Tolnai Népújság, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-07 / 263. szám

1992. november 7. HÉT VÉGI MAGAZIN MEPUJSAG 7 Cikói múltidézés a 85 éves Pál Gáspárnéval Szeptember első szombat­ján szüreti felvonulásnak le­hettünk tanúi Cikón. A színes menetnek tagja volt az eredeti székely népviseletet magára öltő asszonykórus is. A rajtuk látható ruhák némelyike öz­vegy Pál Gáspárné kezemun- káját dicséri. (Évekkel ezelőtt vittek tőle Székesfehérvárra, sőt a fővárosba is). A 85. életé­vébe lépő Bori nénit Arany Já­nos utcai otthonukban keres­tük fel. — Hol és kitől tanulta a szé­kely ruhák készítését? — Hadikfalván, abban a fa­luban, mely valamikor másik néggyel együtt - Fogadjisten, Istensegíts, Andrásfalva, Jó- zseffalva - Ausztriához tarto­zott. Ferenc Jóska volt ám Bu­kovina császára meg királya is! Hallottad-e?! Felénk ezt vi­selték, s bizony a kényszer vitt rá, hogy megtanuljam. Édesa­nyámat kislányként elveszítet­tem, s a nevelőanyám muto­gatta, s bíztatott:„Ha ilyet sze­retnél, próbálgasd, csinálgasd. Előbb-utóbb rájössz a for­télyra." Mikor aztán férjhez mentem, anyósommal egy­másnak mondtuk és segítet­tünk. — A hozzávaló anyagot hon- nét szerezték? — Hadiktól úgy 6 kilomé­terre esett Radóc, s talán a duplájára Szeret. Ebbe a két városba jártunk megvenni a különböző színű szövetet és a gyócsot a zsidó boltosoktól. Ok még hitelbe is odaadták. — Gondolom, jobbára ősz vé­gén és télen értek rá szabni és varrni? — Ahogy mondod, hisz földműveléssel foglalkoztunk. A gazda kiadta a földet har­madába. Akadt jómódú, aki­nek 50 holdján dolgoztunk, s főleg krumplit, kukoricát ter­meltünk. Búzát, rozst kisebb területen. A leszedett termést három részbe raktuk, vagy kúpoltuk. Kettő rész a gazdát illette, az egy rész a földet megdolgozót. Előfordult rafi­nált ember, hogy gödröt, lyu­kat ásott, dobott bele termést, s fölé öntötte a többit... Beta­karítás után a férfiak szántot­tak, kihordták, elteregették a trágyát. Mi asszonyok fon­tunk, szőttünk, ruhákat varr­tunk eladásra épp úgy, mint a családnak. Magamnak négy­színű ruhát varrtam. — Melyek voltak az alapszí­nek? Kifejeztek ezek valami ran­got, módot? — A jellemző alapszínek: zöld, fekete, piros, rózsaszín, világos- és sötétkék. A favirá­gos elsőosztályú szövet, a kék a rózsaszínnel kombinálva és a fekete alapon pirossal díszí­tett ruhákat általában a gaz­dagabbak hordták. — Miből áll a székely népvise­let? — A szoknyát már említet­tem, alá felhúztunk 3-4 csip­késaljú fehér alsószoknyát. Amikor tánc közben forog­tunk, kibuggyantak a csipkék. Legemlékezetesebb táncmu­latság a farsangi, mert 3 napig, vagyis hamvazó szerdáig tar­tott a vigadalom! A blúz, vagy ing ki minek nevezi, házi szőtt vászonból, gyócsból, kásmir- ból (mostanság Krisztinából) készült. Szedéses a nyaka meg a két ujj, s a derék szabásánál ügyelni kell a bőségre a laza­ság miatt. A nyakrészt fodor­ral díszíthetjük, a vállakba dupla betétet teszünk, hogy szépen álljon. Lehet vastag és keskeny mintákkal szedni. Utóbbi nehezebb, mivel jó szemet, pontos munkát igé­nyel, hogy kijöjjön a kívánt minta. A kötény hossza meg­egyezik a szoknyáéval és a ruha alapszínével azonos csipkével díszítik. A szoknya megmaradt anyagából mel­lényt, lájbit varrtunk olyan hosszúságban, hogy takarja a szoknya koszát. Két fajtája is­meretes: a fölül piros, alját fe­kete bársony díszíti, vagy az aranyozott pikkelyes. Egyéb­ként a mellénynek igen külö­nös s egyben nehéz a szabása. Lábunkra, ami volt, azt húz­tunk, no meg harisnyát, pa­tentharisnyát. A fiatalok, me­nyecskék világosat, leginkább fehéret, az asszonyok pedig barnát, feketét. Régebben hát­rafésülték a hajukat a lányok, asszonyok, s favirágos kendőt kötöttek, amit így készen árul­tak. A népviseletet csak ünne­pekkor húztuk fel, hétköznap más-más karton ruhákban jár­tunk. — Ezeket a gyönyörű ruhákat mivel mosták, tisztították? — Bolti darabos szódával alapos áztatás után, s ha már kérdezted, elmondom a többit is: Szapulószerű edényben fa- hamus és csutkahamus víz­ben, mert az lúgos, sulykoló­fával. — Cikón mikor került „tal- lonba" a székely viselet? — Családunk Hadikfalvá- ról, Bácska és Kajdacs érinté­sével lelt otthonra Cikón, ha jól emlékszem '45 tavaszán. A leányok és öregasszonyok az ötvenes években még székely­ruhában mentek a misére. Befejezésül Pál néni meg­említi, hogy még most is neki merne állni szoknyát, blúzt szabni és varrni, igaz, a sze­dést másra bízná - hiába, rossz a látásra. Nemrég egy bonyhádi le­ány Érden daléneklésben első díjat nyert, s tőle kért ruhát, s ha indul a Ki mit tud?-on újra elkéri. Hunyadi István Mintha hullna sárga hó „Akácfa, Akácfa, Sárga lombot hullató, Kezemre, kezemre, Mintha hullna sárga hó, Mintha hullna sárga hó, Csakhogy el nem olvadó. Járdaszélen nagy kupacban Színaranyként csillogó. Hogyha belegázolok, Hogy zizeg és hogy ropog, Mit csinálsz te, kérdik, Járok-járok sárga hóban, Színaranyban térdig." Fotó: Ritzel Zoltán ebben a térségben a népek be­tegek, a beteg népeket pedig gyógyítani kell. Ne a babonák alapján ítéljetek! — A 60-as évektől kezdő­dően rendkívül fontos volt a magyar szellemi életben - le­galábbis annak bizonyos kö­reiben - az egymás pontosabb megismeréséhez szükséges párbeszéd. Nekem úgy tűnik, mára ez valahol megszakadt. — Ellehetetlenült. Sok minden miatt, amit csak hosz- szan lehetne elmondani. Ezért is utaltam rá, hogy az önval­lomások segíthetnének fölol­dani ezt a helyzetet. A magyar irodalomban akár Ady A ma­gyar Pimodánjára, akár Rá­kóczi Vallomásaira, akár Illyés egész életművére vagy Né­meth László Homályból ho­mályba, Magam helyett című művére gondolok: azzal, hogy feltárták saját magukat, a le­vegőt tették szabaddá. Azt mondták, íme ilyen vagyok, tessék, ismerjetek meg, ne a babonák alapján ítéljetek! Akik nem folytatnak párbe­szédet, akik nem találkoznak, azok fantomizálják a másikat. Akkor már nem az az igazság, amit ő képvisel, hanem az, hogy én rossz kedvemben vagy éppen némaságomban mit gondolok róla. Azok, akik vitatkoznak, vagyis akik még beszélgetnek, nem gyűlölhetik egymást. A magyar irodalom­ban egyébként éppen Illyés volt az, aki a legkülönfélébb szellemiségű embereket min­dig oda tudta csalogatni, akár a Válaszba, akár a Nyugatba, akár a Magyar Csillagba, mert ha úgy tetszik, ő egyszerre volt urbánus és népi-nemzeti. Manapság pedig tele van a magyar szellemi élet babo­nákkal. Többek között azzal is, hogy a népi-nemzeti társa­ságnak az urbánusok az ellen­felei. Holott az igazi ellenfél az álnemzeti. Ugyanúgy, ahogy az urbánusnak sem a népi-nemzeti az ellenfele, ha­nem a hamis urbánus, a pro­vinciális urbánus. Mert sajnos egy részük az lett. Gondolja csak meg, hogy mennyire nem vették észre bizonyos urbá­nusnak mondott barátaink a nemzeti kérdések fontosságát. A környékben most ezek mi­att folyik a vér. Ha idejében észreveszik, akkor esetleg fel­készíthettük volna a nemzete­ket, hogy vigyázzunk, mert ez lesz itt a legkínosabb és legké­nyesebb kérdés. Miért? Mert a világháborúk utáni békeszer­ződésekben rosszul intézték el ennek a térségnek az életét. Mindannyian, akik ezzel fog­lalkoztunk, tudtuk, hogy ezek a kérdések előjönnek, fel fog­nak robbani. Urbánus baráta­ink javarésze azt mondta, ezek nem érdekesek. A nagy ál­lamnemzetek szétesnek, eb­ben egyetértettünk, csakhogy ettől még a nemzeti kérdés nem oldódik meg. — Ahhoz, hogy ezeket vagy ehhez hasonló kérdése­ket a jelenben is - mégpedig idejében - felismerjünk, ah­hoz azért vissza kellene egy kicsit tekinteni. Van erre idő, van erre valóban akarat? — Akarat bennem van, és kétségbeesés is: elhatározom, el is kezdem, de mindig visz- szazuhanok egy olyan álla­potba, amikor lehetetlen foly­atatni. De elkerülhetetlen lesz, hogy éppen az Illyésék, Né­met Lászlóék, Cs. Szabóék, Máraiék után a nemzedékek közt megszakadt viszonyt újra összebogozzuk, mert a szellemi életben nem lehet megszakadás, ott nem eshet­nek ki láncszemek. Vissza kel­lene kapcsolódnunk újra a Magyar Csillag, a Válasz, A Nyugat nemzedékeihez, és akkor azt mondhatnánk, hogy mi a magyar irodalom jogfoly­tonosságát lélekben is őrizzük és tartjuk. Illyés is ennek a képviselője volt. A