Tolnai Népújság, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-15 / 193. szám
8 MÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. augusztus 15. Kis gyönki irodalomtörténet I. Ha valaki merészségnek vélné a címben sugallt gondolatot, azt, hogy Gyönknek külön irodalomtörténete van, kérem, ne ítéljen korán. Először azért ne, mert a mai időkben már Pécsnek is alig van irodalma - mondjuk Budapesttel mérve, másodszor, mert a múlt században még teljesen más volt az irodalmi élet, voltak apróbb vidéki központjai, s végül harmadszor azt is elmondhatjuk: legalább 15-20 író élt, tanított vagy éppen tanult Gyönkön, ahol a gimnázium az egykori diák, Tolnai Lajos nevét viseli. * Az első költő, aki minden bizonynyal Gyönkön kezdte munkásságát, Fördős Dávid. Kötetében, amely a Kü- lömbkülömbféle versek címet viseli, a Tavaszi Examen végeztével cím alatt így mentegetőzik: „Atyáink! a gyönki Helikon Hegyének/ Poétái, - imé ennyire ménének./ Tsekély ez! - de ki lát egy oly- lyan Egésszet/ A melyet egyszerre szül-ki a természet..., Verselt-e a gyermek-korba a Hazai/ Tiszteletet el-nyert Kováts s Csokonai?/ Nem! - mind által estek dk a gyermekségen,/ S így tündököl Nevek ma a Magyar Égen". S ahhoz képest, hogy 175 éves ez a mű, aligha lehetünk elégedetlenek. Fördős professzor úr - a kor szokása szerint - nemcsak maga írt klasszikus formában, hanem diákjaitól is megkövetelte ugyanezt magyarul, latinul legalább, de lehet, hogy német nyelven is. „Egyszer másszor példát kellett mutatnom Tanítványaimnak némely Vers nemekben" - indokolja szerényen műveinek keletkezését, de sorai között számos olyat találhatunk, ami ismert költőink tollától sem lenne idegen. A hősi múlt szellemével tettekre ösztönöz, s így kérdi az ifjúságtól: „Hát szerelmétől nem égtek/ Ti kedves hazátoknak?" Hét nemzedék után is szellemes megfogalmazásokkal is találkozhatunk, hiszen a Lantos Dali egy meg-holt barátomhoz című költeménye végén e két sor áll: „A víg szájú Vitézek/, Mond-meg: csókolom a kezét". Csokonai Vitéz tisztelete nem puszta formalitás: ha követni szerényen tudta is, de megpróbálta megvalósítani amit csak lehetett: a szokványos üdvözlő verseken kívül latinból, németből, franciából fordított, s néha igazán kecsesen fonódik össze egy-egy művében az érzelmi és gondolati líra. Ennek talán legszebb példája az az induló, vagyis „Mars", amelyben megjelenik a Gerenyás, diákjainak kedvelt kiránduló helye és az őket figyelemmel kísérő tanár bölcsessége. „Tavaszi Mars: Megszűnt a bús fer- getegek dühe, itt vagyon a Kikelet!/ A csintalan Szellő repes a szabadult föld hantja felett./ Virágokból szőtt ruháját hímezi Május is, - illatokat/ Lehelvén rá az esti szél, - a berek hüsséhez hívogat./ Tréfa tanyáz körülötte, - deli/ Cypria gyermeke is neveli/ A zöld erdők éjjelébe ránk nevető kedvet s örömöt./ Baráti a Tavasznak! menjetek oda, hol ragyogó vízibe/ a friss pataknak merülnek a ligeteknek képzeti be./ Lám zöld bársonnyal vonta-be Flóra is a Gerenyási gyepet,/ Mellyet, - hogy puhább legyen, a harmat is elégszer bedepett./ így van az emberek élte! mikor/ Észre se vészi, - az Ifjúi kor/ Az élet nyarába lépett s a gyönyörűségből ki-kopott./ Már-már Berzsenyi Közelítő tél című verséhez fogható gondolatok, sorok, de Fördős vidámabb természete, no meg az önfeledt diáksereg látványa mosollyá