Tolnai Népújság, 1991. december (2. évfolyam, 283-304. szám)

1991-12-20 / 298. szám

1991. december 21. (tolnai) tÍÉPUJSAG 7 Múltidéző Fehér ruhában érkezett a Jézuska Telnek, múlnak az évek, nemzedékek váltják egymást. Mindegyik korszaknak megvan a romantikája megvannak a maga szokásai. Nagyanyáink a karácsonyt másként ünnepelték mint mi. Szerényebb, barátsá­gosabb és ünnepélyesebb volt. A 79 éves teveli Rézi néninek, özvegy Herr Ferencnének is egészen mást jelent az ünnep, mint a mostani fiataloknak. * — Mikor Advent négy va­sárnapja volt - kezd mesélni Rézi néni -, csináltunk egy ko­szorút, rajta négy .gyertyával. Amikor jött egy vasárnap, elfúj­tunk rajta egyet. Eljött az utolsó, s aztán a karácsony. Mi kicsinyek nagyon örültünk neki, de nem volt ám úgy, mint most. Az ajándék papírba cso­magolt dió, meg kockacukor volt. Anyukám sütött finom sü­teményt, baba, ló formájút, meg szivecskéket. Ezek kerültek a karácsonyfára. Meg gyertyákat is tettünk rá. Nem volt akkor még szaloncukor sem, az csak később lett. Ruhafélét is kap­tunk ajándékba, anyu tudta, hogy mi kell. Eljött az ünnep. A kicsik a nagymamával elmentek a szomszédba, addig az időseb­bek díszítették a fát. Este aztán a szomszédból valaki felöltö­zött hosszú fehér ruhába, fáty­lat tett a fejére, hogy ne ismer­jük föl. Minden házhoz elment, csengővel csengetett. Jött a Jé­zuska fehér ruhában, kopogott, és csengetett, s mi ott álltunk a karácsonyfa körül. Nem volt ám olyan szép fánk mint most. Sokkal kisebb, és szegényesebb. A Jézuska diót szórt a kosárból, meg aszalt szilvát. Mi ezeket gyorsan fölkapkodtuk. A Jé­zuskának volt egy korbácsa és megsuhintotta azt, aki föl akarta szedni az ajándékot. Ak­kor aztán az apu meg az anyu szedték föl. Aztán imádkoz­tunk és énekeltünk is. A Csen­des éjt, a Mennyből az angyalt magyarul, a többit németül. Jé­zuskának aztán nagyon fogad- koztunk, ígérgettük, hogy jók leszünk. Németül kellett neki egy Miatyánkot imádkozni. Az­tán szaladtunk a fához, a süte­ményhez, amit anyánk sütött. Hogy mi került az ünnepi asztalra? Karácsony előtt jó egy héttel disznóvágás volt. Töl­töttkáposzta, pecsenye, meg minden finomság került az asz­talra. Süteménynek meg a má­kos és dióskalács. Más süte­ményt akkoriban nem tudtunk. A nagy örömködés után ültünk le az asztalhoz vacsorázni. Úgy emlékszem, amikor már na­gyobbacskák voltunk, utána elmentünk a szomszédokhoz, barátokhoz, s ott vártuk meg az éjféli misét. Mindenki elment a misére, a gyerekeknek muszáj volt. Vittünk három darab ke­Nem volt akkor ajándék „...és akkor jött a Jézuska" nyeret. Ez olyan szokás volt, hogy amikor mise után hazavit­tük, a jószággal etettük meg. Másnap jöttek a szülők, ke­resztszülők, hoztak ajándékot, de ez is csak sütemény, mézes félék voltak. Ekkor készülőd­tünk a három királyságra. El­mentünk házakhoz betlehemet énekelni. Kaptunk sok ajándé­kot. A plébános is jött velünk énekelni, s megszentelte a há­zakat. A gyerekek énekeltek, verseket mondtak, a pap meg imádkozott, s beszentelte a há­zat és minden szobát. Aztán elérkezett az újév. Ak­koriban úgy volt, hogy minden legény a faluból este összejött, ahol a lányok voltak, és énekel­tek. Iskolás koromban, lehettem úgy 13-14 éves, emlékszem, ilyenkor színdarabokat is ját­szottunk, nagyon szépeket. Olyanokat, amik az életről, a családról szólnak. Az egész falu eljött megnézni bennünket. Mi­kor fiatalok voltunk, nagyon szép volt. Mulatságot régen csak szilveszterkor tartottak, meg újév után. A karácsony az akkoriban szent ünnep volt. * A legszebb, legörömtelibb családi ünnep a karácsony. Minden nemzedéknek mást je­lent. A karácsony azonban mindenkinek egyet is jelent: a nyugalmat, a békességet!- pusztai téri ­Hogyha a pap házasodik Az elmúlt évtizedekben, a Földnek ezen a tájékán - Ke­let-Európábán - csak hátrányuk származott abból a halandók­nak, ha papokkal beszélgettek, templomba jártak stb. Hátrá­nyuk a hétköznapokban: mun­kahelyen, iskolában, pártatlan bizottságok előtti megmérette­téseknél és másutt. A lelkipász­tori tevékenység visszaszorult a templomokba, a hitoktatás a parókiákra, sekrestyékbe. Az állam „szabályozta" az egyház működését, aminek következ­tében a papság elszigetelődött és megoszlott. Voltak, akik haj­landónak mutatkoztak ki- sebb-nagyobb mértékben együttműködni a hatalommal, voltak akik a legcsekélyebb kompromisszumokat is elutasí­tották. Lehetetlen megítélni, kik is cselekedtek helyesen. Tény, hogy amikor olyan idők jártak, hogy püspöki körlevelet is csak állami engedéllyel lehetett ki­adni, Isten legjámborabb szol­gái is béketűrő képességük ha­tárához értek. A katolikus egyház átvé­szelte a „szűk esztendőket", de hogyan? Milyen a papság fizi­kai és lelki állapota most, a rendszerváltáskor? Erről kér­deztem Farkas Béla szekszárdi plébánost. — A Pécsi Egyházmegyében a háború előtt talán még 400 lelkipásztor is tevékenykedett. Korukat nézve: az elsőmiséstől az aggastyánig. Ma, jó ha 200-an vagyunk, s az átlagélet­kor 60 feletti. Én, az 50 évem­mel fiatalnak számítok. Ezen a helyzeten, egyik napról a má­sikra a rendszerváltás sem se­gíthet. Lassan indulnak be a fo­lyamatok, csakúgy, mint a vi­lági életben, a társadalomban. Látjuk, hogy például a mun­kamorál mit sem változott attól, hogy demokrácia van. — De a beiskolázási lehető­ségek kedvezően változtak. A papság utánpótlása mostmár biztosított? Többen választják és vállalják ezt a hivatást? — Igen, de amíg valakiből pap lesz, az hat év. Hat év teo­lógia. A püspök úr az idén visz- szaállíttatta Pécsen a szeminá­riumot - eddig Győrben tanul­tak a mi egyházmegyénk nö­vendékei -, s most 20 kispap kezdte meg itt a munkát. Ha mind megmaradnak, évenete 3-4 szentelés várható. — Mennyire gyakori az, hogy papok, papnövendékek „kiugranak", házasságot köt­nek? — Mondhatnám azt, hogy 20-ból kettő, de ilyen átlagok nincsennek. Változó, van, mi­kor többen, van, mikor senki. Ha valaki bizonytalan a hivatá­sában, a szemináriumi évek alatt átgondolhatja, hogy mit is akar. Es ha az egyházközség nagy családjának szolgálata he­lyett egy kis család alapítását választja, azt mindenféle kö­vetkezmény nélkül megteheti. Más a helyzet akkor, ha az illető már felszentelt pap. — Akkor csak pápai enge­déllyel léphet ki?-T- Hát igen, de ez nem egy­szerű dolog. Kérelmet kell eljut­tatni a püspökhöz, a püspök továbbítja a pápához, II. János Pál azonban csak ritkán, és hosszú idő elteltével adja meg a felmentést. Érthető, hisz ha el­várjuk valakitől, aki templom­ban köt házasságot, hogy azt ne bontsa föl, hogyne várnánk el egy lelkipásztortól, hogy tartsa meg a fogadalmát. De ha mégis úgy alakul, hogy az adott kap­csolattól nem tud szabadulni, és szeretné elrendezni, hogy ne kelljen a Jóisten előtt bűnben élnie, kérheti a laicizálását (vi­lági helyzetbe visszaállítását), az előbb említett módon. S ha megkapja, olyan pap lesz, aki nem gyakorolhatja a papi hiva­tását. Van ugyanis három szentség - a keresztség, a bér­málás és a papság -, amely a lé­lekben eltörölhetetlen jelet ad. Felmenthető tehát valaki a szolgálat alól, de a felszentelés: örök. — Mióta nem köthetnek há­zasságot a katolikus papok? — Az ezredforduló táján alakult ez ki, fokozatosan, ahogy a római katolikusok a görög szertartású gyakorlatról áttértek a latinra, Magyaror­szágon. A nőtlenség egyházi előírás, nem krisztusi törvény. De ha erről szólunk, megemlí­tendő az is, hogy nem azért szü­letett ez a rendelkezés, hogy a papi birtokok egyben maradja­nak. A nőtlenség valódi értelme az, hogy teljes erőmmel a kö­zösséget szolgálhassam. — Papnak lenni: lemondás? — Bármilyen célt is tűz ki maga elé az ember, azt csak le­mondások árán érheti el. Ha házasságot köt, akkor is felál­doz valamit valamiért, valaki­ért, ha egy sporteredményért küzd, akkor is, ha tudományos kutató, akkor is. Mégis: akit örömmel tölt el a hivatása, an­nak nem okozhat keserű szájízt a lemondás ... Wessely Buszra várók Hiába fúj a büszke decemberi szél, hiába ereszkedik sűrű köd a tájra, hiába ígér hószállingó- zást, havasesőt a meteorológus, azért mégiscsak autóbuszra kell ülni és Tamásiba kell utazni a környékbeliek nagy részének. Az otthoni „szatócs" boltokban ugyanis sokminden, de mégse minden kapható. Ilyenkor karácsony táján fő­leg menni kell, hiszen bármi­lyen nehezen is él a környék la­kossága a romló életszínvonal, az elvesztett munkahelyek, a kisnyugdíjak miatt, azért aján­dékozni kell. Egyébként meg kinőtte a gyerek a ruháját, el- koptafta a cipőjét, a papa meg smicisapkát akar, a mama pe­dig melegtutyira ácsingózik, a szomszéd megkért, váltsák ki a recepjét a patikában, a jóbarát azt nézette meg, van-e bicikli­gumi, meg vegyszer, az unoka kisbiciklit akar, a sógorék gáz­tűzhely után érdeklődnek és metszőollórugót szeretnének, a barátnőm is utazik, én is me­gyek, benézek a Forrás áruházba, meg szétnézek a pi­acon . .. Szóval, ezeregy ok miatt is be kell menni Tamásiba. Aztán mikor végigjárják a boltokat, örvendeznek a kedves kiszolgá­lók láttán, a központba, az úgy­nevezett fehér ház elé mennek, hogy ott, az eresz alatt várják meg azt az autóbuszt, amivel hazautaznak. Míg várakoznak, beszélgetéssel múlatják az időt. Koppányszántói az értényivel, értényi a kónyival, iregi a szo- kolyival, keszi a felsőnyékivel, regölyi a szakályival diskurál. Ismerős és közös téma akad, s a barátságot sem fújja el a szél. Ilyenkor, karácsony táján az Isten vele, Isten áldja meg búcsúzó mellé egy másik is járul: Kellemes ünnepeket! Színdarabokat is játszottunk (ékes) Gottvald Károly képriportja

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom