Tolnai Népújság, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-27 / 176. szám

1992. július 27. MEGYEI KÖRKÉP «ÚJSÁG 3 Országos találkozó Regölyben A Regölyi Foglalkoztató Intézet rendezi meg az Ér­telmi Fogyatékos Vers­mondók és Színjátszók II. Országos Találkozóját. A találkozót augusztus 6-án, Tamásiban tartják a műve­lődési házban. Kilátói esték A szekszárdi kilátónál kerül megrendezésre a Ki­látói esték programja au­gusztus 1-jén, este 19 órá­tól 24 óráig. A programban szerepel a Holló együttes folk-rock koncertje. Bemutatkozik a pécsi Forma 1 Táncstúdió és ekkor lesz a Parrag Band táncos bulija is. Zárva tart a művelődési ház Mától, július 27-től há­rom hétre bezárja kapuit a paksi művelődési ház: nagytakarítást tartanak. A munkába, amennyiben szükség van rá, az itt dol­gozók is besegítenek. A művelődési ház augusztus 16-án nyit ki újra, a három hét alatt ügyeletet tarta­nak. A mozikedvelő közön­ség pedig a nagytakarítás ideje alatt is mehet moziba, mert az üzemel. Megkezdődött a szennyvíz- tisztító építése Bátaszéken megkezdőd­tek a szennyvíztisztító bő­vítési munkálatai. A beru­házásra az önkormányzat pályázat útján 7,2 millió forintot nyert. Kövesd és Lajvérpuszta ivóvízellátásának költsége­ihez is pályázat útján jutott pénzhez a hivatal. Ennek a megvalósítására várha­tóan jövőre kerül majd sor. Véradás Szekszárdon és Hőgyészen A Tolna Megyei Ön­kormányzat Kórháza Vért­ranszfúziós Állomásán Szekszárdon, július 27-én, hétfőn intézeti véradóna­pot tartanak reggel 8-tól délután 3 óráig. Másnap, július 28-án, kedden a hőgyészi műve­lődési házban 9-től dél­után 5 óráig szerveznek véradást. A szervezési munkában a helyi vörös- kereszt is közreműködik. Július 30-án, csütörtö­kön, Szekszárdon, a Vért­ranszfúziós Állomáson in­tézeti véradónapot tarta­nak reggel 8-tól 15 óráig. Tornacsarnok Ger jenben A múlt hété* felállítot­ták a már évek óta terve­zett gerjeni tornacsarnok vázszerkezetét. A 860 négyzetméteres létesítmény terv szerinti költségvetése 27 millió fo­rint, de ebből a helyi bri­gád munkájával, és a hely­béli szakemberek társa­dalmi munkájával szeret­nének lefaragni. Amikor a 05 jelentkezik Rablás fényes nappal Van tűz, ha tűz van? Interjú Velencei István tűzoltó alezredessel A szenvedő alany: dr. Ternák Gábor — Egy tájékoztatója kapcsán derült ki, hogy nincs mindig tűz, amikor úgy tudják, hogy tűz van! — Az utóbbi időben rend­kívül elszaporodtak a vakjel­zések, amelyek nem tévesek, hanem szándékosak. Leg­utóbb például Simontornya és Cece közé riasztották a tűzol­tóságot, Sárbogárdot, Paksot és Szekszárdot, mondván, hogy két személykocsi frontá­lisan ütközött, hat személy van bennük és az egyik autó ég. Ezt megelőzően Tengelicre szólt a riasztás, hogy ég a mű­velődési ház tetőszerkezete. Szekszárdról és Paksról vo­nultak ki a gépjárműfecsken­dők és nem volt semmi. Mos­tanában szinte naponta érke­zik ilyen jelzés. — Van valamilyen elképzelé­sük, hogy kik lehetnek ezek a rio­gatok? — Tapasztalataink szerint fiatalok, gyerekek. — Egy-egy ilyen kivonulás mennyibe kerül? — Nem lehet forintban ki­fejezni, mert egy ilyen vak­lárma esetén, ha éppen ellen­kező irányban valóban tűz van, akkor onnét lemaradunk. A tengelici példára vissza­térve kérdem én, mi történik, ha ugyanabban az időben Szekszárdon egy toronyház­ban tűz üt ki és egész appará­tusunk Tengelicen van? Míg onnan visszaérünk az har­minc perc, ha sorompót is ka­punk, már háromnegyed óra. Szóval nem lehet becsülni egy-egy kivonulás értékét. — Mit tudnak tenni ilyen szándékos félrevezetésekkel? — Tervezem a postával, a távközlési vállalattal felvenni a kapcsolatot, figyeljenek a 05-ös hívásokra, hogy honnan jön a jelzés. Amennyiben házi készülékről hívnak, akkor azt azonnal el kellene venni. Volt már arra példa, hogy gyere­kek a saját lakásukból riasztot­tak egy vidékre szóló esethez. Mindenképpen valami bünte­tést kell kitalálnunk. — A városi parancsnokságon Szekszárdon hány tűzoltó szere­pel az állományi létszámban? — A hivatásos tűzoltó lét­szám 65. Ez a készenléti állo­mányunk. A szabadságok, nyári beutalók miatt ez nem lehet teljes. Naponta tizenha­tan vannak általában szolgá­latban. Ez a legfontosabb esz­közökhöz elegendő, amiben a fecskendő, a létraszervíz-szál- lító, a műszaki mentő és a hír­adós is szerepel. — Milyennek ítéli a technikai eszközeik minőségi fokát? — Nagyon nagy szüksé­günk lenne legalább egy olyan gépjárműfecskendőre, amely­nek a paramétereit csak a Ro­senbauer gépjármű fecskendő­jével mérhetnénk. — Ez mennyibe kerül? — Tizenhárommillió forint. A felét kellene csak magunk­nak előteremteni, mert a má­sik részt a Belügyminiszté­rium fizeti. — Tűzoltókkal a legutóbbi he­tek viharai kapcsán a pincékből való vízszivattyúzáskor is talál­kozhattunk, de közúti balesetek helyszínein is. Hány ember vé­delmét szolgálja a szekszárdi pa­rancsnokság? Mekkora a műkö­dési területük? — Parancsnokságunk 59 te­lepülés védelmét látja el, ez 139 ezer.ember érint. Köztük van három város is: Bonyhád, Tolna, Szekszárd. — Valamikor az önkéntes túzoltótestületek egy-egy telepü­lésen sajátos rangot vívtak ki ma­guknak. — Ma az illetékességi terü­letünkön kilenc önkéntes tűz­oltóegyesület van, de ebből csak egy a hadra fogható. Ez a tolnai, a faddi most kezd erő­södni. — Van-e valami üzenete a nyilvánossághoz? — Ismert talán mindenki előtt a farkast kiáltó juhász története. Ö egyszer tréfából kiáltott farkast, és a falu lakói mind összefutottak, hogy mentsék a menthetőt. Ezen a juhász jót nevetett. Leköze- lebb, amikor tényleg farkas támadt a nyájra, hiába kiáltott segítségért, senki nem moz­dult. Mi sajnos nem tehetjük meg, hogy nem indulunk, ha riasztanak bennünket, de a szülőknek üzenem, hogy fi­gyeljenek valahogy jobban a gyerekeikre, próbáljanak ér­telmesen beszélni velük, mi­lyen károkat okozhat egy szándékos félrevezetés akkor, ha nincs tűz, amikor tüzet ki­áltanak. Decsi Kiss János Dr. Ternák Gábor, Szek­szárd és körzetének ország- gyűlési képviselője nemrég tért vissza tíz napos franciaor­szági nyaralásából. A vakáció okozta örömbe azonban némi üröm is vegyült. A képviselő és felesége saját autójukkal utaztak külföldre, s a visszaú- ton megálltak a francia-német határ melletti Strasbourgban. Az eset fényes nappal történt, amikor is a főorvos úr felesé­gével együtt betért egy épü­letbe. Öt perc telhetett csak el a kocsiból történő kiszállástól számítva, amikor egy hölgy megkérdezte dr. Témák Gá­bortól: vajon nem az övé-e az a külföldi rendszámú kocsi? Mert éppen az előbb törték be az ablakát, s vitték el a benne található tárgyakat... Ma, este fél nyolckor az MTV csatornán ismét a gyönki helyi televízió kísérleti műsorát nézhetik a község polgárai. Részletes tudósítást láthatnak a nemzetközi ifjú­sági táborról, a képes hírekben szó lesz a községháza tetőte­rének beépítéséről, a Gemenc Kupa Nemzetközi Kerékpár­Dr. Ternák Gábor balsej­telme beigazolódott, valóban a saját kocsiját rabolták ki. Egy kővel a tettesek beverték az autó jobb első ajtajának az üvegét, s pillanatok alatt ki­rámolták a gépjárművet. El­vitték az autóban található ruhaneműket - dzsekiket -, s az összes élelmiszert. A pénzt szerencsére magánál tartotta a képviselő. A szemtanúk állí­tása szerint egy piros Alfa Romeo vágódott a kiszemelt autó mellé, s onnan pattantak ki az enyveskezű delikvensek, akik természetesen nyomtala­nul elporoztak. Lefülelésük esélye gyakorlatilag a nullával egyenlő, így dr. Ternák Gábor számára hozzávetőlegesen 25 ezer forint kárt jelentettek a történtek. -szá­versenyről, a szociális otthon bővítéséről és a véradásról. A hírekben megtudhatják azt is, hogy lapunk, a Tolnai Népújság milyen akciót hirdet Gyönkön, augusztus 3 és 8-a között. Az adást kedden este fél nyolckor, ugyancsak az MTV csatornán megismétlik. Búcsú, gólokkal Ismét helyi adás Gyönkön Lesz folytatás!? Cigánytalálkozó Pálfán, a Sióparton Szombaton délután a Sió partjára gyalogosan, lovasko­csikon érkeztek az emberek az első pálfai cigány találkozóra. Nemcsak a helyi cigánynem­zetiség tagjai, hanem a falu apraja-nagyja. A hangos zene­szó mellett mondta el a ren­dező, Kovács János, hogy a ta­A táncnak a néző is örül, hát még aki ropja! lálkozó megszervezésének az ötlete azokból a személyes ta­pasztalatokból született, ame­lyeket hasonló rendezvénye­ken szerzett. Szeretné, ha nem egyszeri alkalomról lenne szó, hanem újabbak követnék ezt a kezdeményezést, esetleg or­szágos méretűvé is válhatna az esemény. Egyébként ő aján­lotta fel a tombola főnyeremé­nyét: egy olaszországi utazást. Már délután rotyogott a bográcsokban a birkagulyás, s készülődtek a halászlé főzé­séhez is. A cigánykemencében sült a „punya". Közben a köz­ségi orvos a cigányság törté­netéről, helyzetéről tartott rö­vid előadást. A pálfai cigány­ság a rendezvényt önállóan szervezte, minimális önkor­mányzati segítséggel. Véle­ményük szerint egy nemzeti­ség felemelkedésének biztos jele, hogy ápolja hagyomá­nyait. A cigányszépe válasz­tásra, a tábortűzre az esti órákban került sor, amit ismét tánc követett. - nagy ­Újabb vendégek érkeznek „Csak" egy hang Szombaton este, a mise után Faragó Laura énekművész adott műsort a bátaszéki kato­likus templomban. A művésznő a koncert után elmondta, hogy nincs külön­leges kötődése Erdélyhez, mégis erdélyi balladákat és népdalokat adott elő a koncer­ten, mert nagyon szereti eze­ket a népi eredetű, ám külön­leges énektechnikával előad­ható műveket. A diplomáját dal és oratórium szakon meg­szerző művésznő sokszor lép fel ifjúsági koncerteken, s a Nemzeti Filharmónia tagja. A megye több pontján is tartottak Anna napi búcsút tegnap. Felvételünk Csibrákon készült, ahol nem tolongtak igazán az emberek és az árusok sem. Talán a tomboló nyárban már nincs kedve senkinek sem még a körhintától is szédülni? Ezt nem le­het tudni, de aki kilátogatott a csibráki búcsúba, azért jól érez­hette magát. Megnézhette az árusok portékáját, vagy ha éppen ahhoz volt kedve focizhatott is. Tábor a mórágyi szabadidő-központban A cél: egymás jobb megismerése Mórágyon, a szabadidő- központban a Föld Gyermekei Társadalmi Szervezetének szekszárdi csoportja tábort szervezett. Több mint száz gyermek és felnőtt látogatott el ide három napra, az ország minden pontjáról, Debrecen­től egészen Zalaegerszegig. A szervezet felépítését tekintve nyitott, bárki tagja lehet, kor­tól függetlenül, de szívesen fogadják a szimpatizánsokat is. A Föld Gyermekei Társa­dalmi Szervezet a Római Klub szellemiségének ápolására jött létre, az elmúlt évben. A köz­pontja Budapesten található, a harmadik kerületben, a Ko­rona utcában. Eddig inkább szerveződéssel, ismerkedés­sel, a Föld állapotával, globális problémákkal foglalkoztak. A táborban a budapesti FIKSZ Egyesület is képviseltette ma­gát. A szervezést a szekszárdi csoport vállalta, s olyan helyet keresett táborhelynek, amiről kevesen tudnak. így jutottak el Mórágyra. A szekszárdi csoport felkérésére Smuck Er­zsébet a riói konferenciáról tartott előadást, és Benkes Mi­hály, az ELTE tanára a globá­lis problémákról beszélt a résztvevőknek. A társaság látogatást tesz a mórágyi helytörténeti múze­umban, és a művelődési ház­ban is, ahol mórágyi földrajzi és néprajzi érdekességekről hallhatnak. A programban szerepel még többek között a grábóci szerb templom meg­tekintése, de ellátogatnak a szálkai tóhoz is. A programot még színesebbé teszi Kömyei Miklós gitáregyüttese, a bátai és a mórágyi néptáncegyütte­sek műsora. Ha igény mutat­kozik rá, lovaskocsitúrára is benevezhetnek Bátaapátiba, a vadászházhoz. Egyik este pe­dig ellátogatnak Machán Ist­ván mórágyi pincéjébe A szekszárdiak szervező munkájukhoz segítőre is talál­tak: a Tempera Kft. mind munkával, mind pedig anya­gilag támogatta a néhány na­pos tábor munkáját. (p.t.) Táborvezetők és táborlakók együtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom