". A fő profilt a kosárlabda utánpótlás edzései jelentik, de számtalan más (foci, atlétika, kézilabda, gimnasztika, tánc, stb.) foglalkozást is tartanak a pedagógusok. A régi, aprócska terem pedig szó szerint az apróságoké, így biztosított az alsótagozatosok mozgáslehetősége is (3 órából 2 termi foglalkozás). Az 540 m2 alapterületű csarnok estefelé sem pihen, mivel itt edz a Kórházi SE vívó-szakosztálya, emellett bérbe veszik focira, kosárlabdára, aerobicra, karatéra is a termet. Űj létesítmény az iskolában a nemrég elkészült kézi- labdapálya, sőt '94-re tervezik a kosárpálya felújítását is. Ahogy Vitéz Zsolt, igazgató elmondta: - Minden megvalósult, amit tanórán kívül szerettünk volna kialakítani. Kitűnő lehetőségek A múlt héten próbálhatták ki először a palánki Csapó Dániel Mezőgazdasági Szak- középiskola diákjai csodaszép új tornacsarnokukat. A Sugár Kft. és a Planéta Rt. kiváló munkát végzett a szűk egy év alatt. A függönnyel elválasztható, 23x45 méteres termen kívül elkészült az új gépekkel felszerelt konditerem, a szauna, a két szertár, a hat darab öltöző és a büfé is. Érdekes, hogy csak a kiszolgáló helységekben van radiátor, a játéktér a fűtését a boltozaton elhelyezett fűtőtestekkel oldották meg. Sok a tennivaló, hiszen még be kell pakolni az új szereket és a terembeosztás is kialakításra vár. Délután 4 óráig házi bajnokságokon és más foglalkozásokon (kézilabda, kosárlabda, baseball stb.) a tanulók használják a létesítményt. A diákok mellett eddig csak a Tejipari SE kézisei bérelték ki a termet, ezért minden érdeklődőt vár az iskolában Újvári Mihály testnevelő. Az új csarnok ragyogóan alkalmas hétvégi rendezvények, tornák, családi sportesemények lebonylítására is, mivel hétvégenként rendelkezésre áll a 250 férőhelyes kollégium, s igény szerint kisebb csoportok étkeztetése is megoldható. ifj. Teszler Vendel Délután sportórák A hivatalos megnyitó ugyan még nem történt meg, de a Garay János Gimnáziumban ottjártamkor javában zajlik az élet, csúszik, mászik az ifjúság a bordásfalon és a parkettán. A csengőszót követően a testnevelőtanárokat faggatom, akik nagyon elégedettek, mégha a fűtés és a melegvíz egyelőre hiánycikknek számít a rekord gyorsasággal - egy év alatt - elkészült, impozáns létesítményben. Az oktatás után minden nap délután 4 óráig ún. sportórákon tornázhatnak, kézi-, kosár-, röplab- dázhatnak, igényeik szerint mozoghatnak a diákok. A teljes felszereléssel ellátott új csarnokban az NB Il-es férfi kosárlabdacsapat is otthonra A L.aray gimnázium új PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szervező Vállalat, mint a Gyönki Petőfi Mgtsz. f. a. kijelölt felszámolója, nyilvános pályázat keretében értékesíti a termelőszövetkezet alábbi ingatlanjait: Megnevezés Hely Irányár (e Ft+áfa) 1. Javítóműhelyek, raktárak Gyönk 17.500 telek: 1 ha 484 m2 beépített 2000 m2,5 db épület Német-puszta 2. Szemestermény-szárító Szárazd 10.950 (Sirokkó-2000 tip.) Gabonatároló 2000 tonna telek: 3 ha 40 m2 beépített 1700 m2,6 db épület Gerenyás-puszta 3. Iroda, lakás Udvari 600 (140 m2) telek: 9733 m2,1/2-ed rész használati joggal 4. Sertéstelep Gyönk 500 4 db épület telek: 1 ha 9423 m2 Bálint-telep 5. Lakás (90 m2) Gyönk telek: 994 m2 Petőfi u. 315/2. 1.300 A szárazd-gerenyási telepet, az udvari telephelyen lévő lakást bérlő használja, a többi ingatlan használaton kívüli, azonnal birtokba vehető. A pályázat leadási határideje: 1993. október 30. A pályázatok leadási helye: 7064 Gyönk, Petőfi u. 326. a termelőszövetkezet központi irodája A pályázat tartalma:- a pályázó adatai- a megvásárolandó ingatlan megjelölése,- az ajánlott vételár és fizetési feltétel,- vételárra fedezeti igazolás vagy banki Ígérvény,- a hasznosítás módja és birtokbavétel ideje,- az ajánlat érvényességének ideje. Bánatpénz: az irányár 5%-a. A pályázatokat 2 példányban kell benyújtani. A pályázatok elbírálása 1993. november 8-ig megtörténik. Az értékelésről a pályázókat írásban tájékoztatjuk, több érdemi pályázó esetén külön értesítés alapján versenytárgyalást tartunk. A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás:- tájékoztató füzet (1000 Ft ellenében a termelőszövetkezet központjában megvásárolható)- szóbeli tájékoztatás: Huszár József tsz-elnök a 74/387-214 telefonon és Csillag Sándor felszámoló megbízottja a 74/311-373 telefonon. (38902) MgÉszV, Budapest, felszámoló ARGOSZ Biztosító Rt. Dél-dunántúli körzetébe (Szekszárd központtal) gépjármű kárszakértőt keres azonnali belépéssel. f eladata lesz a gépjármű kárrendezés műszaki feladatainak irányítása és ellátása a négy megyére - Fejér, Tolna, Somogy, Baranya - kiterjedő régióiban. E munkakörbe olyan felsőfokú végzettségű műszaki (lehetőleg közlekedésmérnök) végzettségű, jó fellépésű, fiatal - 30 év körüli - szakembert keresünk, aki jó kapcsolatteremtő képességgel rendelkezik és hosszútávon elkötelezett tagja kíván lenni egy biztos piacon működő, dinamikus csapatnak. Biztosítási szakmai tapasztalat nem szükséges. A munkakör színvonalas ellátását színvonalas jövedelemmel honoráljuk, a munkavégzéshez személygépkocsit biztosítunk. írásos jelentkezését (szakmai önéletrajz, bizonyítványmásolatok, fénykép) GKR/1 hivatkozással várjuk az 1525 Budapest, Pf.: 782. címen. (39112)