Tolnai Népújság, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-08 / 157. szám

1993. július 8., csütörtök XL DUNA MENTI FOLKLÓRFESZTIVÁL «ÚJSÁG 11 Az érsek szemével Dankó László érsek Dankó László kalocsai érsek hat éve él ebben a városban. — Nagyra értékelem ezt a fesztivált - kezdi egy kérdésre válaszolva. — A katolikus püspöki karon belül ugyanis az egyházművészettel foglal­kozom. így minden, ami népi, ami művészi, közel áll hoz­zám. Elsősorban a vallásos művészetre gondolok. Ennek a vidéknek a kultúráját megis­merve - én Békés megyéből származom - egyre vonzóbb számomra. Nagyra értékelem e rendezvényt, és kívánatos a fenntartása. Minden, ami szép, ami emberi, azt nekünk ma­gyaroknak őrizni kell. Fontos, hogy nyitott és nemzetközi fesztivál, így más nemzetek is jönnek hozzánk. Lehetőség ez annak igazolására, hogy mi­ként becsülünk másokat. Kü­lön örömöm az olaszországi csoport, mert tavaly egy dele­gációval én is jártam Modená­ban. A magyarságtudatunk­hoz ilyen nemzetközi rendez­vények is tartoznak. Különö­sen hangsúlyozandó ez, ami­kor egyre több híradásban hal­lani az idegengyűlölet erősö­déséről. Mindent meg kell ra­gadni ez ellen. A napokban egy németországi úton vettem részt, amikor Varga Imre Szent István szobrát avattuk. A miniszterelnökünk, bíboro­sunk, négy püspök is jelen volt Achenben. Ott is jó volt ta­pasztalni az utca emberét kér­dezve, tudtak arról, hogy vá­rosukban milyen alkalomból vesz részt többezer magyar. Tudtak arról is, hogy a 1300 óta a Dóm magyar kápolnájá­ban királyaink szobra talál­ható. Jó érzés volt ez, mert val­lom, hogy bennünket nem be­fogadni kell Európába, hanem elfogadni, elismerni, hogy 1000 év óta európai keresztény nép vagyunk.- decsi kiss ­Az alelnök először Erős András Erős András, a Tolna me­gyei közgyűlés alelnöke elő­ször vesz részt a Duna Menti Folklórfesztivál kalocsai meg­nyitóünnepségén: — Nagy élmény szá­momra, - mondja - kötődöm ehhez a folklórhoz, ami a kö­vetkező napokban rajtam kí­vül még nagyon sok ember­nek szerez örömöt. Az is nagyszerű dolog, hogy nem csupán Bács-Kiskun megye területén marad mindez. Sze­retnék résztvenni több prog­ramon is, minden protokollá­ris kötelezettség nélkül. A műsorfüzetből kijelöltem né­hány számomra különösen vonzó eseményt. Egyik ilyen a nagymányokiak lakodalmasa. Én székely vagyok, ők német nemzetiségűek. Tudtunk egymás mellett élni a nehéz időkben. Most a vígságban is jó lenne osztozni. Ha köztetek lehetnék A törökországi együttes ka­locsai felvonulása fergeteges dobszólóval indult. Idős férfi tartotta nyakába akasztott nagydobját és mindkét kezé­vel verőkkel ütötte a feszített bőrt. Külön tanulmányt ér­demelne mozdulatainak elemzése. Nem csupán amit kezével művelt, hanem ahogy egész testét alárendelte a saját maga diktálta zenének. Kevés az a szó, hogy táncolt a rit­musra. Több volt annál. Az önfeledt játék, amit jóval túl az élete delén megengedett ma­gának, az keltett feltűnést. Hasonló módon táncoltak a csoportbéli társai is. Férfiak, nők, szinte utánozhatatlan kéz- és lábmozgással haladtak körbe-körbe, majd helyben fo­rogtak, ugrottak, libbentek, szökkentek ... Ekkor ért oda a kötélkordonhoz tolókocsival egy hozzájuk hasonló életkorú férfi. A nézők maguk elé en­gedték és így szorosan kiköt­hetett a tribün mellett. Csak egy pillantást vetett a köztár­sasági elnökre és a körülötte állóba. Szemében különös fény lobbant, mikor a török férfiak táncát észrevette. Sza- kállát megsimította és nézett, hosszan nézett előre a lábak dobbanásai irányába. Nem mozdult kocsijával. Szorosan markolta a két kerék abron­csát. Az egyik táncos mo­solygó pillantását éppen el­kapta, mély lélegzetet vett. Ki nem mondott sóhajtása elült a közönség tapsában.- decsi kiss ­Nem vén zászlótartó Az ilyen nagyszabású fesz­tiválok rendezői igyekeznek mindig napos, száraz, meleg időt iktatni a programba. így volt ez a Duna Menti Folklór­fesztivállal is, leszámítva némi egyeztetési problémát. A kora reggeli kalocsai utca napsütése délutánra ugyanis oszlani kezdett, és mire a kü­lönböző nemzetek képvise­lői, a hazai és külföldi tánc- együttesek megjelentek me­nettáncaikkal, bizony fázósra fordult az idő. Minden or­szág csoportja előtt zászlóvi­vők vonultak. A helyzetük kezdetben dicsőségesnek lát­szott, de később nem voltak irigylésre méltóak. A szél bele-belekapaszkodott a zászlókba és rudastól vitte volna valamerre. Egy népvi­seletbe öltözött csinos arcú és alakú zászlóvivő-lány is markolta, ölelte a zászlóru- dat. Neki ez a szerep jutott. Tisztességgel helytállni, Ez volt a szabott feladat a szembeszállni még a széllel nap ez órájára. Példásan tel­is, magasra tartva a lobogót, jesítette. - dkj ­Dusnoki cserkészek Azoknak,. akik a fesztivál megnyitójára igyekeztek a Dunántúlról, egyik közvetlen átkelési lehetőségük volt a ger- jeni komp. Itt várakoztunk a következő járatra, amikor kis csapat általános iskolás diák érkezett. Egyenruhájukról fel­ismerhetők voltak: cserkészek. Úgy gondoltuk, ilyenkor minden utazó Kalocsára igyekszik. Szekszárd város polgármestere, Kocsis Imre Antal és a fesztivál operatív bizottságának vezetője, Bonfig Ágnes is ekkor ért oda. Fújt a szél, fodroztak a Duna hullá­mai. A cserkészekhez lépve megtudtuk, hogy Dusnokról jöttek át és gyalogtúrán van­nak. A parancsnokuk kész­séggel adott tájékoztatót, de nyomban visszakérdezett, hogy mi az a Duna Menti Folklórfesztivál. Aztán azután érdeklődött, hogy hol rende­zik ezt, és egyáltalán ki reklá­mozta? A térkép szerint Dusnok és Kalocsa között körülbelül 20 kilométer távolság van, de biztosan akad közelebbi út is, amit a cserkészeknek ismerni kell. Olyan kérdések vetődnek föl, hogy Bács-Kiskun megyé­ben, konkrétabban Kalocsán tényleg ki reklámozta ezt a rendezvényt? Itt nálunk Tol­nában, a Duna mente „nyuga­tibb" felén Szekszárd és von­záskörzetében úton, útfélen a fesztivál plakátjaiba ütközött az ember. Lehet, hogy csak az, aki nyitottabb szemmel jár? Ez akkor tanács is a dusnoki cserkészeknek! Nem okozhat nagy bajt, ha egy ilyen csapat gyalogtúrát szervez a tőle húsz kilométerre levő (esetleg az erdőn át rövidebb úton el­érhető) városba, ahol több nemzet népi kultúrájának egy-egy szeletét tapinthatja. Áz sem baj, ha egyenruháju­kat magukon tartják, hogy a külföldiek visszacsodálkoz­zanak rá és netán baráti kezet nyújtva üdvözöljék egymást.- decs kiss ­Zengővárkony ingázik Kalocsán, az érseki palota előtt felállított szabadtéri színpadon éppen a zengővár- konyi együttes műsorának tapsolt a közönség, amikor vezetőjükkel Töttős Sándor népművésszel sikerült beszél­getni, idézve múltbeli találko­zásainkat. Sok minden változott a zengővárkonyi csoport életé­ben. Leginkább az, hogy profi együttessé vált, ami annyit je­lent, hogy önfenntartó. Kör­nyezetükben olyan fizetőké­pes keresletre találtak, ami biztonságérzetüket megnyug- tatóbbá tette, mint amikor egy szövetkezet ügyelt rájuk. Nagyszámú a társaság, akik között a zenekar is elengedhe­tetlenül jelen van. Fúvósaik nélkül lépést sem tehetnek. Idegenforgalmi igényt elégí­tenek ki. Töttős Sándor egy kissé csalódva tudatja, mert szerinte már nem népművé­szet, amit tesznek, hanem egy Töttős Sándor olyan forgásban való részvé­tei, amiből nem lehet kiszállni. Sikernek számít és éltetője az együttesnek a rendszeres fel­lépés, de megújulásra éppen idő hiányában nincs módjuk. A Duna Menti Folklórfesztivá­lon most léptek fel először. Miért maradtak ki eddig? Számukra is kérdés, de örömmel jöttek. Szállásuk nincs, ezért ingáznak naponta Zengővárkony és a fellépés helyszíne között. Töttős Sándor mindig derű­sen beszél a gondjaikról is. Rajta kívül alig akad régi tag a csoportban. Közel ezren vol­tak eddig, akik megfordultak együttestagként, amióta Töt­tős Sándor irányítja őket. Természetesnek mondható e folyamatos váltás, hiszen mindig az életkor előrehalad­tával következett be. A felnőtt csoport tagjainak száma jelen­leg hatvan, az utánpótlásé negyven. Utaztatásuk jó kap­csolatokkal tehető gazdaságos körülmények közé. így ingázva viszik falujuk megőrzött hagyományából a táncot, megrendelés, kívánság szerint egyik helyről a má­sikra, Kalocsa, Szekszárd vagy éppen Harkány népművésze­tet kedvelő rendezői kíván­sága szerint.- decsi kiss ­A kiállítás zárva Kalocsa főutcáján egyre szaporodott, gyarapodott a felvonulást várók száma. A kötéllel elválasztott úttesten csak néhány rendező és újságíró igyekezett át. A türelmes várakozás ideje volt ez. A galéria ki­állítási termének bejáratát egy törékeny termetű, kedvesnek tűnő arcú, idős hölgy őrizte kint az ut­cán, pár lépéssel a járdaszegélytől. Haját hálóval fogta össze, kicsit fázósan húzta vállára kék pulóve­rét. Ujjai között kulcsot szorongatott. A kiállítás után érdeklődőnek kicsit morcosán válaszolta, hogy majd a felvonulás után jöjjön vissza, mert ó is sze­retné ezt megnézni. Addig a kiállítás zárva van. Ha­tározottságát semmi nem oldhatta. így a Kalocsára érkező kíváncsiskodó egy élménnyel szegényebb, egy emberi karakter megismerésével gazdagabb lett.- decsi kiss -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom