Tolnai Népújság, 1991. november (2. évfolyam, 256-280. szám)

1991-11-02 / 257. szám

1991. november 2.

TOLNAI) , , Ä

SÍÉPUJSAG 9

Új kezdeményezések a szakmunkásképzésben

Ki adja át a tudást?

— Ön miért vállalja a szakmunkástanulók gyakorlati oktatását? - kérdeztük Takács József szekszárdi autószerelő mestertől, aki 1979 óta 16 fiatalembernek adta át a szakmai ismereteket, s most is négy tanulót foglalkoztat.

— A legfőbb ok talán az, hogy a kisiparos nem vehet fel az „utcáról” jó szakembert, azt magának kell kinevelnie. A különböző vállalatoknál végzett szakmunkások tudása enyhén szólva hiányos, tehát az iparosok kénytelenek maguk tanítani a fiatal generációt, ha jó szakemberekkel, megbízható kollégákkal akarják körülvenni magukat. Három év alatt alaposan megismerem a srácokat, s így tudok közülük választani, hogy kik azok, akiket már végzett szakmunkásként is szívesen látok a műhelyemben, persze, ha ők is így gondolják.

— Uzlet-e az oktatás?

— Nem. Elég sok a költség a tanulókra, nincs kellő ösztönzés a szakmunkásképzésre vonatkozó szabályozásban. Nem csoda, ha a srácok, illetve a szülők egyre nehezebben találnak iparost, aki vállalja az oktatást.

— Mit és hogyan kellene változtatni a képzésen?

— A jelenlegi rendszerben felváltva tanulnak egy hétig elméletet az iskolában és egy hétig gyakorlatot nálam. Ezen mindenképpen változtatni kellene. Nagyobb súlyt kell helyezni a szakma elsajátítására, s ebbe beleértem a szakmai elméletet is, természetesen a mai kor követelményeinek megfelelő szinten.

*

Bár a szakmunkásképzésben részt vevő tanulók gyakorlati oktatásából ma még az állami-szövetkezeti szektornál jóval kisebb arányban veszik ki a részüket a vállalkozások, azért választottuk mégis a fenti példát, mert szerepük nyilván nőni fog a jövőben e területen is. A vállalatok agóniája, a súlyos pénzügyi problémák közvetlenül érintik a hazai szakképzést is, hiszen a gyakorlati oktatást korábban magukra vállaló cégek sorra zárják be tanműhelyeiket. Ha a lassan formálódó

piacgazdaságunkban egyre nagyobb súlyt képviselnek a kis- és középvállalkozások, akkor logikus, hogy a szakmunkásképzésben is megtörténjen ez a váltás. Ez így egyszerűen hangzik, a megvalósítás viszont annál több nehézséggel jár.

A-szakképzés átalakításában nyilván a vállalkozói réteg a leginkább érdekelt, meg is történtek az első lépések a folyamatok felgyorsítására. Ebben az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) jár az élen, gyümölcsöző és eredményesen fejlődő kapcsolatokat alakítottak ki a német iparkamarákkal, segítségükkel már 20 szakmunkásképző intézetben indultak úgynevezett IPOSZ-osztá- lyok.

*

Dombóvár az egyik ilyen helyszín, ahol IPOSZ-osztály indult autószerelő, valamint szobafestő-mázoló szakmákban.

— Miben különbözik ez a hagyományos képzéstől? - kérdeztük Vida Jánostól, a szakmunkásképző igazgatójától.

— A diákok csak az első évben tanulnak közismereti tárgyakat, viszont gyorsított ütemben, erősített tantervvel. Ezután kerülnek a vállalkozókhoz és két éven keresztül tanulják a szakma elméletét és gyakorlatát. Nagyon fontos még, hogy három éven keresztül kapnak német nyelvoktatást és elsajátíthatják a vállalkozással kapcsolatos közgazdasági, jogi és adóismereteket is.

— Minek köszönhető, hogy Dombóváron sikerült ezt a kísérletet elindítani?

— A helyi ipartestületen keresztül felvettük a kapcsolatot az IPOSZ-szal, s együttes munkánk eredményeként, az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi iparkamara segítségével indulhatott a két kísérleti osztály 18-18 tanulóval. A német partnertől értékes szakmai segítséget, szakanyagokat kapunk, az intézet tanárai pedig részt vehetnek németországi továbbképzéseken. A mi nagy feladatunk az elméleti oktatáson kívül a munkahelyek megszervezése. Ez nem könnyű,

hiszen az érdekeltség hiányában kevés iparos vállal tanulókat. Erre az évre azonban még külön engedélyt kaptunk arra, hogy az IPOSZ-osztályos tanulókat szövetkezeteknél is elhelyezhessük.

— További tervek?

— Úgy látjuk, hogy a szülők, gyerekek is igénylik az új szakképzési módot. Tervezzük tehát ennek bővítését, továbbfejlesztését, új szakmák - kőműves, asztalos - bevonását ebbe a rendszerbe.

Szekszárdon Babai Zoltántól, az 505-ös Ipari Szakmunkás- képző Intézet és Szakközépiskola igazgatójától érdeklődtünk az új képzési irányzatok felől.

— Nálunk is elindult egy kísérlet, bár ez nem sorolható a már ismert IPOSZ-osztályok közé. Szeptemberben két osztályt indítottunk az autószerelő szakmában 60 tanulóval. Közülük a legjobbak 1992 szeptemberétől a szakközépiskola II. évfolyamán folytathatják a tanulást, a kevésbé jók pedig a szakmunkásképzőben. Az együtt induló 60 diák útja tehát az első év után szétválik, s így mindenki jobban megtalálhatja a szándékainak, képességeinek megfelelő helyet.

Újdonság a német nyelv és a vállalkozási ismeretek oktatása. Tanáraink németországi továbbképzésen vehetnek részt a Szekszárd és Környéke Általános Ipartestület ottani jó kap-- csolatainak köszönhetően, és természetesen kapunk segítséget a tanulók gyakorlati oktatásának megszervezésében is az ipartestülettől. A volt oktatási igazgatóság épületében korszerű autódiagnosztikai műhelyt hozunk létre a legmodernebb nyugati eszközökkel, műszerekkel felszerelve, amely nemcsak az ipari tanulók oktatására, hanem a kisiparosok továbbképzésére is alkalmas lesz. Csak a vállalkozókkal való kölcsönösen előnyös együttműködés révén alakítható át a szakképzés az új követelményeknek megfelelően, s ennek feltételeit igyekszünk mielőbb megteremteni.- árki írás közben

(József Attila) Természtesen eszem ágában sincs megvédeni, jól is néznénk ki, ha József Attila az én védelmemre szorulna. Pedig rossz idők járnak rá, az irodalmi múzeumban lebontották kiállítását, egy úriember nemrég Rákosi udvari költőjének nevezte. A politikai helyezkedést nem menti semmi, a kordivat viszont szeszélyes, másokat sem kímélt, van rá példa bőven. Goethe alig húnyta le szemét, a német fiatalok elfordultak tőle, hazafiatlansággal vádolták, nem illett a Burschenschaftok lelkesedésébe. Nagy kortársát, Hölderlint, akit egyébként nem szeretett, nevét sem volt hajlandó megjegyezni, váratlanul a fasizmus sajátította ki, pedig gyűlölet helyett a népek testvériségéről álmodott szegény.

A hatalom birtokosai legtöbbször félnek a költőktől. Tisza István ádáz gyűlölettel emlegette Adyt, Babitsot 1920-ban toloncházba lökték, temetésén rendőrök ólálkodtak. Radnótit megölték, a mártírok névsora tragikusan hosz- szú, a költők pedig néha holtukban is veszedelmesek a mindig átmeneti hatalomra. Ha más mód nincs, meg kell hamisítani őket; régi bevált módszer, Petőfinek is ez lett a sorsa.

Ferenc József elfogató parancsot adott ki ellene, Világos után azonban kellett valamit kezdeni vele, mert verseit szerte szavalták, neve egyet jelentett a szabadsággal. Már Gyulai fejcsóválva emlegette szélsőséges túlzásait, de ez nem volt elég, tovább kellett szelídíteni, hogy végül szolid, szalonképes költővé váljék, aki szerette a feleségét, az Alföldet, szelíd humorral szólt apjáról s mellesleg ő írta a Talpra magyart, amit március 15-én mindenütt elszavaltak.

Ez is Petőfi volt, de több is volt ennél, más is. Kortársai között ő volt az egyetlen igazi, elméletileg is képzett forradalmár, aki - Kossuthnak meg is írta - életét is hajlandó feláldozni. Egyébként nemcsak a királyokat akarta felakasztani, hanem az arisztokratákat, a papokat is, s azt írta Aranynak, közeleg az igazi forradalom s első dolguk lesz, hogy kilenc akasztófát állítsanak, természetesen a kormánytagok réI

szére. Ezzel a Petőfivel a kommunisták sem tudtak mit kezdeni, s amikor az ő nevét írták lobogójukra, csak azt vállalták Petőfiből, amit politikailag hsznosnak véltek.

József Attilával bonyolultabb volt a helyzet. Amikor a moszkvai emigráció írói hazatértek, egyértelműen fasisztának nevezték, csak később döntöttek úgy, hogy inkább legyen a pro- letáriátus nagy költője. Ehhez azonban meg kellett hamisítani, amit gyorsan meg is tettek. Szégyenletes mesterkedés kezdődött, melyben hazugság épült hazugságra. Kiját- szották Babits ellen, mintegy őt okolva nyomoráért, Illyéssel kapcsolatban sanda pletykák keringtek, pedig József Attila költői nagyságát senki nem vonta kétségbe. Keserű sorsa volt, egész életében a kiutat kereste a Horthy-kor- szak félművelt felemásságából. Párizsban anarchisták között is megfordult, itthon egy ideig az illegális kommunista pártban reménykedett, mint annyi más, köztük barátja, a ma is ünnepelt és sokat idézett Fejtő Ferenc. A részletek bármelyik kézikönyvben megtalálhatók, de nem akarok mentséget keresni, mert a század egyik világirodalmi méretekben is jelentős költője volt. A rövidlátás lep meg, a rosszindulatú tudatlanság, az esztétikai érzéketlenség.

Az életrajzi adatok sok mindent megvilágítanak, alkotáslélektani szempontból sem nélkülözhetők. Közelebb visznek az életműhöz, de az adatoknak nincs etikai vagy esztétikai érvénye. Balassi Bálint, a végvári katona, viharos életében lánykereskedéssel is foglalkozott, közben áhitatosan szép verseket írt Istenről, a vitézségről, a szerelemről, s ezek mellett elhanyagolhatók botlásai, emberi gyöngéi. Vörösmarty alkoholista volt, Bajza, Kemény megőrült, Ady életrajza nem lányregény, Kosztolányi rendszeresen élt kábítószerrel. Fiatal kortársai Aranyra is panaszkodtak, hogy nem törődik velük, nem olvassa verseiket, levelükre sem válaszol.

Az életrazi tények sorába tartozik József Attila idegbaja és öngyilkossága is. Ami ezen túl van, közös kincsünk: meghamisítani lehet, de kétségbe vonni nem. Amikor Németh László szerencsétlen mély- és hígmagyar elméletét az irodalomra is kiterjesztette, Babits keserűen kérdezte, hogy származási alapon miért kell szegényíteni irodalmunkat? Nem sokkal Babits halála után intézményesítették ezt a szégyent, előbb a zsidó írók könyveit vitték zúzdába, majd 1948 körül az ellenségesnek minősített könyveket szedték össze. A tilalmi listán Tamási Áron épp úgy szerepelt, mint Weöres Sándor vagy Babits Mihály.

A zsarnoki önkény egész irodalmunkra rátelepedett, a tehetségek helyét rekedt lantverők, alkalmi zsoldosok foglalták el. Amikor 1959-ben végre megjelenhetett Babits válogatott műveinek két kötete, pártos bírálói még ekkor is vitatták, hogy klasszikusaink között van-e helye.

Visszatérő rögeszme: Shakespeare művei mögött előkelő arisztokrata rejtőzik, mert ez a kétes alak, aki orvvadász volt és színházi szolga, nem írhatott ilyen jó darabokat. Azokat a verseket, amiket József Attila neve alatt ismerünk, valóban ő írta és ezt nem is próbálja elvitatni senki. Más hozta gyanúba, az hogy proletár volt, egy időben kapcsolatban állt az akkori baloldali mozgalmaikkal, de Thomas Mann is becsülte s arisztokrata körökben is megfordult. Közben verseket írt, még pedig nagyon jó verseket, köztük remekműveket, de akik ma fölkelnek ellene, ezzel törődnek legkevesebbet

Ilyent egyébként már láttunk. Volt idő, amikor a zsarnoki hatalom azt mondta, Szerb Antal nem lehet jó író, mert apja zsidó volt, Babitsot, Kosztolányit polgári származása miatt akarták kitiltani az irodalomból, most József Attilának vetik szemére proletár származását, aminek súlyát pedig neki kellett viselnie egész életében. Csak verseivel tud védekezni, de nem hallgatnak rá, miként azok sem hallották tiszta szavát, akik annak idején nevét politikai jelszóvá devalválták.

„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret” - sóhajtotta, nem sokkal a szárszói vonat érkezése előtt. Szelíd kérése ma is érvényes. Napjaink átkaira épp úgy nincs szava, ahogy nem volt hamis dicsőségére sem. Igaza tudatában néz a jövendő századok elébe. S mindig csak ennyit fog mondani: Csak az olvassa versemet... Csányi László

Visszhangok, Medináról

Ufó Szekszárd felett?

Két reagálás is érkezett a közelmúltban megjelent, „Medinai nézőpontok” - című cikkre. A helyzet változatlan: a visszhangok, csakúgy, mint a történések, egymásnak ellentmondóak. Az iskola- igazgató leváltásának, majd rehabilitálásának körülményei továbbra is foglalkoztatják a közvéleményt. De lapunknak nincs lehetősége arra, hogy minden egyes véleményt külön-külön közzé tegyen ... Ezért - reményeink szerint - most foglalkozunk utoljára a medinai konfliktussal. Most, amikor a két, meglehetősen terjedelmes olvasói levélből részleteket közlünk.

Mester Lajosné, az iskola alkalmazottja írja, aki az igazgató, Mesterné, „rokona":

— Rittmann Lászlóné pedagógus nagyrészt miattam indította el a lavinát Mester Béláné igazgató ellen, mert őt nyugdíjaztatta, engem pedig nem. Én nem a rokonomat akarom megvédeni, csak szeretnék tisztább vizet önteni a pohárba, mint amilyen most van benne. Engem a munkahelyemről el lehet küldeni, nekem fel lehet mondani, vagy ha úgy tetszik, a munkaviszonyomat meg lehet szüntetni, csak éppen nyugdíjaztatni nem lehet, még korkedvezménnyel sem. Nekem még az 1992. évet végig kellene dolgoznom ahhoz, hogy 5 év munkaviszonyom legyen, és akkor kapnék résznyugdíjat vagy szociális járadékot. Rittmanné ezt nem tudta megemészteni, pedig már őt is hagyták rádolgozni két és fél évet.

— Az újságcikkben többször megismétlődik, hogy Mesterné az önkormányzatnak is tagja. Igen tagja, és nem is akármilyen. Mint képviselő, a faluban ő kapta a legtöbb szavazatot, az induló polgármester-jelölteket is beleszámítva. Az is elhangzik, hogy férjét hozta vissza Szedresből, a Rittmanné megüresedett helyére. Hát ez olyan nagy bűn?

Kovács János, akiről nem derül ki, hogy kicsoda, így ír:

— A cikkben Götz képviselő és Mesterné többször is megemlíti, hogy a mostani polgármester tanácselnök volt! Azt elfelejtették hozzátenni, hogy a falu mimindent köszönhet ennek az embernek! Mesterné a falut azonosítja azzal a 15-17 személlyel, akiket a szomszédok közül a maga pártjára tudott állítani, s hozni magával a testületi ülésekre!

Kovács János a továbbiakba oly módon minősíti Mesterné pedagógiai munkáját, férje korábbi politikai tevéákenységét és Götz képviselőt, hogy azt jobbnak láttuk nem közölni.

Lehet szimpatikus vagy antipatikus egyik vagy másik fél a kívülálló számára, lehet kerülgetni, ragozni, boncolgatni a témát, de egy biztos: a bajt ott kell orvosolni, ahol keletkezett. Medinán.

. - Wy Ejfél után a derült égen megpillantottam egy ufót. Eszak-ke- leti irányban szállt át a város felett, közben piros villogó fényjeleket adott, semmi kétség, pul- zált. Természetesen lehetséges, hogy egyszerű repülőgép volt, de manapság mindenki azzal dicsekszik, hogy valódi ufót látott, miért épp én maradnék ki egy ilyen élményből? Csak az volt furcsa, hogy a villogva repülő tárgy ablakából senki nem integetett nekem, szamárfület sem mutatott, de ennek az ufónak utasai úgy látszik, békés földöntúli lények voltak, vagy siettek haza, nem volt idejük kedélyeskedni. Pedig ezek az ufó-lények szívesen megtréfálják a földi halandókat, bevilágítanak a hálószobákba, leskelődnek az ablaknál vagy felhörpintik a demizson- ban levő bort, ami érthető is, megszomjaztak, messzi útról érkeztek, legalább tizenegy fényévnyi távolságból. A csillagászok ugyanis, - ha csak nem hiszünk inkább a Fáni néninek - azt mondják, a tizenegy fényévre levő Tau Ceti a legközelebbi olyan csillag, amelyen elképzelhető értelmes élet.

Csak a mi Tejútrendszerünkben százmilliárd csillag van, s elvi akadálya nincs annak, hogy ezek valamelyikén, esetleg nagyon sok csillagon, kialakulhasson az élet. Bizonyíték nincs rá, de a nagy számok törvénye alapján is lehetséges.

A távolságok viszont belátha- tatlanul nagyok, a világmindenségben nem könnyű barátkozni. A Tau Ceti csak tizenegy fényévre van, s ez egy macskaugrásnak számít az Andro- méda köd 2 300 000 fényévéhez képest. Ám égy fényév sem csekélység, pontosan 9 460 billió (!) kilométer.

A relativitáselméletből viszont tudjuk, hogy az idő nem is oly nagy ellenségünk, mint gondoltuk, mert a gyorsulás a biológiai időt is módosítja, ami azt jelenti, hogy a Tau Ceti felé száguló űrhajó utasainak életéből alig több mint tíz év múlik el, ami földi viszonylatban 133 000 esztendőnek számít, feltéve természetesen, hogy fénysebességgel mennek. Ez azt jelenti, hogy a húsz éves űrhajós negyven évesen, férfikora delén érkezik vissza, azaz pontosan 266 000 év múlva. Még csak nem is ez a baj, sokkal nagyobb gondot jelent az, hogy űrhajó nem mehet fénysebességgel, jóval kisebb gyorsaság eléréséhez is annyi energia kellene, amennyivel a Föld nem rendelkezik. Ez a tudósok véleménye, amire természetesen lehet legyinteni, s ettől Samu bácsi gondolhat, amit akar.

A természet törvényei viszont a világmindenség minden zugában érvényesek: az abszolút nullfoknál, ami mínusz 273,16 Celsius fok, nem lehet hidegebb, a fénysebességnél nem

lehet gyorsabban haladni. Ez azt is jelenti, hogy az űrutazás feltételei mindenütt azonosak, tehát aki ide érkezik valahonnan, ugyanolyan nehézségekkel kell számolnia, mint annak, aki innen vágna neki a minden- ségnek. A tudós Marx György azt írja: „Ha a föld összes urániumát egyetlen óriási, Himalája méretű rakétába zsúfolnánk, akkor is évezredbe telne a 'Fau Ceti meglátogatása. A különböző csillagok körül kivirágzott társadalmakat a térnek és időnek ember számára át- úszhatatlan óceánja választja el egymástól.” Tegyük hozzá: fel- tévekhogy vannak ilyenek.

Minden szakértő hangsúlyozza, hogy az asztronautika nem lehet egyéni vállalkozás. A holdutazás megvalósításához is tudósok és technikusok ezreire volt szükség, hogy az első ember Holdat érezzen lába alatt. Jókai látomása a jövő századról kedélyes olvasmány, de útikönyvnek nem alkalmas.

Csillagászok népszerűsítő könyveikben szívesen teszik emberi léptékűvé a világegyetemet, ami jól szemlélteti,, milyen méretekről van szó. Én is egy ilyen könyvből veszem ezeket. Tehát: ha a Napot hét méter átmérőjű gömbnek képzeljük el, akkor a dió nagyságú Merkur 400 méterre van tőle. A Venus egy almának felel meg, gömbünktől 700 méterre van, a Föld egy, a Mars másfél kilométerre. a Jupiter nagyobb labdának felel meg, távolsága több mint öt kilométer, a Pluto, a naprendszer legszélső bolygója 40 kilométerre van a középponti gömbtől. A játékot másként is lehet játszani: ha a Nap átmérője egy milliméter, akkor a bolygórendszer elfér 12 méter átmérőjű helyiségben, a legközelebbi csillag, a Proxima Cen- tauri viszont ebben az esetben 40 kilométerre lenne a Naptól, ami az egész rendszerre jellemző, mert átlag 40-50 kilométerenként mozog egy-egy mák- szemnyi csillag ebben a lekicsinyített modellben.

Ilyen arányok mellett egy űrhajó és utasai méretét nem is lehet ábrázolni, de ettől még nyugodtan száduldozhatnak s riogathatják a hiszékeny földi halandókat. Akit a kérdés jobban érdekel, válogathat a magyarul is hozzáférhető szakkönyvek között, aki viszont úgy véli, okosabb a csillagászoknál, nyugodtan hihet bármiben, a gondolatszabadságot még a sztálinista években sem tudták betiltani. Én is mondhatom, hogy a minap éjjel valódi ufót láttam, s lennének akik azt is elhinnék, hogy az ufó-ember bekopogott hozzám, leült asztalomhoz, megivott két pohár bort, mert hallotta hírét a szekszárdinak, aztán beszállt a Hunyadi utcában parkoló űrhajóba s ezután már csak annyit láttam, amint piros villogással eltűnt észak-keleti irányban.

Csányi L.