Tolnai Népújság, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-04 / 104. szám

1992. május 4. MEGYEI KÖRKÉP KÉPÚJSÁG 3 Kitelepítettek találkozója Jóelőre szeretné tudatni az érintettekkel a mözsi német nemzetiségi klub, hogy június 13-án egész­napos találkozót szervez a helyiek és a kitelepítettek részvételével. Várják a Mözsről elszármazottakat belföldről és külföldről egyaránt. Lesz ünnepi szentmise, kiállítás, bál, közös ebéd a helyi téesz étkezdéjében és más prog­ramok. A rendezvényt most szervezik meg első alkalommal. Ha sikeres­nek bizonyul, hagyo­mánnyá válhat. Szakmai nap A Tolna Megyei Ön- kormányzati Hivatal és a Magyar Közigazgatási Kamara Tolna Megyei Ta­gozata szervezésében má­jus 6-án, szerdán délelőtt 10 órai kezdettel megyei szakmai napot tart Szek- szárdon, a megyeházán. A tanácskozáson a tele­pülésfejlesztés időszerű kérdéseiről Loydl Tamás, a Belügyminisztérium Tele­pülésfejlesztési Kommu­nális Főosztály vezetője tart előadást. Véradás Tamásiban A Tamási Állami Gaz­daság ebédlőjében május 5-én, reggel 9-től délután 2 óráig véradást szervez a szekszárdi Vértranszfú­ziós Állomás és a helyi vö­röskereszt. Az erkölcsi nevelésről A Keresztény Pedagó­guskamara Szekszárdi Ta­gozatának szervezésében május 6-án, délután 5 órai kezdettel Erkölcsi nevelés címmel dr. Gesztesy And­rás kakasdi plébános tart előadást. A rendezvényre Szek- szárdon az 505. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépisko­lában kerül sor, melyre minden érdeklődőt vár­nak. Hangverseny Szekszárdon, az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola aulájában a Nemzeti Fil­harmónia hangversenyso­rozatában kerül sor május 5-én, kedden 19.30 órakor Mozart: Varázsfuvola című operájának koncert előadására. Néhány név a szereposztásból: Gregor József, Mukk József, Búzás Aida, Pászthy Júlia. Köz­reműködik a Kaposvári Vikár Béla kórus és a Ka­posvári Szimfonikus Ze­nekar. Konferencia Az „Iskola az Egészsé­gért Alapítvány" és a „Ho- rizont-2000" Humán Szol­gáltató BT. május végén három napos egészségne­velési módszervásárt, el­méleti konferenciát tervez egészségneveléssel kap­csolatok innovációk, pá­lyázatok, alternatív iskolák és egészségnevelés ( 1. nap), családi életre neve­lés, háztartástan tantárgy fejlesztése (2. nap), sport­tal, illetve rekreációval, életmódfejlesztéssel, táp­lálkozással kapcsolatos in­novációk, médiák bemuta­tására (3. nap). Dr. Habsburg Ottó Pakson Országos Tűzoltó Napok Szekszárdon és Tolnán Csendes ünnepek Csendes ünnepeink voltak. No nem a rendezvényekről van szó, hisz a majális, a tűzol­tók térzenéje nem tartozik a dobhártyát kímélő mulatsá­gok közé. Olyan szempontból voltak csendesek ezek az ün­nepnapok, hogy komolyabb baleset, tűzeset, bűncselek­mény nem történt. Újabb II. világháborús emlékhelyek Diósberény és Nagykónyi halottaiért Zsúfolt napja volt szomba­ton Erdős László ezredesnek, a HM személyzeti főosztály- vezetőjének. Délelőtt Diósbe- rényben, délután Nagykónyi- ban avatott II. világháborús emlékművet. Diósberény valamikor tiszta német település volt - ma a lakosság fele magyar -, ezért a hetvenkét áldozat emlékét megörökítő márványtáblákon is zömmel német nevek ol­vashatók. 1922-ben, az I. világháború­ban elesett Oszbach György­nek, szülei síremléket építtet­tek, a templom közelében. Ez vált később I. világháborús emlékhellyé olymódon, hogy rávésették „a háborúban hősi halált halt diósberényi kato­nák" neveit, s most ugyanide kerültek az újabb márvány­táblák. Ünnepi szentmise után ke­rült sor a leleplezésre. Beszé­det Erdős László ezredes mondott, majd Mayer Mihály megyés püspök, Vikár Zoltán református parochus és Hopp Ferenc helyi plébános megál­dotta az emlékhelyet. Más be­szédek, szavalatok is elhang­zottak, végül pedig elhelyez­ték a kegyelet virágait. Sok vendég érkezett, leg­többen Németországból: a la­telepített egykori diósberé- nyiek, hozzátartozók, roko­nok. A rendezvény után mindannyiukat ebéden látták vendégül a szervezők. Nagykónyiban is hasonló módon zajlott a rendezvény. Itt is az^ I. világháborús em­lékmű felújításával, kiegészí­tésével jött létre a II. világhá­ború áldozatainak kegyeleti helye. Az avatást Erdős László ezredes, a szentelést Márton István plébános végezte. Különbségként talán annyit érdemes megjegyezni, hogy míg a diósberényi emléktáb­lákra kizárólag közadakozás­ból gyűlt össze a pénz, addig Nagykónyiban az önkor­mányzat is hozzájárult.- Wy - Fotó: Gottvald K. A templomba vonulók között egymás mellett Mayer Mihály és Erdős László ezredes A diósberényi emlékmű Talpunk alatt hasadt az urán Piros autók a zöld gyepen Dr. Habsburg Ottó és két fia az erőmű tanácskozótermében (Folytatás az 1. oldalról) tájékoztatást. Dr. Habsburg Ottó aziránt érdeklődött, hogy mennyiben különbözik a „mi" erőművünk a negatív példa­ként emlegetett bolgártól, mi­lyennek látják a szakemberek a „hozzánk" fordulók (pl. franciák) ajánlatait, az újabb beruházásokkal, blokképíté­sekkel kapcsolatosan, és hol van lehetőség a „nálunk" ke­letkező rádióaktív hulladékok elhelyezésére. (így, szimpati­kusán, többes szám első sze­mélyben fogalmazott.) A vezérigazgató és munka­társai elmondták, hogy a ha­zai termelésű villamosenergia felét Paks adja. Ugyanolyan „márkájú", de lényegesen korszerűbb típusú erőmű működik itt, mint Bul­gáriában. További blokkok lé­tesítése is várható, több ország pályázik az építési jog meg­szerzéséért, nyugatról és ke­letről egyaránt. Most folyik a különböző ajánlatok tanul­mányozása, összehasonlítása. A veszélyes hulladékok kö­zül a szilárdakat, az ország egyetlen ilyen tárolójába hord­ják, Püspökszilágyiba. A fo­lyékonyakat átmeneti paksi tárolás után helyezik majd el - rozsdamentes betonhordók­ban - valahol. A helyről még nincs döntés, de még nem is sürgős, mert csak évtizedek alatt gyűlik össze nagyobb, tá­rolandó mennyiség. Á kiégett kazettákat pedig - melyek ta­lán a legveszélyesebbek ­visszaszállítják Oroszor­szágba, vonattal. A tájékoztató után, az üzemlátogatás előtt, volt egy kis idő, amikor a jelenlévők kérdéseket intézhettek dr. Habsburg Ottóhoz. Lapunknak elmondta, hogy életének elsőszámú célja: Ma­gyarországot mihamarabb behozni az európai közös­ségbe. Ez pedig nemzeti-poli­tikai, és nem pártpolitikai ügy. Ezért nem is emel ki senkit szívesen a honi közélet palet­táról név szerint, nem mondja, hogy ezt vagy azt a személyt kedveli, mert a közös cél el­éréséért folytatott munkába mindenkit be kell vonni. Wessely Fotó: Gottvald Karolt/ Szerelik a kismotor-fecskendőt Két város, Szekszárd és Tolna adott otthont a május 1-jén és 2-án megrendezett Országos Tűzoltó Napoknak. A Flórián-ünnepséget Csög- lei István nyugalmazott tűz­oltó ezredes nyitotta meg pén­teken, a tolnai sportpályán. Aznap az ifjúsági, másnap a felnőtt tűzoltók versenyére került sor. Piros autók sora­koztak a zöld gyepen. A nem­zetközi viadalon 44 csapat vett részt. (Közülük 8 volt kül­földi - Tolna és más megye­beli települések testvérváro­sai.) Tolna egyébként nemcsak tapasztalatokkal, de egy autó­val (gépjármű-fecskendővel) is gazdagabb lett e rendez­vény jóvoltából. Most vehet­ték át a holland testvérváros Bodegrawen, 3,5 milliós, ke­rekeken gördülő ajándékát. Mint ahogy már lapunkban hírül adtuk, a megyeszékhe­lyen is adóztak Szent Flórián emlékének. A térzenétől az aszfaltrajz versenyig, a tűzoltó felvonulásig számos progra­mot kínáltak kicsiknek és na­gyoknak egyaránt. Kispál Mária építkezők, vállalkozók figyelem! A DÉL-TÜZÉP RT. Baranya, Somogy és Tolna megyei Tüzép-telepein a hirdi vasbeton födémgerendák ENGEDMÉNYES (GYÁRI) ÁRON kaphatók! A termékek I. o. minőségűek. E-7-24 E-7-30 E-7-36 E-7-42 E-7-48 E-7-54 E-7-60 E-7-66 Régi ár 939,- 1160,- 1470,- 1690,- 1890,- 2130,- 2300,- 2360,­Uj ár 806,- 998,- 1260,- 1450,- 1620,- 1830,- 1980,- 2020,­INGYENES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS! Most jelentős összeget takaríthatnak meg ha időben keresik fel egységeinket! (26/9991) íltOzép CZDrtCSMBl Erdély népeinek békéjéért Kiállítás a Babitsban Az Erdély Művészetéért Alapítvány pályázatot írt ki még tavaly, „Szülőföl­dem Erdély" - címmel, az ott élő festők számára. A kikötések között szerepelt, hogy a beküldendő mun­kákon tükröződjön egy­részt a szülőföld szeretete, másrészt az erdélyi népek­nek a barátság és a béke iránti óhaja. A pályaművekből ren­dezett tárlatot a közelmúlt­ban bemutatták a Budai Várban, s most, május 2-től 26-ig, a szekszárdi közön­ség is megtekintheti a Ba­bits Mihály Művelődési Központban. De az, hogy az 52 alkotó 52 képe Tolna megye székhelyére kerül­hetett, nemcsak a művelő­dési háznak, hanem a szer­vezésben részt vállaló Er­délyi Magyarok Tolna Me­gyei Egyesületének is kö­szönhető. - Wy ­Profilváltás a fűrészüzemben A nagydorogi fűrésztelep ez év januárjától átala­kult egy új gaz­dálkodási szer­vezetté, mégpe­dig kereskedelmi betéti társasággá. Fehér László, az üzem vezetője két éves bérleti szerződést kötött a Gyulaji Állami Erdő- és Vad­gazdasággal a fűrésztelep üze­meltetésére. A tizenhét dolgo­zót foglalkoztató üzem ötven szá­zalékban lakos­sági szolgáltatá­sokat végez, de emelett bútore­lemeket - többek között bútorlé­ceket - is készí­tenek a sziget­vári bútorgyár számára. - kpm -

Next

/
Oldalképek
Tartalom