Tolnai Népújság, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-03 / 28. szám

1992. február 3. MEGYEI KÖRKÉP MPUJSAG 3 * Biblia a művészetben Szekszárdon, a Babits Mihály művelődési házban kerül sor a Biblia a társmű­vészetekben című előadás- sorozat következő előadá­sára ma este hat órakor, melynek címe: Káin és Ábel. Folytatódik: közigazgatási tanfolyam Folytatódik február 6-án a pécsi JPTE Jogi Kar Köz- igazgatási Jogi Tanszéke, valamint a Megyei Köz- igazgatási Kamara Tolna Megyei Tagozata által szer­vezett tanfolyam jegy- zők-körjegyzők részvételé­vel Szekszárdon, a megyei önkormányzati hivatalban. Csütörtökön, február 6-án, délelőtt fél kilenctől az önkormányzatok vállalko­zásait érintő helyi feladatok megoldása kerül terítékre. Ezen belül is a képvi­selő-testület és a hivatal te­endői a vállalkozások szer­vezése kapcsán. Írásvetítő segítségével készül el a vál­lalkozási .szabályzat, vala­mint az alapítványokat is közösen állítják össze. A tanfolyam harmadik napjának programjában a „vállalkozásbarát" önkor­mányzati adórendelet min­táknak az összeállításával is foglalkoznak a résztvevők, mely több variációban ké­szül majd el. Mit kell tudni a koncesz- szióról? Az alkalmazási le­hetőségek a települési ön- kormányzatoknál. Az előadó és a vitavezető dr. Kóbor Gyula egyetemi tanársegéd, polgármester. Másnap, február 7-én, pénteken a kommunális po­litika és a vállalkozó ön- kormányzat lesz a téma. Mit tehet az önkormány­zat és mit nem a hatáskörök tükrében. Szó esik az önkormányza­tok munkaszervezeteiről és a helyi gazdasági szervek viszonyáról, kapcsolatáról. A tanfolyamon az előadó dr. Ivancsics Imre egyetemi docens lesz. Közérdekű klub Közérdekű klubot tart a Magyar Néppárt Tamási­ban. A klubot a Magyar Nép­párt országos főtitkára, a Nyugdíjasok Pártja orszá­gos elnöke részvételével február 7-én 16 órától a volt pártház nagytermében tartja, aemlyre mindenkit tisztelettel várnak. A tagtoborzó elmarad Az influenzajárvány mi­att elmarad a faddi fúvósok bemutatkozó tagtoborzója. A február 3-ra, hétfőre ter­vezett eseményre 10-én, hét­főn 14 órakor kerül sor a he­lyi művelődési házban. Sakk-kör indult Faddon Beindult a faddi művelő­dési házban Hága János pe­dagógus vezetésével a sakk-kör. Nyolc-tíz gyer­mek vesz részt rajta - rend­szeresen - szombatonként 9-től 12 óráig. Mégis, melyik törvény szerint? Csődeljárási csiki-csuki (folytatás az 1. oldalról) — Mikor beszélhetünk felszá­molásról? — Felszámolási eljárás akkor indítható, ha a gazdálkodó szervezet fizetésképtelensége miatt kerül sor a jogutód nél­küli megszüntetésre. Ezzel kapcsolatosan sajátos kettősség érvényesül, a fizetésképtelen­ség fogalmát ugyanis másként határozza meg az 1986. évi 11. számú törvény és másként az új jogi szabályozás. — Ezek szerint a korábbi jogi szabályozást is alkalmazni kell? — Igen. Az 1991-ben, a tör­vény hatálybalépésekor a már folyamatban lévő ügyekben a korábbi jogszabályok az irány­adók. így például ezekben, a legkésőbb az elmúlt év végéig érkezett ügyekben, a felszámo­lási eljárások megindításának közzétételére még a Magyar. Közlönyben kerül sor, az 1992. január í-je után indult eljárások közzététele pedig a Cégköz­lönyben történik. Az új jogsza­bály ilyen módon való hatályba léptetése, sajnos, azt eredmé­nyezi, hogy a korábbi jogi sza­bályozást még évekig alkal­mazni kell. Itt utalnék arra, hogy a régi szabályozás szerint, a felszámoló tevékenységének a befejezése nincs határidőhöz kötve, míg az új törvény szerint a felszámolást két év elteltével be kell fejezni. — Az új szabályozás szerint, mikor tekinthető egy gazdálkodó szervezet fizetésképtelennek? — Fizetésképtelen az az adós gazdálkodó szervezet, amely elismert tartozását a lejá­ratot követő 60 napon belül nem egyenlíti ki, anélkül, hogy azt érdemben vitatta volna, vagy amellyel szemben a le­folytatott végrehajtási eljárás eredménytelen volt, illetve az, amely a csődeljárás során kötött egyezségben vállalt kötelezett­ségét nem tudta teljesíteni. A felsorolt feltételek külön-külön is megalapozzák a fizetésképte­lenség megállapítását. — Mi történik akkor, ha a fel­számolás során kiderül, hogy jóval nagyobb adósságról van szó, mint amit a gazdálkodó szervezet va­gyona fedezni tud? — A hitelezői igényeket a jogszabály által meghatározott rangsor szerint, a követelések arányában kell kielégíteni. A korábbi szabályozáshoz képest lényeges változás, hogy az adós vagyonából ki nem elégített hi­telezői követelések teljesítéséért - egy szűk körben meghatáro­zott kivételtől eltekintve -, nem felel. A ki nem elégített követe­lésekért az alapító természetes vagy jogi személy, külön jog­szabály alapján felelősséggel tartozik. Természetesen az is előfordulhat, hogy a hitelezői igény kielégítésére semmi fede­zet nincs, amit a hitelező kény­telen tudomásul venni. Kiút - csődeljárással —Megyénkben eddig hány eljá­rást indítottak? — 1990-ben mindössze 5 fel- számolási eljárás volt, a múlt évben már 69, ebből 28 van még folyamatban, amelyből 8 jutott el a közzétételig. Csődeljárást pedig január 1-je óta négyen kértek. — Mi a célja a csődeljárásnak? — Az, hogy a fizetésképte­len, de még életképes gazdál­kodó szervek, megfelelő prog­ram kidolgozásával kijussanak válságos helyzetükből és így felszámolásuk elkerülhető le­gyen. A csőd bejelenthető, ha a gazdálkodó szervezet tartozá­sát az esedékességkor nem tudta, vagy előreláthatóan egy éven belül esedékessé váló tar­tozásait nem is tudja kiegyenlí­teni és a testületi szervei ennek bejelentésekor előzetes egyetér­tésüket adták. A másik eset a kötelező csődbejelentés, amikor a gazdálkodó szervezet veze­tője 8 napon belül köteles a csőd bejelentésére, ha bármely tartozását 90 napon belül nem tudta kielégíteni. — Mikortól számít a 90 napos határidő? — 1992 január 1-jétől, a jog­szabály hatálybalépésétől. így abban az esetben, ha az adós­nak már a múlt évben is volt ilyen tartozása, legkésőbb ápri­lis 8-ig van lehetősége, rá nézve hátrányos jogkövetkezmények nélkül a kötelező csőd bejelen­tésére. Ez a határidő azonban nem akadályozza meg a hitele­zőt abban, hogy felszámolási el­járást kezdeményezzen, mivel a fizetésképtelenségnél már emlí­tett határidőket a tartozás ese­dékességétől kell számítani. így az is előfordulhat, hogy mielőtt csődöt jelentene, jön a felszá­molási kérelme. — Hogyan folyik le a csődeljá­rás? — A közzététel után, melyet követően az adóst 90 napos fi­zetési haladék illeti meg, 60 na­pon belül a gazdálkodó szerve­zet egyezségi tárgyalást köteles kitűzni, melynek időpontját 8 nappal előbb, két országos na­pilapban köteles közzétenni. Ez a szabály nem túl szerencsés, mert a hitelezők egyrésze a tár­gyalásról sem szerez tudomást, az egyezségkötésből kimarad. A csődeljárás szerintem kétélű fegyver, mert ha nem zárul egyezséggel, felszámolási eljá­rás követi, ha pedig sikeresen zárul, akkor az adós azt a terhet vállalja magára, hogy 3 éven be­lül újabb, 90 napot meghaladó lejárt tartozása nem lehet, mivel ekkor a saját maga felszámolá­sát kell kérnie. Mauthner Ilona Várdomb „ a fű alól" Várdomb község 1991-ben vált el társközségétől, Bátaszék- től. Az önkormányzat beköltö­zött abba az épületbe, amely községházaként szolgált társ­községi státusza előtt, szerzett egy telefonvonalat, és elindult a munka. Rács László, aki 1990. október 16 óta Várdomb pol­gármestere, úgy fogalmaz, hogy a megszerzett önállóság után a községnek végre ki kel­lett nőnie a fű alól, kézbe ven­nie saját sorsát. Tavaly 21 millió forint volt az önkormányzat költségvetése és fejlesztésre pályázat útján még 1,3 millió forintot nyertek a Belügyminisztériumtóí. Nagy Ferenc személyében olyan jegyzőt találtak, aki ismeri a község gondjait, és a szakmai munkában is megállja a helyét. Az első önálló feladat négy és fél kilométer gázvezeték elké­szítése volt, ezzel a teljes köz­ségi gázközmű valósult meg. A gáz gerincvezetéke még a beé­pítetlen telkeken is elkészült. Várdomb jellegzetes dombvi­déki település, a csapadékvíz elvezetése mindig komoly gondot okozott. Tavaly két ne­uralgikus ponton sikerüt vízel­vezető árkot létesíteni, kb. 500 méternyit. Ezek komoly, ce­menttel burkolt, átereszekkel rendelkező árkok, amelyek jól vizsgáztak a viharok idején. A víznél maradva, régi vágy egy vastalanító felállítása a községi vízműben, de saját erő­ből megoldhatatlan a beruhá­zás, hiszen mintegy 10 millió forintba kerülne. Az önkor­mányzat pályázat útján szere­tett volna pénzhez jutni, de saj­nos sikertelenül. Azóta kide­rült, hogy jogtalan volt az el­utasítás, de ettől a községnek még nem lett több pénze. Az elmúlt év során az isko­lába is bevezették a gázt, régi gond szűnt meg ezzel, állandó porbléma volt, hogy télen fáz­tak a gyerekek az osztályokban. Állagmegóvási célzattal tata­rozták a községi ravatalozót, a műemlék jellegű kápolna tetejét kijavították, tatarozták a stáció képeit, és restaurálták Szent Vendel szobrát. Ez utóbbi né­hány munka apróságnak tűnik, de ezek olyan apróságok, ame­lyek a polgárok közérzetét a községben jártukban-keltükben meghatározhatják. Idén hét utca vár arra, hogy szilárd burkolatot kapjon, ezt a munkát a csapadékvíz elveze­tésével együtt végzik majd el. A polgármester hallgat az idők szavára, a tervezést és a kivite­lezést is pályázat, illetve ver­senytárgyalás útján bonyolítják le. Ahogy Rács László megfo­galmazta, ez már hagyomány lesz Várdombon, mert nem mindegy, mennyibe kerül a munka, van hova tenni a pénzt. Folytatódik a kultúrházban a padló cseréje, ezt 1964 óta nem tatarozták. Lassan kezd igazi közös­séggé formálódni Várdomb, 40 fős német nemzetiségi együt­tese a februári svábbálra készül, és alakulóban van egy ifjúsági egyesület is. A legaktívabbak az időseb­bek, nagyon jól működik az Őszirózsa elnevezésű nyugdí­jasklub. Az óvoda és az általános is­kola nem hagyományos, hanem kísérleti tanterv szerint műkö­dik, sokkal többet nyújtva a gyerekeknek a többi hasonló in­tézménynél. Január elsején volt az önálló­ság egyéves évfordulója, és a nem egészen 1200 lakosú köz­ség tele tervekkel és feladatok­kal elindult a saját útján. Venter Marianna Szakmai konzultáció a január 16-i döntő előtt Szálkai mozaik Az idő nekik dolgozik Rendezett porta Újabb forduló elé érkezett a Cinege madár megyei népdalé- neklési és népi hangszeres ve­télkedő. A január elején megtar­tott területi válogató után a feb­ruár 16-i döntőbe a felnőtt ka­tegóriából 10, az ifjúságiból 19- en, a gyermek kategóriából pe­dig 30 versenyző jutott. A legfi­atalabb résztvevő, egy ötéves bonyhádi kislány, aki már a múlt évben is szerepelt a nép­dalénekesi kategóriában. Az elmúlt hét végén Marosi Júlia előadóművész és Lányi Péter pedagógus segítettek a ver­senyzőknek a dalok előadás­módjának megválasztásában és stílusbeli utasításokkal. Szom­baton Simontornyán, Magyar- keszin, Pörbölyön, vasárnap pedig Szekszárdon tartottak konzultációkat. A február 16-i döntő az ifjú­sági kategóriában egyben válo­gató is lesz a Mohácson meg­rendezésre kerülő országos fesztiválra, melyre öten' juthat­nak tovább megyénkből.- mau ­Rendkívüli szépségű termé­szeti adottságokkal „megál­dott" község a Szekszárdtól néhány kilométerre a hegyek lankái között elterülő Szálka. A festői szépséget méginkább hangsúlyozza a horgászok pa­radicsomának is nevezhető tó ittléte. A községet, mintegy öv­karikaként, erdők kerítik körbe. Nyugalmat, békességet áraszt minden szépen rendbetett por­tája, gondozott, virágos kertje, utcája. Pedig itt sem gondtalan az élet, itt is jelentkeznek a hét­köznapok gondjai, problémái. Fásultság azért nem jellemzi az itt élőket, hisz próbálkoznak, vállalkoznak. Elsősorban fakitermeléssel foglalkozik néhány vállalkozó, de 6-7 pályázatot már benyúj­tottak falusi turizmus megvaló­sítására is. A hegyoldalak lankáin egyet­len szántót sem véltünk fölfe­dezni, így felvetődik a kérdés, itt nem foglalkoznak mezőgaz­dasággal? Nemigen. Azokat a darab földeket dolgozzák meg, amelyeket a házak körül, ker­teknek használnak. Az állattar­tással is hasonló a helyzet. Pár évvel ezelőtt még akadtak né- hányan, akik tartottak - lea­dásra is - sertést, de ma már csak maguknak nevelnek. A szálkai önkormányzat igyek­szik mindent elkövetni annak érdekében, hogy a községet gyarapítsa, fejlődését elősegítse és a boldoguláson is javítson. Hogy ezt miképpen teszi? Meg­ragadni a természet adta lehe­tőséget úgy, hogy vendégeket csalogat ide pihenni, larán- dulni. Az istenvölgyi negyven hektárnyi területet is erre a célra kívánja fölhasználni, hogy akinek tetszik a környék, itt építkezzen. Ennek megvalósí­tására azonban még nagyon sokat kell tenni, elég ha csak a szennyvízelvezetés problémá­ját említjük. A szálkai önkor­mányzat alapítóként lett tagja a Tolna Megyei Vállalkozásfej­lesztési Alapítványnak, mellyel remélnek valamiféle segítséget a vállalkozó szelleműek. A község gyarapodjon, en­nek érdekében megpróbálják vonzóvá is tenni. Támogatják azokat a fiatalokat, akik itt építkeznek, az elmúlt évben két fiatal kapott az önkormányzat­tól 80-80 ezer forintos lakásépí­tési támogatást. Ennek szélie­mében került értékesítésre harminc házhely is, húsz a te­metői út mellett, tíz pedig a Kossuth utcában. Ezeket vi­szonylag alacsony áron, négy­zetméterét száz forintért kínál­ták a 6-900 négyzetméteres tel­keket. A temetői útnál lévő tel­keket az idén látják el közvilá­gítással. Szálka kultúrális életében is jelentős változás történt 1990 tavaszán, amikor néhány lelkes helybeli úgy határozott, hogy felelevenítik és megpróbálják megőrizni a jövő nemzedéké­nek a régi sváb hagyományo­kat. A nemzetiségi hagyományőrző csoport énekben, táncban eleveníti fel a múltat. A múlt, a jelen, a jövő, mind­ezek Szálkán a fejlődést, a gya­rapodást jelentik. Az idő nekik dolgozik.- pusztai téri ­Én, a potenciális ... Potenciális bűnöző vagyok. Amikor belépek, mint a filmekben, különleges szerkenytyűvel vizsgálnak át, amely csipogva megakad a zsebemnél. Megmutatom a lakáskulcsom. Megnyugodnak. Én nem. Testőrök, civilruhás nyomozók cirkálnak az épületben, előtte pedig rendőrautó áll készenlétben. Állítólag az izraeliekre vigyáz­nak. Erődemonstráció, bár én inkább figyelemfelhívásnak nevez­ném. Aki nem tudta, hogy itt vannak Izraelből, az most megtud­hatta. Csak akreditációs kártyával lehet bejutni. Újságíróként, meg­alázó könyörgések és magyarázkodások árán sikerül, utat enged­nek. A belépőkártyát nem ajánlja fel senki. Igaz, nem is kérem. Egyébként, aki egy picit is akar, az tud szerezni. Én nem akarok. Naivan azt hiszem, ez járna a munkámhoz. Mivel külső érdeklődő szinte nincs is, így mindenki bilétával jár-kel. A protokollszobában, tetszés szerint nevezhetjük elitbüfének is, nagy a forgalom. Próbálok bennfentesként viselkedni. Nem hi­szem, hogy sikerült. Később meglátom a polgármestert. Ó is me­rénylőjelölt. Számításaim alapján, legalább annyira, mint én. Harmadnap reggel egy üzenetet szeretnék eljuttatni a helyszí­nen dolgozó ismerősömnek. Felkísérnek hozzá az emeletre. Le is kísérnek. Már-már kezdek én is gyanakodni önmagámra. Idefi­gyelj te, mire készülsz?! - kérdezem otthon a tükörképem. Lassan lehiggadok. Ezek a jelentős események már csak evvel járnak - morfondírozom. A hét végén a szekszárdi sportcsarnokban sportlövőversenyt rendeztek, melyen ... KRZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom