Tolnai Népújság, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-05 / 154. szám
4 NÉPÚJSÁG XI. DUNA MENTI FOLKLÓRFESZTIVÁL 1993. július 5., hétfő Suhogtak a kaszák Sióagárdon A marokeszedőlány Rödös péntő, búzakalász, kamerával A rödös péntőben, rúzsás mamuszban, kék melleskötényben tóthimü ümögben, a fejen piros kartonkendőben megjelenő sióagárdi menyecske akár ünnepi öltözé- kűnek is tekinthető, ha nem tudja az ember, hogy éppen aratáshoz indul és a kötélcsi- nálóknak visz reggelit. Ma már ez olyan bemutató, amit a kameráknak kell rögzíteni, hogy ne feledje az utókor, milyen munkafázisok kellettek, míg a kenyér az asztalra került. A sióagárdi aratónapon már reggel fél ötkor megjelentek a kötélcsinálók a Sió-parti búzatáblánál. Mancsi József házigazda pálinkával kínálta a munkakezdőket. A felesége a már említett öltözékben, viseletben ugyancsak jószívvel terített ételt az árnyékos bokrok mellett. Sonka, kolbász, friss kenyér, kulcsos kalács, bor és a díszes agyagkorsóban hűvös víz. Csendéletnek, látványnak szemet gyönyörködtető, de pillanatra sem lenne szabad feledni, hogy ez utólag romatnikus kép, egykor verejtékes kötelesség volt. Míg az asszonyok kínálták a kísértő falatokat, addig a fér- finép már elkészítette a kévék, kepék bekötéséhez szükséges kötelet. Micsoda örökölt mozdulatok, amelyek markolják, csavarják a búzaszálakat, hogy abból erős szorítású kötél legyen! Közben, ha a férfiember jókedvében megölelte más asszonyát, nyomban tréfa kerekedett, aztán valamelyik menyecskének hirtelen eszébe jutott a népdal: „Rödös péntő, röpülj rám, barna legény, ka- csincs rám ..." Múltat idéző pillanat, ami hagyományt teremtő ünneppé válhat.- decsi A legjobb kaszás, a bogyiszlói Hajdú József A verseny hajrája Vizslató szemekkel sikeres program végén beszélgettünk. — Ön már megint jól számolt: nagy sikere volt az aratásnak. — Nyár van, az aratás ideje, nem kell hozzá sallang, és öröm annak, aki csinálja, és annak is, aki nézi. Kézenfekvő volt az ötlet, nem lehetett kihagyni. Nagy tisztelet azoknak, akik vállalták, hogy megmutatják, milyen volt a kétkezi parasztélet, a szándékot pedig bizonyítja ez a sok ember. — A faluból szinte mindenki ott volt, aki élt és mozgott. Remek a hangulat. — Igen, és ez a legfontosabb. Engem boldogság töltött el már a készülődéskor,1 és nemcsak azért, mert valami jól sikerült. Inkább azért, mert lassan már hetek óta nem tudok úgy végigmenni a falun, hogy ne állítsanak meg, ne kérdezzék, hogy mit tehetnek. Azért is külön öröm ez, mert hosszú ideig úgy hírlett, hogy nem tudnak az agárdiak összefogni. Íme ez a mai nap igazolja, hogy ez nem így van. Kiállítás, falukerülés, táncház Az aratás után jólesett az ebéd, miközben a vendégek a művelődési házban megnézhették a sióagárdi népművészeti öltözékeket bemutató kiállítást, melyet Dr. Fisi Istvánná a népművészet mestere állított össze. Délután a nevezetes tájházat mutatták meg a vendégeknek - a maga természetességében: nemcsak a házat, hanem az helybélieket is, akik - ahogy egy parasztháznál szokás - tették a dolgukat a házban, az udvaron pedig gyerekek játszottak. Ha úgy tetszik megelevenedett a falusi élet. Este a falukerülésre került sor, ahol a Sióagárdon vendégszereplő együttesek körbejárták a falut a szüreti bál útvonalán. Ezzel csalogatták az embereket a folklórfesztiválra, ahol fellépett az öt népi együttes, és a nap utolsó programjaként megkezdődhetett az éjszakába nyúló, vidám hangulatú táncház. Hangyái János Fotó: Degré Gábor Frissítő a kaszásnak Már korán reggel szólt a zene tegnap Sióagárdon, ahol lázasan készült a falu népe és persze a vendégsereg az aratóversenyre. Kilenc órakor pedig az iskola udvaráról indultak el a falu határába az aratócsapatok és népviseletbe öltözött kísérőik. A hangulat remek volt, az agárdiak közül sokan kísérték a felvonulókat, mások az út széléről vagy az ablakból figyelték őket. A menet élén a házigazdák együttese vonult, akiket a lu- gosiak követtek, majd az ér- sekcsanádi és a svédországi Gävle városából érkezett csoport, a sort a bogyiszlóiak zárták. Muzsikával, dallal vonultak a résztvevők a Sió partjáig, ahol a rekkenő hőségben ágaskodott a gyönyörű búza. A rendezők kijelölték már addigra a levágandó területet, így rajthoz állhatott két helybéli, két bogyiszlói illetve egy-egy lugosi, gávlei és ér- sekcsanádi csapat. A sióagárdiak egyik csapatában ott volt a polgármester, másikban az alpolgármester, de - mint mondták - az önkormányzatban egy csapatban vannak ... Jó szerszámmal élvezet a munka Az indulásra Marosi János vadász adta meg a jelet sörétes puskájával kettőt a levegőbe lőve, amikor is felerősödött a Sió partján szurkoló kísérők hangja: ki-ki buzdította saját csapatát. Nemcsak a gyorsaság, a minőség is fontos szempont volt a verseny elbírálásakor. Három köztiszteletben álló, tiszteletet parancsoló korú férfiú: Marosi Mihály, Sági József és Takács József figyelték az aratókat, és hirdettek végül eredményt. Mint elmondták, azt figyelték, hogy vágják a búzát, hogy alacsony legyen a tarló, merthogy egykor fontos szempont Kész a munka, jól jön a pihenő Laikusok számára talán meglepő: az sem mindegy, hogy honnan fú a szél, jobb a hátszéllel menni, mert széllel szemben sokkal meggyűlhet az ember baja ... A románok és a svédek oda és vissza is vágták/ ami a szakemberek szerint bravúrnak mondható. A marokszedőiknek mindenesetre jobban meg kellett kapaszkodniuk, mint magyar kollégáiknak. Hazai pálya előnye ide, polgármesteri besegítés oda, a bogyiszlóiak győztek - annak ellenére, hogy az egyik helyi csapat gyorsabb volt. A két bogyiszlói csapat holtversenyben lett első, a zsűritagok szerint Hajdú József vágta a legszebb rendet. A többi csapat között nem állítottak fel rangsort, nem is ez volt a fontos, inkább a hangulat. Mint a román csoport vezetőjétől, Puiu Munteanutól megtudtuk, nagy lelkesedéssel készültek a versenyre. Az egyik idősebb tagjuk vagy tíz hektárnyi területet vág le egy-egy szezonban, a fiatalok azonban nem „főfoglalkozású" aratók, csak műkedvelők. Van köztük gépkocsivezető, iparos, műszaki szakember, de valamennyien természetesnek tartják, hogy tudnak kaszálni. Különös jelenség volt a svéd csapat. Gavle, ahonnan jöttek, Stokholmtól még kétszáz kilométerre északra fekszik, így aztán a bírák azt is figyelembe vették, hogy az északi vendégeknek a kaszálás nem lehet mindannnapi elfoglaltság. Nem a program a fontos, hanem az összetartás Az aratóverseny ötlete természetesen Szabadi Mi- hálytól származik, akivel a Mi tagadás, nem ismertem fel az aratóversenyre vonulók között Sióagárd polgármesterét, Málinger Józsefet. Nem gondoltam, hogy a fehér vászongatyában, kék melleskötényben, fehér ingben, fekete kalapban és az aratásra elkészített kaszával a vállán ő is azokkal vonul, akik úgy gondolták, bemutatják tudásukat az aratásra hívó versenyben. Együtt lépdeltünk és arról beszéltünk, hogy mit jelent számára ez az aratónap: — Én is azok közé tartozom, akiknek az 50-es években kényszerből kellett a kasza nyelét fogni. Most megpróbáljuk bemutatni az aratást úgy, ahogy ismerjük. Nem mint polgármester vagyok itt, hanem, mint a falu egy lakója, aki tiszteli a hagyományt, és talán ez az aratóünnep is azzá válik az idők folyamán... Igazi kánikulai időben vonultak a versenyzők és az őket kísérő népviseletbe öltözött csoportok. Málinger József arca is piroslott, amint egyre közeledtek a verseny helyszínéhez. A polgármester hétköznapi gondjai között elsőként említette az általános művelődési központ építésére szolgáló terveket. A szennyvízhálózat megépítése is sürgető, hiszen földrajzi fekvés szempontjából a település mélyen helyezkedik el... Sorolta volna még a faluval kapcsolatos elképzeléseiket, de új, kissé szokatlan feladat várta. Elöl kellett járni, vágni a rendet, méghozzá példásan. Ismertté lett hamarosan az aratóverseny eredménye. A hazai pályán jól szerepelt a sióagárdi csapat, ahol az egyik kaszás a polgármester, Málinger József volt.- decsi Polgármester kaszával Lövésre indult a verseny volt, hogy maradjon alom az állatok alá. Marosi úr a háború óta nem aratott - legalábbis számottevő területet -, de mint mondta, nem lehet azt elfelejteni. Arra különösen figyeltek a bírák, hogy a kaszás hogy tudja a kaszával „rakatni a rendet", hogy a marokszedő szépen tudja összeszedni, nehogy a kaszálásból kuszálás legyen. Lesték, hogy a kötélterítő hogy teríti a kötelet, hogy ne csavarodjon, s ne szakadjon szét... Román fordulat és svéd csavar A románok és a svédek másként csinálják: keresztbe teszik a kévét, nem úgy mint errefelé szokás: hosszába. A zsűri szerint dicséretes dolog, hogy egyáltalán megcsinálták.
