Tolnai Népújság, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-05 / 154. szám

1993. július 5., hétfő SZEKSZARDES KORNYÉKÉ * KÉPÚJSÁG 5 A decsi faluházban Megint történt valami Privát jegyzetem Kérdésstaféta Együttgondolkodva Tulajdonképpen mindig történik valami a decsi falu­házban, ami miatt érdemes el­látogatni oda. Ez a kijelentés elfogultsággal teli lehetne, ha én magam gyakran nyitnék aj­tót és résztvevője lennék a falu társadalmi, kulturális életé­nek. Nem így alakult sorsom. Ritkán és szinte külön kérésre, általában valamilyen elvég­zendő feladat miatt jutok be a faluházba, ahol, mint említet­tem, mindig történik valami. Legutóbb az a készülődés le­pett meg, ami az idei Duna menti folklórfesztivált előzte meg. Név szerint nem emelek ki senkit a dolgozók közül, mert félreértésre ad alkalmat, amint az korábban meg is tör­tént. Szóval készülődés. Nem is a fesztiválra hangolódás, hanem inkább a nyári idény kihasználtságára törekvés volt az érzékelhető. Kézműves tá­boroztatást terveztek. Ebben nem az ötlet az egyedi, hanem az, amint magát az épületet funkciójának megfelelően ki­használják. Minden helyet be­népesítenek, pincétől a tetőté­rig. Nincs zug, ahol „ne tör­ténne valami". A házi működ­tetésű, ezáltal takarékosnak nevezhető információs eszkö­zeiket is kihasználják. Az is példaértékű, hogy mi­lyen módon teremtenek kap­csolatot a lakosság mind szé­lesebb köreivel. Ha csupán a hagyományőrző együttesek tagjaihoz kötődő rokoni szá­lakat fűzzük, már érintett szá- zegynéhány ember. A külön­böző szakkörökhöz, klubok­hoz szintén ennyien fordul­nak érdeklődésük kielégítésé­vel. Alkalmi rendezvényekre Még jókora túlzással sem ál­líthatnánk azt, hogy a magyar nemesség soraiból többen próbálkoztak a nyomdászat­tal, megyénkből pedig talán az egyetlen, a címben említett Ujfalusy Lajos e téren. Olyan azonban, akit Babits is büsz­kén említ emiatt rokonai sorá­ban Szabó Lőrincnek tett val­lomásában. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1913. július 6-án ritka nagy ünnepély volt Szekszárdon: ekkor emlékeztek meg a hely­beli Molnár Nyomda elődjé­nek, az Ujfalusy cégnek fél­százados jubileumáról. (Ez annál is furcsább, mert a Szek­szárdi Nyomdán ma is az 1858-as alapítási év olvasható, de azt joggal feltételezhetjük, hogy e téren jobban hihetünk az akkor még élt Ujfalusynak és kortársainak ...) A témát kiválóan feldolgozó - nemré­giben elhunyt - Sipter Gézáné kutatásai szerint 1858. július 3-án csak működési engedélyt kért, de még új vállalatot nem alapított Ujfalusy Ferenc 1835-ben Szekszárdon szüle­tett fia. Bérleménye, amelyet teljes önállósodásáig tartott meg, az a Perger Nyomda volt, amely 1836-ban indulá­sával a legkorábbi sajtóüzem a megyeszékhelyen. Az ünnep előtti beharango- zóban Ujfalusy Lajost „váro­sunk egyik általánosan tisztelt és becsült polgára" jelzővel il­letik, amiben bizonyára nincs semmi túlzás, hiszen a '48-as érzelmű barátoktól kezdve a vármegye nyomtatványain dolgozó írnokig mindenki ta­lálkozhatott vele vagy üz­leti-hivatali nyomtatványai­val. Nálunk szinte az egyetlen igazi ipari létesítmény volt ekkor a nyomda, amely 1863-ban „kezdetleges kézi- préssel" indult, de „a szak­is kitaláltak valamit. Érde­keltté kell tenni az itt élőt, hogy bejöjjön a faluházba. Erre alkalmas egy fotókiállí­tás, ami nem egy neves, ismert művész alkotásait, hanem a helyben gyűjtött családi fény­képeket láttatja, ahol a népvi­selet ünnepi darabjait mutat­ják be. A fényképsorozat a fesztiválon belüli Sárközi La­kodalmashoz kapcsolódik. Megmozdultak a családok, hogy a falakról, szekrények, sublótok mélyéről előszedjék a már-már feledett perceik emlékét, hogy azt újraidézve megosszák másokkal. Ezen írás megjelenésekor arról is van tapasztalat, hogy milyen sikerrel történt mindez. Ezzel egyidőben két sárközi asszony is bemutatja tudását, amit a csipkeverésben és gyöngyfűzésben szerzett, amivel igazolja, hogy ma is él az elődök szépet igenlő dí­szítő kedve. Lehetne sorolni a rendez­vények számát, amivel pró­bálkoznak a faluház dolgozói, de a pontos leltárhoz kevés az írás terjedelméhez szabott hely. Nem zökkenő- és zaj­mentes az itt dolgozók mun­kája. Csak ők tudják, kinek mi­lyen konfliktusokat kell le­küzdeni az otthoni, családi légkörben, ahhoz, hogy a fa­luházban látszatra minden rendben menjen. Biztos, nyu­godt családi háttér nélkül megkeseredhet a munkatár­sak egymáshoz való viszonya. Nem szaporítva a szót, szíves figyelmébe ajánlom e privát jegyzetemmel minden olva­sómnak a decsi faluházat, mert megint történt valami...- dkj ­avatott nyomdatulajdonos rö­vid egynéhány év múlva már gyorssajtóval és gazdag betű­anyaggal bővítette ki és fej­lesztette". Az 1874-ben John Lilly részvénytársaságától vett gyorssajtó, amely főleg az akkor egy éve megjelenő újság igényeit igyekezett kielégíteni, az 1913-as írás tanúsága sze­rint még működött, a régi al­kalmazottak közül pedig akadtak, akik kezdettől fogva társai voltak Ujfalusynak.' Róla a szakmabeli elismerés a legszebb: „szép és gondos nyomdai kiállítás mellett is­meretes volt arról, hogy min­den az ő nyomdájából kike­rülő nyomtatványt a legfino­mabb, legdrágább papíroson állított elő". Az ünnepségen ötvennél Kaczián János kérdezi Fri- gyesi Andrástól, a Német Színház igazgatójától: Milyen lehetőségeket lát arra, hogy Tolna megye ér­dekes kulturális programok­kal fogadja a világkiállítást és a honfoglalás 1100. évfor­dulóját? A világkiállítás színvonalas megrendezése mindnyájunk érdeke. Mint minden szabad­ság, az expo megrendezésével kapcsolatos szabad döntés is felelősségvállalást jelent. Személy szerint én sajnálom, hogy a bécsiek visszaléptek, az ő rendezvényszervező ta- asztalataik hasznunkra le­ettek volna. Felelős, az ügy érdekében szelíd agressziót és kockáztatást is vállaló, reális érzékkel megáldott, döntőké­pes és fantáziadús emberek odaadó áldozatvállalása nyomán lehet sikeres vállal­kozássá tenni a világkiállítást. Fel kell ismerni - és az örökös fanyalgókkal fel kell ismer­Hajdan 285 éve, 1708 júliusában Mérey Mihály szekszárdi apát felkereste Bercsényi Miklóst, a kuruc hadak vezetőjét s vele a mezőváros környékén garáz­dálkodó rácokról tárgyalt. 145 éve, 1848. július 11-én gróf Viczay Adolf őrnagy le­vélben kéri Augusz Antal alispánt, hogy a bátai révnél nemzetőrök vizsgálják meg az utazók poggyászát, nincs-e náluk ellenforradalmi irat. 120 éve, 1873. július 9-én született Pesthy Pál, aki 1908-tól Szekszárdon járás­bíró, később törvényszéki el­több nyomda tulajdonosa vagy képviselője jelent meg, akadtak köztük lévai, fiumei, debreceni, győri, bécsi nyom­dák vezetői, a helyi társadalmi élet képviselői s az üzem ak­kori közel 150 munkása, akik­ről „Borgula Ede fotó művé­szünk több sikerült csoport fénykép felvételt eszközölt". Mindez jól mutatja Ujfalusy és a nyomdokaiba 1899-ben tu­lajdonosként lépő Molnár Mór megbecsülését, ők hálájukat az igazgatóság tagjaival együtt stílusosan fejezték ki. Molmár Mór „elismeréssel adózott a vállalat alkalmazot­tai iránt, akik lankadatlan munkásságának köszönhető elsősorban, hogy az Ujfa- lusy-féle nyomda 50 év alatt ily nagyarányú műintézetté tetni az ebben rejlő hatalamas lehetőséget. A világkiállítás létrehozása mélyenszántó ön­ismereti lecke a szabad Ma­gyarország számára. Fel kell hagyni a sajnos még mindig jellemző magatartás­sal, hogy mindent - jószerivel magát az épkézláb ötletgyűj­teményt is - a központi irányí­tástól várjunk. Elvárható, hogy - saját létfenntartásának gondjaival küszködve is - kö­zös érdekeink megvalósításán mindenki törje a fejét. Rövid az időnk, gyorsan és hatékonyan kell cseleked­nünk. Tavasszal már bajoror­szági üzletemberek piros-fe- hér-zöld emblémás, expo fel­iratú trikók jogvédett gyártá­sába fogtak bele. Mi ötletek után kutatunk. Sietnünk kell, hogy le ne késsük saját boldo­gulásunk lehetőségét. Tolna megye igazi esélye a környék értékes természeti kincseinek kultúrált körülmé­nyek között történő bemutatá­sán túl az e régióban működő nők és tűzoltóparancsnok is volt. 100 éve, 1893. július 6-án nagyszabású művészestély volt Szekszárdon, amelyen részt vett Jászai Mari, Hilger- mann Luara (a későbbi világ­hírű operaénekesnő), Polonyi Elemér zongoraművész és ze­neszerző, Kiss József költő, Kóbor Tamás író. 85 éve, 1908. július 7-én százhúszezer korona alaptő­kével, a Tolnamegyei Takarék és Hitelbank támogatásával létrehozták a Báter és Molnár nyomdákból a Molnár-féle nyomdai műintézet és szaba­dalmazott íróalzat-gyár rész­vénytársaságot. Krónikás fejlődhetett. A munkásságnak ez a ragaszkodása, a nyomda­vezetőséggel való együttmű­ködés iránti elismerés lebegett az igazgatóság előtt, midőn elhatározta, hogy a jubileum alkalmából munkás-segély- pénztárt létesít, hogy azok a munkások, akik rászorulnak, támogatásban legyenek része­síthetők. Ezt a segélypénztári alapot az igazgatóság a mostani adományon kívül évről évre elérendő üzleti nyereségéből gyarapítani szándékozik". Meg kell jegyeznünk, hogy már az idő tájt szorosan együttműködött a vezetés a nyomdán belüli szakszerve­zettel, amelynek elnöke 1918-1919-ben fontos szerepet töltött be megyénk életében. Ezt azonban már nem érte meg Ujfalusy Lajos, aki 1918. május 20-án halt meg szülővá­rosában. Dr. Töttős Gábor szellemi tőke mozgósítása. Csupán az evés-ivás megszer­vezése - jóllehet ezek igényes és mégsem drága biztosítása alapvető fontosságú - nem fogja kielégíteni a remélhető­leg nagy számban idelátogató érdeklődőket. A megye kultu­rális intézményeinek összefo­gott akciói kívánatosak. Külföldi tapasztalataim igazolják, hogy akár eldugott helyekre is elzarándokol az érdeklődő közönség, ha ott ér­tékes, egymást kiegészítő ren­dezvények, jól előkészített és profi módon lebonyolított, gondolatébresztő programok élvezésére nyílik lehetőség. A mi színházunk máris több társintézménnyel együttgon­dolkodva igyekszik vonzó és a megye hírnevét öregbítő műsorkínálatot összeállítani, amely alkalmas lesz a jeles al­kalom hónapjaiban az érdek­lődést ébren tartani. Remélem, hogy a megyei önkormányzat kultúrát támogató példás hozzállása a vállalkozókat is Belépve az Illyés Gyula Pe­dagógiai Főiskola gyakorló óvodájának 8-as számú cso­portszobájába, érzi az ember: a népi kultúrához kötődése van az itt élőknek. Szentesné Nagy Éva és Tri- eber Gézáné óvónők készség­gel kalauzolnak kis birodal­mukban. Szinte egymás sza­vába vágva, de tisztelve a má­sik mondandóját, mutatják munkájuk eredményét. Di­csekvésnek tűnhet mindez olyan szemében, aki nagyon kívülállóként szemléli a látot­takat. Le kell kuporogni ah­hoz, hogy megértsük a gyer­mekek világának apró-óriás problémáit. A két óvónő in­formációáradatából ki kell ha­lászni a fontosabbnál fonto­sabbat. Vigyázandó, hogy mi kerüljön hangsúlyos helyre, úgy, hogy másoknak is inkább követendő példa legyen, mint irigység tárgya. Nem csak szekszárdi gye­rekek járnak ide, a környező községekből reggelente húsz kisgyermek kezdi meg tanulni az élet nagy dolgait. Lehetne másként is fogalmazni, de er­ről van szó. Ügy készít fel a két óvónő, hogy nem matema­tikai ismereteket ad, hanem megtanulják a gyerekek a számolás örömét, mondjuk akkor, amikor a gyümölcsöt befőzik és kiszámolják, miből mennyi kell egy üvegbe. A bevezetőben említett népi kul­túrához való szembetűnő kö­tődést jelzi az is, hogy számos népi kismesterség alapfogá­sait ismerik meg a gyerekek és a maguk módján gyakorolják is. Jártak kovácsműhelyben, fazekasnál, megnézték hogy épít a kőműves és lehetne folytatni, részletezni a peda­gógiai módszereket, melynek lényege a tevékenységköz­pontúság. Figyelik a gyermek fogékonyságának határait, be­fogadókészségének sokrétű vonásait, eleget téve őszinte érdeklődésüknek. Kovács Józsefné vezető óvónő engedett Szentesné Nagy Éva és Trieber Gézáné kérésének, hogy egy csoport­ban dolgozhassanak. A két ember arról beszél, hogy a ve­zető és „a dadusuk" nélkül nem érhettek volna el ered­ményt. Pályázatokon nyert pénzből valósítják meg lépés­ről lépésre gondolataikat, amelyek a gyermekek hova­tartozás tudatát alakítják oly meggyőzi az üzletkötések kul- túrális hátterének nélkülözhe­tetlenségéről. A honfoglalás 1100. évfor­dulójának méltó megünnep­lése felénk fordíthatja az ak­kor majd nálunk vendéges­kedő Európát. Nemzetiségi villongásoktól terhes konti­nensünkön egyedülálló al­kalmunk nyílik rá, hogy az el­szigetelődéshez vezető tős- gyökeresség-hangsúylozás he­lyett a szűkített Kárpát-me­dencében élő értékes vegyülék őszintén nyitott ünnepévé te­gyük az évfordulót. Bár a né­met nemzetiség például csak néhány száz éve él itt, mégis e föld vált hazájává, s ha jogait gyakorolva az itteni kultúrát színesítheti, ha összekötő híddá válhat az országok kö­zött, nyilván joggal tekinti majd közös ünnepünket a sa­játjának is. Az etnikumok sok­színűségének felmutatása a honfoglalás európai mércével mért tisztességes megünnep­lésének záloga. Frigyesi András kérdezi Háfenscher Károly esperes úrtól: A gazdasági rekonstrukció közepette nem feledkez­tünk-e meg a humánumról? módon, hogy a magyar nép kialakult szokásrendjének, hagyományának legjellem­zőbbjeivel játékos munka formájában ismerkedjenek. A város önkormányzatának fej­lesztési pénzéből nyert forin­tok teremtik meg a tárgyi fel­tételeket. Vesszőkosarak, gyé­kényből font székek, égetett agyagedények sorakoznak és állnak a gyerekek rendelkezé­sére. Az ünnepek évszázados rendjét a családok egyéni szo­kásaival együtt megismerve készülnek minden évszakban hol egyikre, hol másikra. A szűk lehetőségeikben kialakí­tottak olyan műhelysarkokat, ahol a mesterségeket gyako­rolhatják. Faragáshoz, agya­gozáshoz más helyre vonul­nak, és akkor is, ha fonni, szőni akarnak. Az a mondás, hogy „kés, villa, olló, kisgye­rek kezébe nem való" - ez itt nem érvényes. Használhatnak mindent. Szentesné Nagy Évát és Tri­eber Gézánét hallgatva azon­nal rájön az ember, hogy a két óvónő örömmel végzi a mun­káját. Pillanatra sem feledkez­nek meg a szülőkkel való együttműködésről sem és gazdag élményeik között el­sőként említik a családi prog­ramokat, amikor egy-egy be­főzés idején megkeresték va­lamelyik család lakását, vagy máshol állatokat nézegettek, etettek, egy újabb helyen sü­teményt készítettek, vagy leg­utóbb, amikor közösen kirán­dultak papák, mamák, testvé­rek társaságában. Van-e va­lami más, valami sajátos a gyakorló óvoda 8-as számú csoportjában, mint más óvo­dások programjában? Ha semmi egyéb nem lenne, mint a két óvónő és dadusuk, vagy a helyettesítők együttgondol­kodása, már elegendő, hogy nagyobb nyilvánosságot, pub­licitást kapjon. A szó egyébként is kevés ahhoz, hogy pontosan megfo­galmazzuk a látványt, amikor a gyerekek különböző anya­gokat fognak kezükbe és azokból tárgyak készülnek, olyan alkotások, melyek tük­rözik a gyermeki szellem sza­bad szárnyalását, a felnőtt vi­lághoz történő kapaszkodást, annak biztonságot nyújtó ere­jével, a múltat ismerő, jelent ölelő, jövőt formáló akarásá­val. Decsi Kiss János A nyolcvan év előtti Borgula-fotó Rejtett értékeink Ujfalusy Lajos és hatása Óvodapedagógia a gyakorlóban Múltat ismerni, jelent ölelni, • •• //, /> • jovot formaim i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom