Tolnai Népújság, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-08 / 33. szám

6 KÉPÚJSÁG

HÉT VÉGI MAGAZIN

1992. február 8.

A Tanár Úr könyve

Háború utáni fűzött kiadás, még a tartósabb fajtából. Az Antiqua RT - ma már nem létező - kiadó jelentette meg 1947-ben, Budapesten. Szerzője az az ember, aki számomra mindmáig a nagybetűs Tanár Úr volt és maradt. A Tanár Úr könyve tehát negyvenöt éves.

A Tanár Úr - az Eötvös Kollégium volt tagja - magyar-német szakos nevelőként került 1938-ban a dombóvári Esterházy Miklós nádor gimnáziumba. Ő nem egyszerűen a magyar és német nyelv és irodalom tudós tanítója volt intézetünkben, de a magyar népi kultúra szerelmese és magvető apostola. Dombóvárra kerülésének már első esztendejében az addigiaktól eltérő, szokatlan témájú és merész hangú Népzenénk nemzeti értéke dolgozatával jelentkezett az 1938/39-es tanévet záró intézeti közös értesítő lapjain. 665-ös „Túrán" cserkészcsapatunk 1941-ben az ő bölcs parancsnoklá- sával úgy kerülte el az esztelen háború szövetségtől is követelt szolgálatát, hogy egyik tanítómesterének, Karácsony Sándornak a népi hagyo- máynok próbarendszerén megújított „regős" cserkészetére váltotta át a mozgalom itteni diákvágányát. Közvetlen ismeretsége majd barátsága Kodály Zoltánnal hozta közénk a Mestert és feleségét, kétszer is. Kodály első dombóvári látogatásakor (1945. november 23. - 1946. január 5.) városunkban ülte meg 63. születésnapját. Köszöntőjében a Tanár Úr többek között a következőket írta: „A századforduló hamis eszményekért lelkesedő, ál-magyar korszaka után jött ő is, Adyval, Móricz Zsigmonddal, Szabó Dezsővel és a nagy sorstárssal, Bartók Bélával, „új időknek új dalaival". Egyéniségében és élete nagy művében vele is az igazabb, teljesebb magyar tört fel a magyar föld színe fölé, aki - éppen a Millenium festett kulisszájú világában - oly mélyen elrejtőzött. Leg- nagyobbjaink álma és törekvése ölt testet benne: európaiság és magyarság szintézise..."

Keresztury Dezső 45 utáni kultuszkormánya 1946 elején tanácsadó szervezetként állította föl minisztériuma mellé az iskolán kívüli nevelés minden kérdésében az Országos Szabad Művelődési Tanácsot. A tanács elnöke a már említett, kitűnő nevelésprofesszor, filozófus, Karácsony Sándor volt, munkatársai a népi mozgalom, népi irodalom hívei. Karácsony Sándor mozgalomszervező körirata 1946 március végén került a Tanár Úr kezébe. A körirat utolsó bekezdésének felhívására: „Abban a reményben, hogy az új keretek között induló szabadművelődési munka az állam és a társadalom összhangban folyó nemzetnevelő tevékenységének korszakát nyitja meg, szeretettel hívom Önöket a magyar kultúra, a jövő-építés együttes, nagyjelentőségű szolgálatára" - legtermészetesebb dolga volt, hogy városunkban elsőként jelentkezzen erre a „szolgálatra". Dombóvárott vezetője, Szekszárdon elnökségi tagja volt a megyei Szabadművelődési Felügyelőségnek. Könyve: Hét balladajáték is a „magyar művelődéspolitika nagyarányú reformtervezetének" szellemében, annak szolgálatára íródott. Műve méltó folytatója a témában Volly István Élő népballadák (Magyar Műsorközpont, 1943) és Muho- raxj Elemér Magyar Játékszín (Magyar Élet, 1944) úttörő jelentőségű könyveinek.

Hét népballadánk - Fehér László, Kőmíves Kelemenné, A rossz feleség, Kádár Kata, Mónár Anna. A halálra táncoltatott leány, Bial-Nagy Albertné - földolgozását Műkedvelő színjátszásunk válsága, Néhány tanács a rendezőnek, két rövid fejezete vezeti be. Az első fejezetben a helyzetelemzés történeti áttekintéséről többek között így ír: „A magyar nép játéktevékenysége valaha gazdag és értékes anyagot termelt. A pusztuló, eltűnőiéiben lévő néphagyomány, s a végleges enyészettől megmentő gyűjtőtevékenység

eredménye ékes bizonysága annak a játékkultúrának, mely egykor a magyar nép körében élt. A hivatásos színészetet is a műkedvelő színjátszás helyettesítette egykor." Nemzeti műveltségünk három részre szakadásáról a következőket olvashatjuk: „A 20. század gyűjtőtevékenysége a néphagyomány számos eleméről mutatta ki, hogy a magasabb műveltségből szállt alá. Mióta a kettő elszakadt egymástól, a népi kultúra megakadt fejlődésében. Karácsony Sándor vizsgálódásai kimutatták, hogy a 16., 17. századi állapotában csontosodott meg, azóta alig változott. Nem úgy történt tehát nálunk, mint más európai országokban, ahol a magasabb kultúra a népi kultúra folytatása, s a kettő frigyéből egységes nemzeti műveltség született meg. A magyar kultúra letért a fejlődés természetes útjáról: nálunk a magas műveltség nem a népi műveltségre épült, nem termékenyítették meg egymást oly mértékben, mint más szerencsésebb sorsú európai országokban. Nálunk hiányoztak ennek feltételei: az ösz- szekötők, közvetítők, a vidéki kulturális gócpontok és a polgári osztály. A falu népe megakadt, elhagyott kultúrája helyett pedig azt a kispolgári kultúrát kapta, amelyet valójában nem is illet meg a kultúra elnevezés."

így jut el a következtetés és az abból fakadó célkitűzés megfogalmazásához: „Műveltségünk most vázolt állapota nemcsak művelődés- történeti valóság, hanem nemzeti sorskérdés is. Amikor a magyar művelődéspolitika nagy gondot fordít a szabadszínjátszás ügyére, ebben az a gondolat is vezérli, hogy itt egy alapvető emberi vonással: a játékösztönnel kell számolnia, s ezt az egyetemes emberi művelődés és nemzetnevelés szolgálatába állítania."

Rendezői tanácsában kitér a díszletek, világítás, a jelmezek kérdésére. Külön kiemeli: „A játék legyen egyszerű és tömör. Kerüljük a felesleges mozgást, fejezzünk ki kevés mozdulattal sokat. A ballada maga is ilyen: kevés szóval fejezi ki közölnivalóját, néhány sorában is egy-egy tragédia. Ebből a tömörségből származik drámai feszültsége. Ne oldja föl tehát a játék felesleges, henye mozgással ezt a tömörséget." Érdekessége feldolgozásának, hogy mindegyik balladában szerepelnek a ballada dallamán kívül más népdalok is. „Ezeket a népdalokat úgy válogattuk össze, hogy a cselekmények és a ballada hangulatának szerves kiegészítői, ill. aláfestői legyenek. Nemcsak ez volt azonban a célom: népdalaink megismerését is elő szeretném ezzel mozdítani." Három balladában (Fehér László, A rossz feleség, A halálra táncoltatott leány) természetszerűséggel szerepeltet táncot is. Ne feledjük, a műfaj eredeti szava: „ballare" jelentése táncolni. A feldolgozásokban lévő elbeszélő részleteket a színpadon vagy a színfalak mögött elhelyezett kar közvetíti hozzánk.

Nézem, forgatom a Tanár Úr könyvét. Régi jó iskolapajtásaim, a két Lajos: a Csobás és az Ujváry is közreműködő segítői voltak a könyv megjelenésének. A szerző kedves - tán legkedvesebb - tanítványaiként az akkor még csak festőművész-inas Ujváry Lajos A halálra táncoltatott leány balladájához készített grafikai illusztrációjával tervezte a könyv borítóját, Csobán Lajos pedig a könyv kiadásával járó - akkor sem kevés! - ügyes-bajos dolgokat intézve lett a belső borítón feltüntetetten: „Felelős kiadó." Ideálisan példamutató harmóniája ez a Mester és tanítványai iskolánkbeli hajdani kapcsolatának.

Ebben a kilencvenkettes januári, hamar sötétedő és hosszú téli estén, olvasó lámpám fényében személyének meleg varázsa, szellemének világossága vesz körül újra. Vigasztalódva örülök. Velem van PÉCZELY LÁSZLÓ.

Simon Károly

A szívnek nincs ára

Szerveink és vírusaink túlélhetnek minket

A halottak segítenek az élőkön

Dr. Papp Géza

Tavaly 241 halottat boncolt fel dr. Papp Géza, 11 éves pályafutása során pedig már többezret. A megyei rendőrfőkapitányság bűnügyi orvosa, aki igazságügyi orvosszakértőként is tevékenykedik, szinte minden nap találkozik a halállal, annak is azzal a formájával, amit a nagyközönség csak horror filmekből ismer. Balesetek, gyilkosságok, öngyilkosságok áldozatait vizsgálja.

Most, amikor új fejezet kezdődik a hazai szervátültetések történetében, arról kérdeztem: mi az, ami túlélhet bennünket. Mi az, ami mások hasznára lehet, mi az, ami másokat megbe- tegíthet, alkatrészeink, élősködőink közül, pusztulásunk után.

— Egy halottól kaphat AIDS-et a boncoló orvos?

— Minket, ebből a szempontból, a legveszélyeztetettebb szakmák művelői között tartanak számon. De én nem az AIDS-tól félek elsősorban, hanem a tbc és a fertőző májgyulladás vírusától. Azok tényleg túlélik az embert, és „hatnak". Az AIDS vírus viszont, állítólag, igen érzékeny, könnyen elpusztul. S mivel mi hűtött halottakkal dolgozunk, sok

fertőzéstől nem kell tartanunk.

— A tetemek lehűtése mindenütt megoldott?

— Most már igen, de mikor kezdtem a szakmát - vagy inkább: ezt az életformát -, Bács megyében, ha bejelentettek egy-egy esetet, nyáron, bizony rohanni kellett... A hőségben gyors a bomlás. A tehetősebb emberek lejegel- tették a halottjaikat, de a szegényebbeknek nem tellett ilyesmire. Kistelepülések temetőiben, düledező bonctermekben dolgoztunk, ahol se víz, se villany nem volt. Mégis, nagyon sajnálnám, ha nem mondhatnám el magamról, hogy ezt is végigcsináltam, boncoltam például két hokedlin meg egy ajtón is.

— A halottak szervei hogyan maradhatnak életképesek?

— A transzplantációra szánt szerveket, elsősorban balesetet szenvedett emberekből veszik ki. Fiatalokból, és a fiatal-középkor táján lévőkből. Én, természetesen nem veszek ki szervet, csak látom, hogy a hozzám kerülő holttestekből mi hiányzik. Szekszárd a szegedi transzplantációs körzethez tartozik, onnan jön egy speciális team, ha ilyen munka adódik.

— De a szervnek még

„élni" kell, hogy működjön! A gazdája pedig - akiből eltávolítják - már halott?

— A halált az agyhalállal azonosítjuk. Ez műszerekkel regisztrálható, egyértelműen eldönthető, hogy a beteg már nem hozható vissza. A halál beálltát egyébként három független vizsgálatnak (vizsgálónak) kell igazolnia. A keringés és légzés ettől függetlenül, gépekkel, még „akármeddig" fenntartható. S ekkor, ha van transzplantációra alkalmas szerv, azt a szegediek kiveszik, egy oldatba helyezik, és hűtve tárolják, az átültetésig.

— Szükséges-e a beteg beleegyezése ahhoz, hogy „felhasználhassák", mondjuk a veséjét?

— A magyarországi törvények szerint nem. Úgy 'szól a jogszabály, lrogy „aki életében ellenzi", attól nem vehető ki szerv.

— És, ha a rokonok nem akarják? A feleség kéri, lrogy „márpedig az én uramból ne!"?

— Elvileg nem kötelező figyelembe venni, de a gyakorlatban természetesen méltányolják a rokoni óhajt. Az én véleményem az egészről az, hogy óriási szükség van a transzplantációra. Két vese két ember életét mentheti, könnyítheti, hosszabbíthatja meg. Akik kapják, még így sem biztos, hogy elérik az átlagéletkort, de az biztos, hogy az igen közeli haláluk eltolható. Vagy akadnak gyerekek, akiknek szükségük van egy vesére, azonkívül kutya bajuk ... Ha kapnak, teljesértékű

emberré lesznek, ha nem...

— Mennyibe kerül egy szerv? Hallottam, hogy az első hazai szívátültetés, több mint egymillióba volt.

— A szívnek, a szerveknek nincs áruk. Ezt is rendelet szabályozza: pénz nem kérhető értük.

— És az, hogy hová kerülhetnek, meghatározott? Doboghat például szekszárdi szív valamelyik pesti új szívesben?

— Tavaly ismereteim szerint 3-4 vesét vittek el innen, szívbillentyűkről is tudok, de szívről nem. Azt még a szekszárdi kórházban nem vettek ki. Számítógépes elosztóközpontokat állítottak fel, ahová befutnak az igények, és a „kínálatok". Az adó és a kapó biológiai tulajdonságainak meg kell egyezni. Működésképtelen szerveket, működőképesekre cserélnek. Ez a dolog lényege. A halottak így segítenek az élőkön.

Wessely Gábor Fotó: Kispál Mária

A bűnügyi orvos könyvespolca

Egy élet töredékei

Sárpilisi látogatás

Kiss Józsefné, Lidi néni tősgyökeres sárpilisi, szülei Bátá- ról kerültek ide, ő már itt született. Az élet próbára tette teherbíróképességét, a nyolcvan éve alatt ami egy embernek kijuthatott, ő mindazt megérte.

— Régen szomorú helyzet volt, tisztán emlékszem azokra az időkre amikor az oroszok bejöttek, de még az ezt megelőző évekre is. Ezekben az években nagyon kijutott a keserűségből is, hiszen hat éves koromban meghalt az anyám, tizenhárom voltam, amikor elveszítettem az apámat. Engem a testvérek neveltek. Aztán férjhez mentem, a férjem a második világháborúban esett el. Két gyerekkel maradtam magamra. A sok megpróbáltatás ellenére is azt mondom, most sem cserélnék senkivel. A faluban

vannak, akik azt mondják, hogy nincs Isten. Én csak annyit tudok, van valaki a fejünk felett, aki őrködik, bajunkban megsegít. Ánnyira, hogy míg élek, nem kell ágyban emelgessenek. Gyerekeimmel megjártam a kórházakat, de az Isten megsegített.

Nem volt „divat" akkoriban a tanulás, lehetősége sem adódott, hisz Pilisen nem volt más, mint a hat elemi.

Előkerülnek az üveges szekrényből a szebbnél szebb sárközi mintás nagy asztalterítők, futók, melyek a konyhában felállított szövőszéken készültek. Már több mint harminc éve annak, hogy az első darab lekerült róla.

— A szövéssel inkább télen foglalkoztunk - mondja a lánya, Kiss Mária -, máskor nem volt rá

idő. Akkoriban édes-anyám kiváltotta az ipart, két évig csinálta is, de aztán abbamaradt.

— Dolgozni kellett - veszi vissza a szót Lidi néni -, hogy megkeressük a megélhetéshez valót. Eljártunk napszámba minden áldott nap Várdombra, a kertészetbe. Nem akárhogyan ám, gyalog mentünk reggel, és vissza is ugyanígy. Amikor meg olyan volt az idő, hogy nem lehetett kint dolgozni, itthon folytattuk.

Lidi néni lánya, Mária, ötvenkét évesen, amit egy asz- szonynak tenni kell, mindent elvégez otthon. Ennél többet nem szabad. Öt éve, hogy szívbillentyűvel operálták.

— Annak idején én Sárpilisen az iskolában kitűnő tanuló voltam, a gimnáziumba is fölvettek.

Erre azonban már nem futotta, meg az orvos sem engedett a szivem miatt. Munka nélkül nem maradtam, az áfésznél helyezkedtem el. Meg itt volt a szövőszék is. Nagyon szerettem, és ma is szeretem csinálni. Volt, hogy este szőttünk, lámpánál, méghozzá fekete mintásat, ma meg már nappal sem igen látom csinálni. Tévé akkor nem volt, ez volt a szórakozás is. Édesanyám már nem tud besegíteni, s a mintásat nehéz egyedül csinálni. Eredeti sárközi mintás térítőkét szőttem, de voltak saját terve- zésűek is. A kész munkákból sokat vittek külföldre is, meg az orvosoknak is jutott belőle. Ma már csak saját kedvtelésre szövök, és a szekrénybe kerül valamennyi elkészült munka.

— Hát igen mondja Lidi néni - elszálltak felettem is az évek, egyre nehezebben látok, én már csak a kerttel, meg az állatokkal kínlódok. Alig várom, hogy szikkadjon a föld, hogy elővehessem az ásót. Itt a nagy kert, van benne munka elég. Most már baj, hogy nagy. A lányom is segít azért, amit bír. De jó, hogy ez a kert van, mert mindenféle megterem benne.

Az évek elmúltak ugyan, de korát meghazudtoló a frissessége, szívóssága. Háromszor járt kórházban, de ezekről úgy mesél, mintha meg sem történtek volna.

Energiája kifogyhatatlan. Körükben magukfajta emberek élnek, olyanok, akiket hozzájuk hasonlóan megpróbált az élet.- pusztai téri -