Tolnai Népújság, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-07 / 263. szám
8 »ÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. november 7. s Érdekes programok a Lenau Házban Ajánlják magukat A Dél-Dunántúl német kulturális központja kétségkívül a pécsi Lenau Ház. Sokoldalú tevékenysége közül az egyik, hogy otthont ad különféle rendezvényeknek, a nemzetiségi szövetség, a kulturális egyesületek német nyelvhez kapcsolódó programjainak. Van a házban öt kétágyas vendégszoba, ezt bárki igénybe veheti, ha márkával, ha forinttal fizet. A tevékenységi körének harmadik része, hogy termet, teret jelent különféle külső szervezetek, egyesületek programjaihoz. Itt tartja összejöveteleit például a Páneurópai Szervezet, a Magyar-Román Baráti Társaság. Sokféle hagyományos, rendszeresen visszatérő tevékenysége van. Ezek közé tartoznak a Magyarországi Ifjú Németek Közössége, a nemzetiségi szövetség ifjúsági szervezetének szerda esti összejövetelei. Legutóbb az Írónők, női irodalom témakörben tartott nekik előadást egy egyetemi oktató. Minden hónap első vasárnap délutánján a baranyai települések németül tanuló diákjai mutatkoznak be. Legközelebb a geresdlakiak szerepelnek a házban. A nyáron igen sok volt a konferencia a házban. Szerveztek számos tábort nyelvgyakorló gyerekeknek. Közöttük merült fel az igény, hogy fenntartva a kialakult közösséget és személyes barátságokat, szeretnének máskor is találkozni, ezért három napos összejövetelt szerveznek számukra. Október 9-től 26-ig a pedagógiai intézettel közösen szerveztek, főként átképzett tanárok számára nyelvtanfolyamot, elsősorban az élőbeszéd gyakorlása céljából. Az intenzív kurzust Ruth Hűb- ner-Lukech, német lektor vezeti. Részt vesz a ház a most hétvégén a német nemzetiségi egyesületek Veszprémben zajló XI. országos fesztiváljának szervezésében. Tolna megyéből részt vesz a rendezvényen a bonyhádi, a mözsi, a gyönki, a bátaszéki és a nagymányoki együttes. Tizennegyedikén Vitéz Ritter fon Palasovszy idegenbe szakad hazánkfia tart előadást 16 órai kezdettel Magyarország kelet és nyugat között címmel a magyarság sorskérdéseiről, a Magyar-Német Baráti Társaság szervezésében. Tizenhatodikán kilenctől a nemzetiségi törvényről lesz tájékoztatás. Húszadikán nálunk, Ten- gelicen találkoznak a hazai német egyesületek képviselői, hogy a szövetség megújításának lehetséges útjairól váltsanak szót egymással. Esetleg a Tolna megyében élőket is érdekelheti, mint nézőket, a 29-i nagy rendezvény. Tizennégy órától a pécsi sportcsarnokban találkoznak a baranyai német zenekarok, abból a célból, hogy a többiekkel összevetve felmérhesse ki-ki saját felkészültségét. Természetesen Tolna megyei együttes fellépése elől sem zárkóznának el. Hagyományosan december húszadikán tartják a pécsi Lenau Házban az elhurcoltak emlékének szentelt misét. Schmidt Tibor ügyvezető elmondta, hogy a Tolna megyében lévő tájházakkal pillanatnyilag még meglehetősen egyoldalú a kapcsolatuk. Pécsről úgy látszik, mintha ezekben az élet még nem igazén indult volna be, pedig tudják, hogy sok lelkes ember dolgozik nálunk is. Programok ajánlásával, egyébként is a régióban tartózkodó előadók közvetítésével, ha erre igény van szívesen segítenek. Ezen kívül más rendezvény megszervezésében is tudnak segíteni, ha másként nem, kiterjedt személyes kapcsolataik felhasználásával. Régészeti kutatások a Duna medrében Rendkívül kellemetlen, hideg, esős időben folytatták a szekszárdi múzeum régészei az immár hagyományosnak mondható római kori feltárást a Duna bölcskei szakaszán. A kéthetes kutatómunka több szempontból is eltért az eddigiektől. A nemrég megalakult régész-búvár szakosztály és a Magyar Búvár Szövetség búvárklubjainak összefogásaként a dunaújvárosi búvárokon kívül részt vettek a munkában a szegedi Manta Búvár Klub és a nagytétényi Poseidon Klub magasan képzett búvárai is. Ennek eredményeként sor kerülhetett vízalatti videofelvételek készítésére és ugyancsak vízalatti fémdetektoros kutatásra is. ■ Színes fényképfelvételek pedig a bölcskei önkormányzat támogatása révén készülhettek - ugyancsak először a feltárás történetében. Legalább ennyire fontos eredmény, hogy az idei rendkívül alacsony vízállás lehetővé tette az eddig kutatott jobbparti erőddel szemben, az alföldi oldalon elhelyezkedő úgynevezett ellenerőd vízbenyúló részeinek kutatását és pontos felmérését is. A két lelőhelyről előkerült kőfaragvá- nyok, bélyeges és karcolatos római téglák mellett kiemelkedő lelete az idei munkának egy mészkőből faragott fogadalmi oltárkő, melyet egy Itáliából érkezett katona állított a II. század elején Jupiter tiszteletére valahol Nagytétény környékén. A szépen megmunkált oltárkő, - hasonlóan az eddig előkerültekhez - lefaragott párkányzattal építőkőként került felhasználásra a IV. századi erődépítkezésnél, mostantól kezdve pedig a bölcskei kőtár egyik büszkesége lehet. Az idei kutatómunkát a megyei múzeum szűkös anyagi lehetőségei miatt csak a Magyar Búvár Szövetség önzetlen segítsége és egy - a Közoktatási és Művelődési Minisztérium által meghirdetett - központi pályázat elnyerése tette lehetővé. A folytatás még ez év novemberére várható, mikor a Bajai Vízügyi Igazgatóság közreműködésével megkezdődhet az erődfalak végleges kiemelése és anyaguk szárazföldön történő átvizsgálása. Dr. Gaál Attila régész írás közben (Főhajtás Illyés emléke előtt) Kilencven éve született s már készülhetünk halálának évfordulójára is, van tehát alkalom az emlékezésre. Az utókor a legnagyobbakkal is hálátlan, megítélésük attól függ, szolgáltatnak-e érvet a jelennek? A költők élni tanítanak, de az utódok inkább azt keresik, hogy az évtizedeken át épült életműben hol található legalább egy mondat, ami szándékukat igazolja, legyen szó pártjuk választási programjáról, áremelésről, megemelt adókról. A költőket ez néha gyanúba hozza. Petőfit ma is szívesen jellemzik bordalaival vagy ábrándosán naív szerelmes verseivel, s elfelejtik, hogy politikailag is kora legműveltebbjei közé tartozott, a királyokat pedig, ha rajta múlik, egytől egyig felakasztja. Adyról ma is járja a szóbeszéd, hogy iszákos volt, de a vérbe borult agyú urak világában ő látta tisztán, hova vezet Tisza, a „kan Báthory Erzsébet" politikája. Babits a Húsvét előtt lázas soraiban már 1916 tavaszán a béke szavát kiáltja világgá, a két háború között a fasizmus szennyes árjától óvja nemzetét, de ma is szívesen emlegetik, hogy elzárkózott a világ elől, nem volt közéleti költő. És Illyés? Elmarasztaló jelzőkben életében sem volt hiány, s legenyhébb volt, ha opportunistának nevezték, ami úgy hangzott, mintha Petőfiről azt híresztelték volna, hogy az arisztokrácia kegyét keresi. Vas István évekkel később is megrendülve vallott arról az izgalomról, amit a Nehéz föld váltott ki belőle. 1928-ban, a bécsi vonaton olvasta a vékony verseskönyvet, s ő, a városi polgár, úgy érezte, új világ nyűt ki szeme előtt. Más is így érezte, Babits is. A Nehéz föld irodalomtörténeti jelentősége körülbelül Ady Új versek című kötetéhez fogható, s bár szorosan kapcsolódik az elődökhöz, sőt saját szürrealista kísérleteinek nyoma is érzik rajta, jelentősége korszakos, Babits társaként is. „Bitorolt földből fakadtam ki én, Egy zsellérház udvarán" - a bevezető vers dísztelen fényeiben politikai program van, a hang pedig az évek során egyre emelkedik, a Dózsa György beszéde a ceglédi piacon már nyílt lázadás, de 1945-ben a reménység diktálja a Megy az eke strófáit, amikor úgy érezte, most írják Magyarország történelmét. Sok mindent látott, reményei nem egyszer megcsalták, az Egy mondat keserű sorait a sötét gyász Íratta vele, de mindvégig oly magabiztosan haladt útján, mintha előre megtervezte volna, pedig csak a hűség vezette. Kortársai, a két háború között, gyakran eltévedtek a történelem erdejében, a szerencsétlen Erdélyi a nyüt árulástól sem riadt vissza, amikor dicstelenül a nyilasokhoz pártolt, Illyést azonban semmi sem tántorította el céljától. A Puszták népében emelkedett sorokat olvasunk arról, hogy gyerekként miként talált Petőfire, milyen áhítattal állt a sárszentlőrinci ház előtt, s ez az élmény világító oszlopként ment előtte egész életében. Az Illyés-életmű két vezérlő csillaga Petőfi és Babits. Ök erősítik meg magyarságában és európaiságában, mert ez a pusztai fi élete utolsó pillanatáig a szegény magyarok hű követe volt, határokon innen és túl, s a pálya első szakaszát feldolgozó könyvének Vadas Ferenc joggal adta a Rácegrestől Párizsig címet. Petőfi a forradalomhoz vezető szálakat szerette volna megkeresni Párizsban, ahova soha nem jutott el, Babits másként látta európai díszletek között irodalmunkat. Az is Illyés titkai közé tartozik, hogy itthoni gondjainkat nem távoli egzotikumként látták Párizsban vagy Londonban, mert a Puszták népe az emberi sors tragikus lehetőségét villantotta fel, ez magyarázza nemzetközi sikerét is. Maradandóságának is ez a titka. Minden sora érthető, egyértelmű. Ez volt legfőbb stíluskövetelménye is: világosan mondani el az örömtelit és a fájdalmasat is. Ezzel a természetességgel emelte át Európába szülőföldjét s térképén így lett Ozorával határos Párizs és a francia világ. így kell szeretni a hazát, int példájával, mentesen frázisoktól, üres hangoskodástól. Annyi más mellett ezt a céltudatos hazaszeretetei is ránk hagyta; van miből okulnunk. Van egy rövid írása, nem szokták idézni. Sértő Kálmánról szól, a tehetséges, de szánalmasan elzüllött parasztköltőről. Ebben írja, tanulságul: „Aki megőrzi paraszti mivoltát, az a polgárosultságban csak mindennel szembeszegülő lázadó lehet, vagy szolga; még jobban, mint otthon." Maga is lázadó volt, de okos lázadó, aki a magyarságban Európáért is lázadt, s arra is volt gondja, hogy soha ne alázzák szolgává. Akadnak ma, akik éppen ezt róják fel neki. Pedig a csapdákon, amiket a történelem állított útjába, nemcsak okossága segítette át, hanem hűsége is, beszélt is erről, a jövőt féltő intelemmel: a történelemnek nemcsak hősökre vagy hősi halottakra van szüksége, hanem tisztességes túlélőkre is, mert ők hordják a téglát a jövő épületéhéz. Ugyanakkor kérlelhetetlen is tudott lenni, erről szól végső leszámolása a múlttal, a letűnt arisztokráciával, az úri életformával az Ebéd a kastélyban lapjain. Tolna megye, a szűkebb haza jelentette számára az örök megújulást, élete során ezért tért vissza ide mindig. De Szekszárdot nem szerette, Babits okán, mert nem tudta megbocsátani a városnak, hogy nem becsülte meg legnagyobb fiát, könnyelműen bánt a gazdag örökséggel. A városról szóló versei sem hízelgők, csak a Szekszárd felé strófáiban enyhült meg az emlék, mert látomásában Babits is úgy igyekezett haza a vonaton, mint az a kicsi nő. Pedig lett volna alkalma megszeretni a várost, mert gyakran járt itt, nem is lehet megállapítani, hányszor. Babits útitársaként többször, ezekről maga is beszámolt, versben és prózában. A háború utáni látogatásait nem lehet ellenőrizni, az azonban bizonyos, hogy nem tudott szabadulni az ápolatlan, piszkos kisváros emlékétől, ahol - mint írta - még a trafikos sem ismerte Babits nevét. Szekszárd minden lehetett volna, Babits a világirodaimat kínálta fel, de a város elfordult tőle, nem élt a gazdag lehetőséggel, Illyés így érezte. Legfőbb ideje megengesztelni szellemét. Csányi László Dédapáink víg kedélye Olykor az élet is önkéntelenül idézi a címben írottakat. A köztársasági elnök újévi köszöntőjében a „bundás indulatok" kifejezést használta s a magyar sajtóban senkinek nem ötlött szemébe, hogy ez Kisfaludy Károly Tatárok Magyarországon című öngúnyos epigrammájából származik: „Sok haza-puffogtatás, ok semmi, de szörnyű magyarság,/ Bundás indulatok: oh be tatári műv ez!" Kisfaludyt sem, az elnököt sem hagyhatta békén a tatár-kérdés: a költőnek ismeretes Bánkódó férj című verse, amelyben a zsémbes-nyelves Trézsi asz- szonyt ura szeme láttára rabolja el az ellenség, mire a férj így sóhajt föl: „Szegény tatár!” Néha az újmódi tatár sem sejti, kit is kapott nyeregbe ... Persze valóban nem lehet tudni, ki járt jól, ahogy például a Bonyhád és Vidéke 1907. október 27-i számának humorában. „Egyik törzsvendégnek panaszkodik a vendéglős, hogy ha egy hordó sört csapra üt, négy napig sem fogy el. — Tudja mit - mondja a vendég, - tanácsolok én magának valamit, ha több sört akar eladni: adjon minden pohár sörhöz kevesebb habot." Lehet, hogy ilyen egyszerű a dolog? A Tolnamegyei Közlöny hét évvel előbb azt vallotta november elsejei számában, hogy a becsületességről is le tudott vonni néhány következtetést Á filozófus suszter. „Elnyűtt női cipőt nézeget a foltozó suszter, forgatja jobbra-balra s végre így sóhajt föl: — Nem ismérem tulajdonosnőjét, de ennyire elviselni e cipőket ítéletidő csak az erény útján lehet." Természetesen a jó útra sem könnyű valakit vinni. Az Üstökös 1860. október 27-én egy érdekes kísérletet mutatott be Kitől félnek az ördögök? címmel. „Az r-i templom előcsarnokában a falra van pingálva a (Klösz György rajza) molnár a fukával (mérőeszközével), a korcsmáros az Rezével, a falusi tanács rovással (amire az adót vezették), akiket az ördögök lánczra fűzve tüzes vasvillával szurkálnak elkövetett csalásukért. Egykor B. Ö. alispán e vidéken járván kíváncsian megnézte ezen festészetet is, s látván, hogy a bíró, adószedő, gátbíró, esküdtek és a kisbíró borzasztó kínt szenvednek, kérdezé az egyházfitól: — Miért nincs a jegyző is a tanács közé láncolva? — Jaj, tekintetes alispán uram, a jegyző nem hiszi az ördögöt, az írástudó embertől az ördögök is félnek." Ez már beszéd! Elég lenne nem hinni? Aligha, legalább is a Tolnamegyei Közlöny húsz évvel későbbi, 1880. október 10-i száma szerint: „Egy bécsi kereskedő a napokban levelet küldött egy vele összeköttetésben lévő kereskedőnek Csehország egyik városába. Postafordultával azonban fel- bontatlanul s a következő megjegyzéssel kapta vissza a levelet: Nem kézbesíthető. A czímzett meghalt. A feladó, ki a czímzettel néhány nappal azelőtt beszélt volt, nem igen hitte, hogy az ily gyorsan meghalt volna, tévedést sejtvén, ismét elküldte a levelet. Két nappal később azonban a levél ismét elküldője kezében volt. A kézbesíthetetlenség okának előbbi jegyzete mellett azonban még egy megjegyzés volt téve, az, hogy: Még mindig halott”. A haláltól pedig már igazán lehet félni. Száz évvel ezelőtt szerte Európában szedte áldozatait a kolera, s nem is számított igazi népes helynek, ahol ilyesmi nem mutatkozott. Kell-e mondanom, hogy ezekután Szekszárdnak is megvolt a maga koleraesete, igaz csak kültelken, ahogy a Tolnavármegye 1892. október 16-án bemutatta Rábóczki János koleraesetét. „Nagy rémületet keltett e hó nyolcadikén az őcsényi hegyi Tótvölgyből azon jelentés, hogy Rábóczki János, ki egy budapesti hajóval érkezett haza, itthon most kolera tünetek közt betegen fekszik. Lévai Imre dr. körorvos nagy elhatározottsággal és a szükséges szerekkel ellátva sietett ki a beteghez, kit azonban nem talált valami veszedelmes állapotban, de azért megtette a kellő intézkedést, s többi közt természetesen azt is, hogy a váladékból megvizsgálás végett felküldött ... E hó 11-én érkezett vissza a jelentés, hogy ez csakugyan ázsiai kolera. Noha eddig nem volt elég hajsza az orvosoknak, lett még ezután. Az őcsényi elöljáróság naponként tett jelentést, az orvosok naponként kijártak, s az állapot naponként hol jobbra, hol rosszabbra fordult. Végre e hó 12-én az elöljáróság megint künn járván a beteget egy nagy tál hálpaprikásnál találta, amelyet jó őcsényi borral szorgalmasan locsolgatott. Az elöljáróság megörült, hogy így hát minden rendben van. De ebéd után a beteg megint rosszul lett. Az orvost ismét kidelegálták, s miután ez is hírt kapott az elöljáróság tapasztalataiból, kikérdezte az asszonyt, aki egész hűségesen elbeszélte, hogy mióta ebbe a betegségbe esett, ez naponkint így megy. Evés előtt semmi baja, de evés, s kivált ivás után mindig rosszabbul van, mert az ördög nem győzi étel- lel-itallal. S csodálatos, hogy erre rájöttek, és az orvos ez irányban is megtette intézkedéseit. A beteg a teljes javulás útján van. Ez a nagy rémületet keltett szekszárdi koleraeset története." Nem érdemes tehát félni se újmódi tatároktól, se a kolerától, olyan bátornak kell lenni, mint az egyszeri ember lova az Üstökös előbbi számában: „— Nem félős ez aló? — Nem az, próbálja meg az úr, egye- segyediil alszik az istállóban és egy cseppet sem fél az istenadta!" Könnyű annak a lónak, aligha van OTP-kölcsöne .. . No, de hagyjuk, inkább vigasztalódjunk valami mással. Olykor a legegyszerűbb eszközök is alkalmasak lehetnek. A Borsszem Jankó 1888. október 14-i számában Klösz György rajzolta képen éppen akasztani visznek valakit. Mellette a pap így vigasztalja: „— Neked jó fiam, te itt maradsz. De nekem még vissza is köll mennem ebben a ezudar időben!" Hát, igaz, ami igaz. Dr. Töttős Gábor
