Tolnai Népújság, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-08 / 33. szám

1992. február 8. HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 7 Érdekek, ha nem egyeznek ... Mi lesz veled kábeltévé? Forró téli este A komp országról a (Folytatás az 1. oldalról.) A hír hátteréről dr. Angyal Ottót, a Pécsi Postai és Távköz­lési Felügyelet vezetőjét kér­deztük: — Nem tudom, olvasta-e a pénteki Népújságban a Héliosz kft. közleményét? — Igen, most vettem a ke­zembe és nagyon meglepőd­tem, mert 1991 december 9-én a novemberi vizsgálatok alapján készítettük el a szekszárdi ká- bel-tv rendszer minősítő tanú­sítványát. Egyszerűen nem ér­tem, miért most, 2 hónappal ké­sőbb, ránk hivatkozva, tettek közzé ilyen közleményt. — Mit jelent az, hogy „korlá­tozottan megfelelő"? — Erről általánosságokban tudok csak beszélni. Amikor egy adott vizsgálatot végzünk, a rendszer elemeit vizsgálva, bizonyos szakaszok átlagnál jobbak vagy átlagnál rosszab­- bak. Minden kábel rendszerben ez így van. Inkorrekt dolognak tartom elvonatkoztatni attól a ténytől, amiért a vizsgálat ké­szült és kiragadni belőle egy-egy részletet, olyant, ami a felhasználónak jól jön. így az ál­talam képviselt hatóság, akara­tomon kívül belekeveredik ebbe az ügybe, esetleg politikai, gazdasági vagy hatalmi pozí­ciók elérésére használnak fel bennüönket. Ezt a szerepet mi visszautasítjuk. Alkalmas-e bővítésre? — Engedje meg, hogy konk­rétan rákérdezzek, On mint szakember, hogyan ítéli meg a jelenlegi szekszárdi kábeltévé rendszert, mennyire alkalmas az a további bővítésre? — A kérdésére a választ Izsa Gyula osztályvezető fogja meg­adni, mert a szekszárdi rend­szerrel ő foglalkozik. — A minősítő vizsgálatok során megállapítható, hogy a ^ baktai Alisca részen egyes ese­tekben a minőség nem éri el a szabványban előírtakat.' Ezért tiltottuk be a rendszer további bővítését, azonban ez, egy Reá­lis műszaki megoldással kikü­szöbölhető és a hiányosságok megszűnése után, további bőví­tésre, bekapcsolásra van lehető­ség. A karbantartó Tarr Kft. el­ismeri a kifogásokat és van el- kézelése a megoldásra. Eredeti tőkefelhalmozód ás A Héliosz Kft-től, Balog Já­nos műszaki igazgatóhelyettest kérdeztük: — Miért most, két hónappal később hivatkoznak a pécsiek minősítő tanúsítványára? — Közben voltak a karácso­nyi ünnepek is, és az elmúlt időszakban mi sem tétlenked­tünk. A minősítést tovább küld­tük a polgármesteri hivatalhoz és a Tarr Kft-hez. Ennek elle­nére a kivitelezések tovább folytak mintha mi sem történt volna, ezt követően mégegy- szer írtunk ez ügyben a pol­gármesteri hivatalnak. A bőví­tések most sem álltak le, ekkor döntöttünk úgy, hogy értesítjük a lakosságot, mert végre tiszta vizet kell önteni a pohárba, nem árt ha az emberek informá­lódnak. — Én úgy gondolom, ezzel a közleménnyel nem tájékozta­tást, anem pánikot értek el... — Ahhoz, hogy a műszaki problémákat meg tudjuk oldani és a bővítést is fel merjük vál­lalni, pénz kellene. A kábel rendszer az önkormányzat tu­lajdonába átment vagyon, melynek további sorsáról in­tézkedni kellene. Mi csak a ke­zelői vagyunk ennek a tulaj­donnak, éppen ezért azt szeret­nénk, hogy ami a pécsiek által le van írva, azt betartanák. Úgy érzem, kábeltévé ügyben a la­kók alultájékozottak. — Ön szerint ki tehet erről? — Mi, ezért adtuk ki ezt a közleményt. — Hány családot érint a bő­vítési tilalom? — Ha ezt tudnánk, jobb helyzetben lennénk, mint most. Sajnos a tudtunkon kívül is folynak tárgyalások bekötési ügyekben. Úgy néz ki, hogy a tulajdon az önkormányzaté, a kezelés a miénk és van egy kivi­telező, aki viszont a saját tulaj­donát igyekszik csak növellni. — Egyre nyilvánvalóbb, hogy a háttérben hatalmi pozí­ciókért, anyagi haszonért folyik a harc. — Szó szerint így igaz, ezt én úgy fogalmaznám meg, hogy eredeti tőkefelhalmozódás in­dult el. Fő szempont a pénz és a vagyonszerzés. De, hogy hol a tisztesség határa, ma ezzel senki nem fogalalkozik. — Ön személy szerint me­lyik oldalán áll a hatalmi har­coknak? — Úgy érzem középen. Mi csak kezelői vagyunk ennek a rendszernek, tehát anyagilag nem tudunk jól vagy rosszul járni. Mi nem kívánunk senkit sem támogatni. „A cél a lejáratásunk volt" Tarr Jánost, a Tarr Kft. igaz­gatóját, a kivitelezési munkák irányítóját is megkérdeztük: — Tájékoztatta-e Önt, a köz­lemény megjelenése előtt a Héliosz Kft arról, hogy az épí­tést és bővítést megtiltották a Pécsi Postai és Távközlési Fel­ügyelet minősítésére hivat­kozva? — Nem. Természetesen a pécsiek véleményét én is isme­rem, a letiltás nem az egészre, csak a baktai Alisca városrészre vonatkozik, de ebben az eset­ben is megállapodtunk, hogy a hiányosságok megszüntetése után, itt is folytathatjuk a fej­lesztéseket. Többször szóvá tettem már, hogy a rendszer kiépítését saját költségemen fejlesztem, de en­nek a költségeit valamilyen formában le kellene rendezni. A polgármesteri hivatallal eb­ben meg is tudtunk egyezni és a kivitelezői munkákban, márci­usi határidővel bezárólag meg is állapodtunk. — Ne haragudjon, de nem értem, erről a Héliosz Kft. nem tudott? — Dehogynem, de így sze­retnének bennünket lejáratni. A céljuk az, hogy lehetetlenné te­gyenek bennüket és ne rendel­jenek nálunk az emberek mun­kát. — Mi lesz most, a közle­mény hatására leállnak a mun­kálatokkal? — Nem állunk le, a távköz­lési felügyelettel történt megbe­szélés után, a helyreállító mun­kákat elvégezzük, a bővítést is folytatjuk, hiszen engedélyünk van rá. Tervezés alatt van a Remete utcai rész fejlesztése is. Mauthner Ilona „Mit tehetek Dunaföldvárért?" címmel hirdették meg Figler János országgyűlési képviselő előadását, amelyet hétfőn a dunaföldvári kertbarátok körében tartott. A kép­viselő rögtön a találkozó elején, némileg röstellkedve elmondta, hogy hasztalan volt minden pró­bálkozása a volt szovjet laktanya ügyében. Mint mondta, a fenti címmel nem is vállalta az estét, mert csak megint egy ígérettel kénytelen előrukkolni: minden tőle telhetőt meg fog tenni, ha valahol alkalom, vagy rés nyílik ... A forró hangulatú fórum izgal­masabb pillanataiból idézünk. Szép számban gyűltek össze a kertbarátok, és nagy érdeklő­déssel figyelték az előadót. Elő­ször az ország problémái, a me­zőgazdaság átalakulása került terítékre. Az átalakulási tör­vény kapcsán figyelmeztetett Figler János: mindenki jól fi­gyeljen a határidőkre. Beszélt közös piaci csatlakozásunkról, és felhívta a figyelmet, hogy csak akkor tudunk felzárkózni, ha már most olyan produktu­mokat hozunk létre, amelyeket be lehet tenni a kamionba, és nyugaton el lehet adni. Jó lenne, ha megint Európa konyhakertje lehetnénk - mondta az előadó, és az egyik kitörési pontként jelölte meg az agrárexportot. Szerinte az or­szág természeti adottsága és a termelők szorgalma, tudása ezt lehetővé teszi. A nagyüzemi termelésről szólva a keleti piacok kapcsán arról beszélt, hogy jobb lenne, ha mi magunk vinnénk oda az ennivalót, és nem ők jönnének érte .. . Emlékeztetett a nyugat fele­lősségére: — „Ha egybillió dollárt megért Reagannek a hideghá­ború megnyerése, akkor 100 vagy 300 milliárd dollárkát iga­zán megérne, hogy az atomtöl­tetek közül egyetlen egy se robbanjon fel". Ha a „csúnya boszorkányor- szágból üde, lányos köztársa­ságok" lehetnének, akkor Ma­gyarország a világ egyik leg­jobb helyén lenne. Kompország lehetne, ahogy hazánkban híd- város Dunaföldvár. Beszéde végén a változások bíztató előjeleiről beszélt, ezek közé sorolta a jelen lévő nagy­számú közönséget, majd kije­lentette, hogy „Dunaföldvár ideje" majd ezután jön el... A találkozó résztvevőinek kérdései kapcsán főként a tsz-ek vagyonáról, a tagság döntési lehetőségeiről esett sok szó. Volt, aki sérelmezte, hogy csak ötéves tagság után jár a vagyonrész, különös tekintettel arra, hogy őt éppen négy év után zárták ki a tsz-ből. Szóba került az is, hogy a va­gyon 10 százalékáig az alkal­mazottak is kaphatnak a szö­vetkezet tulajdonából. A képvi­selő emlékeztetett, hogy egy jó­indulatú döntéssel a segítő csa­ládtagok is részesedhetnek. Sok családban ugyanis szokás volt, hogy csak a férj volt tsz-tag, de a feleség besegített. . . egész életében. A jóindulatú döntés említé­sére néhányan felhorkantak, hogy az a világ már elmúlt... Volt, aki az átalakítással kap­csolatban az emberek egymás­nak uszításáról beszélt, de töb­ben is lehurrogták. Az egyik hozzászóló az elke­rülő út építését szorgalmazta, mondván, hogy a nagy kamion- forgalom miatt tönkre megy a város. A képviselő javasolta, hogy végeztessenek légszeny- nyezettségi vizsgálatot a város­ban, ami meggyorsíthatja a te­hermentesítő út megvalósulá­sát. Ő maga, mint mondta, annyit tud tenni, hogy „mélyen néz" Siklós Csaba szemébe ... Szóba került a Parlament munkája is. Volt, aki úgy véle­kedett, hogy ott szalmacséplés folyik, és sérelmezte, hogy a honatyák „első dolga az volt, hogy saját maguknak a jó nagy pénzt megszavazták". Szerinte a jelenlegi politika tönkre teszi a háztájiban dolgozókat. A képviselők jövedelméről szólva Éigler János elmondta, hogy a Németh-kormánynak kellett volna azt felemelni. Nem volt már tartható a korábbi ja­vadalmazás, hisz az előző par­lament sokkal kevesebbet ta­nácskozott, és a parlament tag­jainak munkahelyük volt. A maiakról szólva elmondta, hogy „az újságíró rajta törli a csizmáját, csúfondároskodnak vele a tévében, a szilveszteri műsorban rajta röhög az or­szág, bármit elvállal...", majd feltette a kérdést: — Azt gondolták volna Önök, hogy maradjon a hatezer forint? A kérdésre viszontkérdések hangzottak a teremből, arról, hogy mi lesz azokkal a nyugdí­jasokkal, akik sokévi munka után az említett hatezer forint körüli összegből próbálnak megélni. Volt, aki indulatosan bekiabálva szegezte a képvise­lőnek a kérdést, amire ő ha­sonló indulattal válaszolt: re­formátus lelkészként ő milyen keveset keresett, s hogy nem ő kérte a mostani fizetségét. Szóba került, hogy egyes képviselők alszanak a parla­mentben, amit Figler János nem vett magára, sőt a vádat meg­toldotta, hogy vannak, akik be­rúgnak a büfében. A kérdésre, hogy miként tudja összeegyeztetni a lelkészi és a képviselői hivatást, Figler János elmondta, hogy ő tulaj­donképpen mások helyett lett képviselő. Annak idején több embert is megkeresett Duna- szentgyörgyön, hogy alakítsák meg a kisgazda pártot. Senki nem mert rá vállalkozni, aztán mikor az MDF megkereste, el­vállalta a jelöltséget. Az ellenvetésre, hogy katoli­kus papok nincsenek a képvise­lők között, Figler János el­mondta, hogy a pápai tilalom miatt nem lehetnek, ugyanak­kor a „miniszterek fele katoli­kus papok neveltje". A felvetésre, ami a költségve­tés kihirdetése körüli bonyo­dalmakat rótta fel, a képviselő a visszhangot „műhóviharnak" minősítette. Egy molnár - akinek elvették a malmát - sérelmezte, hogy aki bitorolta az ő egykori tulaj­donát, az most jobb eséllyel tud licitálni. A képviselő a régi me­chanizmusokat emlegette, és emlékeztetett, hogy ma is tör­ténnek „balesetek" olyan embe­rekkel, akik a gazdasági vizsgá­latokat végzik és a tényeket fel akarják tárni. Egyebek mellett erről esett szó a kertbarátok „Téli esték" sorozatában megrendezett ta­lálkozóján, ahol senki nem fá­zott ... -hangyál­,Úgy megszerettem Rodostót, hogy Zágont el nem felejtem . . Különórán Cséke Miklósnál- Tapasztalataira, bölcsessé­gére apellálva kell bevallanom, hogy szülőföldjéről, a Kárpátal­járól a semminél valamivel töb­bet, ám a szükségesnél jóval kevesebbet tudok. Nem is any- nyira felelni, mint inkább ta­nulni jöttem. Több, mint 45 éve itt van itthon, két évvel ezelőtt mégis alma materének, a bereg­szászi gimnáziumnak a történe­tét írta meg. Miért?- A válasz egyszerű. Úgy éreztem, hogy élve segítőim - a Magyarság Kutató és a szpon­zorok - támogatásával, meg kell írnom. Meggyőződésem, p. hogy a történelem - akár a ma­gyar, akár a világtörténelemről ván szó -, családtörténetekből, egyének és közösségek történe­téből tevődik össze. Nem sza­bad tehát az úgynevezett civil történelmet feledésbe utasítani. Amikor a Trianont követően Csehszlovákiához csatolt Kár­pátalja egyetlen magyar gim­náziumába beiratkoztam Be­regszászon, már látnivaló volt hogy a szerződésben ígért au­tonómiából semmi sem lesz. Mint tudja, 1945 után se válto­zott a helyzet. Beregszász pedig ősi magyar város, aminek lakói telepes szászok voltak már a XI. században.- Most viszont a történelem - úgy látni ismét - új szerepet oszt Kárpátaljának is. Beregszá­szi születésű?- Tőkésfalun születtem 1911-ben és tíz éves koromig Váriban, édesanyám szülőfalu­jában éltem. Ez tizenöt kilómé­in terre van Beregszásztól. Tőkés­faluban édesapám, aki tanító volt, magyar nyelven tanított, ám a Trianon után ruszinra vál­tott itt is a tanítás nyelve. Akkor kérte, hogy helyezzék át, mert a nyelvtudása alkalmatlan arra, hogy a követelményeknek megfeleljen. A tanfelügyelő föl­sorolt egy sereg falunevet és amikor Vári neve elhangzott, édesanyám azt mondta, „oda akár éjfélkor" elindul. Tulaj­donképpen haza mentünk, en­nek megfelelő volt a fogadtatás is. Örültek az emberek.- Egyedüli gyermeke volt szüleinek?- Két öcsém született. József - most 78 éves lenne - neve rö­videsen rákerül arra az emlék­műre, amit egy ott élő szob­rászművész készít és azokra emlékeztet, akik a malenkij ro­bot áldozataiként fejezték be fi­atal életüket. Ö kereskedő volt. A másik fiatalabb öcsém mér­nök lett. ő is idehaza él.- Idehaza?- Tudom mire gondol. Hadd idézzem Mikes Kelement, aki a világ összes Mikes Kelemenjei helyett mondotta volt, hogy „Úgy megszerettem Rodostót, hogy Zágont el nem felejtem".- Amennyire egy futó be­szélgetésből ismerhetem életé­nek egy-egy állomását, tanári diplomát Pozsonyban szerzett 1936-ban, utána pályafutását a besztercei gimnáziumban kezdte. 1947-ben magyar-fran­cia szakos tanárként már az ak­kor alapított tamási gimnázi­umban van. Szekszárdra, a Ga­ray gimnáziumba 19'53-ban ér­kezett.- Valóban, ez a menetrend. Bekerülve az akkor még na­gyon falusias megyeszékhely jóhírű gimnáziumába, megfe­lelő albérlet híján Decsen lak­tam, később ott nősültem és onnan jártam be tanítani. S nem csak a gimnáziumba, mert ki­segítő tanárként dolgoztam a közgazdasági technikumban, általános iskolában is. Talán csak a Rózsa Ferencben nem. Még a vendéglátóipari iskolá­sokat is tanítottam egy ideig. Szakács tanulókat az ételek francia nevére. Ha érdekes, 1973-ban mentem nyugdíjba, de óraadóként még tizenöt évig dolgoztam. Négy éve már csak fordítok - ha van megbízásom - és kutatom Beszterce, történe­tét, abban a hitben utazgatva Budapestre az Országos Szé­chenyi Könyvtárba, hogy akad lehetőség az iskolatörténet foly­tatásának szánt újabb könyv ki­adására is. Csak hát, nem to­longanak a szponzorok. Oda­haza pedig most szívszorítóan szegények az emberek.- El kellene csípni kedves tanár úr, egy alkalmas pályáza­tot. Kis szerencsével ez nem is olyan lehetetlen. Mindig peda­gógusnak készült?- Volt két másik álmom. Or­vos és mérnök is szerettem volna lenni, de édesapámék nem tudták vállalni az ezzel járó költségeket. Maradt a tá­volság miatt így sem csekély anyagi áldozatot kívánó böl­csészkedés, Pozsonyban.- Megtudhatnám, miért pont ott?- Mert ezen kívül Prágában volt még lehetőség, de szá­momra akkor rokonszenvesebb volt Pozsony, mert igen sokat megőrzött a magyar kultúrából. Nagyszerű éveket töltöttem ott, egy olyan fényképész családnál laktam, amelyben anyanyelvi szinten beszéltek szlovákul, németül és magyarul, s az volt ebben a felemelő, hogy ezt tar­tották természetesnek.- Úgy emlékezem, hogy volt egy féléves franciaországi kité­rője is, a háborús kitérőkön kí­vül.- Igen, Burgundiában, a di- joni egyetemen töltöttem fél évet, hogy meg tudjam írni francia nyelven Maupassant regényeiről a diplomamunká­mat. Pozsonyban nem jutottam hozzá a szükséges irodalomhoz és kapóra jött, hogy egy bará­tom már előttem kiment. Ket­tőnk közül talán neki volt ne­hezebb dolga, mert Romain Rolland Collas Breugnonját kapta témául és Rolland ezt a tüneményes regényét burgun- diai tájnyelven írta. Máig na­gyon szép emlékem az ott töl­tött fél év.. Egyébként nem so­káig tanítottam Beregszászon, mert 1939 után Ungvárra he­lyeztek. Innen hívtak be a had­seregbe, ahol híradós kiképzést kaptam. Rövidesen leszereltek, de nem hihettem, hogy ezzel megúszom a háborút. 1944 őszén be is hívtak ismét, még­hozzá Budapestre. A Várban volt akkor a honvédelmi mi­nisztérium és én annak alagso­rában lettem rejtjelező. Lidérces volt. Fogságba is itt estem.- Ezután következett a két és féléves örményországi „tanul­mányút".- Igen, úgy mondtuk, hogy a „kies örmény országi táboro­zás". Tudja miért kies? Mert ennek a szónak eredeti jelen­tése: kéjes. Hát nem volt az. Amikor kérdezgettük, hogy mikor jövünk már haza, azt fe­lelték: „Haza? Hiszen ti itthon vagytok!" Hárman voltunk kárpátaljaiak, akik úgy döntöt­tünk 1947-ben, hogy nem az akkori hazába, hanem Magyar- országra jövünk haza.- S tavaly, a fiával - aki a KSZE mérnöke - mégis haza­ment arra a találkozóra, amit a beregszászi gimnázium egykori diákjai tartottak.- Ez már a harmadik ilyen összejövetel volt, az előző ket­tőre nem tudtam kijutni. Min­dig közbejött valami, ami meg­akadályozott. Budapesten egyébként évente 2-3 alkalom­mal is találkozunk. De ott kint, ez más volt. Gondolhatja, vol­tunk csaknem félezren. Nem mondhatnám, hogy fiatal em­berek, hiszen 1944-ben érettsé­gizett az utolsó oszffily még magyar gimnáziumban. Utána ez tíz osztályos ukrán iskola lett. Meglátogattuk a Kossuth Lajos nevét viselő magyar tannyelvű intézetet is, ahol ma­gyar tanárok fogadtak minket. Emléktáblákat, szobrokat ko­szorúztunk és lelepleztünk egy Mikes Kelemen emléktáblát. Itt hangzott el a Himnusz és Szó­zat. Elmondhatatlan, hogy ez mit jelentett számunkra. De fe­lejthetetlen volt az az osztály- főnöki óra is, amit az ottani re­formátus püspök tartott. Ki­mentünk a fiammal a város kö­zelében lévő Nagyborzsovára is, ahol valamikor a szőlőnk volt. Erre olyan jó bor termett, hogy aszút is készítettek.- Szülőföldjének városai polgárosultabbak és ez kisu­gárzik a falvakra is. Hogyan si­került megszeretnie idehaza előbb Tamásit, majd Szekszár- dot?- Tamási meghittebb volt. Családiasabb. Szekszárd máig megőrizte civis jellegét. Ha őszinte akarok lenni, csak azt mondhatom, hogy soha nem éreztem. magamat itt rosszul, már csak a munkám miatt sem, de voltak azért helyek, ahol jobban ...- Nem kérdezem, ami nyil­vánvaló, de kívánom, hogy sokszor jusson még el azokra a helyekre. László Ibolya

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom