Tolnai Népújság, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-19 / 299. szám
8 KÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. december 19. Asszonyok szigeti Mottó: Nem szánja a szomjú- zót, ki szomjúságot nem érzett. (luvenalis) Amikor elmentél tőlem, nagyon aludtam. Igaz, csak pár óra volt, de nem néztem az időt. Kint még égtek az utcai lámpák. Bekapcsoltam a magnót, mert úgy éreztem táncolnom kell. Meséltem neked, hogy én sosem tudtam táncolni. A faluban, ahol felnőttem, nem volt tánctanár, csak a szomszéd városban. Oda a szüleim nem engedtek. Egy lakodalomban felkért egy fiú. Úgy, de úgy szégyelltem magam, mert azt hittem fából van a lábam. Soha senkivel nem mentem azóta táncolni. Egyszer az öcsémet próbáltam rávenni, táncoljon velem. Elhülyés- kedte. Nagyon szeretem a zenét. Mindenem megmozdul és frissebb leszek. Szívesen kelek emiatt korábban, hogy hetente legalább egy-két napon táncoljak munkába indulás előtt. Megtehetem, mondják, mert egyedül élek. Nagyon egyedül. Nagyon, nagyon ... Nem akarok most ráderőltetni sötét hangulatot, de nagyon rossz, amióta magam maradtam. Akkor is mondták, hogy bátor vagyok, amiért elválok, de inkább a magány, mint olyannal élni, akit számtalan ponton nem értek meg. Az önvizsgálódásaim oda juttattak, hogy kezdem a horoszkópok minden jövendölését elhinni. Nekem mindig mondanak valamit, ami felkészít a holnapokra. Sokkal nagyobb figyelmet kellene ezekre fordítani, de sokan csak divatos hóbortnak tartják mindazt, amit a természetgyógyászok is csinálnak. Agykontroll!!! Végigjártam ezeket, könnyebb. Sokkal könnyebb, de ha kicsit nem figyelek magamra, észrevétlenül rám ront a magány. Közben ilyen őrült emberek vesznek körül, mint te is. Foglalt vagy és tudom, hogy másként éled meg a velem való kapcsolatot. Körülvesz a népes családod, akitől én nem akarlak elszakítani, de azt a rohadt telefont azért fölvehetnéd. Pirosra izzítottam múltkor is a zsinórt, annyit kerestelek. Kedves barátom, akinek bármikor füty- tyenthetek, azonnal rendelkezésemre áll, mindjárt észrevette, hogy nem találkoztunk. Meg is kérdezte, hogy jártál-e itt, mert látott a városban. Ne kérdezd, hogy miért nem őt használom fel asszonyos örömeimhez. Ha megfeszítenének, akkor sem tudnám. Ő szeret és majd megőrül, hogy csak a közelemben legyen, de nem tudnám elviselni, hogy megöleljen. Tudod, te mi ez? Ugyanakkor alig várom, hogy te megérints. Már a jöttödet is megérzem. Alig tettem le a csomagomat itt a szobában, a sok-sok kocsi közül hallom, hogy jössz. Akkor kanyarodtál ide a ház elé. Elönt valami forróság, amit nem tudok megmagyarázni, pontosabban, nagyon jól tudom mi zajlik le, csak ilyen ellen mindig tiltakoztam. Aztán persze, hogy mindig ilyenbe ütközők és én, aki sok-mindent végig is csinálok a magam erejéből, ennek képtelen vagyok ellenállni. Nő vagyok és ennyi az egész. Amikor arról beszélünk, hogy minden férfi egyforma és egyet akar, akkor én a másik oldalról vállalom, hogy minden nő ugyanolyan egyforma és ők is ugyanazt akarják, mint a férfiak, csak előtte futnak egy-egy tiszteletkört. Alig várják az alkalmat, a pillanatot, hogy valami változatosság köszöntsön rájuk, ránk. Akinek megadatik, az él is vele akkor is, ha borzalmas csalódások kísérik és megalázódnak is mondja magát. Semmi, semmi, semmi nem pótolja a szerelmet. Ezt a világba kiáltom és nagyon nagyon örülök, hogy megismertelek. Azóta még- inkább szeretnék táncolni naponta. Mindig, mindig. Soha nem lesz alkalmam, hogy egy bálteremben átölelj és a zene ritmusára mozdíts, szoríts. Imádom, amikor kiszorítod belőlem a levegőt. így! így! Hadd kapcsoljam be a magnót! .. . Kösz! Jaj, de jó! Most elleszek egy darabig! De jó hozzád simulnom! Észrevetted, hogy már a harmadik órája vagyunk együtt? Képzeld, ha nem lenne semmi kötelezettség, hanem csak szeretkezheténk kedvünkre? Veled élem meg ezeket a hihetetlen órákat és irigylem azokat, akik otthonukban teremthetik meg mindezt maguknak. Bár kétlem, hogy akad ilyen, mert a munkahelyemen én pont az ellenkezőjét tapasztalom. Te, amikor telefonál egy-egy férj az irodába, hallani lehet, hogy ez csak a ház ura lehet, mert olyan rövid, hűvös információkat adnak. Aztán amikor a barát jelentkezik, akkor megváltozik ám az asszonyságok színe, hangja. Felfrissülnek egy-egy ilyen hívástól. Én is természetesen. Vállalom is. Azt is elfogadom, hogy erkölcstelen, sőt bűn amit csinálok, de nem kerülhetem el a sorsom. Előző életemben biztos nagyon sokat vétkeztem és most azzal bűnhődök, hogy újabb bűnöket követek el, de hiszem, hogy a másik lényem, ami halálom után jön, nagyon boldog és felszabadult lesz veled. Addig azért táncolj még kérlek! Ha ezt látnák az emberek, hogy ruha nélkül itt a szoba közepén és hajnalban táncolunk! így érzem magam szabadnak. Mikor akarsz elmenni tőlem? Nekem kora reggel be kell mennem az export miatt. Indítják a kamiont és vállaltam Zsóka helyett, hogy megcsinálom. Tudod hova ment barátjával? Hollókőre! Három napra. Kiestél a ritmusból! ... Jó! Nem bánom! Legyen a te akaratod szerint, de maradjon a zene, legföljebb... lehet, hogy igazad van, rendi- csek! Nem szólok egy szót sem. Könnyű dolgom lesz, de tapaszt kérek az ajkadtól! Decsi Kiss János írás közben (Szeretetcsomag) Valamelyik jótékonysági szolgálat százhúsz szeretetcsomagot küldött karácsonyra az egyik faluba. A százhúsz csomag azt jelenti, hogy a százhuszonegyedik szegénynek nem jutott s természetesen a többinek sem, pedig az egész falu szegény, mindenkinek jól jött volna a kétezer forint értékű adomány, melyben élelmiszert küldött a jókedvű adakozó, akit, mint tudjuk, szeret az Isten. A falu népe azonban másként vélekedett, pedig a polgármesteri hivatalban napokig törték a fejüket, ki legyen a százhúsz kiválasztott. De ha van százhuszonegyedik, sőt ötszáznyolcvanadik szegény is, nem lehet igazságot tenni. A falu felbolydult, akiknek nem jutott az ajándékból, elfogultságot emlegettek, kivételezést, sötét korrupciót. Máról holnapra fellángolt a harag tüze, évtizedes jószomszédság, barátság váltott át ádáz gyűlöletbe. Tudjuk, a szegénység rossz tanácsadó, s aki urai előtt meghunyászkodik, gyakran felebarátjában látja ellenségét. A karácsony sem enyhíti meg a szíveket, s hiába kanalaz valaki otthon tyúkhúslevest, olthatatlan gyűlölettel emlegeti szomszédját, aki két kiló rizst is kapott a csomagban. Az öreg, aki esténként snapszlizni szokott szomszédjával, miközben egy-egy fröccsöt is fölhajtottak, eltorzult arccal, kivörösödve lecsapja a kanalat s azt kiabálja, „ezek a Bátonyiék mindig ilyenek voltak, ha tehetnék, a kútunkból is kilopnák a vizet!" Soh többé nem fognak esténként kártyázni, a gyűlöletből, amennyit lehet, a gyerekekre is hagynak. Vannak félresikerült ajándékok is. Mesélik, hogy az egyik tiszántúli városba a Népjóléti Minisztérium küldött az öregeknek karácsonyi csomagot, de a várt öröm elmaradt, helyébe bosszankodás lépett, a megcsúfoltság érzése. Amikor kiderült, az amerikai katonáknak az Öböl-háborúból visszamaradt út- ravalóját vásárolták meg, volt benne néhány doboz ismeretlen rendeltetésű konzerv, papírzsebkendő, fogkefe, vécépapír és óvszer, amire a hazájától távol került katonának nyilván szüksége van, de mihez kezdjen vele a tiszántúli nyugdíjas? Az öregek háborog- tak, volt aki szemétbe dobta az egészet, csak az ajándékozó mentegetőzött, mondván, hogy az ismeretlen összetételű konzervek szavatossági ideje még nem járt le. Ajándékozni is tudni keli, azt pedig már régen megtanulhattuk volna, hogy akkor is örüljünk, ha a szomszéd kap csomagot. Abban a bizonyos faluban csak százhúszan örültek, a többiek véleményét így summázta az egyik megbántott öreg: inkább ne küldjenek semmit, akkor majd nem lesz háborúság. Mert ha neki nem jut, másnak se legyen, így vagyunk egyformák. A világtörténelemben az első gyilkosságot az irigység sugallta. Ábel áldozati füstje békésen szállt az ég felé, már az Úr