varázsolja a csöndes bánatot. Ha azután a tárgy is vidám, a rímek mesterin csengenek. Ilyenkor énekelhet más viszályt, vitézeket, „Én tsak a nem mindennek tárt/ Szekszárdi ekhós Hegyek/ Hat tetői közt a Nektárt/ Termőbb részér megyek" És ott inneplem e napot, /Melly annak szenteltetett/ A kit remekbe meg-kapott/ Magának a Szeretet" - akár Babits Őszi pin- cézésének sorait olvasnánk itt előképként. Amikor kötete bevezető sorait fogalmazta Fördős Dávid, még öt éves sincs a „Gyönki Centrális Oskola", vagyis a gimnázium. Rövid néhány hónap alatt, 1812. őszére készült el az épület, amelyben Mányoky József kezdetben egyedül tanított mindent az egykori nagyszékelyi diákoknak. Az iskola néhány áldozatkész gyönki nemes jóvoltából áll fönn, akik nemcsak épületet, tanári fizetést, alapítványi pénzteket adtak, hanem a szegényebb diákoknak olykor ingyenes ellátást is. A fontos, hogy jöjjenek minél többen. Már az első évben Fejér, Somogy, Bács és Solt meygei tanulókat is nevelnek a tolnai fiakon kívül, néhány év alatt mintegy kétszáz kilométeres sugarú kör jelzi a diákok lakhelyét és az intézmény csalogató erejét. Mi lesz belőlük? Szép írású, jó stílusú jegyző, lelkipásztor, tanító, iparos, gazdálkodó, egyszóval ember, aki talán megszereti az irodalmat is, megtanulja a szerénység iskoláját is, például Fördős Dávid Élőbeszédének záró soraiból. „A verseket „mint jóra tzélozó igyekezetemnek tsekély gyümölt- seit, hazafiúi buzgóságtól ösztönöztetve, bátorkodók köre botsátani, - azzal a bizo- dalommal lévén, hogy nem fogják Nagy Érdemű Magyar Literátoraink Magok megalacsonyittásul venni, ha én is tse- kélységemtol telhető ajándékot teszek fel a Hazai Literatura Oltárára. - Azok, kiknek a kedvező Természet több tehettséget adott, szolgáljanak többel s jobbal. - írtam Gyönkön Augustus 22-dikén 1817. Ferdős Dávid." Dr. Töttős Gábor írás közben (Csoda) Tours-i Gergely püspök vérengző embernek írja le Klodvigot, az első frank királyt, aki legyilkolta egész rokonságát, de amikor Szent Rémig megkeresztelte, galamb szállt alá az égből, csőrében békeágat hozott és olajat, hogy legyen mivel felkenni a királyt. Az olaj soha nem fogyott el s a királyt és utódait képessé tette arra, hogy golyvás betegeket gyógyítson. Kezét a betegekre tette, olajjal megkente őket és így szólt: „A király megérintett, az Isten meggyógyított". Nem tudjuk, igaz-e amit Tours-i Gergely a király kegyetlenségéről írt, a csodás gyógyulásokról sincsenek hiteles adataink, bár fennmaradt a gyógyult betegek között kiosztott adományok jegyzéke, a szent szokás azonban tovább élt s X. Károly még 1824-ben is elvégezte a gyógyító szertartást. A királyok másutt is éltek különleges hatalmukkal, amit - mindenki így tudta - az égtől kaptak, s aki a király kézrátételétől sem gyógyult meg, nem volt méltó Isten irgalmára. A csoda mindig a köznapit, természetest tagadja, így közömbös, hogy Tours-i Gergely, a püspök és történetíró igazat mondott-e, amikor Klodvig királyt gyilkosnak, teplomrablónak nevezte, mert az égből leszálló galamb mennyei üzenetet hozott. Azt nemt tudjuk, hogy az égi olaj miért csak a golyvásoknak használt s hagyta tovább kínlódni a nyavalyatörősöket, és a szamárköhögősöket. A csoda lényegét nem is itt kell keresni. A csoda lényege mindig maga a csoda, a rendkívüli. A legenda szerint Szent István is gyógyított, Szent