Tolnai Népújság, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-11 / 137. szám

r A Nap kél 4.47 órakor nyugszik 20.41 órakor A Hold kél 16.09 órakor nyugszik 1.59 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: SZERI ÁRPÁD Telefonszámunk: 16-211,15-468 Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Nyári idő A várható időjárás az ország terüle­tére ma estig: a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett főként dél­után lesz gyakorta borult az ég, helyi záporok, zivatarok várhatók. Több­nyire gyenge, zivatar idején erős, vál­tozékony irányú szél valószínű. A legmagasabb hőmérséklet 21-26 fok között alakul. JÚNIUS CSÜTÖRTÖK Névnap: Barnabás Névnapok története Barnabás = a fi­úcska. A mai hivatalos névnap a Barnabás, de a név inkább „Barna" formában használatos. Az arameusok nyelvéből származik, amelyben a „bar" jelentése: „fiú". Innen került a héber nyelvbe, de on­nan a Barnabást már „Vigasztalás fiá"-nak fordították le. Régi magyar ok­iratokon Bállá, Balló, Bara, Bella, Barcsa, Barra formában is szerepel, sót ismert volt a Barla alakja is, akiről Ady így dalolt: „Hadveró nem volt Barla diák,/ Én jám­bor, görögös, kopot­tas ősöm./. Elmaradt Töhötöm seregétől/ Ama véres őszön”. A Barnabáson kí­vül ma ünnepli még a névnapját Amábel, Balló, Barna, Bara­bás, Félix, Mabella is, mely nevek meg­lehetősen ritkák. Olasz maffiások őrizetbevétele Szerdára virradólag 1300 maffiás személyt vett őrizetbe a rendőrség Dél-Olaszország- ban az eddigi legnagyobb ilyen akció keretében. A nagy­szabású rendőri razzia a kor­mányzat egyik válasza Gio­vanni Falcone vizsgálóbíró meggyilkolására. „Akik együttmnűködnek, ismét sza­badlábra kerülnek, akik nem, azokra kemény börtönbünte­tés vár" - jelentette ki Vin­cenzo Scotti belügyminiszter. Az őrizetbe verteket sorra ki­hallgatják. Tolnai lány a Playboy Az idén 200 hölgy nevezett be „Az év arca" versenyre. A tolnai Strich Szilvia nem is tu­dott arról, hogy szülei az ő fo­tóját is beküldték. Csak akkor szerzett tudomást a dologról, mikor értesítést kapott, hogy beválogatták a legjobb 60 közé. Ekkor már nem volt „visszaút", s milyen jó, hogy nem volt, mert Stich Szilvia bejutott a döntőbe. Ott volt a sarlóspusztai felkészítő tábor­ban, és volt kedden este a Bu­dapest Kongresszusi Köz­pontban, ahol a 22 legszebb magyar arc „vetélkedett". Kétórás műsor keretében, nemzetközi zsűri előtt zajlott a verseny. És a tolnai lány, aki két nappal korábban, vasár­nap végzett kiváló eredmény­nyel a felsőfokú manöken­képzőn, második lett. A pénz­jutalmon kívül három-há- romhónapos honkongi, pári­zsi és londoni utazást nyert. Spanyolországban vele készül majd a Nuth csokoládé új rek­lámfilmje, és a Playboy cím­lapjára is rákerül. Ez utóbbi OLVASTAM Parlamenti játék Új társasjátékkel rukkolt elő Cseszlovákiában a Press Artis Olomouc cég a törvényhozási választások előesté­jén: a Parlamenttel. A játék kellékei: az országgyűlés makettje, bábuk, koc­kák - olyanok, mint a Ki nevet a végén? című társasjáték­nál, - és játékkártyák, amelyek a táblán való mozgást szabályozzák. Egy menetre kizárható például a játékból az a játékos, akinek „képviselőjéről" kiderül, hogy a for­radalom alatt otthon bújkált. Az a honatya pedig végleg elveszett, akit az ellenzék kábítószerezésen kapott. Egy­szerre két bábut, azaz honatyát veszít el az, akinek a je­löltje dadogott a választási nagygyűlésen. Ha így lenne a valóságban is, vajon hány képviselő maradna a Parlamentben?-fké­címlapján! magazinnak egyébként - mely különdíjként aranynyaklánc­cal jutalmazta -, egy évig Strich Szilvia lesz a háziasz- szonya. - Wy ­Van aki vigyázza az álmot Fotó:Gottvald Károly I I I I I I I I I I I I I I Moziműsor Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Beethoven (15 és 16.45 óra). Szombat esti frász (18.30 és 20 óra). Kisterem: Petra Von Kant keserű köny- nyei (17.15 és 19.30 óra). Szekszárd, autósmozi: Be­ethoven (21.30 óra). Bonyhád: A skorpió meg­eszi az ikreket reggelire (19 óra). Tamási, Szivárvány mozi: Úrszekerek 6. - A nem ismert tartomány (21 óra). Tengelic, ÁMK: Cindy meséi (20 óra). Új autósközpont épül Budaörsnél A budaörsi benzinkutak he­lyén új autósközpont épül a NIM7-es autópálya közös szakasza mellett. Az AGIP Hungária Rt. beruházásval, a bécsi C.W. Ag bank finanszí­rozásával osztrák, olasz, szlo­vén vegyesvállalat és magyar alvállalkozók kivitelezésében benzinkutak, étterem, pizzéria és egy 300 ágyas motel készül el a tervek szerint ez évben, iletve a jövő év első negyedé­ben. fa Péntek 1992. június 12. Pénték reggel ismét kukorékol a Kakas 5.45-kor a TV-l-en. A műsorból: Népi csí­ziók , lapszemle, faluhí­rek, agrárújdonságok, vállalkozó gazdáknak, iparosoknak, kereske­dőknek, orvosoknak, pedagógusoknak - a vi­déki Magyarország pol­gárainak. A tervezett témák: Pénz-Profit; Európái kö­zösség; újra Belgium; Út­jelző tipp: A pincefalu; Kakas hírek; Villő-kö- szöntő. Álarcos támadás vadász­fegyverrel A főváros XIV. kerületében nyolc ismeretlen fiatal férfi a Varranó utca 2. számú ház előtt megtámadta P. Anita 17 éves dunakeszi lakost. A tá­madók elvették 320 forintját. Keszthelyen a rendőrség el­járást indított H. Melinda 19 éves helyi lakos ellen, mert a lakásukban családi szóváltást követően gázolajjal leöntötte és felgyújtotta a berendezési tárgyakat. A tűz az emeletes ház más lakóit is közvetlenül veszélyeztette. A monori erdőn a keddre virradó éjszaka egy ismeretlen tettes betört a postahivatalba, ahol felfeszített két lemezka­zettát, amelyekből 10 ezer fo­rint készpénzt, és ugyanennyi értékű sorsjegyet vitt el. Lakitelek külterületén két álarcos férfi vadászfegyverrel és pisztollyal megtámadta a Tőskút Kft. benzinkútjának kezelőjét, D. Attila 23 éves ja- kabszállási lakost. A támadók elvitték az 500 ezer forint ösz- szegű bevételt. Gödön kedden kora hajnal­ban egy ismeretlen tettes be­tört a váci Kereskedelemi Rt. ABC-áruházába, ahonnan el­vitt ' egy páncélszekrényt, amelyben megközelítően 48 ezer forint készpénz és egy ri­asztókészülék volt. A Pest megyei Tökölön szerdán hajnalban kigyulladt a Deák Ferenc utca 3. szám alatti garázs, és a tűzben leé­gett egy Ford Escort autó. RÁDIÓ - TELEVÍZIÓ KOSSUTH RÁDIÓ Középhullámon: 4.30: Reggeli krónika. 8.20: Mindennapi tu­domány. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Ci­gányfélóra. 11.35: Kertész Imre: Gályanapló. 12.00: Déli krónika. 12.30: Vendég a ház­nál. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falu­rádió. 13.30: A római katoli­kus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Versek. 15.05: Eurostú- dió. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum. 17.05: Ma­gyarországról jövök. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sporthíradó. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Sza- kolyi Károly műsora Csehov- ról. 20.05: Hagyományápolók. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth klub. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fórum. 23.05: A rádió lemezalbuma. URH-adón: 6.55: Körzeti in­formációs magazinok. 11.00: Mindenes. 11.50: Jegyzet. 14.00: Slágermúzeum. 14.30: Eszperantó híradó. 15.05: Er­ről beszéltünk. 16.00: Az Amerika Hangja magyar mű­sora. 19.00: V materinskom ja- ziku. 19.30: In limba materna. 20.00: In der muttersprache. 20.30: Na matemjem jeziku. 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Auf Deutsch gesagt? PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Napindító. 8.05: Sport­reggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Helykereső. 9.00: Hírek. 9.05: Zene-szó. 11.00: Hírek. 11.05: Napóra. 12.00: Nóta­kedvelőknek. 12.45: Vízállásje­lentés. 13.00: Hírek. 13.05: A Szabó család. 13.30: Fúvós­muzsika. 14.00-17.00: Kabaré­csütörtök. Közben: 15.00: Hí­rek. 17.00: Hírek. 17.05: Na­póra. 18.00: Rockhullám. 18.30: Hely kereső. 19.00: Hí­rek. 19.05: Az én* újságom. 19.35: Magyar tájak dalaiból, táncaiból. 20.00: Az Élet és Irodalom szatirikus mellék­lete. 21.00: Hírek. 21.05: Da­ráló. 21.35: Heavy metal hír­adó. 22.00: Kéregvasút. 22.30: Jazzlista. 23.00: Hírek. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Napfor­duló. 0.10-4.20: A MR éjszakai műsora. 4.03: Operaénekesek nótafelvételeiből. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.00: Hírek. 10.05: Zendülők. 11.00: Muszorgsz­kij operáiból. 11.40: Király László népzenei feldolgozása­iból. 12.00: Hírek. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.25: A kórusirodalom re­mekművei. 14.00: Hírek. 14.04: Rádiószínház. 15.13: Zenés útikalauz. 16.00: Hírek. 16.05: Éneklő ifjúság. 16.16: Selmeczi György műveiből. 16.50: Kéler Béla: Francia víg­játék. 17.00: Gordiusz. 17.50:. Népzenekutatók műhelyében. 18.00: Hírek. 18.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 19.05: Rádió­hangversenyekről. 19.35: Montpellier-i Fesztivál, 1991. 20.15: Hírek. 20.20: Beszélge­tés Szántó Piroskával. 21.42: Edita Gruberová francia ope­rákból énekel. 22.00: Hírek. 22.05: A zene üzenete. 22.20: Napjaink zenéje. 23.00: Tízpa­rancsolat. 24.00: Hírek. 0.05: Éjszakai jazzklub. RÁDIÓ JUVENTUS BALATON (AM 810 KHz) 8.00: Reggeli zenés informá­ciós magazin. 8.15: A nap mű­vésze. 9.20: Egy info - egy zene. 11.20: Dunántúli pano­ráma - zenés magazin. 12.20: Club 40. 13.20: Délelőtti mér­leg. 13.50: Trend '92. 14.20: A nap vendége - stúdióbeszél­getés. 15.20: Hat húron pendü- lünk. 16.20: Discoritmusban. 17.20: Rádós Tükör - zenés magazin. 18.20: Rock-story. 19.20: Napszemle - informá­ciós műsor, minden óra 15 perc: hírek, meteorológia, utinform, minden óra 45 perc: színes információk, tallózó. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00: Hajnaltól-reggelig- zenés hírmagazin. 5.55-6.55: Csak a 344 m-es KH-on. 6.55-9.00: A 344 m-es KH-on és a Kossuth URH sávon. 13.00: Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-18.30: A „Pan­nónia Rádió" szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.30- 20.00: Regionális német nemzetiségi műsor. 20.00-20.30: A MR német nemzetiségi műsora Pécsről. 20.30- 21.00: A MR horvát és szerb nemzetiségi műsora Pécsről. 21.00: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 5.45: Falu tévé. 6.00: A Reg-' gél. 8.30: Közjáték. 8.35: Verkli. 9.05: Walt Disney be­mutatja. 10.50: Képújság. 17.00: Délutáni egyenleg. 17.10: Megveszem ezt a nőt. 17.40: Galiba - A nagy ötlet. 17.50: Menedzser Magazin - Az adás idején hívható telefon­szám: 132-3350. 18.30: Pénzvi­lág. 18.40: Pénzvilág. 18.40: „Egyetlen Földünk van" - Művészek a Földért - Jauna Quick-To-See-Smith (USA). 18.50: Mini klip-mix. 19.00: Reklámjáték - sok zenével. 19.15: Esti mese - Égből poty- tyant mesék - A kis piros ci­pellő. 19.30: Most - A sokol­dalú fiatalok műsora. 20.00; Híradó. 20.30: Telesport. 20.40: Szomszédok. 21.10: Közjáték. 21.15: Frideri­kusz-show. 22.35: AKTuális. 23.05: Szív utca. 0.30: Késő esti híradó. 0.35: BBC-híradó. TV2 Műsorvezető: Mohai Gábor 16.55: Műsorismertetés. 17.00: Ma délután. Benne: Hí­rek; időjárás; tipplista. Kér­dezz! Felelek. 17.45: Regioná­lis híradó. 18.00: Híradó. 18.12: Időjárás. Műsorvezető: Kudlik Júlia 18.20: Ismerkedés az emberi testtel - Bőr, haj és körmök. - Kacor kalandjai. 18.40: Hol fe­dezte fel Kolumbusz Ameri­kát? 19.05: Testestől-lelkestől- A keskeny út. 19.55: Telesport. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.30: Ekhós színház- Bicske-Csákvár. 22.45: A TV2 filmklubja: Újra Hitch­cock! Londoni randevú. DOMBÓVÁRI VÁROSI TV 8.00: Képújság. 8.30: Bár­csak itt lennél - angol szerelmi történet (ism.). RTL PLUS 6.00: Halló, Európa - jó reg­gelt, Németország! 8.55: Owen Marshall. 9.50: Gazdag és szép. 10.15: Dr. Marcus Welby - Nem volt baleset. 11.05: Játék. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: Az élet játékai. 13.15: Kalifor­nia klán. 14.05: A Springfi- eld-sztori. 14.50: A Főnök - Él­jen a forradalom. 15.45: CHIP's - Különleges megbí­zás. 16.40: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Nyere­ményjáték. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony. 19.45: Jó idők, rossz idők. 20.15: Mini Playback Show. 21.15: S.O.S. hívás. 22.15: Amerika 3000. 23.55: Hírek. 0.05: Légifarkas - A múlt foglya. 1.00: Borzasztó kedves család - Időjós. 1.30: A Főnök. 2.30: Dr. Marcus Welby. 4.00: CHIP's. 4.50: Jó idők, rossz idők. 5.15: Fiatalok magazinja. MEPUJSAG Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Készült a szerkesztőség elekt­ronikus rendszerén. Nyomás: Szekszárdi Nyomda Kft. Postacím: 7101 Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF ügyvezető igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 245 Ft, negyedévre 735 Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratéit nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom