Tolnai Népújság, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-12 / 138. szám
FONTOS TUDNIVALÓK A II. KÁRPÓTLÁSI TÖRVÉNYRŐL (3. oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DÜNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1992. JÚNIUS 12. PÉNTEK ÁRA: 9,60 FORINT Hl. ÉVFOLYAM, 138. SZÁM Mai számunk melléklete Órát ne igazíts! Sok-sok vita tárgyát képezte már Kárpátalján az időszámítás. Orvosok, tudósok bizonyították be, hogy természetellenes visszaigazítani az órákat és az életritmust, hiszen Kárpátalja Közép-Európá- ban van. Az ukrán elnök kárpátaljai megbízottja most úgy rendelkezett, hogy június 10-étől a hivatalokban és a tanintézetekben kötelezően a kijevi 9 órától van a munkakezdés, ami a közép-európai gyakorlatnak felel meg. Túlsúlyos tojás Szomorú véget ért az a spanyol tyúk, amely a napokban 180 gramm súlyú, a szokásosnál háromszor nagyobb tojást akart tojni. A tyúk gazdája, egy parasztasszony kénytelen volt levágni a baromfit, amikor látta, hogy az többszöri erőlködés ellenére sem tudja megtojni a rekord nagyságú tojást. Most azt tervezi, hogy a tojást feltölti szilikonnal és megőrzi, mint ritkaságot. Új világcég a reklámpiacon A világ gyik legnagyobb és legrégibb reklámügynöksége is megjelent Magyarországon: az Ayer Worldwide 40 százalékos tulajdonrészt szerzett az Europrisma Kft.-ben, s létrehozta hetedik európai képviseletét. Az Europrisma három éve alakult, s a magyar-osztrák ügynökség vezette be a hazai piacra az IKEA-t, a Minoltát, valamint a Nivea forgalmazására visszatért hamburgi Beiersdorf konszernt. Kolumbusz levele Visszatérhet eredeti tulajdonosához Kolumbusz Kristóf egyik felbecsülhetetlen értékű levelének másolata: a másolat 1493-ban készült arról a levélről, amelyet Kolumbusz első amerikai útjáról hazatérőben írt a spanyol uralkodópárnak és amelyben felfedezéseiről számolt be. A másolatot még 1986-ban lopták el az olaszországi Fermo múzeumából, s tavaly akadtak nyomára, amikor egy ismeretlen magánszemély a Sotheby 's cégen keresztül eladásra kínálta. Donald kacsa Kínában Mickey egér, Donald kacsa és sok más bájos Walt Disney figura visszatér Kínába. A China Daily című lap jelentése szerint „Mickey-sarok" elnevezéssel hat kínai nagyvárosban nyílnak üzletek, amelyekben Disney-már- kájú termékeket árusítanak. A cég kivonta figuráit Kínából, mert elszaporodtak a hamisítványok. Belgyógyászok vándorgyűlése < ■" - • |j&g§|g 8 - ggg|g|' Emlékénnek a kimagasló érdemeket szerzett nyugdíjas orvosoknak Torgyánt felfüggesztették A kurdi tűzoltók sikere Nyugalom a déli határon A szerb és magyar határ- szakaszon rend és nyugalom van, a határmenti rendőri szervek készültsége megnyugtató módon kezelni a felmerülő feladatokat. Ehhez az együttműködő szervektől a szükséges segítséget megkapják - tájékoztatott tegnap Túrós András rendőr vezérőrnagy, az ORFK közbiztonsági főigazgatója azt követően, hogy koordinációs értekezletet tartott a röszkei és a tompái határátkelőhelyen. A megbeszélésen megtárgyalták az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott szankció tapasztalatait; szó volt azokról a várható rendőri, közbiztonsági gondokról amelyekre a valószínűleg a szokásosnál nagyobb létszámú török átutazó miatt hamarosan számítani kell. A Duna szennyezettebb a faddi holtágnál A fürdővendégek június vosi Szolgálat fürdőzésre al- 15-től birtokba vehetik a kalmasnak nyilvánította a dombori strandot. Az Állami holtág vizét. Népegészségügyi és Tisztior- (Folytatás a 2. oldalon) IX. Labdarúgó Európa-bajnokság Anglia-Dánia 0-0 Malmö, 20 ezer néző. V: Blankenstein (holland). Anglia: Woods- Curie, Keown, Walker, Pearce- Steven, Platt, Palmer, Merson- Smitth, Lineker. Dánia: Schmeichel- Si- vebaek, L. Olsen, K. Nielsen, H. Adersen- Christofte, J. Jensen, Vilfort- B. Laudrup, Povlsen, B. Christensen. Az EURO '92 I. csoportjában csütörtökön este újabb mérkőzést játszottak. A jugoszláv válogatott helyett „beugró" Dánia a sérülésektől megtizedelt Angliával csapott össze. Nos, a dánok igazolni szeretnék, hogy nem csupán egy „szegény rokonként" érkeztek Svédországba. Mindenesetre az angolok kezdtek jobban, egy szabadrúgás végén Smitth fejelhetett volna gólt közelről. Aztán a 8. percben egy sárga lapos angol szerelés a 16-os előtt, Povlsen szabadrúgása elsuhant a léc fölött. Újabb sárga lap, ezúttal Curlenak, aztán a 12. percben Lineker perdítését védte a dánok kapusa. Mi tagadás, az első 20 percben nem rágtuk le körmünket az izgalomtól. A nagy taktikázásban sem iram, sem bátor támadójáték. Mindkét csapat a biztonságra ügyelt, s a kontrákra épített. Á 25. . percben végre egy igazán formás támadást vezettek a szigetországiak, Lineker szöktette Mersont, tőle Smitth kapta a labdát, közeli lövését a dán kapus bravúrral szögletre tenyerelte. A 4L percben Steven bombázott kapura-, majd Merson verekedte be magát a 16-oson belülre, de kecsegtető helyzetben hibázott. Szünet után élénkült az iram, az első negyedórában mindkét kapu előtt adódtak helyzetek is. Ezek sorában Laudrup szólója már-már gólt ígért, több csellel tört be a 16-oson belülre, aztán az ötösön végül fennakadt a védőkön. Ezután az 59. percben Laudrup húzott el a jobb oldalon, beadását Christensen 10 méterről kapu fölé vágta. Cseréltek az angolok: Curie helyett Daley lépett pályára. Röviddel ezután Smitth bombázott közelről léc fölé. A csereként beállt Delay lövését tolta szögletre a dán portás, majd a másik oldalon Jensen már a kapuson is túljutott, ám lövése a kapufa belső éléről a mezőnybe perdült. Mersont Vebb váltotta fel, aztán a 74. percben Palmer az ötösről fejelte kapu fölé Smitth szabadrúgását. Négy perccel később Laudrup hibázott a másik oldalon. Ä hajrára ismét a biztonság dominált, szemlátomást mindkét csapat elégedett volt az egy ponttal. A 86. percben az időközben besárgult Sivebaek lódult meg az oldalvonal mellett, beadását azonban elkapkodta, így Povlsen elől Pearce menteni tudott a 11-es pontnál. Maradt a gólnélküli döntetlen, így az EB második találkozója is pontosztozkodással zárult. Torgyán Józsefet felfüggesztették FKGP elnöki és párttagsági jogaiból - tudatja, a közlemény, amelyet Német Béla főtitkár írt alá tegnap este. A határozatot a főtitkár hozta, s azt „a Torgyán József által elkövetett fegyelmi vétségek súlya, s az ehhez fűződő fegyelmi eljárás zavartalan biztosítása tette szükségessé". A pártalkotmány alapján a főtitkár lép az elnök helyébe. A kurdi önkéntes tűzoltók a június 6-án Németországban, Goncrot városában megrendezett nemzetközi tűzoltóversenyen a második helyezést érték el. A versenyen hét ország legjobb tűzoltó egyesülete vett részt. A szép sikert elért kurdi tűzoltók meghívást kaptak Holandiába és részt vesznek a Berlinben megrendezésre kerülő olimpián is. Pálos Miklós Bécsben Ausztriában kezdett tájékozódó jellegű megbeszéléseket a magyar kormány egyházi kérdésekkel megbízott két államtitkára. Pálos Miklós és Lukáts Miklós az osztrák közoktatási és művelődési minisztériumba látogatott, ahol a magyar politikusokat fogadta a miniszter. Megbeszélést folytattak Andreas Jónak kormánytanácsossal, és ellátogattak a Katolikus Püspöki Kar titkárságára is. A látogatás programjában szerepel még egy találkozó az osztrák izraelita közösség elnökével, valamint más ausztriai felekezetek képviselőivel. Pálos Miklós elmondta, hogy az ausztriai látogatás része egy öt országot - Lengyelország, Csehszlovákia, Svájc, Németország - felölelő tapasztalatcsere-utazásnak. A magyar egyházpolitikusok az egyház és állam magyarországi új kapcsolatának kialakításához gyűjtenek tapasztalatokat. Pálos Miklós szerint az osztrák beszélgetőpartnerek igen nagy érdeklődést mutatnak a magyarországi helyzet iránt, és tapasztalataikat készséggel átadják. Göncz Árpád Rióba utazott Tegnap este Göncz Árpád köztársasági elnök Rio de Ja- neiroba utazott, az ENSZ Környezet és Fejlesztés Világ- konferenciájára. A magyar államfő részt vesz, és felszólal a rangos nemzetközi esemény magas szintű záró szakaszán, amelyen mintegy száz állam- és kormányfő képviselteti magát. Zárolható számlák A kormány tegnapi ülésén módosította a pénzforgalomról és bankhitelről szóló rendeletet, hogy eredményesebben lehessen behajtani a tartozásokat. Ez a csődeljárás alatt álló vállalkozók, illetve az adóhatóságnak hosszabb ijieje tartozó adózók bankszámlájának a korlátozását vezeti be. A csőd alatt álló szervezet köteles felmondani a második és további bankszámláira vonatkozó szerződéseket. Az első öt hónap végén a költségvetésben 78,7 milliárd forint hiány keletkezett - derült ki azon a tájékoztatón, melyet a Pénzügyminisztériumban tartottak. A költségvetés bevétele május végéig 295,7 milliárd forint volt, a kiadások pedig 374,4 milliárd forintra rúgtak. A bevételek az időarányos szintnél 8,2, a kiadások pedig 2,4 százalékponttal kisebbek. A Magyar Belgyógyász Társaság Dunántúli Szekciójának XXXIX. Vándorgyűlése zajlik ezekben a napokban, a megnyitót tegnap délelőtt Szek- szárdon, a Babits Mihály Művelődési Ház színháztermében tartották. Dr. Gesztesi Tamás üdvözlő szavai után dr. Deák György, a megyei kórház orvosigazgatója köszöntötte a három napos rendezvény résztvevőit. Ezt követően került sor a Dunántúli Belgyógyász Vándorgyűlési Emlékérem átadására. Az emlékérem alapítását a szekció 1991-ben határozta el, a társaság munkájában kimagasló érdemeket szerzett tagjainak méltó köszöntésére. Nyugdíjba vonuló kollégáik közül a vezetőség azokat kívánta megtisztelni, akik a kongresszusokon mindvégig rendszeresen és aktívan részt vettek, munkájukkal előmozdították a vándorgyűlések sikerét, orvosi magatartásuk példaképül szolgálhat a fiatalabb orvosgenerációnak. Az emlékérmet minden évben a vándorgyűlésen adják át. (Folytatás a 2. oldalon) Dr. Ablonczy Pál Hetvennyolc díjazott az atomvárosban Paks gazdag a tehetségekben A Tehetséges Paksi Fiatalokért elnevezést viselő alapítvány három évvel ezelőtt hirdette meg első alkalommal pályázatát. Erre mindazon Pakson lakó, avagy ott tanuló, tíz és tizennyolc év közötti diák nevezhetett, aki a művészetek, a tudomány, avagy a sport területén kiemelkedő eredményt ért el. Idén száznál is több pályamunka érkezett az alapítvány kuratóriumához, s közülük hetvenöt egyéni és három csapat nevezés bizonyult méltónak a díjkiosztó ünnepségén való résztvételre, azaz az elismerést kifejező' pénzjutalmak átvételére. (Folytatás a 2. oldalon) Paksi fiatalok a díjkiosztó ünnepségen Költségvetési hiány