Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)

1991-09-05 / 208. szám

HH • MEGYEI NAPILAP • II. évfolyam, 208. szám ÁRA: 7,90 Ft 1991. szeptember 5., CSÜTÖRTÖK Magyarország nem csatlakozik Semmilyen formában nem kívánja Magyarország felújítani a KGST-t - jelentette ki a ma­gyar Külügyminisztérium illeté­kese, mégpedig azzal kapcso­latban, hogy Ivan Szilajev ügy­vezető szovjet kormányfő ked­den kijelentette: nem kizárt, hogy a volt „baráti országok" is csatlakoznak a szovjet köztár­saságok között kötendő gazda­sági megállapodáshoz. Magyarország az Európai közösséggel kíván társult szer­ződésre lépni, illetve a későb­biekben ahhoz teljes jogú tag­ként csatlakozni. Ezért semmi olyan más megállapodást nem kíván kötni, amely eltávolítaná a nyugat-európai integrációtól. Budapest ugyanakkor kész kétoldalú kapcsolatokat kötni az önállósuló köztársaságokkal, és ez a folyamat már el is indult. Képviselői fogadóóra Dombóváron A bottól az atomfegyverig Teller Ede, mint „fisszionárius” Tanácsadás a kárpótlásról , Zombán Horváth Lajos országgyűlési képviselő 1991. szeptember 6-án 15 órakor képviselői foga­dóórát tart Dombóváron a Beze- rédj u. 14. szám alatt. Minden érdeklődőt szeretettel vár. Kárpótlási tanácsadás Bogyiszlón Dr. Hadházy Árpád földműve­lésügyi főfelügyelő 1991. szep­tember 6-án pénteken este 7 órai kezdettel a Bogyiszlói Mű­velődési Házban tájékoztató előadást tart a kárpótlási tör­vényről, a tájékoztató célja, hogy pártállástól: munkahelytől függetlenül, minden érdeklődő a lehető legtöbb információhoz jusson a kárpótlással össze­függő kérdésekben. Paks és környéke (4. oldal) „Telefongate” Bulgáriában Szófiában lehallgatóberen­dezést találtak a kormány egyik elnökhelyettesének irodájában - állítja a bolgár nemzetbizton­sági hivatal egy magát megne­vezni nem akaró munkatársa. A szakértő a bolgár televízió­nak nyilatkozva mondta el, hogy augusztus 26-án bukkantak rá a berndezésre Dimitar Ludzsev miniszterelnök-helyettes irodá-" jának átvizsgálásakor. A készü­lék 20-25 centiméter mélyen volt a parketta alá rejtve a De­mokratikus Erők Szövetségé­hez tartozó miniszterelnök-he­lyettes irodájában. A „poloska” nem működött, mikor rátaláltak Az utóbbi napokban Szófiá­ban lassan már „telefongate” körvonalai bontakoznak ki. A múlt héten több magasrangú pártszemélyiség, közöttük Alekszandar Lilov, a bolgár szocialista párt vezetője is arról beszélt a nyilvánosság előtt, hogy gyanújuk szerint telefonja­ikat lehallgatják. Kedden a Podkrepa szakszervezeti szö­vetség jelentette be Szófiában, cáfolhatatlan bizonyítékai van­nak arra, hogy központjának te­lefonjait lehallgatják. Vizipólósok véradása Az életmentő műtétekhez szükséges vérkészletek és vér- készítmények - ahogy az or­szágban mindenütt - Heves megyében is kimerülőben van­nak, bár műtétet emiatt eddig még nem kellett elhalasztani. A vérhiány enyhítésére az elsők között az Eger SE vizilabda- szakosztályának játékosai je­lentkeztek szervezetten önkén­tes véradónak. Az OB 1 -es egri pólósok tizenöten jelentek meg a vérellátó állomáson, és min­denki annyi vért adott, amennyit fizikai állapota megengedett. Mi egymás között csak fisz- szionáriusnak nevezzük Önt professzor úr, mivel úgy látjuk, hogy a fisszió (jelentése: atom, atommaghasadás) misszióját hajtja végre nálunk atomener­gia ügyében - mondta az Ame­rikai Egyesült Államokból két hétre hazánkba érkezett Teller Edének tegnap Pakson, a pol­gármesteri hivatalban megren­dezett összejövetelen az egyik résztvevő. Nos, ami azt illeti, a kijelen­tésben volt némi igazság, hi­szen az embermagasságú bot­tal érkező agg tudós a közel egyórás kérdez-felelek ideje alatt szinte egyfolytában a magenergia hasznosságáról és veszélytelenségéről beszélt. — Ezzel a paksi reaktorral, ha betartják a biztonsági előírá­sokat, semmi baj nem lesz. Éh nem félnék, nem félteném a gyerekeimet, unokáimat, ha itt akarnának lakni - jelentette ki a professzor, bár utána rögvest hozzáfűzte, hogy ahol nagy ipari létesítmények üzemelnek, ott majdnem mindig van valami­lyen veszélyforrás, ezért vi­gyázni kell, bár személyszerint neki meggyőződése, hogy egy atómerőmű százszor biztonsá­gosabb, mint egy szénerőmű. Teller Ede mesélt, anekdotá- zott, megnevettette az összejö­vetel résztvevőit fényesen bi­zonyítva, hogy nemcsak az atombombát lehet fegyverként használni, hanem a beszédet, a szavakat is. — Ez a nagy bot - mondtam egyszer Amerikában, egy mon- tanai parkban rendezett össze­jövetelen -, a grizly medvék el­len van. De ez ahhoz nem elég, vetették ellen. Ezt én is tudom, de remélem a medvék nem mesélte: Teller Ede, majd kije­lentette, hogy napjainkban min­denféle grizly és diktátor ellen jobban tudunk már védekezni. Bár ami az atomfegyvereket és az amerikai stratégiai vé­delmi koncepcióban betöltött szerepét illeti, arról a profesz- szor nem szívesen beszélt, an­nál inkább arról a bizottságról melynek elnökeként az Egye­sült Államokban lévő atomreak­torok biztonságát vizsgálták, minek következtében bizonyos típusú reaktorokat veszélyes­nek minősítettek és azokat leál­lították, mert „a kapitalizmus egy olyan rendszer, amely pénzveszteséget megenged, de emberveszteséget nem”- hallhattuk. A kérdésre, hogy mire ala­pozza a professzor azt a véle­ményét, miszerint a magener­gia a jövőben még nagyobb szerepet fog játszani, holott az iparilag fejlett ország okban egyelőre leállították az építésü­ket, a válasz az volt, hogy az amerikaiak nem gondolkoznak racionálisan, ezért nem értik meg a magenergia hasznossá­gát, szemben a franciákkal, akik lám, még külföldre is haj­landóak átadni megszerzett tu­dásukból. — Nem mondtam, hogy az atomreaktor abszolút biztonsá­gos, csak azt állítom, hogy na­gyon biztonságos. Nem azt ké­rem, hogy fogadják meg amit mondok, azt sem, hogy vessék el, csak annyit kérek, gondol­kodjanak el azon, amit mond­tam - fejezte be a fisszionári- ussá előléptetett Teller Ede. _ F. Kováts Éva Fotó: Ótós Réka Kupa Mihály a fejlődésben elmaradott térségek támogatásáról Pénz lesz, de kevés Bankgarancia nincs a búzára A korábbi tervekhez képest legalább egy hónappal később kezdődhet meg a magyar búza kiszállítása a Szovjetunióba, mert a mai napig még nem ér­kezett meg a szovjet külkeres­kedelmi bank garanciája az öt­száz ezer tonna magyar búza exportjára. Dupla alapterületen, olcsóbban r Átalakított bútorbolt Dombóváron Kívül-belül felújítva várja a dombóvári a bútorbolt vásárlóit. Mint arról e hasábokon annak idején hírt adtunk, a helyi Áfész 14 millió forintért korszerűsí­tette és egyben bővítette üzle­tét. A régi vasbolt idecsatolásá­val a bútorbolt alapterülete megduplázódott. A hétszázhet­ven négyzetméter alapterületű eladótérben igen nagy a válasz­ték. Külön szárnyban kínálják a Zala Bútorgyár termékeit rend­kívül jutányos áron. Itt minden olcsóbb, mivel a termékeket Az újjá varázsolt üzlet várja vásárlóit közvetlenül a gyártótól szerzik be. A konyha, szoba, előszo­babútorokon kívül a felújítás óta kínálnak szőnyegeket és füg­gönyöket is. Ez utóbbiak közül elsősor­ban a kész, igen közkedvelt, korábban csak nyugaton kap­ható, úgynevezett panoráma függönyöket. Bizonyára ennek is köszönhető, hogy a gazda­sági recesszió ellenére az üzlet havi forgalma 9-10 millió forint körül van.- f. kováts - foto: - kispál Függönyök készen és megrendelésre ■ Bea József a Tolna Megyei Földművelésügyi Hivatal veze­tője és Barsi Mihály a Teszöv titkára 1991. szeptember 6-án (pénteken) 19 órai kezdettel Zombán, a volt pártszékházban előadást és tanácsadást tarta­nak a kárpótlásról. Minden érdeklődőt szerettei várnak mindketten Diagnosztika világszínvonalon Egyéves előkészítő munka eredményeként lassan befeje­zéséhez közeledik annak az or­vosdiagnosztikai központnak a kiépítése, amely jelenleg még szokatlannak tűnő színvonalas szolgáltatásaival fogadja majd nemcsak a fővárosi, de az or­szág bármely részéből - így Tolna megyéből is - érkező be­tegeket. Szerelik már a dollármilliókat érő műszereket és berendezé­seket, indulnak az üzemi pró­bák, s a beruházók biztosak abban: még idén októberben megnyithatja kapuit a Nemzet­közi Egészségügyi Központ, a MÁV Kórház Dózsa György úti új épületének földszintjén. Az izraeli ELMEDIC cég ma­gánintézményeként, 100 száza­lékos külföldi tulajdonban mű­ködő vállalkozás várhatóan a magyar egészségügyi ellátás in­tegráns eleme lesz. A Nemzetközi Egészségügyi Központot műszerparkja külö­nösen alkalmassá teszi a szív- s az érrendszeri betegségek, az agyi elváltozások és a terhes­ség korai szakaszában jelent­kező rendellenességek kiszűré­sére, illetve vizsgálatára. Az új, nagy kapacitású és vi­lágszínvonalú orvosdiagnoszti­kai központot kezelőorvosi beu­talóval mindenki igénybe veheti a társadalombiztosítás terhére. A központ üzemeltetését végző orvoscsoport különleges szolgáltatásaival éjjel-nappal, azaz a nap huszonnégy órájá­ban a rászorulók rendelkezé­sére áll majd. Kolera Japánban A tizenötödik kolerabeteget szállították kórházba Japánban - közölték a kanagavai kórház illetékesei. A higiéniás viszonyokra ké­nyesen ügyelő országban évti­zedek óta nem fordult elő kole­rafertőzés, így a megbetegedé­sekre különös figyelmet fordítot­tak. Korábban azt hitték, fertőzött víz okozta a megbetegedése­ket, de a vizsgálatok kimutatták, hogy egy kedvelt osztriga, az Aojagi terjesztette a kórt. A Tokiói-öbölben és a közeli chibai kormányzóságban to­vább folytatják a vizsgálatot. Gyanítják, hogy esetleg egyes halfajták is terjeszthették a kolerát. Az egészségügyi hatóságok szerint újabb megbetegedések­től azonban nem kell tartani, mert már elmúlt a betegség kia­lakulásának ötnapos lappan- gási időszaka. Teller Ede megérkezett Paksra Kupa Mihály pénzügyminisz tér gazdasági programjában kü lön fejezetet szentelt a terület fejlesztési feladatainak. Célú tűzte ki, hogy megoldja a szer kezetváltás nyomán az egyes térségekben kialakuló és egyre növekvő társadalmi-gazdasági feszültségeket, a legelmaradot­tabb területek infrastrukturális fejlesztését, a munkahelyterem­tést és az új vállalkozások ösz­tönzését, a piacgazdaság in­tézményrendszerének területi kiépítését. (Folyt, a 2. old.)'

Next

/
Oldalképek
Tartalom