Tolnai Népújság, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-02 / 230. szám

1993. október 2., szombat GAZDASÁG «ÚJSÁG 5 Egyenlő esély nélkül Indulatok a kárpótlás vége felé Ahogy közeledik a kárpót­lás vége, úgy nőnek a licit árak és vele együtt az indulatok. A későn ébredők most döbben­nek rá, hogy a földről vétek lemondani, még akkor is, ha egyelőre nem kívánják azt megművelni. Szárazdon más a helyzet, de ott is paprikás a hangulat. Várkonyi Henrik, Szárazd polgármesterének a meghívá­sára jártunk a faluban.- Szárazd valamikor zö­mében svábok lakta falu volt, közülük még ma is sokan él­nek itt. Éppen ebből adódik a problémánk, október 15-re van kitűzve a faluban a har­madik termőföld árverés, ez egyben az utolsó itt. Ennek el­lenére a svábok közül csak 4 családnak van már meg a kár­pótlási jegye, és több mint 20-an csak várnak rá. Szemé­lyesen is voltam bent a megyei hivatalban emiatt, akkor azt mondták, több száz igény el­bírálása van még előttük. Ak­kor kérdezem én, hogyan le­het ilyen felelőtlen módon ki­írni az utolsó árverést, amire a gyönkiek, az udvariak, a misz- laiak is jelezték, hogy nagy létszámban jönnének.- Mindig ekkora volt itt az árveréseken az érdeklődés?- Az első liciten alig voltak, a másodikon már többen, de még mindenkinek jutott föld. Azt tartom sérelmesnek, hogy mi eddig, ha akartunk volna sem tudtunk volna licitálni, mert még nem bírálták el az igényeinket, miközben a múlt héten azt nyilatkozta a megyei kárpótlási hivatal vezetője, hogy Hajdú-Bihar megyének besegítettek. Milyen alapon, amikor még a megyei teen­dőkkel is el vannak maradva?! Haisze Henrik bácsi a prése­lést hagyta ott, amikor meg­hallotta, hogy az újságtól jöt­tünk. Egy házat és 29 holdat vettek el tőle. A múlt emlege­tésével a sérelmek is újból fel­színre törtek.- Hogy lehet, hogy a felvi­dékiek, akiket akkor a há­zunkba telepítettek, már meg is kapták a kárpótlást, mi meg újból rosszul járunk?! - morgo­lódik Henrik bácsi.- Ha most kiszorulunk a harmadik árverésből is, akkor ki tudja hányadik határba kell innen eljárnunk a földet megművelni. A bátyámmal egyszerre adtuk be a kérelmet, ő Pálfán lakik és már június­ban meg is kapta a kárpótlási jegyét, én meg a mai napig sem. Péter András jegyző a ter­mőföld iránti érdeklődés oká­ról szólt:- A tsz tönkrement, a mun­kanélküliek száma már szinte követhetetlen, hiszen sokan közülük már segélyre sem jo­gosultak. Nem maradt más lehetőség, csak a föld. A szá- razdiak mindig is dolgos em­berek voltak. * Dr. Ótós Jánost, a megyei kárpótlási hivatal vezetőjét a szárazdi svábok problémájá­ról kérdeztük.- Embereileg megértem az ott lakókat, de a Il-es kárpót­lási törvény, - és a németajkú lakosságra ez vonatkozik, - a földalapot az úgynevezett ál­lami földekre bitosítja, ami még ki sincs jelölve, és amit majd a Földművelésügyi Mi­nisztérium és a Pénzügymi­nisztérium közösen fog meg­határozni. Ezekre az árveré­sekre a jövő évben kerül majd sor. Mi itt a hivatalban ennek ellenére igyekszünk minél előbb elbírálni a Il-es tör­vényre beadott 6000 kérelmet is. Azért szeretném megje­gyezni, hogy az elmúlt évben lehetősége volt mindenkinek arra, akár az I-es, akár a Il-es kárpótláshoz tartozott, hogy kérje kérelmének soron kívüli elbírálását, ha földet kívánt vásárolni. Ezek a feldolgozá­sok már mind elkészültek, de október végére valamennyi kérelmet elbíráljuk. Ami pedig a más megyék­hez való besegítést illeti, nem mi jelentkeztünk rá, hanem az országos központunk rendelte el. De ez alatt az idő alatt is folytattuk a Il-es törvényre beadott kérelmek feldolgozá­sát. Mauthner - Ritzel Az asztal egyik oldalán Haisze Henrik, a polgármester és a jegyző Bérek és árak Miből élünk? Hónapról hónapra fel­tesszük magunknak ezt a kérdést, s a válasz egyre ne­hezebb. Az árak folyamato­san emelkednek, míg a bé­rek, a nyugdíjak, a GYES, a GYED, a táppénz, a munka- nélküli segély pedig nem tart lépést velük. Az élelmiszerek ára - a KSH felmérése szerint - egy év alatt 30 százalékkal nőtt. Ezen belül a kenyér 44, a tej 39, a burgonya 55, a sza­lonna 56 százalékkal kerül többe az idén. „Tanulságos" a sertéshús árának alakulása. 1991 vé­gén még csak 270 forint volt kilója, 1992 első felében is 300 forint alatt maradt, 1993. februárjában pedig elérte a 380 forintos rekordot. Ez a szint azonban tarthatatlan­nak bizonyult, drasztikusan visszaesett a fogyasztás, ezért a termelők idén júni­usban csökkentették az árat. A 280 forintos mélypont után augusztusban már is­mét 300 forintért adtak egy kiló disznóhúst, s most újabb - soha nem látott mér­tékű - áremelést jósolnak. A szeszesitalokért és a dohányért csupán 17 száza­lékkal, a ruhákért 16, a tar­tós fogyasztási cikkekért pedig 11 százalékkal kell többet fizetnünk idén. Van­nak azonban egészen stabil áruk is a piacon. A fényezet­len rizs ára például 3 év alatt mindössze 10 forinttal emelkedett. De említhet­nénk még a női harisnyát, a férfi cipőt vagy a farmer nadrágot, amelyekért mind­össze 5-10 százalékkal fize­tünk többet, mint 1991-ben. Sőt, a színes televíziók ára 1-2 ezer forinttal még csök­kent is! A létminimum augusz­tusban egy városban élő, négy tagú családnál 44.900, míg a falusi családoknál 42.300 forint volt. A hely­zetre jellemző, hogy egy hó­nappal korábban, júliusban, még 800 forinttal kevesebbet számoltak létminimumként a statisztikusok. A nyugdí­jas házaspárok városban minimum 20.200, községben 18.200 forintból élhetnek meg. Ehhez képest a nettó át­lagkeresetek - vagyis a munkavállalói járulék, a személyi jövedelemadó, a nyugdíj és az egészségbizto­sítási járulék levonása után kézhez kapott összeg - a következőképpen alakult: a bányászatban a fizikai dol­gozók havi bére 19 ezer, a szellemi foglalkozásúaké 35.500 forint. Az élelmisze­riparban a fizikaiaké 16.700, a szellemieké 26.300 forint. A vegyiparban 20.500 a fizi­kaiak és 32 ezer a szellemiek bére.A kohászatban 17 ezer a fizikaiaké és 26 ezer a szel­lemieké. Az építőiparban 15 ezer a fizikaiaké és 25 ezer a szellemieké, a kereskede­lemben és a vendéglátásban 13 ezer, illetve 25 ezer a bér. A szállításban és a távköz­lésben dolgozó fizikaiak bére 16.700, a szellemieké 21 ezer forint. A pénzügyi szolgáltatást végzők 20 ezer, illetve 30 ezer forintot ke­resnek főállásban. A statisztika persze képte­len követni a hivatalos csa­tornákon kívül eső fekete gazdaság folyamatait. Pedig érdekes adatok derülhetné­nek ki, különösen ha össze­hasonlítanánk a szabályo­san adót fizetők adataival. Domi Zsuzsa Ferenczy Europress Részvények kárpótlási jegyért Tovább bővül a kárpótlási jegyért megszerezhető ^ rész­vények kínálata. Az Állami Vagyonügynökség mint a Hajdúsági Iparművek Rt. ala­pítója és tulajdonosa ugyanis úgy döntött, hogy a társaság 560 millió forint összértékű részvényei közül 112 millió forintnyit kárpótlási jegy elle­nében nyilvános forgalomba- hozatalra ajánl fel. A papírok szeptember 29. és november 26. között jegyezhetők, 20 ezer forint címletértékű kárpótlási jegyért 3 darab 10 ezer forint névértékű részvényt lehet vá­sárolni. Az ÁVÜ a nyilváno­san felajánlott részvények tőzsdei bevezetését nem ter­vezi. A Magyar Nemzeti Bank valuta (bankjegy és csekk) árfolyamai Pénznem vételi eladási angol font 144,69 147,49 ausztrál dollár 62,57 6331 belga frank (100) 274,66 27932 dán korona 14,64 14,90 finn márka 16,57 16,97 francia frank 16,98 17,26 görög drachma (100) 40,96 4130 holland forint 52,70 53,56 ír font 138,58 141,18 japán yen (100) 91,30 92,50 kanadai dollár 72,60 74,00 kuvaiti dinár 323,74 329,24 német márka 59,25 60,21 norvég korona 13,53 13,77 olasz líra (1000) 60,74 62,02 osztrák schilling (100) 842,50 856,10 portugál escudo (100) 57,46 58,56 spanyol peseta (100) 7338 74,90 svájci frank 67,82 68,90 svéd korona 11,90 12,16 USA dollár 96,97 98,53 ECU (közös piac) 11231 114,27 Olcsóbban otthon lesz 5.000 Ft* fuvarhozzájárulást fizetünk Önnek POROTHERM® a házhozszállításhoz, ha 1993. november 30-ig áthidaló Hungária Wienerberger Téglaipari Rt. 1115 Budapest, Bánk bán u. 17. Fax: 1851-610 Tel.: 1852-266 bármelyik építőanyagkereskedőnél megvásárol minimálisan: POROTHERM® fnrJ£mh£l£«;tpc;t 180 m porotherm9 födémgerendát, 600 db porotherm9 födémbéléstestet és 40 m porotherm9 áthidalót. Budapest Bánk bán u. 17. H1115 Fax: 1851-610 Tel.: 1852-266 POROTHERM® födémgerenda [" Kérem, küldjenek címemre részletesebb információt. ■ Név: _________________________________________ P OROTHERM® RENDSZER. Gyártja: Hungária Wienerberger Téglaipari Rt. IK HUNGÁRIA WIENERBERGER Téglaipari Rt. Kérjen részletes tájékoztatást termékeink­ről és akciónkról a mellékelt kupon beküldésével. ‘brutto

Next

/
Oldalképek
Tartalom