Tolnai Népújság, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-10 / 159. szám

1993. július 10., szombat XI. DUNA MENTI FOLKLÓRFESZTIVÁL »ÚJSÁG 11 „Lánybarátim, tőletek búcsúzom.. A Duna Menti Folklórfesztivál hazai csoportjainak együttese­inek programjából szinte sehol nem hiányzott a lakodalmas. Ez ősi szokásban sok a hasonlóság. Valamennyiben szerepel a menyasszony kikérés, amit általában vőfélyek végeztek. Ők mondtak és mondanak napjainkban is búcsúzó gondolatokat. Decsen Tarjányi Pál végezte a vőfély dolgait, ő maga alsónyéki születésű, de bátaszéki lakos és Teleki János bácsitól tanulta azokat a versezeteket, melyek az alkalomhoz illően szedték csokorba a főszereplő gondolatait. Miután a menyasszony elkö­szönt anyjától, apjától, lánybarátai következtek: Kedves lánybarátim, elválok tőletek, nem lesz már többé játszóhely köztetek. Nem leszünk már egy kompániában a vasárnapokon tartott mulatságban. Mert nekem párom lesz, annak kell kedvezni, annak a kedvét kell mindenben keresni, így hát lánybarátim azon imádkozzatok, hogy az Úristentől jó élettársat kapjatok, kivel boldogul teljék éltetek. Vettétek csókomat, Isten tivéltek.. Tarjányi Pál sokadszor áll meg ünneplők körében akkor is, ha nem nagyszámú, és nem nemzetközi a közönsége.-decsi­A boldog pár Lukács Miklós és felesége, Lukács Ilona kézenfogva sétál­tak a városközpontban, amikor megpillantottuk őket. A csodá­latos népviseletbe öltözött pár - a györgyfalvi csoport tánco­sai - Kolozsvár mellől érkezett Szekszárdra. — Korábban csak hitegettek bennünket, hogy jöhetünk táncolni is, de eddig csak magánemberként lehettünk Magyarországon - mondta Lukács Miklós, majd hozzátette, hogy ma jobb a helyzet, de még mindig kevés a pénz a kultúrára. Az együtte­sük 1945-ben alakult meg, Er­délyben sokat léptek fel azóta, de az igazi mégiscsak itt Ma­gyarországon. Meghatódás nélkül nem is tudnak válaszolni: Leírhatatlan az örömük, hogy eljöhettek, s ha hívják őket, máskor is itt lesznek.- háj - Fotó: Gottvald Nyereg, cipőtalp és disznóhús A fesztiváliroda mindent megold A szekszárdi Babits Mihály művelődési házban a folklór­fesztivál ideje alatt reggel nyolctól - ha az események úgy kívánják - késő éjszakáig tart ügyeletet a fesztiváliroda. Pék Jánosné és munkatársai igyekeznek a felmerülő igé­nyekhez, az esetleges gon­dokhoz rugalmasan igazodni, legyen szó akár szervezésről, akár átszervezésről, s netán extra kívánságokról. Mert­hogy ilyenek is akadnak. A görög együttes például 8 darab szűrrátétes mellényt akar, ám eddig csak hatot si­került számukra beszerezni. A kutatás még tart a hiányzó két darab után. Ugyancsak a gö­rög csoport egyik tagja lovag­lónyerget szeretne szuvenír­ként haza vinni, s nem volt könnyű kideríteni, Tamásiban akad olyan szíjgyártó mester, akinek eladó nyergei vannak. Hogy a dolog ne legyen azért olyan egyszerű, a görög ven­dég bérelt autóval kíván a helyszínre utazni, s Szekszár- don ezt az óhajt sem tűi köny- nyű teljesíteni, de biztos, hogy lesz megoldás. Voltak a kedélyeket kissé felborzoló események is, pél­dául a kalocsai megnyitó ün­nepség végeztével a nagymá- nyoki csoport hiába kereste autóbuszát, ami annál is in­kább kínos volt, mivel vissza kellett érniük a szekszárdi fel­lépésre. Megkeresték a kalo­csai fesztiválirodát, az felhívta a szekszárdit, itt meg tudták mondani, mi a busz rend­száma. Ám hiába keresték Ka- locsa-szerte a járművet, nem sikerült a nyomára bukkanni. Később kiderült, az ominózus busz csak vitte a táncosokat, utána visszafordult. A haza­utazáshoz egy másik járművet küldtek Kalocsára, ám azt nem mondta senki a sofőrnek, hogy a nagymányokiak nem tudnak erről. így aztán köl­csönösen hiába keresték egy­mást. Végül létrejött a találka, a csoport hazaindult, s még a szekszárdi fellépést sem kel­lett lemondaniuk. Izgalom jutott a külföldi vendégeknek is. Az olasz cso­port egyik tangóharmonikája például nem arra a repülő­gépre került, amelyikre kellett volna. Fellépésük előtt nem sokkal ért ide vele - némi iz­galmas keresgélés után - egy futár Budapestről. S hogy ma­radjon még izgulni vaíó, az egyik olasz táncostól megvált a cipőtalpa is, ám ez nem aka­dály, az iroda expressz talpa- lási munkát kért, és kapott. A mindenre kiterjedő, aprólékos szervezés során valahogy kife- lejtődött egy fontos dolog: a törökök vallási okokból nem esznek disznóhúst. így aztán gyors átszervezésre volt szük­ség az étrendjükkel kapcso­latban, szerencsére a vendé­gek számára dolgozó konyhák igen rugalmasak, megoldó­dott az ügy, csirke és marha­hús várja a török csoportot. Ez a néhány kis történet bi­zonyára jól érzékelteti, hogy az iroda munkatársai igazán nem unatkoznak a fesztivál idején. Nem is csoda, hiszen majdnem 50 együttes vesz részt a rendezvényeken, ez összesen mintegy 2 ezer em­bert jelent, s egy-egy csoport átlag 6-7 alkalommal szerepel különböző helyszíneken. Mint mondják, a hangulat nagyon jó, és egyre jobb lesz, jelzi ezt az is, hogy az estén­ként megrendezett fesztivál klub egyre később ér véget, legutóbb például hajnali há­romkor indultak szállásukra a vendégek;, hogy' azért aludja­nak is valamennyit. Venter Marianna Lackenbachi rézfúvósok Csacsi Vorba Villanófényben apa és fia A Duna Menti Folklórfesz­tivál egyetlen együttese muta­tott be cigánydalt és táncot, ez a Csácsi Vorba. Balázs Gusz­távról három évvel ezelőtt ír­tunk lapunkban. Ó néprajzku­tató, aki most ért haza nyu­gat-európai tanulmányújáról, ahol ösztöndíjjal volt. Fia, Ri- chárd is táncol az együttesben, ő most harmadikos középis­kolás. Minderről olyan termé­szetességgel beszél, mint aki elfeledte, milyen akadályokat kellett leküzdenie, amit az elő­ítéletek állítottak. Balázs Gusztáv, Guszti tanár bácsi - mert egyetemi végzettsége erre jogosítja - mindent akar tudni népének életéről és ma élő hagyományainak őrzésé­ről. Ezért rengeteget dolgozik és minél több embert szeretne bevonni abba a gyűjtőmun­kába, ami egykor hiteles for­rása lehet utódjainak. Úgy gondolja, ma még nem késő. Nyíregyháza mellett él és ép­pen családi házat épít. Kell-e magyarázni, ilyen helyzetben mennyire lehet kedve egy embernek dalolni, táncolni. Balázs Gusztáv és fia, Richárd ezekből a hétköznapi gon­dokból nem visz a közönség elé semmit. Úgy állnak meg a színpadon, hogy valóban szó­rakoztató legyen, ami bennük éltető erő is. Apa és fia. Egy örökség örökösei. Teher? AÍ- dás? Jó nézni produkciójukat és hallani a közönség tapsát, amint újra meg újra a függöny elé kérik az együttest szerep­lés után. A „Ki mit tud?" tele­víziós vetélkedőn képernyőn is találkozhatunk Balázs Ri­chárd táncossal, aki igazolja apja szigorát, a sikerhez ve­zető úton. - decsi -gottvald ­A napi rendszerességgel megtartott kóstolók - azaz az együttesek bemutatkozása - idején általában mindenki megtalálja a neki tetsző prog­ramot. Csütörtök délelőtt nemcsak a tánc, hanem a zene kedvelői is válogathattak a csemegék között: ezek egyike volt a lackenbachi csapat be­mutatkozása. A Jugendmusik tagjai, azaz az ifjú német réz­fúvósok kitettek magukért, messzire zengett a trombiták és a dobok hangja, túl a fellé­pés helyszínén, a szekszárdi Liszt téren. -szá­Fotó: Gottvald Károly Carle, a svéd Csak ez vissza ne jöjjön! A Sió-parton vonuló érsek- csanádi, bogyiszlói, sióagárdi, romániai és svédországi együttesek tarkaruhás tagjai­nak pompázatos látványa visszatükröződött a folyóban. Ők voltak, akik az aratóver­senyt nézték, dallal, muzsiká­val és kurjongatásokkal bíztat­ták az aratókat. A hídon is megálltak az emberek. Mindenkinek volt egy-egy emléke a paraszti élet egyik legáldottabbnak vélt munká­járól: az aratásról. Mindenki, aki hangosan idézte egykori élményét, jótanácsot is kiáltott az élenjáró kaszásnak, a kötél- terítőnek, a marokszedőnek. Két férfi hajolt a híd korlátja fölé. Csöndesen tréfálkoztak, amikor az egyik megjegyezte: — Csak ez vissza ne jöjjön! Ez a régi kaszás világ. — Bizony ne! - hagyta rá a társa, majd megerősítette az óhaj igazát. — Ugyan, ki akar ma ilyen verejtékes kaszás aratást. Egy közepes kombájn is pillanatok alatt elvégzi azt, amit ezek itt negyvenen. És akkor már a szemet is mar­kolni lehet. Jó ezt nézni, mint múzeumi képet... No, de hagyjuk - legyintettek, aztán elindultak a leányvári pincék felé.-DKJ ­Vízhordó leány a sióagárdi aratóversenyen Stockholm mellől jöttek Babits Mihály Művelődési Ház munkatársait azok a svéd vendégek, akik egy Stockholmhoz közeli telepü­lésről, Jevléből érkeztek hét­főn délután Szekszárdra. Azaz pontosabban Sióa- gárdra, hiszen vasárnap első állomásként a hideg északról érkezett csoport egy megle­hetősen forró elfoglaltságon, nevezetesen aratóversenyen vett részt. A svédek ugyan nem fájlalták a derekukat, jól­lehet a táncosok vezetője Carl-Olov Dandanell - bece­nevén Carle - megjegyezte: amikor elindultak hazájuk­ból, ott még csak 10 fokot mutatott a hőmérő higany­szála, ide Magyarországra, Tolna megyébe viszont már valóságos trópusi hőség 30 fokos kánikulába érkeztek. Mint kiderült, a skandináv vendégek, azaz a Rille nevű csoport tagjai gazdag prog­ramot kínálnak az érdeklő­dőknek. Számunkra különö­sen érdekes lehet az az ere­deti svéd tánc, mely módfe­lett hasonlít a magyar csár­dásra.- szá ­Fotó: Gottvald Hangos skol, azaz magya­rul egészségedre felkiáltással köszöntötték egy-egy pohár jóféle szekszárdi megemelé­sével vendéglátóikat, azaz a Carl-Olov Dandanellnek nem fájt a dereka

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom