Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)
1991-09-05 / 208. szám
2 PÚJSÁG 1991. szeptember 5. Munkásgyűlés a Colornál Elszakadni, vagy szétszakadni? Munkásgyűlést tartottak tegnap reggel hat órakor a dombóvári Color szövetkezet müanyagüzemében. A dolgozók kifogásolták, hogy a napokban aláírásgyűjtési akciót kezdeményezett az egyik művezető, melynek nyomán tizenheten kinyilvánították szándékukat, miszerint továbbra is a szövetkezet tagjai kívánnak maradni. A Color elnöke, Niebl Ádám úgy vélekedett, hogy a Colort az év végéig nem szabad megbontani, és az elválás helyett a szövetkezet szétválásáról kell gondolkodni. Az üzem menedzsere, Érett Emil halogatással vádolta az elnököt és úgy vélte, hogy a dolgozókat, akik aláírták a ittmaradásról szóló nyilatkozatot, különféle ígéretekkel hitegették. Azért tartja veszélyesnek Érett Emil a lépést, mert úgy véli, hogy a tagsággal együtt a gépeket - azaz a vagyont is - meg akarják tartani, és ezzel akarják aláásni az üzem kiválását. Azt is felrótta, hogy úgymond az, hogy a szövetkezetben bizonytalanság alakult ki a jövőt illetően, az elnöknek és a művezetőnek áll érdekében. A súlyos vádakra az érintettek úgy reagáltak, hogy kivonultak a munkásgyűlésről. Kérdésünkre az elnök kijelentette, hogy a tizenhét fő „beszervezéséhez” semmi köze, és hogy a dolgozóknak nem ígérgettek, csak annyit mondtak, hogy aki marad, annak év végéig lesz munkája . . . A fórum után egy állásfoglalásban kérték az üzem dolgozói a szövetkezet vezetőségét, hogy tizenöt napon belül hívja össze a közgyűlést, melynek napirendjén a műanyagüzem tagjainak a szövetkezetből való kiválása szerepelne.-hangyáiKupa Mihály a fejlődésben elmaradott térségek támogatásáról Pénz lesz, de kevés (Folytatás az 1. oldalról) A szakembereket most az elmaradott régiók, az iparilag visszafejlődő (hivatalos nevükön „depressziós térségek”), és a magas agrárfoglalkoztatott- ságú, alacsony jövedelemszintű területek sorsa foglalkoztatja. Az Európai Gazdasági Közösség e feladatokra (beleértve a munkanélküliség problémáit is) három pénzalapot hozott létre: az Európai Regionális Fejlesztési Alapot, a Mezőgazdasági Alapot és az Európai Szociális Alapot. 1989-ben az elmaradott térségek támogatásából (9 milliárd ECU) Spanyolország, Olaszország, Portugália és Görögország részesült a legnagyobb arányban. A depressziós térségek 1 milliárd ÉCU-t kaptak. A magyar szakemberek értékelése szerint ha felvételt nyernénk a közösségbe, Magyarország egész területe megfelelne az elmaradottság kritériumának, mert az egy főre jutó nemzeti jövedelmünk nem éri el az EGK átlagának 75 százalékát. — Hol tart az elmaradott területek fejlesztése? - kérdeztük Kupa Mihály pénzügyminisztertől a parlamentben. — Egyelőre a program kidolgozásával foglalkozunk, de ez is olyan nehezen megy. Felállítottuk az elmaradott régiókkal foglalkozó tárcaközi munkabizottságot, az ő dolga most felmérni, hol, mi a legégetőbb tennivaló. Az a régi gyakorlat már nem tartható, hogy mindig csak egy várossal törődünk, a többit meg elhanyagoljuk. A fejlesztés nemcsak anyagi kérdés: sokféle pénz „futkározik” a különböző pénzügyi csatornákban. Milliók vannak az elmaradott térségek, a kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági területek, a foglalkoztatási és a környezetvédelmi célokra elkülönített alapokban. Ezeket a forrásokat próbálja a bizottság egységes célokra összpontosítani, hogy hatásosabban működhessenek. Nagyon fontosnak tartanám a külföldi befektetők bevonását. Itt van például a kelet-magyarországi autópálya építése. Sokan nem bíznak benne, pedig el fog készülni. Az ilyen és ehhez hasonló célokra hozzuk létre a Rekonstrukciós és a Befektetési Bankot. Arra, hogy milyen legyen a munkahelyteremtést célzó privatizációs befektetési rendszer, még nincsenek konkrét elképzeléseink. Gondolkodunk rajta. Az adókedvezmény az elmaradott régiókban nem jól működik. Ott a cégek csak kirakják a táblát, felveszik a támogatást, de a tevékenységüket valójában Budapesten végzik. A vállalkozások támogatására jövőre már több pénz lesz, mint az idén volt, de még mindig kevesebb, mint amennyi kellene. (k.gyurkó) (FEB) Ma Londonban: Megjelenik Raisza Gorbacsova könyve „Remélem, hogy a férjem egészséges marad, a gyerekeimnek és unokáimnak jól megy a soruk, s még lehetőség szerint sokáig együtt maradhatunk. A férjem és én sok mindent megéltünk már. Hiszem, hogy a bátorság és az erős akarat férjemnek segíteni fog abban, hogy megfeleljen a legváratlanabb kihívásoknak is ezekben a nehéz időkben. Reménykedem.” - írta Raisza Gorbacsova, a szovjet elnök felesége a Harper Collins Kiadó gondozásában ma Londonban megjelenő könyvében. A szerkesztésben Georgij Prijakin író volt segítségére. A nagy érdeklődéssel várt művet Raisza maga akarta a moszkvai könyvvásáron dedikálni, de a sikertelen puccskísérlet vészterhes napjai alatt egészsége megromlott, így erről lebeszélték. Állítólag agyvérzése volt, melyet remélhetőleg ideiglenes kari bénulás kísért. A rokonszenves, határozott First Lady könyve a „Reménykedem" címet viseli és ezen szerzője a legutóbbi események hatására sem volt hajlandó utólag várakoztatni. „Reménykedem a békében. Bízom benne és remélem, hogy a szovjet népnek lesz elég ereje, önuralma, hazaszeretete és józan esze ahhoz, hogy úrrá legyen ezeken a nehézségeken” - indokolta meg Raisza, miért tart ki továbbra is az eredeti verziónál. A közelmúltra vonatkozólag nagy fontosságot kapnak Raisza előzetes megfigyelései. Ő ugyanis már tavaly feljegyezte Mihail szavait, aki megjósolta, hogy kiéleződnek a belső küzdelmek. „A legnehezebbje most előttünk van. Politikai harc tör ki. Nagyon riasztó, de nem szabad a konzervatívoknak engednünk, nem szabad országunk sorsát ezeknek a cow- boyoknak átengednünk. Mindent szét fognak zúzni” - vélte akkor az elnök. A gondos társ emlékszik arra is, hogy férje előre látta a nacionalizmus erősödését. „Ez rákos sejtként szaporodik”, kommentálta annak idején Gorbacsov. Raisza sok mindent elárul férjéről, mint magánemberről is, akivel 38 éve házasok. „Mihail Szergejevics hihetetlen feszültségek közepette él: hat éve szó szerint szüntelenül dolgozik. Ezekből az évekből egyetlen, végtelen munkanap lett. Sohasem volt rá példa, hogy este 10 vagy 11 előtt otthon lett volna. Mindig egész aktahegyet cipelt haza és gyakran hajnali 3-4-ig dolgozott. Nem kételkedem Mihail erkölcsi erejében, de igen aggódom az egészségéért. Gondolom, nők, feleségek és anyák milliói ezt meg fogják érteni”, fűzi hozzá. A jó megfigyelő feleség azt is lejegyezte, miként hatottak Gorbacsovra a tavaly januári bakui események. A páncélosok bevonulása és a harcok utáni napon Mihail „haja ősz volt és az arca szürke. Úgy tűnt, mint aki sokkhatás alá került és láthatólag idegválságot élt át”, jegyezte fel riadtan. Remélhetőleg hamarosan megjelenik a könyv magyar nyelvű kiadása is... Ferenczy-Europress CIA-dosszie(2.) r Uj titkok, új szolgálat? A CIA-nál nagyon is érzik: elmúltak azok a szép évtizedek, amikor a gigantikus amerikai titkosszolgálat puszta legendája is misztikussá varázsolta „a KGB ellen zseniálisan küzdő CIA" hírét az Egyesült Államokban és a világban. Ez a három betű a világ legtekintélyesebb kémgépezetét jelezte, amelynek titkos hadműveleteit, módszereit - már amit ezekből hivatalosan és nem hivatalosan meg lehetett tudni - tanítják és még nagyon sokáig tanítani is fogják a világ minden kémiskolájában. Vitathatatlanul csodát produkáltak, amikor bekapcsolódtak a Kreml belső telefonhálózatába, lehallgatták a tenger alatti kábelen zajló beszélgetéseket, pontos információkat szereztek a világ szinte minden (baráti és nem baráti) kormányának üléseiről, a hatalmon lévő kommunista pártok vezető szerveinek minden szintű tanácskozásairól. A CIA tőzsdéket „robbantott”, Washingtonnak kényelmetlen politikusokat takarított el a világ minden pontján a közélet színteréről, kormányokat buktatott Latin-Amerikától a Fü- löp-szigetekig. Sőt, alighanem Európáig. Az első szereplőt - amikor éppen 30 esztendeje Fidel Castrot először akarták meg- dönteni a Disznó-öbölbeli sikertelen partraszállással - még kétségkívül „kozmetikázni” tudta a CIA. De ma már úgy értékelik: Allen Dulles, aki 1953-61-ig volt híres-hírhedt főnöke a szervezetnek sohasem ünnepelt, mert mindenkitől pontos kötelességteljesítést követelt. Viszont minden hibáért keményen büntetett és minden balsikerből levont minden lehetséges tanulságot. Távozása is a kudarc tanulságainak levonása volt önmaga számára, Kennedy elnöksége idején és a kubai CIA csőd évében. Azt mondják, akik valóban értenek hozzá, hogy Dulles távozása óta sok mindent elemzett a CIA, csak éppen önmaga működését nem, s ezért halmozódnak a hibák, amelyek mind több árnyékot vetnek a sikerekre. Sőt nem kevesen vannak azok, akik nyilvánosság előtt hangoztatják, hogy az utóbbi években az Egyesült Államok külpolitikai sikerei nem annyira a CIA jóvoltából, hanem a „cég” sorozatos hibái ellenére születtek. Ebben nyilvánvalóan sok a túlzás. De jogos Bush igénye, a CIA teljes felújítására. Az elnök mindenekelőtt annak pontos tisztázását várja a titkosszolgálattól, milyen a valóságban a mai világ, amelyben nincs már erőegyensúly, de nincsenek tisztázott kapcsolatok sem; ahol végétért ugyan a régi értelemben vett hidegháború, de sza- podornak a bizonytalansági elemek; ahol léteznek leszerelései megállapodások, de nem lehet tudni, kiknek a kezében lesznek holnap tömegpusztító fegyverek. Charles Wilson kongresszusi képviselő ezt értelmezve fogalmazott úgy, hogy mindaddig, amíg vannak a világon fegyverek, „az amerikai titkosszolgálat kulcsszerepet játszik annak ellenőrzésében, hogy betartsák az érvényes leszerelési szerződéseket”. Gates szerint - tehát nyilván Bush szerint is - a CIA-nak az új titkok felderítéséhez új szolgálattá kell felnőnie. A titkosszolgálat embereinek utói kell érniük a technika fejlettségét. Ami á CIA működésének jövőbeni várható legfontosabb helyszíneit illeti, mind többet emlegetik a harmadik világot, azon belül a Közel-Keletet (miközben kevesebbet illik szólni az amerikai titkosszolgálat jelenlétéről Európában). A hagyqmányos „céltémák” mellett pedig az ezredforduló évtizedében minden korábbinál nagyobb szerep jut a gazdasági hírszerzésnek és a titkosszolgálat beépülésének például a világméretű „kábítószer-iparágba”. Az amerikai szenátus bizonyára véleményt mond arról, hogyan kellene újjászervezni az Egyesült Államok titkosszolgálatait, köztük a CIA-t. Mert kémkedni persze a harmadik évezredben is kell. Kocsis Tamás Ferenczy-Europress Ismét ölt az aknavető A Heves megyei Ecséd község határának erdős részén B. István helyi lakos egy, a második világháborúból visszamaradt 82 milliméteres aknavetőgránátot talált. A gránátot hazavitte a lakására majd szeptem bér 3-án megmutatta falubeli ismerősének Sz. Péternek, aki elkérte tőle a gránátot, hazavitte, majd 18 éves ismerősével M. Tamással - feltehetően kí- vácsiságból -, d fűrészelni kezdték a lövedék köpenyét. Az aknavetőgránát a beavatkozás következében felrobbant és mind a két ecsédi fiatal a helyszínen életét vesztette. A környéket átvizsgálták, de újabb lövedéket nem találtak. Érdekvédelem és rehabilitáció a honvédségnél Az elmúlt évben baleset, illetve betegség miatt majdnem háromezerhétszáz sorköteles vált ki a Magyar Honvédség kötelékéből. Közülük 117 katonát ért súlyos baleset, tizenketten pedig szolgálati kötelmekkel összefüggő baleset következtében elhunytak - hangzott el tegnap Budapesten, a honvédség érdekvédelemmel és rehabilitációval foglalkozó szakembereinek tapasztalatcseréjén. Akik kiváltak a társadalombiztosítástól kapnak ellátást. Gyorsnyomda Magyarország első gyorsnyomdája nyílt meg a Fókusz Könyváruházban. A gyorsnyomdát 30 millió forintos költséggel hozták létre, ennek az összegnek jelentős részét világbanki hitelből finanszírozták. A gyorsnyomdában percek alatt készíthetők fekete-fehér és színes névjegykártyák, meghívók, levélpapírok, borítékok és fénymásolatok. Az egyedi tervezésű prospektusokra, szórólapokra és öntapadó betűkre is csak néhány órát kell várni. Kérdőjelek Fordulópont? Hat-hétszeresére nő a Jugoszláviába küldendő megfigyelő erők létszáma. Részletes dokumentum taglalja az újra életbe lépett tűzszünet betartásának és betartatásának feltételeit. Az Európai Közösség valamennyi tagállama nagy súlyt helyez a jugoszláv válság ügyében összehívandó békekonferencia megrendezésére. Fordulópont a hónapok óta húzódó, tragikus válságban? így látják az optimistább politikusok, hírmagyarázók. A jugoszláv államelnökség szlovén tagja, Janez Drnovsek egyenesen történelmi jelentőségűnek minősítette a Belgrádban aláírt tűzszüneti dokumentumot. Ám tény - emlékeztetnek a borúlátóbbak például a Brioniban kötött megállapodásokra -, hogy a jugoszláviai megbékélés eddig sem okmányokon vagy paragrafusokba szedett kötelezettségvállalásokon múlt. Mi történik (sajnos idézőjel nélkül alkalmazhatjuk a kifejezést) a frontvonalakon? Megállapítható-e még diplomáciai lépésekkel Jugoszlávia sodródása a kiterjedt polgárháború felé? Nem bizonyul-e a mostani tűzszünet - emlékezzünk csak mondjuk Libanonra - pusztán szünetnek két tűz között? Egy újabb, ünnepélyes okmánynak - a soron következő előtt? Déli szomszédunk sorsa, s kissé Európa jobb jövője is ettől függ. S ehhez talán hozzásegít a magyar és jugoszláv miniszterelnök keddi szabadkai tanácskozása is. Szegő Gábor [BANK Az OTP és Kereskedelmi Bank Rt Tolna Megyei Igazgatósága (Szekszárd, Mártírok tere 5-7.) !szombaton is ügyfelei ^rendelkezésére áll ■7.45-11.30 óráig. ■ - átutalási betét ki- és befizetés, g - betétkönyvforgalom, g - értékpapír- és értékcikkeladás, g - valutavétel, g - rövid és hosszú lejáratú hitel, szaktanácsadás, g - nyomtatványokkal való ellátás. OTP és Kereskedelmi Bank Rt Tolna Megyei Igazgatósága (57/40) Szekszárd Város Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Beruházási Iroda, Szekszárd, Béla tér 8. VÁLLALKOZÓKAT KERES- a Garay téri Általános Iskola tornaterem rekonstrukciós munkáira, (megvalósítás határideje: 1991. december 20. és 1992. március 30.- a Bezerédj u. 15. tornaterem építési munkáira, (megvalósítás határideje: 1991. december 19.) Részletes kiírási feltételek és a tervdokumentáció 15 000 Ft vissza nem térítendő díj befizetés ellenében átvehetők 1991. szeptember 5-6. között a Városüzemeltetési és Beruházási Irodán Szekszárd, Béla tér 8. II. emelet. I Figyelem! Csak a fenti tevékenységek elvégzésére jogosult vállalkozók jelentkezését kérjük._____________________^