Tolnai Népújság, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-23 / 19. szám
8 KÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1993. január 23. Bemutatkozó előadás Brecht és a dombóvári színjátszók írás közben (Idézetek, idézések) Ha jól értem, pedig örülnék, ha félreértettem volna, alakul egy bizottság, melynek az a feladata, hogy összegyűjtse a hazafiatlan, nemzetietlen megnyilatkozásokat. Nem tudom, mi tartozik ebbe a fogalomba, a bizottság azonban gyanús, mert ha felírják, hogy Samu bácsi szidta a kormányt vagy kérdőre vonta a magasságos eget, akkor Samu bácsi ügyével előbb, utóbb foglalkozni kell. Ügyét így vagy úgy elintézik, az aktákat lezárják, félő, hogy szegény Samu bácsival együtt. Régi balhiedelem, hogy szeretünk felje- lentgetni, pedig - adatok vannak rá - a német megszállás alatt a büszke franciák lényegesen több honfitársukat áztatták el, mint mi. Példa persze mindenre van, a mulatság kedvéért ide írok egy történetet, amit a minap meséltek. Az iskolák államosításakor egy lelkes tanügyér levelet írt Mindszenty prímásnak, sajnálkozott a szörnyű merényleten s töretlen hűségéről biztosította a főpapot és az egyházat. Másik levelet is írt, ezt Ortutay akkori miniszternek címezte, melyben gratulált az iskolák államosításához s hűségéről biztosította az új rendszert, melynek elszánt harcosa szeretne lenni. Sietségében azonban felcserélte a két borítékot, amit a prímásnak szánt, a miniszter kapta meg, a miniszterét a főpap. A levelek valami véletlen folytán most kerültek elő, s erre azt mondhatjuk, lám ilyen feljelentők vagyunk mi. Vagy még ilyenek sem. Úgy hallom, az új bizottságnak nincs munkája, eddig egyetlen feljelentés sem érkezett, jóllehet a magyar ember jelleméből kifolyóan nem sunyi, képmutató, nem rejti véka alá véleményét. Pedig éppenséggel lehetne munkát adni a bizottságnak, s ha nem újságcikket, hanem feljelentést írnék, most megvádolhatnám irodalmunk nagyobbik felét. Mert aki kicsit is jártas a magyar költészetben, azt látja, hogy ez a világirodalmi színvonalú líra, ha közügyekről szól, rögtön búskomor lesz, pesszimista. Nekünk Mohács kell, mennydörögte Ady, amit azóta is szívesen idézünk, de időben visszamehetünk akár a XV. századig. Apáti Ferenc nevezetes feddő éneke az urakat korholja, Szkárosi Horvát András pedig rettenetes átkot mond: Atkozott legyen a te csűröd, minden maradékod, Atkozott leszen te gyermeked, mind fiad, leányod - és így tovább, egészen addig, hogy „Érccé válik fejed felett a szép csillagos ég, Vassá válik talpad alatt az nagy jó zsíros föld ... Zrínyi megtalálta az okot is, Isten haragja bűneinkért a törökkel sújt bennünket, s vigaszínak bizony elég sovány, hogy a szigetvári hősök lelkét angyalok viszik az égbe, ahol „egész angyali kar szép muzsikát kezdett". A névtelen költő a gazdagságot nagy bujaságnak, átkozott hamisságnak nevezi, de ettől sem javult a szegény sorsa, a tatár rabságba került erdélyiek pedig, akik „tizennyolc ezeren" valának, keserűen panaszolták, „Térdig vasban járunk és csak sarcolta- tunk". Egy 1670-ben keletkezett népi vers szerint a kis Magyarország végromlásra s hervadásra jutott szép virág. A bujdosó kuniénak „gyakorta orcáin könnye lecsordul", miközben így dalol: Boldogtalan sorsa siralmas szívemnek,/ Árad naprul-napra gyötrelme lelkemnek,/ Nem virrad fel már víg napja én kedvemnek,/ Árad nagy bánatja én árva fejemnek. A sort tetszés szerint folytathatja bárki, Vörösmarty, Ady látomásai sejtelmességük- ben is megrendítők, a legfájdalmasabb jóslatot pedig Kölcsey írta le: „Korcs volt anyja vére s a dicső nép nevében él csak, többé nincs jelen" - majd a Zrínyi második énekében feloldhatatlan fájdalommal: Es más hon áll a négy folyam partjára, Más szózat és más keblű nép... Többen leástak a gyökerekig, föltárták a társadalmi egyenlőtlenség tragikus következményeit, mint Wesselényi is, látva, hogy a szegény földművelőnek léte sincs biztonságban: „Fajtalan földesura megszeplősíti leányát,elcsábítja feleségét, fiát, ha útjában áll vagy magára haragítja, katonának fogatja". Az idő érik, bizakodott a báró, mert eljő a kor, mindőn törvény biztosítja a szegénynek, hogy érdeméhez méltó legyen a sorsa, de az idő még mindig várat magára. Pesszimista volt, nemzetietlen? - inkább realista, aki pontosan ismerte korának nyomorúságát. A pesszimizmus összetett fogalom, a valóságot tükrözi, ami nem hangulat vagy kedélyállapot kérdése, mint a derűlátás, aminek keserűen nevetséges példája Arany hőse, a nagyidai Csőri vajda. A várbeli cigányok úgy érzik, olyan erősek, hogy nem foghat rajtuk semmi, elő hát a hegedűt, sípot, verjék csapra a hordókat, mert ünnep ez a nap, következésképp ropogjanak az ágyúk, díszlövésektől zengjen a vidék, hogy az ellenség is meghallja. Csőri vajda a pillanatnak él, azt hiszi, minden papsajt, több kolbász, mint nap, s ha valaki józanon figyelmeztetné, hogy bolondot csinál, nyilván karóba hú- zatná. A háború alatt valósággal vadásztak a rémhírterjesztőkre, nemzetietlennek, hazátlan bitangoknak nevezték őket, s falragaszokon szólították fel a lakosságot, hogy menten jelentse, aki ilyennel találkozik. Pedig csak azt mondták el, amit az angol rádióban hallottak: a sztálingrádi csata elveszett, összeomlott a 2. magyar hadsereg, menekülnek a fasiszták. Nagypéntek nélkül nincs feltámadás, hirdették Szálasi propagandistái, miközben nyúltalpakon futottak s csakannyi idejük maradt, hogy felkoncolják a szökevényeket, a rémhírterjesztőket. Ők voltak az optimisták, akik akkor is hittek a végső győzelemben, amikor már régen nem volt miben hinniük, míg a pesszimisták józanon mérlegelték a tényeket és eldobták fegyverüket. De ez végsőkig kiélezett helyzet, remélhetőleg nem ismétlődik meg soha többet, azt viszont mégis csak példázza, hogy az optimistának semmi sem drága. Nem is az ő kezükben van a jövő, szerencsére. Kölcsey félelmetes lehetőséget villantott fel, de a sorok között ott bujkál, hogy nem Isten végzése, ha egyszer más hon áll a négy folyam partjára. A mi dolgunk, hogy küzdjünk, erőnk szerint a legnemesbekért, miközben a legnemesbek néha elcsüggedve faggatják a törvényt, vagy katonaszökevényként bujdosnak, mert nem lelik honjukat a hazában. A magyar költészet erre figyelmeztet, s ha nem hiszünk szavának, nincs más lehetőség, tegyünk panaszt, jelentsük be, hogy Kölcsey, Vörösmarty, Ady nemzetietlen, s akár perbe is fogathatjuk őket. Csányi László A Habsburgok őrzik a titkot Még nincs egy éve, hogy Dombóváron újraéledni látszik a színjátszói hagyomány. Aligha van olyan nemzedék, amely ne próbálkozott volna ezzel a műfajjal. Tavaly negyven dombóvári fiatal kezdett hangolódni, egy húron pen- dülni egy cél érdekében. A kezdeményező ezúttal is a Dombóvári Galéria igazgatója, Szeverin Ferenc volt. Ő partnerre talált dr. Nagy Miklós belgyógyász orvos személyében, aki színjátszói múltjáról - Marosvásárhelyen - híresebb volt, mint orvosi tevékenységéről. — Hogyan indult a játék? - kérdem dr. Nagy Miklóst, a Dombóvári Galéria Színjátszó Csoportjának vezetőjét. — Az egymást megismerő improvizációs gyakorlatokkal, amelyekben a járásnak, ülésnek, beszédnek a bizalomfejlesztésben volt fontos szerepe. Ez a játék elsősorban csak magunknak szól, de aki színpadra lép, nyilván azért teszi, hogy megmutassa önmagát, sikerélményt szerezzen. Brecht az, aki darabjaival kitűnő segítsége a magunkfajta embereknek. — Ez befolyásolta tehát a darab kiválasztását is, a Bertold Brecht: „Mahagonny város tündöklése és bukása" címűt? — Karinthyt, Goldonit olvastuk és ez a Brecht darab talán a 25. volt, de erre mondta azt társulatunk tagjainak többsége, hogy ez nekik tetszik. Ennél maradtunk. A daA román és magyar nyelvű meghívó arról tudósítja az éppen kézben tartóját, hogy a Marosvásárhelyi Kultúrpalota „Szeretettel hívja Önt, családját és barátait a Romániai Képzőművészek Szövetségének Marosvásárhelyi Fiókja és a Dombóvári Galéria közös szervezésében 1993. január 10-én, 15 órakor Vass Tamás grafikusművész és Macskássy Izolda festőművész kiállításának ünnepi megnyitójára a kultúrpalota kiállítótermeibe. A kiállítást megnyitja: Lestyán Ferenc apát. Köszöntőt mond: Gyulay Éndre, szeged-csanádi megyéspüspök. Közreműködik: Spüák Klára színművésznő. A kiállítást rendezte : Szeverin Ferenc, a Dombóvári Galéria igazgatója. A kiállítás megtekinthető: 1993. január 10 -január 31-ig. * — Milyen indíttatásból született ez a kiállítás? rab abszurditása ma is aktualizálható. — A dombóvári színjátszók mit üzentek Brecht által? — Mahagonny város akárhol lehet, ahol emberek vannak. ők a becstelenség legkifinomultabb módszereihez nyúlnak, hogy túléljék azt az időt, amit a sorsuk kiszabott. A cselekmény szerint három ember, akiket köröznek, megérkezik a helyszínre. Alaszkába indultak aranyért. Útközben rájöttek, hogy az aranyért keményen kell dolgozni. Elhatározzák, hogy inkább várost alapítanak mindennel, ami az olcsó életet, a lelki élet minimális igényével adja. így az arannyal érkezők itt költik náluk a megszerzett pénzüket. Piaci törvény! Öt favágó is érkezik a városba. Kemény évek következnek. Közben hurrikán közeledik a város felé. Itt van a darabban a fordulópont. Mindenki úgy akarja az utolsó órákat megélni, hogy teljesen fölszabadulta!!, mindent feledve és mindent levekőzve. Minden pénzt elköltve. Aki várost alapított, egyre hatalmasabb lesz. A vihar elkerüli a várost. Ott állnak kifosztva. A főhőst, mert nem tudta kifizetni három üveg whiskyjét, halálra ítélik. Ám az utókor szobrot emel neki a másként gondolkodás miatt. — Brecht eredeti darabja sokkal hosszabb, időben. Itt alig egyórás előadást láthatott a közönség. — Mi ebből a darabból azt — Macskássy Izolda születésnapja volt - válaszol Szeverin Ferenc, amióta átjött Magyarországra, még nem rendeztek ott kiállítást az alkotásaiból. A megnyitó a születésnapon volt. A másik kötődésemet Marosvásárhelyhez Vass Tamás grafikusművész jelenti. Tizen valahány éve ismertem meg. Akkor nem lehetett ott festéket, papírt kapni és a rézkarcoláshoz más egyéb eszközökre is szüksége volt, segítettem beszerezni. Nem szeretem a hasonlítga- tást, de olyan művészi kvalitást éreztem munkáiban, mint nálunk Rékassy Csaba, Gácsi Mihály alkotásain. Ezelőtt öt éve halt meg. Most lenne ötven éves. Úgy éreztem mindig, hogy adósa vagyok. Arra gondoltam, hogy megosztom az öt termet. Három helyiségben Macskássy Izoldának rendeztem kiállítást, kettőben Vass Tamásnak. Ez meglepetés volt a vásárhelyieknek is. — Milyen volt a fogadtatás? — Mint a szőlőfürtön a szemek. Úgy szorongtak az emberek. Egy embernek ki kellett menni, hogy az utcáról egy másik bejöhessen. Az Izolda kiállítását az egykori keresztelő papja nyitotta meg, Vass Tamásét egy nagyon régi újságíró barátja. Román nyelven Asgyán professzor tolmácsolta a kettőt. Mindezt püspöki • mise követte. kerestük meg, ami nekünk, ma, itt mond valamit. Az eredetire nyüván sokan nem ismernének rá. Számunkra az volt e darab legnagyobb tanulsága, hogy játékkal, szeretettel próbáljuk élni az életet, mert minden, ami elrugaszkodik a mély emberiségtől bukásra van ítélve. — Honnan válogatta a szereplőket? — Legtöbbjük az Illyés Gyula Gimnáziumból van, de jelentkeztek az egészségügyi és az ipari iskolából is. — Miért éppen a galériában mutatták be az előadást? — Amíg nem bizonyítottunk semmit, nem állhatunk oda bárki elé, hogy tessék nekünk termet adni, mert szeretnénk színházat csinálni. A galériában ismerős voltam és itt kezdtük a stílusgyakorlatokat. Amikor úgy tűnt, lesz valami, kezdtünk hozzásimulni a hely lehetőségeihez, légköréhez. így született az ötlet. Negyven széket tudtunk ülőhelyként elrakni. —- Mi lesz az előadás további sorsa? — Azt tervezzük, hogy minden szereplő kap meghívót. Adja annak, akinek szeretné. Addig játszuk, amíg lesz érdeklődés. Más helyen is bemutatjuk, igény szerint. A játékkal szerzett örömünket másoknak is át akarjuk adni. Bedobtunk egy kis kavicsot, ami továbbgyűrűzteti szándékunkat. Decsi Kiss János — Spilák Klára színművésznő rendszeres közreműködője Macskássy Izolda kiállításainak? — Barátságuk régi keletű. Úgy tudom, hogy a magyar- országi kiállítások megnyitóján szívesen volt jelen Spilák Klára. Marosvásárhelyen is. Verseket mondott és egy rövid időre kérte még a közönség türelmét amikor a Trisztán és Izolda című darabból adott elő részletet. Ő ezzel köszöntötte Macskássy Izoldát. — A kiállításra két különböző plakát is készült, egyik az egyik művész részére, másik a másikéra szólt. A grafikai megjelenésből következtetve óriási a különbség a két alkotó között. Találkoztak ők az életben? — A két alkotó ember közötti különbözőség emelte a kiállítás tartalmi rangját is. Macskássy Izolda Vass Tamásra mindig úgy nézett, mint a nagy zsenire. A megnyitón elmondta, hogy mennyire örül e kiállításnak. Amikor ő a pályára készült, mindig olyan „vasstamásos" szeretett volna lenni. Azt is eljátszotta, hogy otthon fölvette a balonkabátját és úgy járt-kelt benne, olyan mozdulatokkal, ahogy Vass Tamás szokott. A kiállításon száz alkotás látható, mint száz szál gyertya. * Vass Tamás plakátjáról egy férfi portréja néz. Feltehetően önarckép. Szépen ívelt arcéi, nyílt, egyenes tekintet. Bajusz és szakáll erősíti a karaktert. Pontosan megrajzolt, technikailag is precíz, tónusokkal gazdagított grafika. Macskássy Izolda plakátján egy kompozíció közép, főalakja egy ruhátlanul térdeplő nő. Magasba emelt karjai közül madarak röppennek. Egyik mintha páva volna, a többi talán galamb, csőrében a béke parányi virágszálával. A háttérben a Marosvásárhelyi Kultúrpalota vázlatos képe látható. A plakátok szimbolikáját éppen úgy nem kell magyarázni, mint e kiállítás országokat, városokat, lelkeket összekötő szerepét. D. K. J. A Habsburg-család felfogása Fer.enc József óta nem sokat változott, legalábbis ami a dinasztia legbensőbb titkait illeti. Mayerling nem tartozik a világra, avagy szebben fogalmazva: a holtak nyugodjanak békében. Ezzel utasítja el Habsburg Ottó a közreműködést a rejtély megoldásában. Pedig 104 évvel a - fül tanúk szerinti - két lövés eldördü- lése óta ez az ügy ma sem vesztett Ausztriában jelentőségéből. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a történet, ahogyan a karácsony körüli sajtószenzációra oly alkalmas napokban ismét szalagcímbe került a szomorú sorsú Vetsera Mária bárónő és Rudolf trónörökös története. A hírt, hogy a sír körül valami rendellenesség van, az a hölgy hozta, aki 22 éve rendszeresen kilátogat a heiligenkreuzi temetőbe, s a rendellenesség hamar bebizonyosodott: a sír üres volt. Utóbb kiderült: a linzi bútor- kereskedő, Helmut Flatzelste- iner csak azért rabolta el a bárónő földi maradványait, hogy laboratóriumba juttassa, és végre tudományosan megoldják a rejtélyt. Most többhónapos vizsgálat következik: a két professzor, Georg Bauer és Johann Szil- vássy még csak ott tart, hogy a csontváz lehet éppen Vetsera bárónőé is. Minden egyezik, csak a koponyalövésnek nincs nyoma. Vagy mert a csontváz egyes részei kicserélődtek a sok korábbi sírbontáskor, vagy mert nem igaz a legenda, és nem revolverlövés végzett a bárónővel. Lehetett méreg, lehetett egy sokat emlegetett kerti gereblye, és lehetett máshova irányított lövés. Sokak szerint a rejtély kulcsa Habsburg Ottónál van, aki a nyolcvanas évek közepétől birtokol egy igen fontos kazettát - benne a gyilkos fegyverrel, búcsúlevelekkel, egy zsebkendővel és Rudolf és a bárónő egy-egy hajtincsével. A kazettáról eddig senki nem tudott. Most a Der Standard ifjú munkatársnője, az arisztokrata származású Marie- Thérése Hartig a család tiltakozása ellenére nyilvánosságra hozta a történetet. Egy bizonyos báró Eduard von Paümann k.u.k. kormánytanácsos a monarchia végnapjaiban magától Károlytql, az utolsó császártól és királytól kapta megőrzésre. Paümann fia a fasizmus elől menekülve magával vitte Kanadába, ahol is néhány évvel ezelőtt úgy döntött, most már visszajuttatja a császári családhoz. Érdekes módon a kazetta léte nem vita tárgya. Nem cáfolja Habsburg Ottó sem. A dinasztia történetének másik nagy ismerője, Brigitte Hamann, több Érzsébet- és Ru- dolf-kötet szerzője kimutatta: az a bizonyos Paümann báró volt olyan fontos személyiség, hogy valóban megkaphatta a kazettát. Ha... Ha a mai családfő számára nem lenne ugyanolyan kényes az ügy, mint az elmúlt száz évben minden előd számára. A vizsgálathoz szükséges lenne Rudolf földi maradványainak exhumálása - erről Habsburg hallani sem akar. Mary Vetsera puszta létét pedig mindig is igyekeztek eltussolni - mondja Brigitte Hamann. Még 1989-ben is, amikor a család által Mayer- lingről szervezett tudományos tanácskozás csak Rudolffal foglalkozott. A trónörökös mint gyilkos, a törvénytelen viszony, Mary Vetsera feltételezett terhessége - avagy a mendemondák arról, hogy esetleg a család távolította el a nem kívánt kedvest - ez mind nem illik bele az ideálisnak tartott Habsburg-képbe. A csalódás így sem kerülhető el: történelmi tények feltárásánál más viselkedés lenne elvárható a történésztől, a huszadik század korszerű politikusától, még ha a Habsburg nevet viseli is - véli keserűen a Der Standard. Dombóvár - Marosvásárhely Ami összeköt Macskássy Izolda és Vass Tamás kiállítása mellé
