Tolnai Népújság, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-10 / 159. szám
10 «ÚJSÁG XI. DUNA MENTI FOLKLÓRFESZTIVÁL 1993. július 10., szombat Kavalkád az utcán Fáradhatatlanul ropják a táncot a Duna Menti Folklórfesztivál résztvevői. Tegnapelőtt a Liszt Ferenc téren, a Mártírok terén és a Garay téren ismét szólt a zene, osztrák, francia, angol, olasz, Csácsi Vorba, német (képünk), és magyar együttesek léptek fel az esti - Prométheusz-park- béli - koncertre csalogatva a vendégeket. A hazai színeket Bogyiszló és Magyarkeszi képviselte. Ilyenkor, fesztivál idején a város lakói - munkaidő ide, szigorú főnök oda - csak-csak szakítanak időt maguknak, hogy elcsípjenek egy-egy pillanatot, s hazavigyenek egy kicsit a „vendégdallamokból". Néhány hang az utcáról: Mónika, 19 éves, egyetemista: Imádom a fesztivált, ilyenkor mintha a szekszárdiak is kicsit oldanának a merevségükön. Pesten, a Közgázon tanulok, és onnan látom csak igazán, hogy itt Szek- szárdon kicsit befelé fordulnak az emberek. Szerencsére, ilyenkor, fesztivál idején nyi- tottabbak. Józsi bácsi (70 évet vall be, de tízet letagadhatna): Pont engem kérdez, aki végigtáncoltam az egész életemet!? Miért nem a mostani fiatalokat kérdezi, hogy miért nem jönnek el!? Vannak azért itt fiatalok. A közbevetésre csak legyint: ez már nem az a világ. Hogy pontosan milyen világra gondol, nem derül ki, mert már egy középkorú úr vonja el a figyelmünket: — Nem kell bántani a fiatalokat. Nézzék csak meg, kik táncolnak itt nekünk? Ahol figyelmet fordítanak az utánpótlásra, ott nincs gond. Fotó: Gottvald Károly - hangyái Németországi táncosok a szekszárdi hársak alatt Csak lazán Pék Jánosnétól, a fesztiváliroda munkatársától tudjuk: nem zavartatták magukat az olasz vendégek a megnyitó- ünnepségen, annyira össze- bartákoztak egy ukrán csoporttal, hogy áthívták őket „vendégségbe" Szekszárdra. így a szervezőknek 22 új táncos elszállásolásáról kellett gondoskodni. Természetesen megoldották ezt a feladatot is. Érdekes színfoltja volt a fesztiválnak, amikor az egyik ukrán vendég észrevett egy magányosan álló mikrofont, nem lévén program, odalépett hozzá és dalra fakadt a környéken állók nagy gyönyörűségére. Szóval, csak lazán. Váralja ott lesz, ha kell! Amrein István megmondani. A polgármesteri megbízatásom fél év múlva lejár, s úgy gondolom, nem tehetem meg, hogy az utánam jövő „kontójára" felvállaljam. Azt azonban bátran ki lehet jelenteni, hogy Váralja ha kell és szükség van rá, ott tud lenni a következő fesztiválon. Van gyakorlatunk a szervezésben, lebonyolításban, vannak támogatóink. Több nagyszabású rendezvényünk volt már a faluban, minden alkalommal tökéletesedik a módszer, a hibákat, esetleges hiányosságokat igyekszünk kiküszöbölni, kijavítani. Az immár fél évszázados hagyományőrző együttesünk továbbélését biztosítani kell, ezt a faluban mindenki tudja, és vállalja is. Úgy tűnik, megáll a község elnéptelenedése, elöregedése, a fiatalok már nem vándorolnak el olyan nagy számban, s a hagyománysze- retetet a közös akarat életben tartja. Ez a település csodálatos környezetben csodálatos folklórral rendelkezik, s a lakói ezt nem hagyják elveszni. Ven ter Marianna Fotó: Degré Gábor Váralja első alkalommal kapcsolódott be a Duna Menti Folklórfesztivál rendezvényeinek sorozatába. Ebből az alkalomból beszélgettünk Amrein Istvánnal, a falu polgár- mesterével. — Polgármester úr, hogyan kezdődött? — Egy évvel ezelőtt Váralja önkormányzatának, valamint a helyi népi együttesnek a képviselői részt vettek a Kalocsán tartott, fesztivált előkészítő megbeszélésen, s eldöntöttük az eseményekben és a fesztivál lebonyolításában való részvételt. A szervező- munka már ekkor megkezdődött, az utóbbi hónapokban pedig felgyorsultak az események, személyre szóló feladatokat osztottunk ki, véglegesítettük a programot. A szervezés csapatmunka eredménye, a népi együttes és a polgár- mesteri hivatal közös vállalkozása. — Milyen visszhangra talált a lakosság körében a fesztiváli részvétel? — A váraljaiak elfogadták az eseményekben való részvételt, örültek neki, készültek rá, főként, mivel a népi együttesre, és annak díjaira, eredményeire mindenki büszke. — Részt vállalnak-e a következő fesztiválban is? — Előre nem tudom ezt A váraljai program megnyitóján Fellépések szünetében Souvenir Szekszárdiról A francia csoport egy nappal később érkezett a fesztiválra, mivel tagjai között sok a pedagógus és a tam'tás Franciaországban a múlt hét végén fejeződött csak be. Sok idejük nem maradt a városnézésre, hiszen keddtől egymást érték a fellépéseik. Sokan most járnak először Magyarországon, ők ételeinken-italainkon keresztül szerezték az első tapasztalatot. A csoport tolmácsa szerint a franciáknak ízlik a magyar konyha. Brigitte Renard férjével együtt, már 8 éve a tánccsoport tagja, Párizs külvárosában, Besons-ban laknak és ott is dolgoznak. Első ízben járnak Magyarországon, bár pár évvel ezelőtt már turistáskodtak Csehszlovákiában. „Magyarországon majdnem olyan, mint otthon" - mondja Brigitte és abban reménykedik, akad legalább egy pár szabad órájuk, melyben kedvükre vásárolhatnak, elsősorban a népművészeti boltok kínálata érdekli őket. Jachy igazi franciás fiatalember, elegáns és vidám. Ő a csapat mókamestere, mondják Varga Edit kulturális tanácsossal, a szövetkezetek országos központjának kulturális ügyeinek intézőjével arról beszélgettünk, hogy a Duna Menti Folklórfesztiválon mi módon vannak jelen a szövetkezetek. — Minden áfész egyik célja az a kulturális misszió, amit az együtteseik támogatásával vállal - kezdi Varga Edit. — Ezen a Duna Menti Folklórfesztiválon konkrétan nincsenek jelen a szövetkezetek, de ha azt mondom, hogy az együtteseik itt vannak, akkor a kulisszák mögött mégis ott állnak. — Mit jelentett a szövetkezetek átalakulása? — Az átalakulás után kissé csökkent a szövetkezeti együttesek száma. Nyolc évvel ezelőtt még 500 csoportot mondhattunk szövetkezetinek, ma 300 van. Ebben körülbelül 50-60 a kórus, aztán a népdalkörök is hasonló számban vannak. — Van-e olyan kimutatás, hogy melyek a költségesebb együttesek? — A hagyományőrző néptáncosok talán több pénzt igényelnének. A nagylétszámú róla. Szekszárdon is otthon érzi magát, ami nem véletlen, hiszen már második alkalommal vesz részt a Duna Menti Foklórfesztiválon és azonkívül is járt már Magyar- országon, turistaként. — Milyennek talál bennünket, magyarokat? - kérdeztem tőle. Nagyon megfontoltan válaszolt. — Szeretem Magyarországot, sok barátom él itt, akikkel tartjuk a kapcsolatot. 12 évvel ezelőtt jártam itt először, a közben végbement változások rendkívül érzékletesek egy kívülálló számára. Olyany- nyira, hogy amikor hallom magyar barátaimtól, hogy sok a gond, nehéz a megélhetés, és egyre több a munkanélküli, szinte el sem hiszem, mert az itt élő embereken nem látszik. Vidámak és barátságosak. Mint említettem, sok a barátom, én jövök ide hozzájuk, ők pedig jönnek hozzám. így olcsón meg tudjuk oldani a szállást. Jártam már a Balatonnál és Budapest utcáin is. — Hogy tetszik a fesztivál? — Nagyon érdekes és nagyon alaposan előkészített. énekkarok is nagyobb ráfordítást várnak. Érdekes figyelmet fordítani arra is, hogy mi okozta a színjátszók széthullását. A paksi munkásszínpad, a dunaföldvári színjátszók rangos csoportok voltak itt Tolna megyében és elhallgattak. Az okát talán nem is kell kutatni. Fontosak voltak, hiszen egybegyűlt néhány ember, akinek azonos munka jelentett örömet. — A különböző minősítésekkel egybekötött találkozókról mi a véleménye? — Nem a minősítés miatt jelentősek ezek, hanem a találkozás, a fellépési lehetőség kell minden olyan embernek, akiben él az, hogy „szeretném magam megmutatni", hogy „látva lássanak". A megméretés is szükséges, de az emberi kapcsolatok formálása, alakulása talán még fontosabb. A dombóvári tavaszi találkozónak is nagy sikere volt berkeinkben. Ezért jöttem el a Duna mentire is. Jó látni az ismerős arcokat, akik újabbakkal találkozhatnak és viszik magukkal a hírt a vüágba, hogy érdemes volt Magyarországra utazni.- dkj Arról beszélgettünk egymással csoporton belül, miként lehet, hogy Franciaország anyagilag jobban áll, mint Magyarország, de ennyit biztos nem áldozna egy fesztiválért, mint amennyit Önök tettek. — A sok fellépés után a mai délutánjuk szabad lesz. Mivel kívánja eltölteni? — Először telefonálni fogok haza a családomnak, majd szeretnék egy kis ajándékot vásárolni. * A Szekszárd belvárosában lévő kis butik pillanatokon belül megtelt. A német lányok szalmakalapot próbáltak, a görögök sportcipőt huzigáltak a lábukra, a svájciak pedig a nyári ingeket akasztgatták a fogasról. A boltos nem tudta, hogy örüljön vagy mérgelődjön, mert üzlet ugyan még nem köttetett, de a boltban már mozdulni sem lehetett. Ekkor nyomakodtak be az olaszok, aldk á maradék szalmakalapra vetettek szemet. Az üzlet végre megköttetett. Az olaszok kedvén a német lányok is felbuzdultak. Mire helyre állt a rend és a vásárlók elhagyták az üzletet, a polcok kiürültek. Mindenki elégedett volt. A külföldi lányok a szerintük olcsó árunak, a boltos pedig a jó üzletnek örült. A kultúra nem lehet teher A decsi lakodalmas játék menettáncainak bemutatásakor beszélgettem Beödök Bertalannal, a helyi képviselő-testület tagjával. — Fontos ez a lakodalmi megmozdulás? — Minden lakodalmon fontos, mert abban az a cél látható, hogy az emberek együtt legyenek, vigadjanak, őrizve a hagyományaikat. A faluházban most látható fényképek sorából a decsi, kissé tágítva a kört, a sárközi ember intelligenciája, méltósága sugárzik. Az a háttér, amit ismerni kell, ami tudatja, hogy a pompás ruházat, viselet mögött mi áll. Azok, akik állandóan gyarapították a megszerzett javaikat. Ezt az örökséget kell ma is vigyázni. — Milyen szerepe van ebben az önkormányzatnak? — Nem lehet erre azt a választ adni, hogy nagyon fontos. Pontosan meg kell határozni, mi az. Például: híre ment, hogy a falu tájházát, múzeumát a hozzá tartozó vendéglátó egységgel kiárusítja a népművészeti szövetkezet. Ami miatt dicséret illeti a múlt vezetőit, az új szövetkezet gazdáit el kell marasztalni emiatt. Nem látják a megmentendő értéket. Ezért itt kellene lépni az önkormányzatnak, hogy át kellene venni ennek a tájháznak a működtetését, de nem szabad áruba bocsátani. — Nem lenne túl nagy teher ez az önkormányzat számára? — A kultúra nem lehet teher. Ha eljutottunk oda, hogy testnevelésórák keretében táncot is tanulhatnak a gyerekek, hogy letűnni látszó kismesterségek praktikus fogásait is megismerhetik tanórákon, akkor figyelni kell egyéb területeken is. A megújított padlásmúzeum kendert megmunkáló, bemutatott eszközei átvitt értelemben is köteleznek bennünket. Mert amint a kenderkötél rostjai, szálai csak együtt alkotnak működő, funkcionáló teljeset, egy meghatározott célért, úgy nekünk, akik vállaltuk egy szűkebb kör kormányzását, irányítását, ugyanúgy kellene összefonódnunk. Mert csak így vállalhatjuk azt a felelősséget, amit a sárközi nép kultúrája, annak ápolása jelent. D. K. J. Úgy mentek a németek, hogy maradtak Bogyiszlói lakodalmas, zsíroskenyér-partival Valahogy kimaradtak az egyik fontos megbeszélésből a bogyiszlóiak, ezért érte őket némiképp váratlanul az egyik német turistacsoport betoppanása: a kedélyes csapat vezetője ugyanis azt közölte a helybeli együttes vezetőjével, Strer Tamásnéval, hogy ők bizony ide most a bogyiszlói lakodalmas kedvéért jöttek, igaz, csak rövid ideig maradnának, mert nagyon fáradtak. Nagyot néztek a táncosok, mert mindenre készültek, csak éppen lakodalmasra nem. A turista- csoport szervezője, az Express munkatársa már közel járt a kétségbeeséshez, amikor Strer Tamásné megnyugtatta: ha lakodalmas kell, hát legyen la1 kodalmas. Majd megoldják valahogy. Be is öltöztették a menyasszonyt és a vőlegényt, már ahogy lehetett, s elkezdődött a mulatság. Volt abban minden néptáncelem, állítólag még lakodalmas is ... A németek mindenesetre jól szórakoztak, s a hangulat akkor hágott a tetőfokára, amikor előkerült három nagy ibrik házizsír, akadt vöröshagyma is, s a tásaság nekilátott „echte" magyaros zsíroskenyeret falatozni. A turistacsoport, amelyik az elején még gyorsan menni készült volna, még éjfél után is Bogyiszlón múlatta az időt, alig lehetett őket kicsalogatni induláskor a buszba.-száAz AFEOSZ ott áll a kulisszák mögött