László pedig vizet fakasztott a sziklából, hogy felfrissítse eltikkadt harcosait. A csoda tehát személyre szóló, az ég megbízottja maga továbbítja a választottaknak. Az ókorban csak csodajelek voltak, az istenek a római népet vagy a katonákat figyelmeztették a közeli veszedelemre, mire a szenátus elrendelte, hogy áldozatokkal engeszteljék ki az isteneket. A középkorban személyessé vált föld és ég viszonya. A beteg a király elé járult, aki megérintve a jámbort, isteni erejénél fogva meggyógyította. Ahogy a társadalom demokratizálódott, az uralkodók karizmatikus fénye megkopott, a csodavárás hite azonban tovább élt az emberekben, tehát gondoskodni kellett olyanokról, akik pótolják a királyokat. Ez arról jut eszembe, hogy egyre több hírt hallunk csodatévő gyógyítókról, nemrég pedig két orvos azzal állt elő, hogy feltalálta az aids gyógyszerét, ami közönséges desztillált víz. Úgy legyen, gondoltam némi derűvel, de miért ilyen szerények ezek a csodadoktorok? Amit ígérnek, múlékony vigasz, jótékony enyhület vagy átlátszó hitegetés. Legtöbb fantáziája talán a távdoktoroknak van, akik azt mondják, nem kell tudniok, mitől szenved a beteg, megadott időpontban koncentráljon, ugyanezt teszi a távdoktor is, és az eredmény biztos, feltéve, hogy előre befizette a gyógyítás díját. Van, aki az élet vizét kínálja, ami a franciában ígéretesebb, mert a T eau-de-vie pálinkát jelent. A másik fogyókúrát ajánl, kép is mutatja: az elsőn testes hölgy búslakodik, de a másikon már olyan karcsú, mint egy fekete párduc; lám, milyen egyszerű az élet. Mindenre van gyógyír, kólikára, görvélykórra, vízibetegségre, sápkórra, nyavalyatörésre. Nemrég egy Ukrajnából ide tévedt doktornőt hallgattam, aki korábban állatok mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozott. Egy kicsit azt is sejttette, hogy a volt Szovjetunióban menynyire elnyomták a tudósokat, neki fúvó bikák között kellett rájönnie, hogy kezének varázslatos ereje van, a kisugárzó energia mindent gyógyít. Mint a tiszta víz, ami a két magyar orvos szerint elégséges az aids gyógyításához, s ez rendjén is van, de mégsem kellene ennyire szűkmarkúnak lenni! Donnizetti kedves vígoperájának hőse, Dulcamara doktor szerelmi bájitallal kedveskedett, ami jófajta bor s aki nagyon átadja magát a bánatnak, könnyen elázik. A magyar doktor urak példát vehetnének róla, a szegény betegek rögtön másként nézték ezt a szomorú világot. Indokolt esetben a varázsigét is jó tudni. Például ezt: Ábrahám, Izsák nevében fogok a dologhoz, Terra esztem mera, észterére, esztem, mera ergoe. Hiteles szöveg, a baromra szokták ráolvasni, ha valami mérges rovar csípte meg. Kilencszer kell elmondani, s a beteg állat meggyógyul. Ha tudós ember nyolcvanegyszer mondja el, a kígyó oly szelíd lesz, hogy kézbe lehet venni. Ha mégsem, akkor a vipera nem értette meg a bűvigéket, vagy a ráolvasó embernek nem volt igazi a tudománya. Ilyenkor nem lehet tenni semmit. A népi gyógyászat nem fogyott ki a leleményből, de úri körökben is keletje volt a mágusoknak, csodadoktoroknak. Ám ha már ígéretekről volt szó, nem adták olyan olcsón, mint a maiak. A francia XVII. század a szerelmi praktikákat művelte előszeretettel. íme, mi kell a hódításhoz: higanypor, só, szárított fű, halott ember három foga, farkasháj, denevér és szajkó csontváza, s természetesen ismerték a hevítő porokat is, amelyek gyorsan hatottak, mint a Bánk bánban. Sűrűn tartottak fekete misét, a botrányos perek sem voltak ritkák, de ez hozzátartozott a Napkirály udvarának erkölcséhez. A büszke XVIII. században, az ész századában, hemzsegett a szélhámos. Sajátos ellentmondás, mert ez Voltaire és az enciklopédisták százada, eszméi előtt a Habsburg birodalom sem tudja lezárni a határokat, ugyanakkor alig akad, aki kételkednék abban, hogy Swedenborg az ég angyalaival társalog, Cagliostro pedig fejedelmi udvarokban űzi látványos mutatványait. Miben rejlik a tudománya? - kérdezték tőle, mire ő így válaszolt: In verbis, in herbis et lapidius, vagyis szavakban, fűben, kőben. Gyémántot állított elő, gyógyított, halottakat idézett meg, sőt angyalokkal egyesült, amit az arra érdemesek függöny mögül nézhettek végig, de jobb ha mi nem részletezzük. Párizs ünnepelte, de a hatóság végül kitiltotta a városból s nem sokkal később Rómában elnyelte az inkvizícó börtöne. Cagliostrónál is titokzatosabb alakja a XVIII. századnak Saint-Germain gróf, aki - így beszélte s el is hitték neki - találkozott Sába királynőjével, ott volt a ká- nai menyegzőn, aranyat csinált és gőzhajót, feltalálta az élet vizét, egyébként tisztelői között volt Nagy Frigyes és XV. Lajos is, akiknek kegyéből főúri módon élt. Voltak olyan csodák is, amiket rögtön érvénytelenítettek. Egy Francois de Paris nevű diákonus sírkövét csak meg kellett érinteni s a beteg ugrándozva mehetett haza. De a diákonus janzenista volt, vagyis eretnek, így csodatetteit nem hitelesítették, azt is megtiltották, hogy sírjához zarándokoljanak. Napestig lehetne folytatni, mert mindig voltak csodák. A hagyomány gazdag, csak az tűnik fel, hogy a hajdani csodatevők nagyvonalúbbak voltak. Nem érték be azzal, hogy vízzel, kézrátétellel gyógyítottak, közben angyalokkal társalogtak, holtakat bírtak szóra, aranyat csináltak. Utódaik szerények, pedig felesleges elhallgatni, ha valai sétált Szemirámisz függőkertjében, Sába királynője habos kávéval és Sacher tortával kínálta vagy Hitlerrel társalgóit a nőkről. Sok újat nem lehet kitalálni, mert eleink a Holdban is jártak, akkor hát ne adják alább a mai csodatevők sem. Csányi László Tóti-puszta könyve A városi MÉH telep áporodottan savanykás illatot árasztó papírhegye rejtette egykoron ezt a könyvkincsemet. Az ötvenes évek padlást söprögető korszakában valóságos kincsesbánya volt az a sokszor hónapokig gyűlő, esőtől-nap- tól-széltől dunsztolódó papírhegy a dombóvári Kis-Állomás melletti kerített területen. A hatalom nemcsak a magyar mezőgazdaság, de a tudomány, irodalom, a pannóniai művelődéstörténet évszázadok alatt termelt szellemi gabonaszemeinek tonnáit is begyűjtötte. A szellem munkásai közül, aki nem volt rost, ma nem egy megbecsültén féltett könyvét ebben a legolcsóbbnál is olcsóbb, szabad ég alatti „könyvesboltban" vásárolhatta meg, nyugtával is igazoltan pár forintért, ha szerencséje adódott, a papírcsősznek fröccsre, bagóra csúsztatott baksi- sért. A pusztulásnak, leépülésnek, a szétmálás- nak ebből az anyagi és történelmi környezetéből került könyvespolcomra Tóti-puszta különös könyve (is), amely kitűnően kötött borítóján Az Esterházy hercegi hitbizomány ozorai uradalmához tartozó Tóti-i bércsoport épület és építményeinek rajzai aranybetűs címével emlékeztet az ötvenes évekénél még régebbi, s nem kevésbé történelmi korszakunkra. Tóti, Tóti-puszta? — A puszta mint dél-dunántúli pusztáink többsége, tulajdonképpen évszázados lakott hely, település, hisz Tótfalu néven már a tizenötödik században „Veszprém megye délkeleti sarkában merül föl, a győr-mo- sonyi Hédervári Miklósnak adózott 1488-ban, s mint a tolnavármegyei Ozora-vár szintén a Hé- derváriaké volt." (Csánki D. Mao történelmi földrajza Il.k.) Fényes Elek közelebbi, múltszázad közepi geográphiai szótára szerint: „Tóti, puszta, Veszprém vmegyében, Sári puszta me- lett, Tolna vm. szélén, Ozora mellett. Van egy híres 9 kerekű malma, mely 8000 mérő vámot hoz. Mind Tótit, mind Sári-pusztát Esterházy herceg bírja," Évszázad múltán (1943 nyarán) pedig a mi nagy „honismerőnk" járja be a tájat, ezt a pusztát is írótársával, Németh Lászlóval, s ekkor írja Tótiről Illyés: „Szilasbalhás, a gazdag református, határos Ozorával, a szegénnyel, a színkatolikussal. Ez a puszta - Tóti - már hozzá is tartozik, noha Ozorától épp csak a Sió választja el. Az a megyehatár. Veszprémnek ez á csücske úgy nyúl be a Balaton fölül Tolna és Fejér közé, mint egy marok." Könyvkincsem hát erről, az egykoron Tolna és Veszprém vármegyék mezsgyéjén fungált hercegi Tóti-pusztáról beszél, mesél még ma is. Különös módon szól hozzám, hiszen - még tán a misekönyvekénél is nagyobb - 45x32 cm-es méretével és szöveg nélküli, félezret megközelítő műszaki rajzával méltán számíthat könyvritkaságnak. A 46 db, ma is kitűnő minőségű műszaki kartont sárga-kék (ez volt a hercegség színe) fonott zsinórral fogták egybe, amelyet a borító belső lapján a hitbizomány vörös viaszba sütött pecsétjével zártak könyvegységbe, - megadva korabeli módját és tekintélyét a kikezdhetetlen hitelességnek. A Tóti-pusztai „bércsoporthoz" - tájékoztat a könyv tartalomjegyzéke - egy évszázaddal ezelőtt négy major és környéke tartozott: Tóti-ma- jor 63, Hangász-major 12, Tóti-Újmajor 11, valamint Kula és környéke 39, összesen tehát 125 uradalmi épülettel, építménnyel. A gondosan számbavett és centiméteres precizitással föltérképezett épületek s építmények műszaki rajzai három-négy „metszettel bővíttetve" kerültek a hecegi hitbizomány kerületi (dombóvári Dvor- zsák-házbeli) építési hivatalában dolgozó „ge- ometra urak" rajzasztalán kidolgozásra. A hercegség geometra (mérnök) tisztviselői méretarányosan megörökítettek minden, a Tóti-i bércsoportban föllelhető pusztai lakóépületet. így a tiszti- és segédtiszti, a számtartói, valamint bérlői lakot, a vadászlakot, a számadólakást, a gépész- és bognárlakást, az aratók konyháját és a majd két tucatnyi cselédházat. Ugyanilyen pontossággal vetítették papírra a ló- és csikó-, illetve borjú- és ököristállók sokaságát, a birka- hodályokat, sőt! a kiépített „sertésfürdőt" és trágyatelepet épp úgy, mint a tyúk- és kutyaólakat, nyúlházat, a tehénkörmölő félszert és a kulai lovardát. Gondos rajzaikon természetesen találkozik szemünk a terményőrző és felhasználó agrárépítmények garmadájával is: a magtárakkal, dohány- és szénapajtákkal, górékkal, répa- és jégveremmel, sókamrával, takarmánykamrákkal és takarmányozókkal. A pusztán használt ipari gépek és tevékenységek olyan hajdanvolt védő, javító és előállító építményeit: műhelyeket, színeket hozza közel hozzánk ez a műszaki dokumentumgyűjtemény, mint a gépszínek, a faragó (bognár), a kovács, asztalos és szíjgyártó műhelyek, a gépműhely és vasraktár, a gőzeke- szín, a járgány-ház, a szerszámoskamrák, a pa- rasztszekér-félszer, a gazdatiszti hintó-félszer, valamint a malom és a téglaégetők világát. A rajzok - természetszerűséggel - tanúskodnak olyan kiegészítő, ám a pusztai élet teljes feltételeit szolgáló épületekről s építményekről is, mint a vízforrások s ezek építményei: a gémes- kutak sokasága, a kerekes kutak, ártézi kút, szí- vattyúskút, víztorony és víztartályok, vízmedence és vízvezeték, a különféle pincék: növény- és borpincék, a mész-pince, hídmérlegek, mosókonyhák és sütőkemencék, növényház, fás- és szénkamrák és árnyékszékek műszaki számbavételéről is. A XIX. szd. végére kiépült gazdasági birtokkormányzat precizitása nem felejtette el megrajzoltatni még a kerítésfalak, léckerítések, korlátok, a mezei keresztek és a pusztai temető kapujának tárgyi építmény világát sem. E ritka műszaki albumból kitűnik az is, hogy a központi Tóti-majorban még emlékmű is állt, az úgynevezett „Erzsébet emlék". Ferenc József magyarokat szerető feleségének tán egyetlen pusztai emlékeként. Ezek után az már a ráadás külön építészeti csemegéje, hogy a könyv utolsó kartonjain ott van a Kula-hegyi Várépület - vagyis az ozorai vár pontos mérnöki dokumentációja. A rajzok amilyen részletességgel és pontossággal tükrözik az épületek és építmények helyrajzi számait, különböző műszaki adatait, kül- és beltéri méreteit, valamint különféle metszeteit, ugyanolyan gonddal és szakszerűséggel sorolják fel az épületek, építmények anyagát is. A kőből, terméskőből, téglából, vályogból, s ból, deszkából, s vesszőfonásból épített falak a cserép, etemitpala, szalma, nád és kátrányj pír födémeket; a deszka, stukatornád olajos kátránypapír mennyezet-padozatokat; a p ketta, hajópadló, cementlap, kő és döngölt fi aljazat-padozatokat. Az öszesített majors: rajzok és tartalomjegyzékek ceruzás beírást kai közlik az épület és építmény állagában rendeltetésében bekövetkezett időnkénti vál zások adatait is, pl: „A pince 1890-ben sórakt nak átalakítva", „1908-ban a szénapajta L gett", „A lovarda 1942-ben átalakítva, építve 1 lőle vaj- és sajtgyár+lakás is!" Türelmetlen türelmességgel lapozt Tóti-puszta könyvét. A hercegi Tóti-i bérc: port pusztai épületeinek s építményeinek rr szaki rajzai a kimozdíthatatlan stabilitásnak, épített anyag szerkesztett öröklétűségén gondolatát és érzését ültetnék el az eml agyába és szívébe. Valóban: örök változatlanság végtelen mozdulatlanság volt az a régesrégen épít pusztai világ? - Eligazításul fölvillan benn« pusztáinknak - Tótinak is! - legjobb ismére ként, a hatvan éves tolnai költőfejedelem ve részlete Mozgó világ című poémájából: „... A hosszú béresház, a félig földbe- süppedt is, elsüppedt örökre. El a csupa-sár, csupa-lárma cseléd-istálló, e nőéi bárka. El a dombhátba-partba ásott vermek; a dohány-pajta A csónakhátú tyúkólak hada; a gép- szén- és fa-raktárak, a szalma-födte répa-garmada, a színek, hol a kazlak álltak, pontosan oly vízmélybe szálltak akár az Arany Armada, nem hagyva fönt egy deszka-szálat. Béke reájok. Puszta végtelen újra hát a puszta." Nem csupán a költő szülőhelyén: Rácegresi minden bizonnyal Tótiban is így ért véget éj ményeivel az öröklétnek szánt és számbav dunándúli pusztai világ. Simon Kán