történelem egyszer tesz ajánlatot — Végezetül egy személye­sebb kérdés. Nem tudom pon­tosan mikor járt utoljára Ozo- rán. Arra emlékszem, hogy 1985-ben mindenképpen, amikor az ozorai iskola fel­vette Illyés Gyula nevét. Ak­kor a hatalom által ugyancsak mellőzött költőként. Ma költő-politikusként? Minden­esetre, ami a változásokat il­leti, óriási idő telt el azóta, be­került a gyakorlati politikai életbe. Hogy érzi magát? — Nem tudom mennyire jól ítéli meg a helyzetemet. Ha én a gyakorlati politikai életbe kerül­tem volna be, akkor ma képvi­selő, miniszter vagy miniszter- elnök lennék. Ezeket én elhárí­tottam magamtól. Mindegyiket. Természetesen nem álltam távol a politikától, főként kezdetben, amikor azt hittem, föl tudjuk gyorsítani azt a folyamatot, amivel ezt az országot valóban meg lehet változtatni, a kábu­latból, a tompaságból ki lehet emelni. Az, hogy nem lehetett, annak egyaránt oka a kormány és az ellenzék. Mert nekem az­tán ne mondja senki, hogy csu­pán egy oka lehet valaminek. De ezt ugyancsak végig kellene elemezni, a kerekasztal tárgya­lásoktól mostanáig. Hol zökkent ki a magyar történelem, a pár­tok egyike vagy másika hol vitte félre? Vissza kellene pörgetni az eseményeket, de én inkább író­ként szeretnék ezzel foglal­kozni. A Nappali hold kötetem utolsó részében már évekkel ez­előtt megírtam, hogy ez egy „veszélyeztetett kegyelmi idő", ezért mennyire felelős az értel­miség, és vigyázzunk, mert amit a történelem egyszer fölajánlott, mégegyszer nem fogja fölaján­lani. Kamarás Katalin Gazdagok, ha találkoznak ... Ritka élményben lehetett részük minap a londoni utcán kíváncsiskodóknak - a hat szürke paripa vontatta, gaz­dagon aranyozott hintóbán együtt kocsikázott a világ két leggazdagabbnak tartott em­bere: II. Erzsébet angol ki­rálynő és vendége, Brunei szultánja. Ha hinni lehet a különféle becsléseknek, ők ketten együtt 45 milliárd dollárt „jelente­nek" bár - érthető módon - meglehetősen nagy titkoló­dzás övezi vagyonukat. Azt sem verik nagydobra például, hogy ebből a 45 milliárdból a 46 éves uralkodó mintegy 33-at mondhat tulajdonának, míg a 66 éves angol uralkodó­nőnek „be kell érnie" a fenn­maradó 12 milliárddal.(Ez utóbbi összeg nem azonos a magánvagyonnal.) Ami pedig a két vagyon jel­lege közti különbséget illeti, ezen a téren is a szultán hely­zete előnyösebb, akinek va­gyona az olajbevételekre ala­pozódik és ezért jóval gyor­sabban növekszik, mint az angol királynő nagyrészt in­gatlanokból álló vagyona. Saj­tóértesülések szerint Brunei szultánjának vagyona órán­ként 375.000 dollárral növek­szik, míg Erzsébet királynőé, csupán 2.500 dollárral. Ráadá­sul, az abszolút monarchia uralkodóját, a szultánt nem fenyegeti az a veszély, hogy egy napon jövedelmi adót lesz kénytelen fizeni. Az angol ki­rályi családról viszont ugyanez nem mondható el. Brunei 1984-ben bekövetke­zett függetlenné válása óta ez a szultán első hivatalos látoga­tása Londonban. A királynő ragaszkodott hozzá, hogy a szultán a Buckingham Palotá­ban, annak is - kitüntetésnek számító - „belga lakosztályá­ban" szálljon meg, jóllehet számtalan épület tulajdonosa Londonban, köztük a Dor­chester Szállóé, ahol egy lak­osztály 4.000 dollárba kerül éj­szakánként. Különben aligha hihető, hogy a szultánra külö­nösebb benyomást tenne a Buckingham palota, mivel az ő palotájában 1.778 szoba van. (Gépkocsijainak száma pedig meghaladja a százötvenet). r Megrendelem a Tolnai Népújság című napilapot 'l hónapra és kérem, hogy az alábbi címre kézbesítsék: Név:............................................................................ POSTAHIVATAL Város, község:........................................................ Utca, szám, emelet, ajtó: .................................... HELYBEN Aláírás: ..................................................................... (A megrendelőlap átadható a kézbesítőnek, be­dobható az utcai postaszekrénybe és személye­Előfizetési díj egy hónapra 319,- Ft. sen is eljuttatható a helyi postahivatalba.) V_______________________

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom