Tolnai Népújság, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-11 / 163. szám
4 NÉPÚJSÁG TOLNA ES KORNYÉKÉ 1992. július 11. Medárd után A Medárd utáni 40 nap viharai még nem értek véget. Medinán például, a Kossuth utca 4. szám alatti ház kertjében, „téfát" űzött az eső és a szél egy tízméteres fenyővel. A fa a szomszéd épület tetejére dőlt, de oly' fenyőhöz illő méltósággal, hogy azon még egy cserép sem tört össze. A szedresi templom téglái A néhai Elemér atya feljegyzései 16. Elment a Püspök Úrért, elhozta és még aznap vissza is vitte Pécsre, mert a Kegyelmes Úrnak ez volt a kívánsága mondván, hogy az maguknak sem jó, ha itt alszok, meg nekem sem. Az autótulajdonos még aznap visszajött Szedresbe. Ezeket az utakat a legnagyobb örömmel és egy fillér ellenszolgáltatás nélkül tette. Nekünk ez 1000 forintba is belekerült volna. 1949. szept. 19-én volt a nagy nap, az alapkő ünnepélyes elhelyezése. De a szertartás tulajdonképpen már előző nap elkezdődött. Várkonyi János tolnai prépost plébános jött ki hozzánk szombaton és ünnepélyesen elhelyezte azt a nagy fakeresztet, melyet az építendő templom helyén fel kell állítani. Másnap érthető izgalommal vártuk a Püspök Urat. A község nevében a községi bíró üdvözölte. Az ifjúság nevében pedig egy nagyobb leány, Horváth Juliska, aki egy szép virágcsokrot is átnyújtott. A tábori oltárt az épülő templom közepén állítottuk fel, melyet szekfűvel díszítettünk. Az énekkar a templom alapfalain helyezkedett el. Az énekkar szereplése nagyon tetszett a Kegyelmes Úrnak, többször is akart gratulálni a karmesternek, de Ő a szertartás után eltűnt és nem volt található. Az alapkő megáldásának a szertartása nagyon gazdag. A szertartást a tolnai kollegák magyarázó szöveggel kísérték. Ezt Mott János, tolnai káplán, a szertartás közben felolvasta. Akik távol állottak, hallották, akik közlebb voltak látták is a szép szertartást. A felolvasás egyáltalán nem zavarta azt, mert olyan távol álltak egymástól, de még mindig abban az összefüggő óriási tömegben. A szentmise és az alapkő megáldása után, lassan elkezdett esni az eső, de az már a mi nagy ünnepünket nem ronthatta el. Az egyház- község képviselőtestülete tisztelgett a Püspök Úrnál. Iskolás kisleányok megköszönték neki ezt a nagy ünnepet, fáradozásait. Az esperesi kerület valamennyi plébánosát és híveit meghívtam az alapkőletételre. El is jöttek csaknem valamennyien, azért volt olyan nagy a megjelentek sokasága. A papok közül is sokan itt találkoztak először jövendő megyés főpásztorukikal, aki láthatóan meghatva távozott. Ez alkalommal 3000 forint jött ősze a templomépítésre. Virág Ferenc megyés püspökünk egy alkalommal 1000 forintot adományozott, egy másik alkalommal meg 500 forintot. 1948-ban az egész egyházmegyéből megkaptuk a virágvasárnapi perselypénzt, ami 5000 forintot tett ki. Mikor kb. egy év múlva megint kértem egy vasárnapi persely- pénzt, azt a választ kaptam, hogy Szedres most már építse a maga erejéből a templomát! Kértem az Egyházmegyei Hatóságot, hogy adjon mellém valakit, aki Medinán lakna és szükség esetén engem is segítene, azaz helyettesítene. A válasz az volt, hogy az Egyházmegyei Hatóság elgondolásomat kivihetetlennek tartja. Ebben az időben, 1950. szeptemberében oszlatták fel a szerzetesrendeket. Hevenesi János, Jézus társasági atya éppen Tengelicen tartózkodott. A medinaiak felkeresték és megegyeztek vele a fizetésre, az ellátásra és a lakásra vonatkozólag, csak az Egyház- megyei Hatóság jóváhagyását kérték, amit az előbbi vélemény ellenére most már minden nehézség nélkül meg is adtak. Még mielőtt a Páter odaérkezett volna, egyszer a szedresi énekkar néhány tagja átjött Medinára, szentmisére. Szentmise után az énekkar akkori vezetője megütközve mondja: ezek nem azt mondják Deo gráciász, hanem azt, hogy demokráriász! (Folytatjuk.) Fiatalok a Muskátli előtt Megint a munkanélküliségről Hogy az egyre növekvő munkanélküliség mekkora károkat okoz, az ma még le- mérhetetlen, s a folyamat végét nem ismerjük. Egyre szaporodnak az önhibájukon kívül az utcán csellengő, unatkozó, helyüket nem találó fiatalok. Más korosztályt nem is említek, mert az igazában veszélyeztetettek mindenképpen a fiatalok, a pályakezdők, ahogy hivatalos körökben titulálják őket. Akik most kutyát sétáltatnak a Duna-par- ton, néha elvállalnak (ha tudnak) egy kis alkalmi munkát, ahol általában súlyosan átverik őket, és kihasználják kiszolgáltatottságukat. Ezeknek a fiúknak, lányoknak semmiféle jövőképük nincs. Ónálló életről csak rózsaszínű álmaikban reménykedhetnek. Családalapítás, gyermekvállalás is elképzelhetetlen náluk, hacsak nem a szüleik nyakára. Fájó szívvel hallgatom őket, naponta ott ődöngenek a Muskátli előtt, kedvenc helyük ez a buszmegálló körüli rész. Pénzről beszélnek, pénztelenségről, a lehetőségek beszűküléséről. Terveznek, álmodoznak, érzik, hogy valami elromlott, s most ők a kárvallottak. Koptatták az iskolapadot hosszú éveken keresztül, tanultak, készültek a nagybetűs Életre, ami most elhúz mellettük: „pofára ejtették őket, amikor bizonyítani szeretnének, dolgoznának, élnének ...". S nem kellenek sehova sem. Naponta kerülnek konfliktusba saját magukkal, a világgal és hiába az ilyen-olyan átképző tanfolyam, az újabb papír, ha a munkahelyek az istennek se szaporodnak. Legalábbis Tolnán még nem! BurMa Kalányos Mónika 18 éves, az idén érettségizett a tolnai gimnáziumban és jelenleg felvételire készül a budapesti képzőművészeti főiskolára, festő-vizuális tanár szakra. 15 évesen Sartre-t olvasott és mélységesen szomorú verseket írt. A komoly arcú lány a tehetség csíráit hordozza magában. Amikor megszólal, csendesen, bizonytalanul beszél. — Már elment a kedvem a főiskolától, mert az egy új élet, más élet és én azt hiszem, teljesen életképtelen vagyok, szenvedek az intézményes tanulástól, a kötöttségektől, az anyagiak totál hidegen hagynak. Csak azt tudom, hogy mindenképpen művészi pályán akarok érvényesülni. — Milyen lány vagy te? — Nyugodt, depressziós, ami nekem egy édes állapot, meg melankolikus, letargikus, de szeretek búskomor lenni. — Évek óta csak fekete ruhában látni téged, szimbolizál ez valamit? — Igen. Volt egy nagyon jó barátom, aki meghalt, öngyilkos lett és érdekes módon én akkor lettem bele szerelmes, amikor már halott volt. Akkor én őrületes állapotba kerültem, vágytam a halált, halálélményeim voltak, nem tudom hova vezetett volna ez az élőhalott állapot? Ebből a furcsa révedt helyzetből egy másik fiú mentett ki, az ő életsze- retete vezetett ki. Most újra különös állapotot élek át, vágyom arra, hogy hibbant gyerek legyek, felveszek egypár őrültséget, ilyen-olyan szokást, de talán egész életemben Egy arc - egy mesterség Kalányos Mónika, aki szeret búskomor lenni gyerek szeretnék maradni. — Rossz volt a gyerekkorod talán? — Azt hiszem, én sosem voltam gyerek, arra emlékszem, hogy sosem játszottam, csak álltam és néztem. — Vágyódsz az egyszerű életre? Férj, gyerek, ilyesmi? — Vágyom rá, de nem tudnék úgy élni. Minden öncsalás, ami az egyszerű életet szimbolizálja, csodálom az egyszerű életet és lenézem. Többre törekszem, egy hasonlattal tudnám érzékeltetni: Jó a magasban, jó fenn, vágyom rá, de a hegycsúcson csak jég van és magány. — A szerelemmel hogy állsz? — Mindig szerelmes vagyok, a szerelmi szenvedés a csúcs, a legszebb szenvedés. Impresszionista érzés, az élet nálam egyenlő a szerelemmel. Ha szerelmes vagyok, akkor tudok élni, de a szerelem is öncsalás. Csak egyetlen dolog nem öncsalás, az alkotás. A művészsors az igazi, a valódi, az én eredeti állapotom. — Magányos vagy? — A lelkem mélyén igen. De élvezem a magányt, mert mazochista vagyok. — Istenképed van? — Egy teremtőenergia létezik magasabb fokon, ez az istenképem. Volt néha, hogy megtapasztaltam Isten létét, de világi vagyok és ugyanakkor nem tudok lemondani a Sátánról. Hatalmas misztikus erőket képzelek el, és úgy érzem, hogy semmi sincs hiába! Háromféle dolog van a világon összefüggésben: Jézus, a halál és a dimenziók. Jézus az élet szépségét és értelmességét adja, a halál a vége valaminek, ugyanakkor a kezdete is, kapu a dimenziók között. És hogy mi létezik a dimenziók között, Jézus küldetésének ez a lényege. — Ez igen szép filozófiai fejtegetés. Kihez hasonlítasz, édesanyádra vagy édesapádra? — Anyukámat nagyon szeretem, tőle az őszinteséget, az érzékenységet, a tisztaságot örököltem, apu okos és nagyon félt engem. — Mit szeretsz festeni? — A természetet, ahol minden szép, a létezés örömét éli át. Kedvenc motívumom a fa. Van egy fám, elszenesedett fa, óriási fehér virágbimbóval, a háttérben éppen elvonul a tűz, vörösesbarnán. Ha festek, néha úgy érzem, hogy az ecset a végtagom része, folytatása. Egyébként nem szeretem mutogatni a képeimet, beszélni magamról, mert az emberek egyfajta egzakt állatnak tekintenek, s ettől undorodom. Van szürrealista hatású képem is, ahol egy óriási kereszt előtt félig földbe ásott férfi látható. Van egy kedvenc, élő fám, egy öreg fűz, csonka ágai gyönyörűek, magányosan áll egy bozótos közepén. A fákkal egészen bensőséges kapcsolatban vagyok, érzem a szél fújását az ágak között. Színekben tudok gondolkodni, és eltávolodom a szavaktól, egy hagulat, illat irányít. Teljesen elszakadok a valóságtól és ez félelmet indít el bennem, hogy nem tudok már emberekkel kapcsolatot kiépíteni. Thomas Mann, Tonio Kroger című művében magamra ismertem. Ott hangzott el, hogy bele kell halni abba, hogy igazán jó művek születhessenek. — Híres szeretnél lenni? — Nem gondolkozdtam ezen a híresség kérdésén, tehát nem tudhatom, hogy szeretnék-e híres lenni. — A boldogságról hogy vélekedsz? — A boldogság kétféle lehet. Minden a művész és az élet ellentétére épül. Ha sikerülne becsapnom magam, akkor boldog tudnék lenni, de nem hiszem, hogy képes lennék rá. Burlász Magdolna Fotó: Kispál Mária Régi dicsőség, hová tűntél? „Tudvalevő dolog, hogy Szegzárd és Tolna ép úgy, mint hajdan a két görög város: Athene és Spárta, örökösen hadilábon álltak, mindegyik féltékeny volt a másikra, féltette fönnhatóságát, elsőségét." - írta Pécsy József tolnai plébános, 1896-ban. Ma már az összehasonlítgatásnak mi oka vagy értelme lehetne? A megye legnagyobb és legkisebb városáról van szó. De Tolna esetében nem az a baj, hogy kicsi - az elmúlt évtizedek központosító, megyeszékhely-finanszírozó településpolitikáját ismerjük -, hanem az a baj, hogy nemsok minden utal arra, hogy a kisváros most már haladni akar. Ha mégis párhuzamba próbáljuk állítani valamivel a tolnai jelent és közelmúltat, célszerű a vele egyidőben városi rangot kapott Dunaföldvárt példának hozni. Mi minden készült, épült ott, és mi itt, az elmúlt esztendőkben? Hogyan néznek ki a középületek,, utcák, terek, parkok, vagy egy jezőlámpák által irányított csomópont, stb. Ezt szeretnénk bemutatni Kispál Mária és Gottvald Károly felvételeivel.-WyVárosközpont Dunaföldváron . . . , és Tolnán Dunaföldvár piaca ... , és Tolnáé ... és a tolnai A dunaföldvári buszpályaudvar ...
