Tolnai Népújság, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-16 / 270. szám

1992. november 16. SZEKSZARDES KORNYÉKÉ MEPUJSAG 5 Régi házban, régi emlékekkel Andrásfalvyt várja „Létfontosságú semmiségek miatt halászijuk mindig azt, mi fontossá tenné a létet.. " - jutot­tak eszembe a költő szavai, amikor Békás Jánosné, Ma­riska nénihez, vagy ahogy megadatott szólítanom, Kö- röszthöz, beléptem decsi ott­honába. Valami mindig köz­bejött, és sem névnapjára, sem születésnapjára nem kopog­tattam hozzá. A századunkkal egyidős népművészet mester­asszonya a szokásos derűvel fogadott. A cseppet sem ud­variasnak szánt kérdésre: — Hogy van? — Ügön jól! Önni, inni, be- szé'ni tudok, mönni nem, hát nem mögyök sehova ... Má' nem is szüvök, nem látom ... Sorolta még éltető dolgait, de hamarosan, a hónapok óta nyugtalanságának egyik oko­zójára tért: — Az Andrásfalykám még mindig nem válaszó't, hogy megkapta-e a párnákat, vagy sem, amiket küttem neki. Itt járt azúta Szekszárdon, akkó is arra gondó'tam, kigyün hozzám, de nem . .. Kérdezetlenül kezd a törté­netbe, ami Andrásfalvy Berta­lan, ma kultuszminiszterhez, egykor néprajzkutatóhoz köti. Mintha a múlt héten lett volna, hogy a magas, jóképű férfi megjelent Sárközben és Békás néni segítségét kérte gyűjtőmunkájához. A tudós felesége akkor éppen váran­dós volt. Személygépkocsival indultak Széli András tanyá­jához a „högyre", a szőlőpász- torkodás hagyományát ke­resve. Az emlék olyan eleven, hogy szinte látni a kocsi ke­verte út porát: a Báta és Hor­gas hidakat, a külsőbuját, a városhelyi gémeskutakat. Mindez a múlté. Eltűnt egy vi­lág a nagyüzemi gazdálkodás hódítása miatt. Megváltozott a táj, fák, növények, legelőt je­lentő rétek pusztultak annak reményében, hogy a mocsár szűnik ezáltal, hogy termővé válik a föld. Természetvédő szakmérnökök nagyon rossz véleménnyel vannak a melio­rációs munkákról, de őket ak­kor nem kérdezte senki. Békás néni korosztálya őrzi az egy­kori sárközi táj képét belül, az­tán ha mód akad, ezt beszédé­vel újra és újra megrajzolja. — Andrásfalvykám, And- rásfalvykám! - hajtogatja csak úgy magának, aztán az egész­ségre, az ételekre terelődik a szó. Unokaveje meséli - aki rendszeres látogatója Mariska néninek, a család dédijének -, hogy egy alkalommal friss tö- pörtyűt vásároltak, amit átvit­ték a nagymamához, lévén közel a lakása. Dédi azonnal elfogyasztotta a kilónál több, pirosra sült szalonnakockákat. Elégedetten nézett sápadozó unokáira: — Gyerökeim, ettű főtá­madtam! ... Az ajtóig kísér, a szövő­székre támaszkodik, míg meg­indítja nehezen mozduló lá­bait. Áldást kívánásához teszi, ha valaki találkozik András­falvy Bertalannal, említse már meg a két párnát és hogy Bé­kás néni nagyon várja Decsen. Mindig otthon van, a régi házban, régi emlékek kö­zött. Decsi Kérdésstaféta Hatvan százalék zöldfelület Csányi László kérdése Kocsis Imre Antalhoz: Európa minden városa gondosan őrzi azt a keveset, ami a természetből megmaradt. Szekszárd kivétel: a város egyik jelképének is tekinthető Sédet beton mögé rejtették, és félő, hogy a pataknak csak a neve marad meg. Legyen Szekszárd- nak is Váci utcája, hallottuk, de ez teljes félreértés: Szekszárd őrizze meg saját arculatát. Kicsiben itt is „Duna-elterelés" fo­lyik, az élő természet helyét a beton veszi át. Eltűnik a Séd végképp, vagy azért ne adjunk fel minden reményt? Kedves Laci bácsi! Mivel városunkról, Szek- szárdról - úgy érzem - hason­lóan gondolkodunk, elegendő lenne az utolsó mondatban megfogalmazott kérdésedre megfelelnem. A nyílt levél műfaja azonban követeli a tel­jes körű kifejtést. Hiszem, hogy Szekszárd ma és a jövőben gondosan őrzi ér­tékei közt azt, ami a termé­szetből megmaradt. Az évszá­zadok alatt elszenvedett vesz­teségek azonban valóban na­gyok. Megszűnt a Gemenc és a szekszárdi ember minden­napi kapcsolata, a Duna „el­hagyta" Szekszárdot, a Csörge tó kiszáradt, a várost körülö­lelő, legjobb bort adó szőlőket kivágták. A legnagyobb változást azonban a 60-as években kez­dődő bevándorlás okozta. Egyetlen egy város sem viseli el helyrehozhatatlan sérülések nélkül a lakosságszám meg­háromszorozódását. Ekkor kezdett felkúszni a város - hi­bás városépítészeti koncepció következtében - a környező dombokra, kiszorítva a szőlő­ket, ekkor tűntek el városré­szek a föld színéről, de ugyanekkor valósult meg - helyes döntéssel - a város pe­remén a munkát adó iparterü­let. A megnövekedett város új közlekedési rendet követelt. A Kadarka utca felett, az Előhe­gyen, a Bottyán-hegyen létre­jött lakótelepekre irányuló forgalomnövekedést a hajdani Hármashíd és a Flórián utca között a Séd mellett futó két keskeny utacska már nem vi­selte el. Ekkor történt meg a Séd e szakaszának lefedése, s ugyanekkor lett az egykori le­ányiskola mellett Séd patak­ból minden esztétikai értéke­ket nélkülöző csatorna. Ilyen előzmények után ér­kezett az önkormányzathoz a vállalkozó kérése a Séd to­vábbi lefedéséről. Az valóban teljes félreértés, hogy legyen Szekszárdnak Váci utcája. De legyen rendezett, esztétikai, történelmi, természeti értéke­ket megőrző belvárosa, sok zöldterülettel. A képvi­selő-testület - szakmai és a la­kossági fórumon elhangzott véleményekkel megerősítve - csak úgy járult hozzá a lefe­déshez, ha nem a beton ural­kodik: a beépítés minimálisan 60 %-ának zöldfelületnek kell lennie. Nem lesz tehát Duna-eltere­lés kicsiben, és a Séd is meg­marad. Éppen ott, ahol Babits is szerette és megírta, a Felső­városban. És éppen ott, ahol még valóban patak. A város a közelmúltban fejezte be a Séd közvetlen környezetének kisa­játítását, így talán már a kö­vetkező években megvalósul­hat a városrész rendezési el­képzeléseiben szereplő séta- és kerékpárút a Babits háztól a Remete-kápolnáig a város egyik jelképének tekinthető Séd partján. Szeretném hinni, Laci bácsi, hogy aggódásaid a város ter­mészeti értékeiért alaptalan. De örömmel várom észrevéte­leidet mindenkor, ha úgy ér­zed, szeretett városod értékei veszélyben vannak. Szeretettel üdvözöl: Kocsis Imre Antal A polgármester úr a Szek­szárdi Vasárnap főszerkesz­tőjét, Takács Zsuzsát szólítja meg: Hogyan képzeli el a város ingyenes hetilapjának, a Szekszárdi Vasárnapnak a jövőjét, ha az önkormányzati hozzájárulás csökken? A választ hét múlva ismerhe­tik meg olvasóink. Kedves Olvasóink! Várjuk további észrevételeiket, kérdéseiket, javaslataikat! A Szekszárd és környéke oldalakat szerkesztette: Hangyái János 160 éve, 1832. november 20-án, Tolna vármegye köz­gyűlésén ismét Csapó Dánielt és Bezerédj Istvánt választják országgyűlési követnek. 120 éve, 1872. november 16-án Szegzárd Mezőváros Képvise­lőtestülete a helység három rideg gulyájáról határoz: a fel­lépett keleti marhavész miatt az utolsó elhullás utáni 21. napig nem hozhatnák haza az állatokat, számukra állásokat kellene építeni a központi fő­bíró rendelete szerint, de ebbe Hajdan nem egyeznek bele. (A mar­havész megyei elfojtásáért a következő évben dr. Sass Ist­ván kap Ferenc József-lovag- keresztet). 115 éve, 1877. no­vember 18-án a Tolnamegyei Közlöny Rhadamantus (Kál­mán Dezső) szép leírását közli a pinceszerről, azaz pincézés- ről. Négy nappal később szü­letett Ady Endre, aki számos szekszárdival tartott fenn ba­ráti Viszonyt s városunkban is járt 1909-ben. 110 éve, 1882. november 20-án Molnár István, a budai vinceF- lérképezde igazgatója, a Borá­szati Lapoks szerkesztő tulaj­donosa Szegzárdiz utamcím- mel háromoldalas cikket kö­zöl szőlőművelésünkről. 55 éve, 1937. november 18-án meghalt Pilisy Elemér, a sár­közi népművészet egyik újjáé- lesztője. Krónikás Rejtett értékeink Szluha György tevékenysége Az alig néhány száz lelket számláló, Sárvár melletti Al- sópatyon (ma: Rábapaty) szü­letett a verbói nemes előnevű család gyermekeként 1746-ban vagy 1747-ben Szluha György. A família cí­merében szereplő három szó: állhatatosság, hit, becsület, és nevének eredeti, szlovák je­lentése: „szolga", szinte telje­sen elmondja munkásságát, je­lentőségét. S bár az idők fo­lyamán azt úgy látszik nem érdemelte ki, hogy lexikonja­inkban címszóvá váljék, Fájth Lajos 1890-ben írott életrajzát két monográfia is előszeretet­tel használta - szó szerint, de idézőjel nélkül. Mindössze 17 éves, amikor a Pálos rend tagja lesz 1764-ben, öt év múlva Pécsett avatják szerpappá, 1770-ben - nagyszombati bölcsészeti ta­nulmányai után - pedig pappá szentelik. Rendje fel­oszlatása után Sátoraljaújhe­lyen, később Nagyváradon, az ottani gimnáziumban lett ta­nár. Ez utóbbi állomásán ti­zenhárom év alatt három kirá­lyi dicséretben és arany ér­dempénzben részesül mun­kája elismeréséül. Jeles szónok hírében áll, több kisebb műve megjelenik, ír pásztorjátékot, verset, de 1790-ben már föl­veti a Magyar Tudományos Akadémia létesítésének gon­dolatát is. Amikor 1792-ben elnyeri a szekszárdi plébánosi állást, ő ezt az isteni gondvise­lésnek tartja. Kegyes József portréja Szluha Györgyről Fél évet sem tölt itt, már ki­nevezi a főispán táblabírónak, s már megkezdi harcát egy gimnázium létesítéséért. Ezzel párhuzamosan új templomot szándékozik építtetni. Az új Szekszárd monográfia téve­désből azt mondja, hogy eb­ben a „város" és a megye nem értett vele egyet, pedig az utóbbi kifogásolta a régi temp­lom bővítését a harangzúgás, a közlekedési nehézségek és a tűzi veszély miatt. A tűz oly­annyira igaznak bizonyult, hogy 1794-ben pontot is tett a vita végére, mert mindent el­hamvasztott augusztus hete­dikén. Szluha, hogy minél előbb az új templom megépí­tésére sürgesse a királyi kincs­tárt, előbb a szabad ég alatt, majd három hónapig a Szent János és Pál kápolnában, de ezután évekig egy fatemp­lomban tartotta miséit. Idő­közben kőfaragóval kijavít­tatta és mai helyére, a Remete kápolna mellé helyeztette a kálváriát a máig e nevet viselő Bartina dombról, megkezdi szervező munkáját a kórház létesítésére, 1800-ban pedig önként jelentkezik a nemesi felkelő seregbe tábori papnak. Két év múlva már lerakják a templom alapkövét, jó úton halad a kórház megvalósu­lása, a tanítók száma ötre sza­porodik, köztük teljesen új az igények miatt az újvárosi ta­nító állása. A gimnázium azonban - minden helyi jóa­karat ellenére - mégsem léte­sülhet, főleg a kincstár pénz­ügyi nehézségei miatt. Az egyik terv azt sejteti, hogy Szluha jól látta volna ennek je­lentőségét: úgy gondolta, hogy-a nemzeti (azaz anya­nyelvű) iskola emeleteként építtetné meg, de 1812-ben ez a terv végképp füstbe ment. A nemzeti iskola új helyre egy 1819- es irat szerint legkevésbé sem nyerte meg a vármegye tetszését, hiszen a templom és a megyeháza között volt. Ennek ellenére megépült az első állandó iskola, de ezt már Szluha nem érhette meg. Még megtartotta aranymiséjét 1820- ban, majd nem sokkal ezután, október 21-én vissza­adta lelkét teremtőjének. A há­lás Szekszárd 1890-ben köz­adakozásból festette meg arc­képét Kegyes Józseffel. Dr. Töttős Gábor Szekszárd „dicsőséges 133 napja ff A közeljövőben lát napvilágot a városi önkormányzat kiadásá­ban a Szekszárd történetét feldo- gozó monográfia első kötete, amely 1919-ig követi nyomon a város történelmét. A Tanácsköz­társaság nem is olyan rég még di­csőségesnek mondott százhar­minchárom napjának krónikája Gaál Zsuzsanna helytörténész tollából született meg, — Eljött-e 1992-ben az az idő, amikor a Tanácsköztársaság tör­ténetét hitelesen fel lehet dol­gozni? — A körülmények erre most kedvezőbbek, mint a rendszerváltás előtt voltak, de az idő közelsége miatt nehe­zebb feldolgozni, mint a ré­gebbi korok történetét. — 1942-ben készült már egy történeti munka Szekszárdról Vendl István összeállításában. Hogyan lehetne minősíteni ezt a monográfiát? — Vendl nem volt törté­nész, részese is volt az esemé­nyeknek, ebből következik, hogy elfogultan és indulatok­tól vezérelve állt hozzá a munkának. — Hányán estek áldozatul az eseményeknek Szekszárdon? — Ä százharminchárom nap alatt az ellenforradalom­nak mindössze egy halottja volt, rajta kívül kivégeztek egy vörös katonát köztörvé­nyes bűntettért, lopásért. Vendl ezt is úgy állítja be, hogy a vörös törvényszék rög­tön halálos ítélettel kezdte működését, pedig az, hogy va­lakit elítélnek fosztogatásért, nem lehet egyértelműen nega­tívumnak tekinteni. A másik oldalon a tanácshatalom bu­kása után valóban voltak ki­végzések, két hullámban. Vendl István ezt úgy írja le, mint a népakarat megtestesü­lését. Megjegyzendő, hogy mindkét akasztás előtt külö­nítményesek érkeztek Szek­szárdra, s ez a kettő szoros összefüggésben van egymás­sal.- Milyen volt az akkori han­gulat? — Nehéz utólag megítélni, valóban volt-e a levegőben olyan kívánság, hogy akasz- szák fel a megyei direktórium tagjait. Azt tudni kell, hogy az akkori történelmi események nagy sokkot jelentettek az emberek számára, ezek között nem az első volt a százhar­minchárom nap. Nagyon ne­héz megérteni, átérezni hogy egy ország egy vesztes háború végén állt, határok nélkül, s erre következett két forrada­lom.- Szekszárdon mekkora volt a bázisa a tanácshatalomnak? — Egy 1919 májusában ké­szült felmérés szerint a Kom­munista Pártnak ötezer tagja volt Szekszárdon, ami elég hi­hetetlennek tűnik, bizonyosra vehetjük, hogy ez kozmetiká­zott adat. Kimondottan a kommunistáknak komoly bá­zisa nem volt. Szociáldemok­rata előzmények is elég mér­sékeltek voltak, szervezet csak az egyetlen nagyobb ipari üzemben, a Molnár Nyomdá­ban volt. Az más kérdés, hogy az emberek hogyan fogadták az őszirózsás forradalmat és a Tanácsköztársaságot. Meg­győződésem, hogy itt is volt támogatottsága a forradal­maknak. Hangsúlyozni kell, hogy a két forradalom meny­nyire összetartozik. Hamis az a beállítás, hogy volt egy jó és egy rossz forradalom, hisz az őszirózsás forradalomból szükségszerűen nőtt ki a Ta­nácsköztársaság. Az előbbi tömegbázisa nem olvadt el hirtelen, egy bizonyos időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az emberek rájöjjenek, mit is je­lent a tanácshatalom. Jó lenne, ha ezekre a napokra ma indu­latok nélkül tekintenénk visz- sza. A korábbi megítélést is az torzította el erőteljesen, hogy indulattal próbálták az ese­ményeket nézni. Az ügynek akkor használunk leginkább, ha megpróbáljuk ezeket hát­térbe szorítani. — Itt Szekszárdon fűződhet­nek ahhoz érdekek, hogy ne így szemléljük az itteni eseményeket? — Nem ismerem eléggé a helyi politikai életet ahhoz, hogy ezt megítélhessem, de elképzelhetőnek tartom, hogy itt is vannak olyan emberek, akik csak indulattal tudnak gondolni a Tanácsköztársa­ságra. Ha így tekint valaki tör­ténelmünk e szakaszára, ab­ban bizonyára benne van az elmúlt negyven év is. — Hogyan lehetne ma érté­kelni a Kommünt? — A két világháború kö­zötti időszakban gyakran fo­galmaztak úgy, hogy ez a for­radalmi korszak kisiklás volt a magyar történelemben, s ezzel kapcsolatban állítják azt is, hogy a két forradalom mere­ven elválasztható egymástól, s ezzel a szemlélettel ma is ta­lálkozhatunk. Én azt hangsú­lyoznám, hogy - bár ez a kor­szak nem tekinthető a törté­nelmi fejlődés szerves részé­nek - hamis az az állítás, hogy anarchisták összeesküvése, manipulációja vezetett volna ezekhez az eseményekhez. — Mit jelent ma az, hogy „forradalom”? Szüksége van egyáltalán a helytörténésznek ilyen fogalomra? — Természetesen. A forrada­lom nagy tömegtámogatás mellett végrehajtott radikális átalakulás. — A Tanácsköztársaság ebben az értelemben tehát forradalom volt. — Igen, ha valami, akkor ez igazán radikális átalakulás volt. Tóth Ferenc Szálkáim A püspök és a munkásőr Ismerősöm, aki megszálottan elkötelezettje az idegenforga­lomnak, a napokban telefonon keresett. Beszélgetésünk egy idő után arra terelődött, hogy kisfa­lunk önkormányzata mit tesz és mit nem a falu érdekében. Osto­rozni kezdte a hivatal dolgozóit, majd hirtelen váltott és az el­származottak találkozójára tere­lődött a szó, annak is egyik köz­ponti eseményére, a mauszi dombon levő Szent Anna ká­polna úrjaszentelésére. Gyorsan elmondta véleményét a felújítási munkákról és magáról a rendez­vényről, amelyen halaszthatat­lan ügyei miatt nem tudott jelen lenni, de ugye az egyház is azért tartotta távol magát, mert nem- akart egy volt munkásór pa­rancsnokkal - aki jelenleg a pol­gármester - „egy tálból cseresz- nyézni". így aztán a kápolna gazdát­lan. Arra már nem volt módom, hogy kifejtsem állásfoglalásomat ezzel kapcsolatban, inkább idé­zek egy levélből, amit Szálka község polgármestere - Nagy Ferenc - a pécsi püspöktől ka­pott, aki római útja miatt nem tudott résztvenni a kápolna­szentelésen. íme a levél részlete: „ ... én is szívből örülök, hogy a kápolna helyreállítása sikerrel járt és az ünnepség a résztvevők számára emlékezetes, szép él­mény marad. Köszönöm a ká­polnáról küldött színes fotókat. Múlt héten csütörtökön arra felé jártam, a helyszínen megáll­tam és megcsodáltam a szép ká­polnát. Fogadja polgármeser úr őszinte nagyrabecsülésem kife­jezését". Pécs, 1992. október 12. Mayer Mihály pécsi püspök. Címeres bélyegzővel és saját­kezű aláírással ellátva. Rövid történet, ami nem igé­nyel kommentárt. Decsi Kiss János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom