Tolnai Népújság, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-10 / 84. szám
1993. április 10., szombat HÉT VÉGI MAGAZIN »ÚJSÁG 9 Úgy gyógyítják a betegséget, hogy közben a beteget is nézik Allergiás gyerekek mekkája, Mosdós Beszélgetés dr. Andrásofszky Barna pulmológussal Ki gondolná, hogy ez a kép egy tüdőkórház területén készült Az allergia, a valamilyen idegen anyagra való érzékenység napjainkban egyre gyakoribb, főleg gyermekeknél okoz súlyos felsőlégúti megbetegedéseket, olykor asztmát. Hogy mit jelent egy hörgő, ziháló, kékülő, levegőért kapkodó gyerekkel éjjel az ügyeletre rohanni, azt csak az tudja, aki átélt már ilyet. Az effajta betegségben szenvedők mekkája a Somogy Megyei Önkormányzat Mosdósi Tüdő- és Szívkórháza. A kórház allergológiai osztályán vizsgálják és kezelik a Tolna megyei beteg gyerekeket is. Az intézmény élén immáron negyvennegyedik éve dr. Andrásofszky Barna igazgató-főorvos áll. — Csak álltam. Sikerült ugyanis április elsejével felmentést kapnom az igazgatói teendők alól. Az osztályt még viszem két hónapig, amíg az utódom, dr. Gyurkovits Kálmán egyetemi tanár külföldön van, de év végével igazi nyugdíjas leszek, - mondja a hatvannyolcadik évében lévő dr. Andrásofszky Barna, akinek igazgatása alatt a kaposvári kórház 100 ágyas egykori gyermek-tüdőosztálya 400 ágyas megyei tüdő- és szívkórházzá fejlődött. — 1959. október 1-én került Mosdósra főorvosnak, feleségével együtt, aki szintén tüdőgyógyász. Milyen volt akkor ez az intézet? — Egy gyermek tébécé egészségügyi intézmény működött itt, a kaposvári kórház kihelyezett osztályaként. 1963. július 1-től lettünk önálló intézmény, 1964. január 1-től pedig önálló költségvetéssel gazdálkodunk. Fokozatosan különböző részlegeket hoztunk létre. Ma három felnőtt tüdőosztályunk van 160 ágy- gyal, egy 50 ágyas belgyógyászatunk, egy 45 ágyas kardiológiánk, - ezen belül 6 acut ágy, - és egy 140 ágyas gyermekosztályunk. Ez utóbbi csecsemő, gyermek tüdő, allergológiai, acut és rehabilitációs részlegre tagolódik. Mindez szerves része a tüdő- gyógyászatnak, továbbra is szakkórház a mosdósi. — Hány beteget kezelnek évente és ezek közül hány a Tolna megyei? — Tavaly hatezer beteg fordult meg az osztályokon és tízezer a kardiológiai, bron- chológiai, allergológiai szak- ambulancián. A gyerekbetegek száma 2088 volt, közülük 15 százalék Tolna megyei. Itt kell elmondanom, hogy van két kitűnő, a szekszárdi kórházból jött főorvosunk is, dr. Szlávik Mária és dr. Rostás László személyében. Egyébként 46 orvosunk van, 460 a személyzeti létszámunk. — Milyen betegségek voltak 40 éve és milyenek ma? — Amikor idekerültem, nem volt szabad mást felvennünk, csak TBC-s gyerekeket. Eszméletlen, gümős agyhár- tyagyulladásos betegeink voltak. Jelenleg a gyermekosztályunkon elvétve találni gyermektuberkulózist. Az itt lévő gyerekek döntő többségének valamilyen légzőszervi fejlődési rendellenessége van, hörgő szűkülete, asztmás vagy olyan anyagcsere megbetegedésben szenved, mint a cystás fibrózis. Cukor- és mozgásszervi betegségben szenvedő gyerekek rehabilitációja is folyik az intézményben. — Ezeknek a betegségeknek a kezelése a szokásosnál hosszadalmasabb. Vannak akik csak két-három hétig, mások több hónapig, sőt olykor évekig kezelésre szorulnak. Az iskoláskorú gyerekeknek nem jelent ez behozhatatlan hátrányt? — Nem, ugyanis nyilvános jogú általános iskola van az intézményen belül, ahol hat jól képzett pedagógus, egy gyógypedagógus és öt gyógytornász foglalkozik a gyerekekkel. Jelenleg is 40-60 diákja van az iskolának. A tanulás mellett naponta tornásznak a gyerekek, terápiás célból úszni járnak, a saját uszodánkba. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a tanárok felzárkóztatják a gyerekeket, így haza kerülve gond nélkül folyathatják az iskolát, nem kell évet ismételniük. — Mosdóson továbbképzéseket, konferenciákat is tartanak. — Van egy nagyon szép konferenciatermünk, ami alkalmas az ilyen rendezvények lebonyolítására. Most, május 20-22-én például finn-észt-magyar tüdőgyógyász találkozót tartunk. — Mit tart munkássága legfőbb eredményének? — Azt, hogy sikerült Mosdóson egy nagyon képzett, lelkes munkatársi gárdát kialakítani. Olyan orvosok, ápolónők dolgoznak itt, akik ezt a munkát hivatásuknak tekintik és úgy próbálják gyógyítani a betegséget, hogy közben a beteget is nézik. F. Kováts Éva Fotó: Ritzel Zoltán Gyógyulásra várva Bátai hintés Tolna megye legdélibb fekvésű falujában húsvét előtt sokan festenek tojásokat, pontosabban kicával írják. A hí- mes tojások készítését többen Vörösné Ivánka Terus nénitől tanulták. Hozzá legközelebb álló tanítványát, az unokáját, dr. Lehel Péternét kerestük meg, aki most érkezett haza a némptnrszácn Anvsbnrvhól. ahol öt napig mutatta be a kicával a bátai asszonyok művészetét. Dr. Lehel Péterné a falu iskolájában is tanítja fakultációban a gyerekeknek a hímes tojás festését. Tegnap Szek- szárdon, a Wosinsky Mór Múzeumban az egyik tanítványával tartott bemutatót. Fotó: Gottvald Károly Egy tál hímestojás Mintegy 250 mintát őriznek a füzetek Régi és új noteszlapok Mit csinálsz, nyuszikám? A tyámfia András úrakit nem mernék a női egyenjogúság elkötelezettjének nevezni -, rámkérdez piaci virág- és palántaszemlézés közben. Láttam-e „azt a nőt", akit ő ki nem állhat, mégha olyan csillogó szemmel és lelkesen dicséri is a maga lovát, az expót, pedig a sikerre nem sokkal nagyobb az esély, mint volt annak a hagymázos programnak, hogy a vas- és acél országa leszünk. „A nőt" nem láttam, és nem hiszem, hogy különösebb veszteség ért. Újabban próbálom megőrizni legalább az esti óráim békességét, és amikor mégis bekapcsolom a televíziót vagy a rádiót, engedve a kíváncsiság kisördögének, utólag rendszerint nagyon megbánom. Különben meg fejtetőre állt velem a világ az óraigazítással. Hiába búvok ágyba éjfél előtt, nem ébredek föl reggel hétkor, pedig olyan a vekkerem hangja, hogy alsó és fölső szomszédom ennek fülrepegető kerregésére kezdi a napot. Én meg fáradtan, eleve rosszkedvűen riadok, ébredés helyett, hogy meg- küzdjek a napi programigazítás gondjával. Szóval, leterített ez a tavasz. De minek ezt magyarázni? Kipróbált vitapartnerem enélkül is úgy le tudja nézni nememet a gyön- gesége miatt, hogy az nem is csak egy, legalább tíz becsületsértéssel ér föl. Nyugodtan párbajozhatnánk is, na olykor - még csak nem is titkoltan - nem szórakoztatnának heves kirohanásai. Régóta tudom - nem tőle persze hanem másoktól -, hogy azóta játsza az ádáz nőgyűlölőt, amióta megözvegyült, és maga kénytelen elvégezni mindazt, amitől egy asszony kezenyomán szinte észrevétlenül otthon tud lenni az otthon. Más miatt is gyanús nekem ez az öregember, mert március 8-án úgy nyomott a kezembe egy csokor hóvirágot az utcán, mintha véletlen lenne az egész. Az igaz, hogy a kabátzsebéből vette elő, de ez az én örömömön mit sem változtatott. Picit sem volt számomra kellemetlen, hogy a köszöntés idejére fölfüggesztette fiúsításomat. Utóbbit különben - mármint a fiúsítást - mesterségemnek köszönhetem, András úrnak ugyanis makacs meggyőződése, hogy aki nő létére újságírásra adja a fejét, „annak férfi lelke van". (Soha se fogom bevallani neki, hogy van ám a fenét!) A virág- és palántakínálat még messze nem az igazi. így az időzésünk tájékozódó jellegű és tavaszi készülődés címszó alatt számos alkalma lehet még eszmecseréinknek. S leszedethetnek minden bőrök, keresztvizek elsősorban a nagypolitikában szerepet játszó asszonyszemélyekről. Kezdetben az inkább duci, mint teltkarcsú Katalin asz- szony volt a kedvence, akit ő csak „sikítós Kata"-ként emlegetett, úgy vélve, hogy „az lenne egyenesen a világvége, ha ez bekiabálná magát a pénzügyminiszteri bársonyszékbe!" S nagy megelégedésére szolgált András uramnak, hogy székfoglaláskor nem a hangerő döntött. Látni is a bankok háza táján, mire ment volna a pergőnyelvű hölgye- mény miniszterként, amikor lám a Kupáék Misije is megkaphatta az útilapuját. És hát, Ágika ... Csak így, becézve. Hogy az meg nem ok nélkül lett ám a parlament üléseit tévéadásban néző és az ülésekről tudósító újságírók kedvence, mert tagadhatatlan, hogy senki olyan jókedvet nem tud támasztani, mint amikor lánglelkét szabadjára engedi és egyszerre gondolja magáról, hogy ő Kossuth, Széchenyi és Deák Ferenc. Nem azért... „Nem rossz asszony az, de hát, ha ennyi idős korára nem tanulta meg, hogy szél ellen nem lehet zongorázni, mit csináljon a benne bízó állampolgár?" Egy alkalommal - akkor éppen a nyugdíjakról, egészségügyi és szociális ellátásról fejtette ki nézeteit - bőségesen megkapta tőle a magáét az a „Tolna megyei eresztésű" Judit is, akinek nem kis része volt annak a rossznak a ránk- szabadulásában, amit most egyvégtében csak ostoroz. A végén persze enyhült az ítélet, azzal az elismeréssel, hogy jókat javasol a képviselőasszony, olyan okosakat mond, mint áld tényleg okult saját sikertelenségeiből, „az a baj, hogy nem hallgatnak rá a koalíciósok". Időnként persze nem elég ha csak egy fül igyekszem lenni, olyan, amelyik mindent befogad és legfeljebb egy-egy mosoly nyugtázza az egyetértést. Ám néha meg kell szólalni és nem is csak a mundér becsülete miatt úgy, hogy a szabadon választott, a demokratikus széksoraiban nem csak a nőneműek egyikmásika tette, teszi kérdésessé odava- lóságát. Ilyenkor szokott következni részéről a Cavin- ton-függőségben leledző öregurak méltatása, mondván, azok többsége is jobban tenné, ha posztócipőben üldögélne a hintaszékében odahaza és nem akarná 50-60 évvel visz- szaforgatni az idő kerekét! Hát persze, a „középkorú beszélőgépek" sincsenek kevesen. Ezek együtt és kü- lön-külön néha olyanok, mint a viccbeli nyuszi, aki ráspo- lyozza a körmét, élesíti a fogait, ordítoz az erdőszélen és amikor halálra rémült erdőlakók megkérdezik tőle, mit csinál, világgá kiabálja, hogy miszlikbe készül szabdalni a farkast. így megy ez napokig, mire egy reggelen elébe toppan a „célszemély" és nyájas hangon megkérdezi: „Hát te mit csinálsz itt, nyuszikám?" Mire a nyuszi: „Csak ülök, üldögélek és hülyeségeket mondok." Nahát, az ilyen nagyhan- gúak is föl tudják emelni az ember vérnyomását, mert akárcsak Bodóné, nem a bor áráról beszélnek, hanem mindig másról. Az ilyenek között van nehány, aki azt meri gondolni, hogy ennek az országnak minden lakója ütődött, és nem képes fölfogni, mi az, amiben nyakig benne van. Pedig hát... Fönt kavarják, de itt lent igazán orrfacsaró a szaga annak, amiben benne vagyunk. Siralmas is lesz ám az országiás négyéves mérlege, ha lejár az idő, hát még az milyen keserves, ha meg lehet majd vizsgálni a lelépők batyuját, hogy abban egyetlen gombnál se legyen több, mint ami benne volt. Igazi figyelemmel hallgatom, hogy „a nő" kerek órán keresztül miket mondott lelkesülten és ahogy szavaiból kitetszik, aggályokat is jócskán keltve, dehát ez rendjén való. Öreg barátommal én is kijártam az ez-lesz, az-lesz, így-lesz, úgy-lesz nagy történelmi iskoláját. S eszembe jut valami, amit nem mesélek el neki, de itt elmondhatom. Budapesttől 22 kilométerre három évvel ezelőtt diszkóból hazafele tartók nagy jókedvükben fölgyújtották a vasútállomást és amire sikerült riasztani a tűzoltókat, már nem volt mit oltani. Itt dívik még most is kényszerűségből, hogy a nyaralótelepnek szánt falurészből másfél kilométert kell gyalogolni a központban lévő postára, ha valaki telefonálni akar. Azóta javult némiképpen a helyzet. Az újjáépített kis vasútállomás várójában most batyuzók éjszakáznak, akik a hajnali vonatokkal szállják meg a világkiállításra készülődő fővárost. írd és modd, váltásban mindig csak egy jegykiadónő teljesít itt szolgálatot, aki éjjelente nem mer kimenni az illemhelyre és pisszenni sem mer, ha odakint a váróteremben kitör a menetrend szerinti balhé. Zsákmányom két cserép muskátli, kétszáz forintért. András úr nem vásárol abban a reményben, ha megjön a pa- lánta-dömping, olcsóbb is lesz a vásár, válogatni is jobban lehet. Kifele lépegetünk a már majdnem szép piacról, amikor pillanatra megállít. Mit szólok én ahhoz, hogy ötven százalékkal emelkedett meg miná- lunk a 40-50 éves férfiak elhalálozási aránya? Nemrég hallgatott erről egy vitát. Azt mondták abban a fórumozó okosok, hogy „a férfiakat a gyengébb nem zsarnoksága kergeti idő előtti halálba .. E rre nincs szavam, bár holnap ilyenkorig vitatkozhatnánk ezen a zsarnokságon. Az önkizsákmányoló teljesítménykényszer, amiben korunk embere élni kényszerül - ahogy én látom -, nem az oldalbordák „műve"! Az bizony a gazdasági, társadalmi berendezkedés terméke és úgy néz ki, hogy tartósan az is marad, ha csak valami csoda nem történik. De mint tudjuk, csodák nincsenek, nem is lehetnek addig, amíg az állampolgár pénzéből összehozott állam- háztartás úgy szórja a pénzt, ahogy ... S föl sem fogja, hova vezet a túlköltekezés. De azt sem veszi a szívére, hogy a polgárai mind szegényebben azt tanulják, hogy annyit érnek csak választottjaik értékrendjében, amennyi pénz lyukas zsebükben van ... László Ibolya Egy tojást másfél óra alatt festenek meg
