Tolnai Népújság, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)

1992-10-22 / 250. szám

1992. október 22.

ÜNNEPI MAGAZIN

MÉPÚJSÁG 5

James A. Michener Pulitzer-díj as író az 56-os eseményekről

,^Vz igazi hősök itt maradtak”

Interjú a Híd Andaunál cim'ú könyv szerzőjével

Az 1956-os forradalom bukása után magyarok százezrei lépték át a nyugati határt félvén a megtorlástól. Egy nagyobb város lakosságának megfelelő hazánkfia szóródott szét a világ minden táján. Soha ekkora szimpátia, segítőkészség nem fogadott magyar menekülőket, mint akkor, a kommunista diktatúra ellen fellépőket. Hogy a világ minden táján mélységes szimpátiával fogadták az új otthont keresőket, abban nem kis szerepe volt a tömegkommunikációnak. James A. Michener neves amerikai író „Híd Andaunál" című, később betsellerré váló regényében számolt be a magyar nemzet számára oly tragikus napok eseményeiről.

Michener 1956. októberében Andau, határmenti osztrák faluban tartózkodott. Az amerikai állampolgárságú férfi nappal interjúkat készített a menekültekkel, éjjel pedig segített átjutni nekik a határon. Az eseményeket hűen tükröző történetek már 1957. tavaszán megjelentek könyv alakban, bemutatva a magyarok csillapíthatatlan szabadságszerete- tét. A „Híd Andaunál" mű rövidített változatát a Rider's Digest még ötvenhét márciusában közölte az Egyesült Államokban, minek köszönhetően amerikaiak milliói ismerték meg a magyar forradalmi eseményeket. Az októberi forradalom 36. évfordulóján magyarul is megjelent a kivonat, ennek kapcsán érkezett Magyarországra a Pulitzer-díjas James A. Michener. A 85 éves íróval Budapesten beszélgettünk ez alkalomból.

— Még térden is eljönnék, hogy részt vehessek Magyar- ország szabadságharcának megünneplésében - mondta a világ legolvasottabb írója, akinek eddig 150 millió példányban jelent meg könyve, és aki már elmúlt 40 éves, amikor első könyvét megírta. Jelenleg a harmincnyolcadik könyvét adják ki. A Samerset Maughamhoz hasonlóan egzotikus tájakról, az ott élő emberekről, érdekes történeteket papírra vető Michenemek könyvei jelentek meg Alaszkáról, Hawairól, a Szentföldről és a világ más tájairól melyekben úgy írt az ottani emberekről, körülményekről, mintha maga is azon a világrészen élne. Méltatói szerint egyetlen olyan része van a Földnek, amelyről még nem adott ki könyvet: az Űr.

— Sikereimet a kíváncsiságomnak és a földrajztudásomnak köszönhetem. A természet és az emberi jogok érdekelnek elsősorban - nyilatkozta az író, aki hosszú évekig egyetemi oktató volt. A „kommunizmus kihalásra ítélt társadalom" - hirdette előbb a katedráról, majd írásaival.

— Meg voltam győződve arról, hogy a Szovjetuniónak és az USÁ-nak, mint a világ két szuperhatalmának közelednie kell egymáshoz. Tudtam, hogy a kommunizmus előbb-utóbb össze fog omlani, azt azonban nem gondoltam, hogy mindez ilyen hamar bekövetkezik, én ezt 25 évvel későbbre prognosztizáltam. Abban, hogy mindez bekövetkezhetett, a magyarok igen sokat tettek. Életem -legnagyobb napja az volt, amikor megengedték a kelet-németeknek, hogy az egykori aknamezőkön a szabad Nyugatra távozzanak - jelentette ki.

— Azért jöttem Magyarországra, hogy nagyrabecsülésemet fejezzem ki önöknek mindazért, amit a szabadság kibontakozásáért tettek. Régóta szerettem volna ide látogatni, de csak az utóbbi évek változásai tették ezt lehetővé, - utalt az író arra, hogy hosszú évtizedekig nemkívánatos személynek számított a vasfüggönyön innen. A Híd Andaunál az első műve, ami magyarul megjelenik és amit bizonyára követni fog előbb-utóbb a többi. Az ötvenhatos magyarországi események története egyébként hamarosan orosz nyelven is olvasható lesz.

Hogy a harminchat évvel korábbi történések érdeklik-e a mai olvasót, azt egyelőre nem lehet tudni.

— Ma nem olyan fontos üzenet a történetem, mint 1957-ben volt - vélekedik az író. - A Híd Andaunál című könyvemben emléket kívántam állítani azoknak a bátor embereknek, akik harcoltak és átküzdötték magukat a szabad világba. Én úgy látom, hogy a magyar népet nehezen lehet kormányozni, nem hasonlít a körülötte élőkhöz. Azok a magyarok, akik ötvenhatban eltávoztak, bárhová is mentek, hamar beilleszkedtek és mindenhol megállták a helyüket. Amerika soha nem kapott jobb bevándorlókat, mint 1948-ban és 1956-ban a magyarokat. Amikor Japánban jártam, találkoztam egy olyan magyar lánynyal, akit 11 évesen én vittem át az andaui hídon. Ma a Távol-Keleten él, egy gyáros a férje, tökéletesen alkalmazkodott az ottani viszonyokhoz.

1956-ban az egész világnak írtam, mert azt akartam, hogy mindenhol tudják meg, min mentek keresztül a magyarok. Ha most írnék egy könyvet másképp fogalmaznék. Ma úgy látom, hogy azok voltak az igazi hősök, akik itt maradtak, és hosszú évtizedeken át küzdöttek az ország szabadságáért. F. Kováts Éva

Október, 1956

Illyés Gyula

Egy mondat a zsarnokságról

hol zsarnokság van, ott zsarnokság van, nemcsak a puskacsőben, nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallató szobákban, nemcsak az éjszakában kiáltó őr szavában, ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten lobogó vádbeszédben, beismerésben, rabok fal-morse-jében,

nemcsak a bíró hűvös ítéletében: bűnös! ott zsarnokság van, nemcsak a katonásan

pattogtatott „vigyázz!"-ban, „tűz!"-ben, a dobolásban, s abban, ahogy a hullát gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon félignyílt ajtón ijedten

besuttogott hírekben,

a száj elé hulltan pisszt jelző ujjban, ott zsarnokság van nemcsak a rács-szilárdan

fölrakott arcvonásban s e rácsban már szótlan vergődő jajsikolyban, a csöndet

növelő néma könnyek

zuhatagában,

kimeredt szembogárban,

ott zsarnokság van nemcsak a talpraálltan harsogott éljenekben, hurrákban, énekekben,

hol zsarnokság van, ott zsarnokság van nemcsak az ernyedetlen tapsoló tenyerekben,

kürtben, az operában, épp oly hazug-harsányan zengő szoborkövekben, színekben, képteremben,

külön minden keretben, már az ecsetben; nemcsak az éjben halkan sikló gépkocsizajban

s abban,

megállt a kapualjban;

hol zsarnokság van, ott van

jelenvalóan

mindenekben,

ahogy rég istened sem;

ott zsarnokság van az óvodákban, az apai tanácsban, az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek idegennek felelget;

nemcsak a szögesdrótban, nemcsak a könyvsorokban szögesdrótnál jobban butító szólamokban;

az ott van a búcsúcsókban, ahogy így szól a hitves, mikor jössz haza, kedves;

az utcán oly szokottan ismételt hogy-vagy-okban

a hirtelen puhábban szorított kézfogásban, ahogy egyszercsak szerelmed arca megfagy, mert ott van a légyottban,

nemcsak a vallatásban, ott van a vallomásban, az édes szó-mámorban, mint légy a borban,

mert álmaidban sem vagy magadban, ott van a nászi ágyban, előtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled mi egyszer már övé lett; vele hevertél, ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban, az van az orrban, szájban, hidegben és homályban, szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak s bedől a dögszag, mintha a házban valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz, ő, a zsarnokság kérdez, képzeletedben se vagy független,

fönt a tejút is már más: határsáv, hol fény pásztáz, aknamező; a csillag: kémlelő ablak,

a nyüzsgő égi sátor: egyetlen munkatábor; mert zsarnokság szól lázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónói, a prédikációból, templom, parlament, kínpad: megannyi színpad;

hunyod-nyitod a pillád, mind az tekint rád; mint a betegség, veled megy, mint az emlék;

vonat kereke, hallod, rab vagy, rab, erre kattog; hegyen és tenger mellett be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van minden váratlan zörejben, fényben, a szív-hökkenésben;

a nyugalomban, e bilincs-unalomban, a zápor zuhogásban, az égigérő-rácsban;

a cellafal-fehéren bezáró hóesésben; az néz rád kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van, ott van a holnapodban, gondolatodban, . minden mozdulatodban;

mint víz a medret követed és teremted; kémlelődsz ki e körből? ő néz rád a tükörből,

ő les, hiába futnál, fogoly vagy s egyben foglár; dohányod zamatába, ruháid anyagába,

beivódik, evődik velődig;

eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe,

néznél, de csak azt látod, mit ő eléd varázsolt, s már körbe lángol erdőtűz gyufaszálból,

mert amikor ledobtad, el nem tiportad; s így rád is ő vigyáz már, gyárban, mezőn, a háznál;

s nem érzed már, mi élni, hús és kenyér mi, mi szeretni, kívánni, karod kitárni,

bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja; ha eszel, őt növeszted, gyermeked neki nemzed,

hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban; belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy;

vakondként napsütésben, így járunk vaksötétben, s feszengünk kamarában, akár a Szaharában;

mert ahol zsarnokság van, minden hiában, a dal is, az ilyen hű, akármilyen mű,

mert ott áll eleve sírodnál, ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál.

(1956)