Tolnai Népújság, 1991. december (2. évfolyam, 283-304. szám)
1991-12-20 / 298. szám
8 PÚJSÁG 1991. december 21. „Mennyország királya fázik a jászolba" Új hangzások keresése jellemzi leginkább Szvorák Katalin harmadik lemezét, a „Jelenti magát Jézus" címűt. A kíséretet adó budapesti Hegedős együttesben Hollókői Lajos játszik dudaszintetizátoron, ami egész sajátságos hatást jelent, hisz a népi hangszerre emlékeztető hangot az elektronika teszi erőteljesebbé. E hangszer kikísérletezését több dolog indokolta: részben az, hogy a paraszti duda könnyen elhangolódott (pl. nagyon kényes a hőmérséklet változására is), másrészt az, hogy nehéz vele ütemnyi pontossággal beszállni egy-egy zenekari közjátékba, hisz előtte - lehetőleg hangtalanul - föl kell fújni a tömlőt. Mindkét nehézséget kiküszöböli az elektromos hangdoboz, amelyen ugyanolyan síp található, mint a hagyományosan, csak a lyukak helyére elektromos érintkezőket építettek be - a játékmód tehát tökéletesen egyező s a hangszín is olykor megtévesztésig hasonló. A fölvételek másik részében a kassai Csám- borgó együttes kíséri a gömöri születésű énekesnőt, míg a népénekeket egyszerű orgonaszó festi alá (szintén Szintetizátoron), Ez is a lemez újszerűségét példázza, hisz a népdalok mellett elhangzanak azok a templomi énekek is, amelyek egy-egy vallási ünnep liturgiájához kapcsolódnak. Az A oldal dalai főként a karácsonyi ünnepkört járják körül, köztük olyan fölvétellel, mint a „Siralmas ez világ". A dalt Cserepes Károly tette ismertté a Jeles napok című lemezek elektronikus effektusokra építő földolgozásában: itt az autentikus összhatásra épít a kassai zenekar s különleges hangzású cimbalom-szólammal fűszerezi azt. A B oldal húsvéti, - pünkösdi énekein kívül hallhatóak Szent Istvánról szóló köszöntők, míg a Boldogasszony Anyánk földolgozása az ország történeti hagyományú Mária-tiszteletét idézi meg (a kettőt pedig ösz- szekötheti, hogy épp István király ajánlotta föl országát a Szűzanyának). Ez utóbbi fölvétel székely közreműködője a mádéfalvi Győrfy Erzsébet (aki a legendás Csíkszeredái Ba- rozda együttesben énekelt, amíg a zenésztársak nem kényszerültek Svédországba menekülni). Ez teszi már a résztvevők szempontjából is általános érvényű, közép-európai albummá a Quint kiadó újdonságát. Szvorák Katalin korábbi lemezein arra törekedett, hogy a szlovák, román, magyar - sőt: cigány! - népzenei kultúra párhuzamos dallamait fölvillanthassa: ezt foglalta össze Dalvándorlás című műsorában. A „Jelenti magát Jézus" hasonló indíttatású válogatás: a nyelv- területünkön egységesen létező, vallási színezetű néphagyományt karolja át, ezért - a szokásoktól eltérően - nem szükséges föltüntetni, hogy egy-egy dal Moldvából, Kalota- szegről, a Zoboraljáról vagy épp a Dunántúlról való-e, közös kincs így is, úgy is. Az énekesnő kiérlelt, mélyen átélt előadói stílusa segít abban, hogy e dalok tényleg (és újra) közös kinccsé válhassanak, méghozzá közép-európai érvénnyel: Kassától Mádéfalváig, Budapesttől Ménfőcsanakig (ugyanis e település polgárainak támogatásával készülhetett el a lemez). „Aki szépen énekel, kétszer imádkozik" - írta ajánlásában Gábor Bertalan, a nagykaposi plébános, mivel a lemezanyag ősbemutatóját ebben a felvidéki templomban tartották. vAm az album szól azokhoz is, akik sosem imádkoznak: számukra megnyugvást kínál azzal, hogy a rohanó századvégi hétköznapok sodrából egy ünnepi pillanatig kiszakítja őket s rájuk ragyoghat a betlehemi csillag: „Szüzesség rózsája kinyílt a pólyába, / Mennyország királya fázik a jászolba". Kemény hideget hozott ez a tél, de az ilyen karácsonyi dalok mégis melegséget lophatnak a hallgató szívébe. Bankó András írás közben (Adagio üvegharmonikára) Franklin Benjámin sokoldalú ember volt. Végigélte a XVIII. századot, s hosszú élete során jószerivel mindennel megpróbálkozott; nyomdászként kezdte, volt katona, politikus, államférfi, ott látjuk az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat szövegezésénél, s író is volt, politikai traktátusokat szerkesztett, közhasznú röpirátokat. Emlékirata, a Számadás, irodalomtörténeti szempontból is jelentős. Alapított akadémiát, filozófiai társaságot, tűzoltóegyletet, közkönyvtárat, fontos szerepe volt a honvédelem szervezésében, de javaslatokat tett az útkövezésre, a köz- világításra, még az utcák söprésére is. Foglalkoztatta a villamosság, a postaügy, a hajózás, megbízható méréseket végzett a vitorlák méretével és a rakomány elhelyezésével kapcsolatban, s ezzel még nem is soroltam fel mindent. Készített egy takarékos tüzelésű kályhát, ezen kívül ő találta fel a villámhárítót és az üvegharmonikát. Az utóbbit 1763-ban s évtizedeken át meglehetősen, kedvelt hangszer volt, bár nem tetszett mindenkinek. A nevével ellentétben semmi köze a harmonikához. Csak képen láttam: vasalóállványhoz hasonlít, melyben közös tengelyre szerelt üvegedények állnak. A tengely pedál nyomására forogni kezd, erre az edények elmozdulnak, s egy vízzel töltött tartályba kerülnek. A játékos ujja hegyével megéritnit az üvegeket, mire azok hangot hallatnak.Később tökéletesítették, hangterjedelmét négy oktávra bővítették s klaviatúrával láttál el. A regényíró muzsikus, E. T. A. Hoffmann szerint úgy hangzott, mint amikor késsel kaparásszák az ablaküveget, de volt olyan is, aki úgy érezte, a szférák zenéjét hallja. Valami azért nem lehetett vele rendjén, mert divatja idején az üveghar- monikások részére kiadtak egy egészségügyi tanácsadót is, állítólag rossz hatással volt az idegekre, talán álmatlanságot is okozott. A múlt század elején végleg kiment a divatból, ahol még múzeumi tárgyként akad belőle, csak akkor veszik elő, ha Mozart művét szólaltatják meg. Mozart ugyanis két kis darabot írt üvegharmonikára; az egyik itt szól a közelemben, a címe is ez, adagio üvegharmonikára. 1780-ban keletkezett, Köchel száma 617/a. Mi tagadás, pocsék hangja van. Nyikorog, mintha rozsdás vasat csiszatolnának, s a régiség, az óság varázsát sem kelti. De mi késztette Mozartot arra, hogy a kétes hangzású szerkezetre zenét komponáljon? Talán nem volt pénze, ami gyakran előfordult életében, bár igaz, ha tele volt az erszénye, szeretett nagylábon élni. Elképzelhető, hogy egy pénzes zenebarát leszámolt néhány aranyat, Mozart pedig rögtön leült s a kottapapírra pötyögtetett egy adagiót. Gyakran dolgozott pénzért, s nem válogatott a megbízásokban, misét épp úgy írt, mint szabadkőműves kantát, hangversenyáriát vagy frivol operát, amilyen a gyakran még ma is kifogásolt remekmű, a Cosi fan tutte. De amikor megkapta a „témát", ami lehetett szövegkönyv vagy szakrális költemény, szuverén úr volt, aki függetlenségét József császárral szemben sem adta fel, épp úgy, mint Bach, a többi, a remekmű, az ő dolga volt. Ez a nyúlfarknyi adagio is remekmű. Nyekereg a forgó vizespoharakkal működő hangszer, mi pedig tudjuk, hogy nem is közepes képességű kortársai, a tanítvány Hummel, Süss- mayer vagy a gyanúba kevert Salieri még itt sem ér fel hozzá. A néhány ütemből, amit két pohár sör vagy pezsgő között vetett papírra, a lángelme szól hozzánk, félreérthetetlenül. Egyszer azt mondtam Martyn Ferencnek, ha ő húz egy vonalat és egy közepes festő, meg tudom mondani, melyik az ő ecsetvonása. Tréfának szántam, de komolyan nézett rám: ^Ezt el .is várom tőled" - mondta szigorúan. Igaza volt, a mester egy tollvonásban, egy mellékesen odavetett hangjegyben is jelen van, s azt is komolyan kell venni, amikor Petőfi azt írja kedélyesen, hogy befordult a konyhára, - ezt a tizenhat sort egyébként oldalakon át lehetne elemezni. De bármennyiszer hallgatom is ezt az adagiót, elkedvetlenít, hogy a villámhárító leleményes feltalálójának hangszere milyen gyarló. Mozart azonban mégis engedett a csábításnak, bár lehet, hogy buzgalmának volt pénzben is kifejezhető értéke. Hiábavaló arra gondolni, hogy ki akarta próbálni az új hangszert. Amikor megmutatták neki a vasalóállványhoz hasonló alkalmatosságot, s végighúzta ujjait a nedves üvegeken, pontosan tudta, hogy mennyit ér az új találmány. Éppen ezért most már csak a feladatot látta maga előtt, hogy ebből az elfuserált sípládából varázsolja elő a csodát, mert lehetetlen, hogy az üvegedények ne tudjanak énekelni, ha ő akarja. Végtére mégis csak ez lenne a világ rendje. A világ önmagában nem jó, nem is rossz. Átadatott az embernek, hogy birtokolja, mint sajátját s kezdjen vele valamit. A kőből lehet ka- tedrálisf építeni, de arra is alkalmas, hogy halálra sebezzenek vele egy szentet. Isten ilyenkor elfordítja orcáját, máskor megértőén mosolyog. Mint valószínűleg akkor is, amikor a derék és buzgó Franklin Benjámin üvegedényeket állított egymás mellé, s megnedvesítette peremüket. Lehetett volna a szférák zenéjének hangszere is, de csak nyekergett, mit a kenetlen taliga. Nem baj, Anatole France novellájában a Szűzanya jóságosán mosolyog, amikor szobra előtt bukfencezik a szegény bohóc, aki csak így tudja szórakoztatni. Valószínűleg Franklin Benjámin bonyolult instrumentumát látva is csak mosolygott, megértőén, mert lám, ez a masina csak erre képes. Mozart azért tett egy próbát. A művészet az angyalok nyelvén beszél, tehát ennek a nyomorúságos sípládának is meg kell szólalnia. Meg is szólalt. Igaz, nem az angyalok hangján, de mégis csak az angyalok nyelvén. Ez pedig nem is olyan nagy különbség. Csányi László A rádió mellett Napközben, egyedül Évekkel ezelőtt a Kossuth adón indult a Napközben című műsor, amely reggel 9-től 11-ig tart. A nem titkolt cél az volt, hogy a délelőtti komolyzenei hangversenyek, operarészletek és magyamóta-blokkok helyett olyan dolgokkal foglalkozzanak, amelyek az embereket valóban érdeklik, s kissebb, színes riportokban megszólalnának maguk a hallgatók is. A kezdet - mint mindig - tüneményes volt. Egyszerűen csak fogta magát riporter, bekiabált valahol az Alföldön a tanya környékén kapálgató bácsinak és azt mondta: Jó napot! És elbeszélgettek. Ekkor még lehetett hallani például olyan embereket, akiknek a beszédéből azonnal ki lehetett találni hova való: Palóc-földre, Debrecen környékére, netán a Sárközbe. Ugatott a kutya, belesüvített a szél a mikrofonba, de hát legalább megtudhattuk: nem csak nekünk, másnak is megvan a maga baja, s legfőképp azt: az ember ha gondja van másokra ne, csak saját magára számítson. A Napközben című műsorból mostanra teljesen kivesztek a vidéki emberek; úgy látszik a belvárostól még a külváros is messze van. A legújabb módi ugyanis: behívnak a stúdióba egy-két szakértőt és szépen elcsevegnek arról például, milyen a nyelvoktatás helyzete Budapesten, miért játsszák ismét Budapesten és ismét a Vígszínházban a Pillantás a hídról című darabot, örökös vendég a kárpótlási hivatal budapesti vezetője, na és persze Czeizel Endre, aki állandóan arra oktat, hogy mit szabad ennünk, innunk és tennünk... Nem utolsó trükk az sem, ha egy-egy sajtótájékoztató után a közvetítőkocsiba kiabálják szegény minisztert vagy államtitkárt, aki elmondja aznapi első nyilatkozatát. A nyilatkozat aztán később óránként, a hírekben ismétlődik, de többnyire már más riporter tartja a mikrofont. A Napközben persze néha kirándul is: elutazik az egész stáb például Bajorországba vagy Burgenlandba. Ilyenkor gödörmély bölcsességeket hallhatunk, az ember csak csapkodja a fejét: „Jé, nekem ez miért nem jutott eszembe?" És így megy ez minden hétköznap délelőtt. Most éppen, mikor nagyon sokan otthon dolgoznak, vagy éppen nem, mert munkanélküliek. Éppen most, amikor annyi lelkileg sérült embernek folynak egybe az órái, a napjai, a hetei, amikor leginkább jó szóra, praktikus tanácsra lenne szüksége. Amikor a hozzájuk hasonló sorsú emberek gondjait is megismerhetnék, s talán így enyhülne a kínzó egyedüllét. Szóval jó lenne, ha a műsor szerkesztőinek időnként kedve lenne kirándulni - Magyarországra is. - dvm Négymillió névtelen ember véleménye Miért nem születhetett Jézus karácsonykor? Jehova Tanúinak tábora dinamikusan nő. Két éve Magyar- országon is legálisan működhetnek, sőt a közelmúltban a Szovjetunióban is elismert vallásszervezetté váltak. A világon jelenleg körülbelül négymillió hívet számlálnak. Négymillió névtelen embert. Mert a név, az egyetlen dicsőíthető, hirdethető, propagálható, egyedül Istené. Isten neve: Jehova. Jehova Tanúi nem ünnepelnek embert. Magukat sem. Nem ülik meg a születés- és mévnapokat, kiadványaikban nem tüntetik fel a szerzők kilétét, nem nevelnek „sztárokat". L., a harmincéves vén mondja: — Majd jön a körzetfelvigyázó, és nyilatkozik neked a karácsonyról. — Jó, de nekem egy név is kellene ... tudom, hogy nem szeretitek ... de akkoris: X. Y. a szervezet ilyen tisztségű vezetője. Mert azt csak nem írhatom, hogy „valahol hallottam", vagy „azt beszélik", stb. — Meglátjuk - Ígéri is, meg nem is L. Vele egyébként rendszeresen találkozom, tanulmányozzuk a Bibüát, beszélgetünk. Ő a helyi gyülekezet egyik felvigyázója, vénje. Harminc körüli. Náluk a vén titulust nem korral mérik, hanem a Szent Iratokban való jártasság szerint. L-nek könnyű: olyan családban nőtt föl, ahol már a nagyszülők is Jehova Tanúi voltak - hol illegálisan, hol legálisan, attól függően, hogy éppen ki ült a magyar trónon. A legtöbb öngyilkosság napja A mondott estén megérkezik L. „főnöke", a körzetfelvigyázó. A nevét nem adja. — Jehova Tanúinak egységes véleménye ez az egész világon - mondja -, fölösleges kihangsúlyozni, hogy kitől is hallotta. - Jézus nem születhetett karácsonykor, hisz, mint az evangéliumokból tudjuk, 33 és fél éves korában, április elseje körül halt meg. Tehát, ha visz- szaszámolunk, születési dátumául, október elseje körüli napot kapunk. A Biblia egyébként sehol sem utal arra, hogy karácsonykor vagy bármikor máskor meg kéne ünnepelnünk Krisztus születésnapját. Egyetlen egyszerű szertartás meg- rendezésésre kaptunk utasítást, arra, hogy halálára emlékezvén, tavasszal, tartsunk egy jelképes vacsorát, kovásztalan kenyérrel és borral. Ezt rendelte el, „Ezt cselekedjétek, rám emlékezve", mondván. Aztán arról beszél a körzetfelvigyázó, hogy nemcsak karácsonykor kell egymást becsülnünk, szeretnünk, megajándékoznunk ... És az ilyen kirakatnapokban sokszor több a feszültség, több a keserűség, mint az öröm. Tetszik-e a meglepetés vagy nem tetszik? Nem kapott-e mástól is ugyanilyet? Stb. Az egyedülálló emberek magányérzete fokozódik. S hiába a sokféle akció, a lelkisegély szolgálat: karácsony este történik a legtöbb öngyilkosság. Utána nézek még az „ajánlott irodalomban" - az őrtoronyban, az Ébredjetekben és más, Jehova Tanúi által jegyzett kiadványokban - a karácsonynyal kapcsolatos okfejtéseknek. Pogány ünnep volt Megtudom, hogy december 25-e eredetileg pogány ünnep volt. Ekkor köszöntötték, a téli napforduló, a leghosszabb éjszaka után „újra születő Napot". Ugyancsak ebben az időben zajlottak a római szatumá- liák: a földművelés istenét, Satumust, valamint a Nap megújuló erejét dicsőítő rendezvények. Ilyen „alapjai" lennének hát a keresztény karácsonynak? De Jehova Tanúi szerint baj van az időponttal, és baj van a hellyel, a Születés Barlangjával is. Kimutatták, hogy - mivel decemberben Betlehemben és környékén téliesen hideg az időjárás, nem ritka a dermesztő eső és a hó sem - a nyájak és őrzőik már akkoriban is fedél alatt töltötték ezeket a napokat. Ami szintén az októberi születés melletti érv. Az evangéliumokban ugyanis az olvasható, hogy a pásztorok még a szabadban legeltettek, amikor Mária és József arra járt. A barlangot pedig - a Betlehem körüli barlangok egyikét - Heléna királynő, Nagy Konstantin anyja „választotta ki". Régi hagyományokra, és nem történelmi vagy bibliai bizonyítékokra támaszkodott, mikor i. sz. 326-ban megállapította a Születés Templomának helyét. Az októberi csillag már akkor is baljóslatú jelnek számított. Ez a bagatellnek tűnő mondat úgy nyeri el igazi értelmét, ha tovább tallózunk Jehova Tanúinak kiadványaiban. A Jézus születését jelző Betlehemi Csillagról van szó. Szerintük ez nem Isten, hanem Sátán szolgálatában állott, s az volt (lett volna) a feladata, hogy miután a három keleti asztrológusnak, mágusnak (és nem bölcsnek, még kevésbé királynak!) megmutatta a Kisdedhez vezető utat, az Őt elpusztítani akaró Heródes is értesülhessen Krisztus hollétéről. Konklúzió helyett Illő lenne állásfoglalással zárni ezt az írást, megerősíteni vagy megcáfolni a fenti állításokat. De egy bizonyos határon túl, ahol a mérhető mennyiségeket, a fizikai kísérletekkel bizonyítható tételeket, a leírható, tapintható, látható világot felváltja az emberi érzékszervek által felfoghatatlan, talán elképzelhető, de inkább: elképzelhetetlen szellemlények földöntúli birodalma ... Egy bizonyos határon túl nem elég, hogyha a teremtmény „okos". Egy bizonyos határon túl: hinni kell. S akinek a hite csak vékonyka jéghártya, az ne vigéc- kedjen, hanem óvatosan, araszolva keljen át a folyón! És mégvalami. Mások meggyőződését alátámasztani vagy megkérdőjelezni, mások hitéről ilyen vagy olyan előjelű véleményt hangoztatni csak annak van igazán .joga, aki a magáéban megingathatatlan ... Wessely Gábor
