Tolnai Népújság, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-02 / 230. szám
6 KÉPÚJSÁG SPORT 1993. október 2., szombat Kosárlabda NB I. Szünet után jól játszott a KSC Kézilabda NB I. Viharsarki vereség Békéscsabai NKC— Szigma Szekszárd SC 28-12 (12-3). Békéscsaba, 600 néző. V: Dzsipoff, Szalai. Békéscsaba: Kovácsné- Mezőségi 4 (1), Gherendi 6, Bohus 3, Petri 1, Hochrajter 6 (2), Kovács 2. Csere: Benyovszki (kapus), Rúzs-Molnár 1, Vic- zián 1, Bolla 2, Lisztoczki 2. Edző: Tobak Lászlóné. Szekszárd: Kovácsné- Dukai, Tóth E. 1, Sklar 5 (2), Csáki 2, Molnár, Baunok 1. Csere: Németh 1, Bálintné 2. Edző: Valerij Gorskov. A vendégek halvány reménnyel érkeztek Békéscsabára, míg a hazaiak edzője kötelező győzelemként emlegette a találkozót. Tette ezt annak ellenére, hogy néhány maródi is van a csapatban. Ám ez sem zavarta meg a hazaiakat, Bohus hamar betalált. A túloldalon viszont Tóth Enikő csak a kapufát találta telibe. Ezzel mintha el is lőtték volna puskaporukat a csapatok. Hat percen át csak keresték a labdát, sok bakival játszottak. Aztán a hazaiak magukra találtak és pillanatok alatt 4-2-re elhúztak, pedig eközben a szekszárdiak első gólja után Gherendi egy büntetőt is a bal kapufára lőtt. A folytatásban felbillent a pálya, a békéscsabaiak egyre-másra rohamoztak, míg a vendégek olykor a fal közelébe se jutottak el. Gyakran kiejtették kezükből a labdát, ziccereket adva ezzel ellenfelüknek. Közben Sklar kiharcolt ugyan egy büntetőt, de azt Tóth E. a bal kapufára dobta. A 23. percben a vendégek neve mögött még mindössze csak két gól szerepelt. Ezt unta meg Bálintné, aki lepókhálózta a békéscsabai kaput. Ez is kevés volt azonban, mert Gherendi tovább folytatta a gólgyártást. A fordulás után valamelyest magára talált a Szekszárd. Csáki látványos, majd Bálintné nullszögből leadott lövése kötött ki a kapuban, sőt Sklar 40-45. perc között háromszor is betalált. De ezzel sem csökkent a szekszárdi lányok több mint tíz gólos hátránya. Sőt, a finisben újra leült a Szigma és az utolsó öt gólt zsinórban a hazaiak dobták. Az elején mintha nem tudtak volna gólt lőni a csapatok, nagy ívben elkerülték a kaput a lövések. Aztán a rutinosabb Békéscsaba megrázta magát és egyre nagyobb fölénybe került, iskolajátékot mutatott be. Helyenként edzőmeccs jellege volt a közepes színvonalú, de nagyon gyenge iramú hatvan percnek. A Békéscsaba még ilyen különbséggel is megérdemelten nyert. Jók: Kovácsné, Gherendi, Bohus, illetve Sklar. Jávor Péter Sípszó előtt A hétvége sportműsora Szombat: Asztalitenisz: Szekszárdon a sportcsarnokban 10 órától Sárköz Kupa. Cselgáncs: Pakson az ESZI csarnokában 9 órakor junior nemzetközi Atom Kupa. Kajak-kenu: Dombodban 10 órakor Tolna maraton. Kézilabda: NB I/B: Duna- földvár-Tököl (Tolnán a sportcsarnokban) 18 ófa. NB II: Fadd-Letenye 15, Kör- mend-Tengelic 11, Tamási- Simontomya 10.30 óra. Megyebajnokság: Tamási-Simon- tomya 11.30-12.30 óra. Kosárlabda: NB I: Dombóvár-Bajai Honvéd 17, Bajai BKSE-Atomerőmű SE 17.30 óra. NB II: Szekszárdi Jokers- MAFC Martos (Gimnázium csarnokában) 17, Atomerőmű SE-ZTE Ságvári 15, Bonyhád- Államigazgatási Főiskola 16 óra. Labdarúgás: NB Il-es ifibajnokság: UFC Szekszárd-Baja 10-12, Beremend-Paks 11-13 óra. Öregfiúk mérkőzés: Bonyhád-Nagymányok 14.30 óra. Triatlon: Atomember Triat- lon Pakson 10 órakor a tanuszodában. Vasárnap: Asztalitenisz: Szekszárdon a sportcsarnokban 10 órától folytatódik a Sárköz Kupa. Cselgáncs: Pakson az ESZI csarnokában 9 órától folytatódik a junior nemzetközi Atom Kupa. Kézilabda: Megyei bajnokság: Paks-Iregszemcse 16, Tamási-Tolnanémedi 9, Cece- Bölcske 10, Tamási-Szigma Tolna 10-11, Kocsola-Gyönk 9-10, Dalmand-Tengelic 10, Cece-Simontomya 11, Ko- csola-Paks 11, Dombóvár- Tengelic (Dalmandon) 9 óra. Labdarúgás: NB II: Szekszárd-Baja, Bu- dafok-Paks 14 óra. NB III: Fonyód-Gerjen, Bóly-Kisdorog, Döbrököz- DD Gáz, Bonyhád-Marcali 14 óra. Megyei bajnokság: Paks II.-Bonyhádvarasd (Kerekes), Dunaszentgyörgy-N agymá- nyok (Fazekas), Báta-Kocsola (Unyatinszky), Kakasd- Nagydorog (Kiss), Simontor- nya-Hőgyész (Csepregi), Decs-Fadd (Lerch), Tamási- Bátaszék (Osztermajer), Dom- bóvár-Aparhant (Maraszin), TeveJ-Tolna (Beke) 14 óra. Körzeti bajnokság: Német- kér-Madocsa (Bán), Bölcske- Tengelic (Balogh), Dunaföld- vár-ToInanémedi (Tasi), Györköny-Kölesd (Kern), Pusztahencse-Középhidvég (ifj. Farkas), Kajdacs-Pálfa (Monostori) 14.30 óra. Harci KSC-Harci SE (Anczló), Szálka-Cikó (Nyisztor), Györe-Bogyiszló (Kneller), Alsónána-Bonyhádbörzsöny (Szakács), Majos-Izmény (Pál), Sióagárd-őcsény (Nagy), Zomba-Kéty (Bencze), Pincehely-Szakály (Szeifert), Tamási II.-Gyönk (Tölgyesi), Ozora-Mucsfa (Nagy), Dalmand-Csikóstöt- tős-Kaposszekcső (Szarka), Nak-Szakcs (Egyed), Závod- Lengyel (Orsós) 14 óra. Kupasorsolás Pénteken Genfben sorsoltak az európai labdarúgó kupákban. A magyar csapatok közül a 2. fordulóban csak az MTK izgulhatott, milyen riválist vet útjába a sors. Á sorsolás szerint a kék-fehérek a belga KV Mechelen csapatával küzdenek meg az UEFA Kupában a legjobb 16 közé kerülésért. Az MTK hazai környezetben kezd október 20-án. KSC Szekszárd-Szeged SC 76-59 (36-31). Szekszárd, 300 néző. V: Bacsfay, Vasvári. Szekszárd: Berkó (20/3), Krá- lik (18), Szeliversztova (10), Badics (14), Várkonyi (8). Csere: Zerényi (4), Szabó M. (-) Nagy R. (2). Edző: Guóth Iván. Szeged SC: Kaszab (12), Misik (4), Szilágyi (12), H.Kiss (6), Mozgova (18). Csere: Valnuhina (7). Edző. Domokos Mihály. Mintha csak a '92-93-as bajnokság rájátszásának utolsó hazai mérkőzése pergett volna előttünk az emlékezés moziján. Akkor is, most is a Szeged ugrott meg, a KSC pedig futott az eredmény után. Mozgova két duplájára Berkó büntetőből válaszolt, majd Várkonyi egyenlített. Rákapcsolt a Szeged és 10-5-re elhúzott. A 8. percben aztán 12-11-re felzárkózott a KSC, majd a következő percben a vezetést is átAtlétika Szekszárdi sikerek A Pécsett megrendezett Sophi- ane utcai futóversenyen Váncsa Dénes, a SporTolna Triatlon és Futóklub maratonistája a 20.4 kilométert 1:09.10 óra alatt teljesítette és az első helyet szerezte meg. A nőknél a szekszárdi Zala- kovicsné Kovács Klára volt a leggyorsabb. A férfiak 6800 méteres vetélkedésében Csillag Balázs (SporTolna és Futóklub) a negyedik, klubtársa, Mina Péter pedig az ötödik helyen végzett. Eredmények, férfiak: 1. Váncsa Dénes 1:09.10,4. Acsádi Gábor 1:13.46 (mindkettő SporTolna Triatlon és Futóklub) 5. Lipinka László (Bonyhádi SE) 1:14.39, 6. Barka Csaba (SporTolna Triatlon és Futóklub) 1:17.06. Nők. 1. Zalakovicsné Kovács Klára (SporTolna Triatlon és Futóklub) 1:24.46. Hírős Kismaratoni A Kecskeméten rendezett Hírős Kismaratoni viadalon is Váncsa Dénes és Zalakovicsné Kovács Klára ért elsőként a célba. Eredmények: Férfiak (20.6 km): 1. Váncsa Dénes 1:06.54. Nők (10.3 km): 1. Zalakovicsné Kovács Klára 39:56. Alpok-Adria Kupa Az osztrák, horvát, szlovén és olasz atléták részvételével az olaszországi Udinében rendezett Alpok-Adria Kupa veterán versenyen a Szekszárdi Senior Atlétikai Klub sportolói is rajthoz álltak. Az olaszok az általuk kialakított szorzó szerint értékelték a viadalt: minél idősebb volt valaki, annál nagyobb volt a szorzó. Az özönvízszerű esőben lebonyolított rendezvényről a szekszárdiak eredményeik alapján egy kupát hozhattak haza. Ezenfelül Török Sándornét és Szekeres Klárát kü- löndíjjal jutalmazták. A szekszárdiak eredményei (zárójelben a szorzóval kialakított eredmények): Nők. 100 m: 50 évesek: 3. Hamar Mária 17.1 (14.4). Távol: 45 évesek: 3. Bárdos Erzsébet 2.76 (3.59). Kalapács: 35 évesek: 2. Szekeres Klára 32.80 (36.08). Súlylökés: 35 évesek: 4. Szekeres Klára 10.22 (11.24). 55 évesek: 3. Török Sándorné 8.72 (13.08), 7. Hradek Károlyné 6.25 (9.37), 8. Bicskei Gizella 4.82 (7.23). Férfiak. 100 m: 55 évesek: 8. Bien János 15.0 (13.0). 400 m: 45 évesek: 8. Novikov József 70.6. (62.1). Távol: 55 évesek: 2. Bien János 4.51 (6.09). Kalapács: 50 évesek: 2. Tóth Ferenc 40.75 (50.58). Súlylökés: 55 évesek: 3. Kulcsár István 10.28 (13.88), 8. Török Sándor 7.95 (10.73). Gerely: 50 évesek: 8. Galambos Ottó 35.90 (48.46). vették a hazaiak. Sőt, Berkó feliratkozott egy triplával is: 17-12. A Misik ellen Ítélt technikai is jelezte, az átszervezett szegediekről sem lehetett volna megmintázni a nyugalom szobrát. Fokozatosan belelendültek a házigazdák, de a védekezésük továbbra is szel- lős maradt. Ezért a 29-20-as előny a 16. percben 30-29-re apadt. A félidő hajrája az utóbbi időszak forgatókönyvét lekopírozandó, fölöttébb izgalmasra sikeredett. A második félidő elején felváltva estek a kosarak, fej-fej- mellett haladt a két csapat. Egyre inkább keményedett a küzdelem, a lepattanók megszerzésében a vendégek jeleskedtek. A 27. percben Králik büntetőjével 52^3-ra módosult a találkozó állása. Egyre magabiztosabbá vált a házigazda KSC, ám ennek ellenére a Szeged nem adta fel. SzéliTöbb mint nyolcvanezer ausztrál állampolgár diadalittas felvonulásával tartottak ünnepi parádét Sydney-ben. Egy héttel a monte-carlói NÓB-szavazást követően így mondtak köszönetét azoknak, akik a 2000. évi nyári ötkarikás játékok házigazdái szerepköréért vívott versenyfutásban Ausztrália pályázatát győzelemre vitték. Az egybegyűltek közel egy kilométeres utat tettek meg az Opera épületétől a városházáig, miközben nagyméretű vetítővásznakon három alkalommal is visszajátszották Juan Antonio Samaranch, a NOB elnökének monte-carlói felszólalását, amelyben bejelentette Sydney győzelmét. versztováék védekezése egyre határozottabbá vált, a 30. percben 11 pontra nőtt a szekszárdiak előnye: 58-47. A folytatás is a KSC perceit hozta, amelyet a publikum tapsa honorált, közben pedig 17 pontra nőtt a szekszárdi előny. Élvezetes, jóiramú volt a játék, amelynek dobópárbaja is a hazaiak sikerét hozta. A KSC 70-55-ös vezetésénél a Szeged időt kért, a folytatásban egészpályás letámadásra tértek át Kaszabék. Ezzel kissé kizökkentették ugyan „lányainkat", de a magabiztos vezetésük birtokában parázs hangulatú, de izgalommentes volt a hajrá. A Csapó és Radnóti nélkül szereplő Szeged ellen szünet utáni meggyőző játékával megérdemelt győzelmet aratott a KSC Szekszárd. Kitűnt: Berkó, Králik, Badics, illetve Mozgova, Szilágyi. (fekete) A „Zöld kontinens" eufórikus hangulatában sem feledkezett meg arról, hogy a házigazdái szerepkör elnyerésével nemcsak dicsőséget szereztek, de óriási felelőséget is vállaltak. Ezt példázta Steve Hynes, az ausztrál doppingellenes bizottság elnökének kijelentése is, miszerint:- Az ezredforduló olimpiáját a fair play jegyében kívánjuk lebonyolítani. Szándékunkban áll egy olyan doppingellenes program kidolgozása, amellyel a 2000-es olimpiáig sikerülne a tiltott szerek használatával szemben vívott harcot győzelemre vinnünk. Ezt pedig csak világszerte folyamatos, és célirányos ellenőrzéssel érhetjük el. NB II: Szekszárdi PSE-Bajai FC: 14 óra. V: Szőke. Bozai Gyula: - A táblázaton elfoglalt helyezések azt mutatják, hogy vasárnap igen küzdelmes és jó mérkőzésre van kilátás. A két szomszédvár rangadója mindig nagy csatát hozott. Remélem, a csapat formája felfelé ível és eredményesek leszünk a Baja elleni presztízsmérkőzésen. Csapatunk összeállításában lényeges változás nem lesz, így a következő csapatot tervezem: Mausz- Szabó P., Dzsino- vics, Temesvári, Nagyfalusi- Gazdig, Kvanduk, Rupa, Mészáros- Varga, Babai. Budafoki MTE-Paks: 14 óra. V: Bay. Teszler Vendel: - A 8. fordulóban ötödször játszunk idegenben, eddig két döntetlenre és két vereségre „futotta" az erőnkből. Idegenben kell most már győznünk ahhoz, hogy megkezdjük a felzárkózást a középmezőnyhöz. Mindez közel sem ígérkezik könnyű feladatnak a jól szereplő Budafok ellen. Élsősor- ban magunkat kell legyőznünk, hétközben talán haladtunk valamit ezirányban. Sérültjeink felgyógyultak. A keretben változás történt: Szabó Béla Kiskőrösre igazolt. Hujber- Neudl, Jenei, Gracza, Nagy- Bozsér, Kovács, Kákonyi, Orosz- Fejes, Juhász vagy Kádár. NB III: Fonyód-Gerjen: 14 óra. V: Szalóki. Dienes Pál: - Marcaliban hosszú veretlenségi sorozatunk szakadt meg. Ezt elsősorban meddő támadójátékunknak köszönhettük. A Fo- úyód együttesét rossz szereplése ellenére is jó középcsapatnak tartom a több rutinos, NB I-et megjárt játékossal. Bármilyen fajta lebecsülésük kellemetlenül üthet vissza. Nálunk minden játékosnak meg kell tanulnia, hogy nem elég a tehetség, a felkészültség, azt minden meccsen felszínre is kell hozni. Ha ez sikerül, úgy Fonyódon újabb szép sorozatot kezdhetünk meg vasárnap délután. Hujber- Koller, Fehér, Panghy, Fodor- Kiss, Dienes, Szabó, Ignácz- Nagy S., Pusztai. Bonyhádi SE-Marcali: 14 óra. V: Georgiou. Losonczi István: - Az elmúlt héten Komlón önmagunkat vertük meg. Félidei vezetésünk után érthetetlenül kapkodni kezdtünk, fegyelmezetlenkedtünk, amivel magunkra húztuk ellenfelünket. Azt megértem, hogy eddigi teljesítményünk miatt idegesek vagyunk, de ez nem ok a fegyelmezetlenségre. Itt az ideje, hogy elkezdjük a felzárkózást. Vasárnap a Marcalit fogadjuk. Nehéz csatára számítok, mivel ellenfelünk alaposan megerősödött, de mindenképpen be kell gyűjtenünk a két pontot. Remélem, valamennyi játékosunk végre rádöbben: így nem mehet tovább, s mindent megtesznek a felzárkózás érdekében. A kezdő 11-et a mérkőzés előtt jelölöm ki. Döbrököz-DD Gáz Pécs: 14 óra. V: Hosszú. Szieber József: - Megszerettük a Balatont, hiszen a megszerzett pontjainkból négyet a magyar tenger partján gyűjtöttük be. Az utolsó három mérkőzésen kasszírozott öt pont önbizalmat kell hogy kölcsönözzön a folytatáshoz, nem pedig elbizakodottságot. Soros ellenfelünk nem titkolt célja a bajnokság megnyerése, de mi mindent megteszünk, hogy pontjaik számát Döbröközön ne szaporíthassák. Meglepetésre készülünk, szeretnénk megszerezni első hazai győzelmünket, ezzel együtt örömet okozni nagyszámú közönségünknek és a község vezetőinek is. Összeállítást csak kezdés előtt hirdetek. Bóly-Kisdorog: 14 óra. V: dr. Csapó. Horváth Péter: Hiába játszottunk nyomasztó fölényben a Barcs ellen, nem tudtunk gólt lőni, így be kellett érni az egy ponttal. A győzelem elmaradása ellenére játékban, hozzáállásban javulás tapasztalható, most a gondot a gólképtelenség okozza. A hazai pályán elhullajtott pontot idegenben próbáljuk visszaszerezni annak ellenére, hogy Bolyban rég nem nyertünk. Heti felkészülésünket több játékos egyéb elfoglaltsága és Endeli sérülése nehezítette. Csapatot csak a kezdés előtt jelölöm ki. FELHÍVÁS! A Tolna Megyei Önkormányzat Kórháza Szekszárd AJÁNLATOT KÉR A KÖZPONTI KONYHAÉPÜLET REKONSTRUKCIÓ ÉPÍTÉSI MUNKÁINAK KIVITELEZÉSÉRE A kiviteli tervdokumentáció és részletes kiírás átvehető a Tolna Megyei Önkormányzat Kórháza Szekszárd Műszaki Osztályán - 50.000,- Ft azaz: ötvenezer forint vissza nem térítendő díj, pénztárban történő befizetését követően - 1993. október 6-október 7-én. Ajánlatok leadási határideje: 1993. november 1-jén 9 óra A pályázati anyag korlátozott példányban áll rendelkezésre, ezért, az igényléseket a jelentkezés sorrendjében elégítjük ki. grew"?? ................................................................... S zakképesítést *WÍ/ szerezhet a MTESZ-ben! Középfokú IBM-PC software üzemeltető tanfolyam A tanfolyam időtartama 2 félév, 350 óra Kezdés: 1993. október 7. Részvételi díj félévenként: 31.500 Ft Alapfokú IBM-PC számítógépkezelő tanfolyam kezdők részére 3 hét, 15-19 óra között Kezdés: 1993. október 4. Részvételi díj: 6.700 Ft/fő JELENTKEZÉS ÉS FELVILÁGOSÍTÁS: 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 20. ^ Tel.: 74/311-918. Tel/fax: 74/311-721 (36192) A Olimpiai parádé <