Tolnai Népújság, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-04 / 183. szám
1992. augusztus 4. MEGYEI KORKÉP »ÚJSÁG 3 Népújság-akció Gyönkön és Diósberényben A kiadó és a szerkesztőség azt szeretné, ha a lapot valamennyi gyönki és di- ósberényi család megismerné, ezzel egyidőben pedig a megye többi településén is, a lap hasábjain keresztül, többet megtudhatnak a két településről, az itt élő emberekről. Ezért is került sor augusztus 3 és 8- a között a Népújság-akcióra. Ezen a héten minden gyönki és diósberényi család megkapja a Tolnai Népújságot, valamint augusztus 4-én és 6-án délután 16-18 óra között Gyönkön, a művelődési házban, Diósberényben az ifjúsági házban találkozhatnak újságírókkal, akik várják véleményüket, javaslatukat a lapról, de egyéb problémáikat is szívesen meghallgatják. Az akció ideje alatt megismerkedhetnek az Axel Springer által kiadott és forgalmazott egyéb sajtótermékekkel is, köztük igen sok német nyelvű lappal. A megyei közművelődés és sport támogatása Az Agrárszövetség Tolna Megyei Szervezete szerény lehetőségei mellett 50 ezer forint kultúrális és sport célú támogatás nyújtásával kívánja segíteni a hagyományőrző néptáncot, a kultúrális életet, a tömegsportot felkaroló egyesületeket és alapítványokat. így részesült támogatásban a szekszárdi Bar- tina Néptánc Egyesület, a dombóvári Kapos Kamara Néptánc Egyesület, a du- naföldvári Kultúráért Alapítvány, a Csikóstöttös és Kaposszekcső Községek Közös Sportegyesülete. Kapitányságvezetői fogadóórák A Szekszárdi Rendőr- kapitányság vezetője augusztus 28-án, reggel 8-tól 10 óráig, a Bonyhádi Rendőrkapitányság vezetője augusztus 18-án, 15 órától 16 óráig, a Dombóvári Rendőrkapitányság vezetője augusztus 24-én 15-16 óra között, ,a Paksi Rendőrkapitányság vezetője augusztus 26-án 16-tól 17 óráig, míg a Tamási Rendőrkapitányság vezetője augusztus 17-én délelőtt 10-től 11 óráig fogadja az ügyfeleket. Véradás A Tolna Megyei Önkormányzat Kórháza Vértranszfúziós Állomása szervezésében ma, augusztus 4-én, kedden Kur- don, a művelődési házban 9- től 16 óráig véradást szervez. Ez idő alatt fogadják azokat a csibrákiakat, gyulajiakat is, akik vért adnának. Augusztus 6-án, csütörtökön Pincehelyen, az egészségházban tartanak véradást. A véradásra délelőtt 9 órától délután 17 óráig kerül sor. A véradás megszervezésében közreműködtek a helyi vöröskereszt alapszervezetek is. Hétköznapi téesz-történet Hadüzenet a túltáplálts ágnak Súlyos egyéniségek tolnai tábora (Folytatás az 1. oldalról) Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi szolgálat egészségvédelmi osztályának szervezésében, Tolna önkormányzatának, a tolnai sportkörnek, a helyi középiskolának és I. számú általános iskolának a közös támogatásával huszonhat gyermek ismerkedhet az egészséges életmód alapjaival. Mint azt Pástiné Szentendrei Mária táborvezető elmondta, nagy segítséget jelentett az a 30 ezer forint is, amit az Egészséges Nemzetért alapítványtól kaptak a szervezők. Mindezeknek köszönhetően a Tolna-Mözs területéről érkezett túlsúlyos vagy elhízott általános iskolai tanulók egy mintaprogram részesei lehetnek: egy olyan életmodellbe nyernek cselekvő betekintést, melyben elsődleges szerepet kap a táplálkozás és az egészség összhangjának a kialakítása. Ennek megfelelően a gyerekek egyebek mellett gyalog- és kerékpártúrán, mindennapos focitréningen, erősítőgyakorlatokon, aerobikon, dombori fürdőzésen és gyógytornán vehetnek részt. S még egy eléggé el nem hanyagolható adalék: tetszik, nem tetszik, a napi - egyébként tudományos alapossággal készített - ételadag mindössze kétezer kalóriát tartalmaz. Hiába, a fogyás érdekében le kell mondani a torkoskodásról - még a gyerekeknek is ... —szá— Fotó: Gottvald Károly Mutasson ma valaki egy minden tekintetben biztos jövőnek elébe néző termelőszövetkezetet. A szövetkezetek és a téesz-tagok jobbára ma a várakozást választva latolgatják a jövőjüket. így van ez sokfele. Aparhanton a hírek szerint 14 tag kíván kiválni, s erről éppen a mai napon születik döntés, s vele tán a dolog hétköznapi oldalát nézve is, megegyezés. De ne vágjunk a dolgok elébe. Az első feladat most a záró vagyonmérleg elkészítése, amihez az érdekképviseleti szervek vajmi kevés gyakorlati segítséggel tudnak szolgálni. Ä zárómérleg előtt teljesen részletes leltárnak is kell készülnie, ami nem egyszerű feladat, s a törvény szerint történhet szakértő bevonásával - ami huj de drága - vagy történhet az üzemen belül, az erre vonatkozó jogszabályok alapján. Aparon ez utóbbi történik. A 14 távozni szándékozó közül ki a palackozott italok boltjában, ki éppen németországi munkában véli meglelni jövőjének biztosítékát, miközben a többségük azt sem igen tudja, mit is akar. Mutatják ezt azok a hangok is, melyek arról sugdostak, hogy a téesz a kiválni szándékozókat készpénzzel és egyből fizeti. Hát ez, természetesen óriási tévedés, kérem. Úgyhogy jobb ha többen is ébrednek a százezrekre rúgó vagyonrész rózsaszín álomködéből. Azt is megtudtuk, a 14 távozni szándékozót tiszteletben tartják, de nem jelent meghatározó, döntő szempontot semmilyen tekintetben sem távozásuk. A téesz befejezte az aratást,' kevés árpát vetettek, s a 18 hektáron 75 mázsás átlagtermést értek el, míg a 336 hektár búza 70,09 mázsát mutat. Már az értékesítésen is túl vannak, mert leszerződtek a Gabonaforgalmi Vállalattal, s az ár többszöri tárgyalást követően: 6500 Ft, ami elfogadható. Annál is inkább annak tartják, mert az apariak már kipróbálták a kft-s ígérvény eredményességét, mely a szállítási költségek, s a bizonytalansági tényezők sokasága miatt számukra nem volt járható út. A biztos, költségkímélő rövid határidőre készpénzzel fizető partner alacsonyabb áron is tudja azt, amit az előbb már említett szituáció végeredményként nem produkált. A tagok között biztosítéknak látszik az is, hogy hitel felvétele nélkül gazdálkodnak. Egy biztos, a mai taglétszám kicsit soknak látszik, mert a korábbi borászatra épített elképzelések mára nem realizálódtak, az országos problémát jelentő kereslet hiánya erre mindenképpen rányomja bélyegét.-szsMit várok a tábortól? Önvallomás a filmszalag számára Olvasónk kérdezte Gyermekgondozási segély Egy olvasónk - aki kérte, hogy nevét lapunkban ne közöljük - a gyermekgondozási segélyről érdeklődik, amely téma közérdeklődésre tarthat számot. Azt írja, hogy öt gyermeke van, és a kisebbik gyermekével már gyesen van, s kérdezi, hogyan számolják ki, mi alapján. A gyermekgondozási segélyről szóló 10/1982. (IV. 16.) MT. rendelet végrehajtásáról intézkedő 22/1989. (VII. 31.) SzeM. rendelet 12. §-a értelmében: — az első gyermek után 800,- Ft, — a második gyermek után 900,- Ft, — a harmadik és minden további gyermek után 1000,- Ft jár. Ebből következik, hogy egygyermekes anyának 800,- Ft gyermekgondozási segély utalandó. Az olvasó esetében pedig azt jelenti, hogy ötgyermekes anya lévén, a kisebbik gyermeke után havi 1000,- Ft gyermekgondozási segélyre jogosult, mivel jelenleg vele van fizetésnélküli szabadságon. A gyermekgondozási segélyre jogosultak a gyermekek számától függetlenül 1992. január 1-től havi 3850,- Ft jövedelempótlék is jár, így összesen 4850,- Ft-ra jogosult a levélíró. A jövedelempótlék ösz- szege minden évben a nyugellátások emelésével egyidőben változik, így 1992. szeptember 1-től 4150,- Ft-ra emelkedik. A meglepetések földjén Nyári szünet, „nyomozással" (Folytatás az 1. oldalról) A felajánlást pályázatként nyújtotta be a helyi művelődési háznak, s az intézmény vezetői érdekesnek találták a témát, így bizosították az út anyagi alapját. Á gimnazista fiatalembernek segítőtársa is akadt - mit ad isten, pont úgy, mint a krimikben -, egy fiatal lány személyében, aki a magyar testvériskolájuk tanulója. Ő kalauzolta Magyarországon, bár Matthias már jóelőre tervbe vette , hogy körülnéz hazánk déli részén is. A vállalkozó kedvű ifjút - aki mellesleg kiváltó sportember, jól rajzol, és még egy zenekarban énekel is - nagyon meglepte, hogy megyénkben sokhelyütt az emberek németül beszélgetnek az utcán, s főként a magyarok nyitottsága, vendégszeretete, az a segítőkészség, amivel itt találkozott. Úgy érzi, hogy a munkaként vállalt út egyre inkább érdekes szemlélődés a meglepetések földjén, de ez nem jelenti azt, hogy elhanyagolta volna a kutatómunkát, melyhez hozzátartozott, hogy a bonyhádi „főhadiszállásáról" kiruccant Óbánya, Ófalu és Nagymányok meglátogatására is. Kérdésemre, hogy milyen negatív tapasztalatokat szerzett, csak azt válaszolta, hogy vasútállomásokon, s egyéb fontos helyeken, ahol egy túristának segítségre van szüksége, nem tudnak németül a hivatalnokok, s ezzel a gonddal nem tudott volna megbirkózni segítője nélkül. Feltétlenül szeretne visszatérni hazánkba, és a megyénkbe is, mert sok barátra talált itt, akikkel nem csak levelezés útján szeretné tartani a kapcsolatot. Kígyók, gyíkok, halak A trópusok világa a föld alatt Különleges, egzotikus föld alatti világ várja mindazokat, akik Pécsett megtekintik a Mecseki Kulturpark akvá- rium-terráriumházát. Az útirány lefelé mutat, a középkori pincerendszer egyik része ad otthont a Munkácsy utca alatt a természethűen berendezett 27 terráriumbán, illetve a 36 akváriumban a több mint száz állatfaj 500-600 egyedének. Olyan élőlényekkel találkozhat itt a látogató, melyek rejtőzködő életmódjuk, ritkaságuk következtében még eredeti élőhelyükön, a trópusokon is csak ritkán kerülnek az ember közelébe. Hüllők, kétéltűek és halak tömege nyújt maradandó élményt és sokoldalú ismeretanyagot. Csak néhány példa a nevezetesebb állatfajokra: a kígyók közül egyaránt megtalálható a lustán pihenő, 8 méter hosszúságot is elérő délkelet-ázsiai tig- rispiton, illetve a Föld leghosszabb kígyója, a 10 méteres kockás piton. Dél-Amerika óriás lakója az anakonda, illetve az ugyancsak hatalmasra megnövő boa constrictor. A gyíkok közül említésre érdemes a Dél-Amerikában honos zöld leguán, mely a legszebb hüllők közé tartozik. Különös állat az alligátorteknős: ez az észak-amerikai páncélos 30 kilósra is megnőhet, s nagyobb egyedei még a kisebb krokodilokat is megtámadják. Ugyancsak támadó kedvéről ismert a dél-amerikai vizek rettegett lakója, a pirája. Ezek a halak borotvaéles fogaikkal nagy darabokat tépnek ki az áldozat testéből. Érdekes halacska az Afrikában honos kongói hátúszó harcsa. Mindössze csak hat centiméterre nő, s időnként a hátára fordulva úszik vagy lebeg a vízen, esetleg fejenállásban bújkál az akvárium üvege mellett.-száFotó: Gottvald Károly Hegyesorrú krokodil A rettegett pirája-nagyKaukázusi agáma