zsámolyáig ért, s ezt Káin nem tudta elviselni. Miért ez a nyámnyila Ábel a kedves, amikor ő az erősebb, öklével leüti az őstulkot vagy a bölényt, tehát őt illeti a hatalom és a dicsőség, s íme, áldozati füstje szétterül a földön, sötéten, mintha varjak telepedtek volna az oltár köré. S azt gondolta, ha az enyém nem kell, akkor az övé se jusson el az Úr trónusához. A többit tudjuk, irtózatos ökle, mely leterítette az őstulkot, könnyen végzett öccsével. Az Úr pedig elfordítá orcáját, hogy ne kelljen látnia Ábel véres tetemét. Akkor is elfordul, amikor éretlen suhancok leütik a nyomorult öregasszonyt, még bele is rúgnak, s elszedik nyolcvan forintját, amiből a következő nyugdíjig kellett volna élnie. S elfordul akkor is, amikor az irigy öreg azt mondja dühösen a riporternek, inkább senki he kapjon szeretetcsomagot. Az újságok tele vannak rémséges hírekkel. Szomáliában csontig fogyott gyerekek bámulnak az üres világba, s várják, hogy kapjanak egy bögre tejet, de nem érkezik meg a segély, rablóbandák támadták meg a teherautó-osztagot s elragadták az élelmiszerekkel teli csomagokat. Boszniába nem engedik be az ENSZ szállítmányát; ha nem lőhetik le az ellenséget, a’kkor dögöljön éhen; hja kérem, hadiállapot van. Az első világháború végén XV. Benedek pápa hosszas diplomáciai manőverezés után el tudta érni, hogy a frontokon legalább karácsony éjszakáján hallgassanak a fegyverek. A végeredmény szempontjából nincs sok jelentősége, legföljebb azok lehettek volna hálásak, akiket erre a napra szemelt ki a halál angyala, de a Végzet könyvében senki nem lapozhat. A következő napokon a katonák egyébként is épp oly bőszen öldösték egymást, mintha nem is hallottak volna a Megváltóról, igaz, ezért kapták a zsoldot, természetesen csak azok, akik a névsorolvasásnál jelen lehettek. Pedig azt kellett volna tenniük, hogy másnap se lőjenek, és harmadnap sem, a lövészárkok elgyötört, tetves katonáinak el kellett volna indulniuk egymás felé, hogy azt mondják, testvér, nem. akartalak megölni, eredj haza, öleld meg a feleségedet, gyerekeidet, s mondd meg nekik, hogy megszületett a Megváltó, aki békességet hozott a földre. Nem így történt, tudjuk. Szomáliában éheznek, a bosnyák hegyek között a menekülők hiába várják az élelmiszerrel megrakott teherkocsikat s a fegyverdörgésben az erdő rémült madarai is végítéletre várnak. Egy távoli magyar faluban szomszédait szidja a felbőszült öreg, s azt mondja, ha neki nem jutott, senkinek se küldjenek szeretetcsomagot. Itt abba is hagyhatom. Káin naponta megöli Ábelt, á háborúk még mindig nem értek véget, a gyűlölködő öreg a szeretet ünnepén pokolra kívánja szomszédait. A megváltásra továbbra is várnunk kell, s reménykedve mondjuk, talán majd most, mert már igazán nem késhet soká. Holnap, holnapután? Két évezrede mindenkihez szól az angyal éneke a betlehemi éjszakában, csak meg kellene végre hallani, mert a megváltás közös ügyünk. Csányi László Juventus Rádió A Balaton és környéke információit 1989-ben kezdte sugározni a Juventus Rádió, két órás műsoridővel. Az adásidő, némi megtorpanások után, ma már napi 12 órára duzzadt. A jelenlegi műsorstruktúra ez év tavaszán alakult ki. Műsoruk gerincét a dunántúli és a fővárosi hírek , tudósítások, kereskedelmi információk adják, némi reklámmal és zenével fűszerezve. A magán vállalkozásban üzemelő adó mintegy nyolcmillió potenciális hallgatóhoz szól. Képünkön: dr. Turgyán Tamás a híreket ismerteti a hallgatókkal. (MTI fotó, Hámor Szabolcs) Másképpen gondolkodnak bizonyos dolgokról Kik is azok a metodisták? HMM Beszélgetés Gyurkó József szekszárdi lelkésszel A metodista egyház alapítója, John Wesley anglikán lelkész volt, aki az észak-angliai Epworthban született 1703-ban. A metodista ébre- dési mozgalom lényege a Krisztussal való személyes hitbeli összeköttetés, külsőségek helyett a belső valóságok. Áz egyházi cselekmények hatóereje helyébe a megfeszített és feltámadott Krisztusban való hit lép. A magyar metodista mozgalom közel száz éves múltra tekint vissza, az első nyilvántartott gyülekezetek német nyelvterületen, a Bácskában alakultak, majd 1905-ben Budapesten folytatódott a hit szolgálata, később elterjedt a Nyírségben, majd a Dunántúlon, Baranya és Tolna megyében. A második világháború után a nyíregyházi gyülekezet 90 százaléka Szlováloába települt, a dunántúli németek kitelepítésével az egyház híveinek mintegy kétharmadát veszítette el. A mozgalom 1945 és 1950 között megújult, s az állam 1947-ben teljes jogú egyháznak ismerte el a metodista közösséget. A többi egyházhoz hasonlóan 1949-től erős politikai nyomás nehezedett rá, mely a 60-as években enyhült csak. Súlyosan érintette a metodistákat az 1973/74-ben bekövetkezett szakadás, de sikerült a nehéz időket átvészelni, s most, a megváltozott körülmények között megújult reménységgel végzik szolgálatukat. A metodista egyház szekszárdi gyülekezeti központja a Munkácsy utca elején található. Gyurkó József a kis- templom lelkésze. — Lelkész úr, kérem beszéljen arról, honnan vezetett az ön útja Szekszárdig, s eddig a kistemp- lomig? — Egy Miskolc melletti kis faluban, Kistokajban születtem. Az ötvenes években ebben a faluban kialakult egy összetartó kis metodista közöség, a gyermek istentiszteletre, vasárnapi iskolába rendszeresen eljártam, s 18 éves koromban vált világossá számomra, hogy Isten nem egy elvont fogalom, hirtelen személyes Istenné, élő, feltámadott személlyé vált számomra. A katonaság után hat évig tanultam teológiát, majd a dombóvári gyülekezetnél szolgáltam, aztán Budapesten, a püspökhelyettes mellett dolgoztam, majd Györköny következett, ahol 13 évet töltöttem el. Második otthonommá vált ez a falu, pedig eleinte nehezen fogadtak el, aztán egyszer csak eljött a napja, mikor nem „a lelkész" lettem, hanem „a Jóska", s mikor elhelyeztek onnan, akkor hiányozni kezdtem. — Miért éppen Szekszárdon alakítottak ki gyülekezeti központot? — A metodisták másképpen gondolkodnak bizonyos dolgokról. Soha nem volt Magyarországon nagyszámú a gyülekezet, mert mi nem arra törekszünk, hogy minél több tagja legyen a gyülekezetenk, hanem arra, hogy aki hozzánk csatlakozik, annak a szándéka a szívéből jöjjön. Az én elvem az: soha nem futni a többi után, mert nem biztos, hogy minden ajtón be kell lépni, amin mások is bemennek. Meg kell várni azt az ajtót, amit számomra nyitnak ki. Az én hitem szerint van egy látható és egy láthatalan egyház. A láthatatlan egyházhoz azok tartoznak, akik hisznek Jézusban, s ruhájukat megmosták Isten Bárányának vérében. Amikor ebbe a városba jöttem, hiszem, hogy Isten vezérelt. Mint már mondtam, nem a létszám a fontos, hanem a mindennapi misszió, egy olyan színt vinni ennek a városnak az életébe, ami eddig hiányzott. — Ön az I. számú általános iskolában tanít. — Nagyon hálás vagyok az iskola igazgatójának, hogy lehetőséget biztosított számomra, hogy bibliaismeretet tanítsak. Hangsúlyozom, nem hittant. Nem akarom rákényszeríteni a gyerekeket saját hitemre, ismeretet adok, a választást pedig rájuk bízom. A metodista egyház sarkalatos pontja: nem áttérést szeretnénk, hanem megtérést. Nem az a lényeg, ki milyen ruhát hord, mert nem ruhát, szívet kell váltani. Nem ellenségeskedésre van szükség, hanem bensőből fakadó döntésre. — A világ mai problémáira milyen választ ad az ön egyháza? — Ne sopánkodj a sötétségben, hanem gyújts gyertyát! Ez egy kínai közmondás, de benne van a válasz. Amiképpen az irgalmas szamaritánusról szóló példázat is diktálja, természetesen nem zárkózunk el a segítségnyújtás bevett formáitól, tehát a karitatív szolgálattól, a fő célunk az, hogy a hit által az emberek bensőjét, felfogását változtassuk meg, hogy maguk oldhassák meg problémájukat, s el tudják viselni az életet, olyan formában, amilyenben az számukra adatott. Különösen fontos ez most, amikor a szeretet ünnepe közeledik. Jézus megszületett ebben a világban, de nem mindenkinek a szívében. Venter Marianna
