Tolnai Népújság, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-08 / 158. szám

1991. július 8.

PÚJSÁG 3

Túléljük a keleti piac összeomlását

Tartós lesz az exportoffenzíva?

Milyen mezőgazdaságra lenne szükség?

Az elmúlt esztendő exportsikerei, valamint az idei első negyedév kétszázmillió dollárra becsült kereskedelmi többlete mintha azt bizonyítaná: a keleti piac összeomlása nem is okoz olyan nagy tragédiát. Minek tulajdonítható a magyar export ilyen mértékű felfutása, és menynyire tartós ez a tendencia? - tette fel a kérdést a Tőzsde Kurír munkatársa Szatmári tamásnak, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma főosztályezető- jének.

A konvertibilis export dinamikus növekedése nem tavaly, hanem 1988-ban kezdődött. Három év alatt megközelítőleg kétmilliárd dolláros külkereskedelmi aktívumunk képződött.

1990. azonban a maga 950 milliós többletével valóban sikerévnek számított, s a kedvező tendenciák - a statisztikai rendszer éveleji módosítása miatt ma még meglehetősen bizonytalan adatok szerint - 1991 első negyedévében is folytatódtak.

— Elmondaná kicsit részletesebben, hogy mi van a számok és a tendenciák mögött?

— A rubelexport nagyfokú visszaesése és a belföldi piac beszőkülése arra kényszerítette a gazdálkodókat, hogy növeljék hagyományos konvertibilis kivitelüket. Ez sikerült is. 1990-ben 17 százalékos növekedést értünk el ebben a viszonylatban.

— De hogyan? Hiszen az csak a dolog egyik oldala, hogy a vállalatok különböző tényezők miatt piacváltásra kényszerülnek.

A termékeiket azonban el is kell adniuk. Márpedig, sajnálatos módon, nem számolhatunk be a modernizációt elősegítő fejlesztési programokról, szerkezetváltásról.

— Noha 1990-ben tényleg nem valósult meg a műszaki színvonal általános korszerűsítése, a feldolgozóipari, ezen belül a gépipari export mégis elég dinamikus volt. A gazdálkodók inkább vállalták a minimális, esetenként nulla jövedelmezőséget, semmint, hogy egyáltalán ne tudjanak eladni. Tudni kell azonban: a hagyományos konvertibilis export növekményének túlnyomó része 1990-ben nem a nagyvállalatoktól származott. A kiemelt termékfőcsoportok exportja ugyanis látványosan visszaesett. Ezzel szemben rendkívül dinamikusan növekedett a kisvállalatok, megánvállalkozók kivitele.

— Lehet azt pontosan tudni, hogy a teljes konvertibilis exportforgalomból milyen mértékben részesedett a vállalkozóknak ez a köre?

— Statisztikai rendszerünk, sajnos, nem alkalmas még ennek kimutatására. Két dolog azonban bizonyos. Az egyik az, hogy az ötven főnél kevesebbet foglalkoztató kisvállalatok termelése tavaly 250 százalékkal nőtt. Termékeiket valószínűleg nem a szovjet piacon adták el. A belföldi piac valamennyit felszívott ugyan ebből a többlet- termelésből, mindazonáltal ez a piac is beszűkült. Ezért a hazai kisvállalkozások teljesítményének növekedését csak a hagyományos konvertibilis piacon

való megjelenés tette lehetővé. Hangsúlyozom azonban, hogy megbízható statisztikai adatok hiányában mindezt csak a köz- gazdasági legikára alapozva állíthatjuk. A másik tényező az, hogy az elmúlt évben számotte- tően megnőtt a beáramló külföldi működőtöket volumene: az év végén ötezer vegyesvállalat működött hazánkban. Ezek természetesen még kicsik, de akárhogy van is, a külföldi hozza a piacszervezetet, a szaktudást, a technológiát. Minthogy a „híd a Szovjetunió felé” elképzelés egyelőre nem vált be, a hazai piac pedig korlátozott volt, nyilván a vegyesvállalatok is a hagyományos konvertibilis piacokon értékesítették termékeiket.

— Elgondolkodtató, amit mond, mert gyakran lehetett hallani arról, hogy az exportexpanzió a nagyvállalatok sikeres átállásának, piacváltásának eredménye.

— Érthető ez, hiszen működik még a nagyvállalati lobby. És tény, hogy a nagyvállalatok „szökési kísérleteinek” volt némi eredménye. Különböző tendereken vettek részt, és árverseny útján is számos esetben beszállítói pozíciókat szereztek. Ezenkívül többen közülük importbázisra épülő korszerűsítést hajtottak végre, s igy jelentek meg a piacon. Éz azonban még nem igazi szerkezetátalakítás.

— Az első nagyedéves jó eredmények ismeretében mit gondol: sikerül fenntartani az export dinamikáját?

— Nagyon remélem, hogy a kedvező tendenciák a jövőben sem törnek meg, jóllehet a szovjet politikai-gazdasági fejlemények miatt nagy a bizonytalanság, és az'is elképzelhető, hogy az előző évekhez képest hetvenszázalékos lesz az exportvisszaesés. Ezért fokozott követelmény a magyar vállalatokkal szemben a piacváltás felgyorsítása.

Magyarország mezőgazdaságának potenciális lehetőségei európai viszonylatban kie- melkedőek, tehát ehhez lehetőség van arra, hogy jelentős kiviteli többletet érjünk el. Ennek elsődleges feltétele azonban, hogy agrárreformunkat a hatékonyság szempontjait szem előtt tartva dolgozzuk ki és hajtsuk végre.

Mik ezek a jó adottságaink?

A magyarság történeti múltjánál fogva agrár orientáltságú, a mezőgazdasághoz átlag feletti érzéke van. Ehhez járul erős individualizmusunk, amely folytán sokkal nagyobb teljesítményre vagyunk képesek, ha magunk gazdáiként, nem pedig nagyszervezeti alkalmazottakként dolgozunkVilágviszonylatban egyedülállóan sok magasan kvalifikált szakemberrel rendelkezünk.

Éghajlati és talajadottságaink a mezőgazdasági termékek többsége setében jók. Sok a napfény, igen nagy az öntözésre potenciálisan felhasználható lehetőség. Redukált szántóra vetítve lényegesen kisebb a népsűrűségünk, mint bármely tőlünk nyugatra lévő gazdag országnak.

Mezőgazdaságunk már a szocializmus évei alatt is megmutatta képességét, az eleve rossz, hibás struktúra ellenére dicséretes eredményeket ért el.

A nagy nyugat-európai piachoz való közelségünk integrálódásunk után, reálisan tíz éven belül nagy előnnyé válik. Természetesen vannak komoly hátrányaink is. Melyek ezek?

A mezőgazdasági szakma és a múltból örökölt érdekképviseletek betegesen nagyüzempártiak maradtak, nem akarják tudomásul venni, hogy agrárpolitikánk az elmúlt évtizedek során a követelményekkel ellentétes vállalati és tulajdoni struktúrát alakított ki, amelyen gyökeresen változtatni kell. Ezzel szemben a jelenlegi politikai erők jelentős hányada azt a múltbeli tulajdonosi szerkezetet akarja visszaállítani, amely akkor is túlzottan elaprózott volt. Tehát a kor technikai és társadalmi követelményei mögött nem állnak politikai erők.

Mezőgazdaságunk a kor politikai és gazdasági követelményeihez képest abnormálisán nagyvállalatokba szervezett. Ezt ugyan az utóbbi években kiegészítette az abnormálisán kis egységekből álló kisegítő és háztáji megzőgazdaság, a modern mezőgazdaság gerincét képező farmergazdaság azonban teljesen hiányzik.

Az elmúlt évtizedek agrár- lobbyja elérte, hogy mezőgazdaságunk a nagyüzemeken belül technikai szempontból relatíve jól felszereltnek tekinthető. Az utóbbi években az agrárlakosság sok munkával és áldozattal elérte, hogy lakáskörülményei ugrásszerűen javultak. Ezzel szemben a mezőgazda- sági termelést és a falusi életet kiszolgálandó infrastruktúra hiánya visszahúzza a mezőgazdasági termelés hatékonyságát, lehetetlenné teszi a korszerű farmergazdálkodást.

A mezőgazdaságot érintő árak torzak és rossz irányba orientálnak. A mezőgazdaság technikai fejlődését eleve bénítja a termékeihez viszonyítva drága technikai és a rendkívül alacsony bérszint. A technikai piaci hatásra csak ott fejlődik, ahol drága a munkaerő és olcsó a technika. Az adott árviszonyok mellett nem lehet számítani ara, hogy az elengedhetetlen technikai fejlesztésre sor kerülhessen.

Kopátsy Sándor

Nyilvános

testületi

ülés

Dunaföldváron

Ülésezett a dunaföldvári képviselőtestület. A jegyzőkönyv arról tanúskodik, hogy ez volt a legnépesebb önkormányzati ülés a város történetében, hiszen nyilvános tanácskozást hirdettek meg.

Többek között elfogadták a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló rendeletet. A németországi testvérvárossal, Creidingennel történő kapcsolattartás céljából a város igényelni fogja a Pénzügyminisztériumtól az utazási valutakeretet. A városi könyvtár helyéről is döntöttek, a könyvtár átköltözik a volt pártház épületébe. Továbbá egy szakértői bizottság javaslatot tett a körzeti fogorvosra, a képviselőtestület a három javasolt személy közül dr. Juhász Jánosra tette le a voksát.

Július 25-én rendkívüli testületi ülésre kerül sor, ekkor megvitatják a szervezeti és működési szabályzatot, továbbá az őstermelők értékesítési helyének kijelöléséről is döntenek.

Erdélyiek

találkozója

Az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesülete július 13-án, szombaton délelőtt 10 órakor rendes havi találkozóját tartja a szekszárdi művelődési központban. A találkozóra meghívták dr. Söptei Csabát, a Köztársasági Megbízott Tolna Megyei Irodájának munkatársát és dr. Gémes Balázs múzeológust, Szekszárd városi helyhatósági képviselőt.

Ez nem átmeneti fizetésképtelenség

Mi legyen a szovjet piacra épült vállalatokkal

A magyar gazdaságot az idén a szovjet piac összeomlása miatt érte a legnagyobb csapás. Ez a gyorsaságával és nagyságával még a szakembereket is meglepő piacvesztés a nemzeti jövedelem 3-4 százalékos csökkenéséhez, és önmagában 150-200 ezres munkanélküliséghez vezet. A hetek múlásával érthetően egyre türelmetlenebbek a vállalatok, sok helyen csak most ébrednek rá: bekövetkezhet, amit senki sem akart elhinni, vagyis az évtizedekig bombabiztos keleti piac egyszerűen működésképtelenné válik. A vállalati vezetők és az állami banki szakemberek soféle mentőmegoldáson gondolkodnak: ezek többsége arra épül, hogy a szovjet kapcsolatot csak átmenetileg sújtja a partner fizetésképtelensége, és előbb-utóbb visszaáll a korábbi állapot. Ezért - úgy vélik sokan - erre az időszakra az államnak valamiképpen életben kellene tartani a kereskedelmet, és persze vele együtt a szovjet piacra termelő vállalatokat is. Ezen szakemberekkel szemben feltűnően más nézeteket vall Csaba László közgazdász, a Kopint-Datorg főosztályvezetője, aki szerint nagy hiba lenne, ha az állam vagy a bankok költségvetési pénzből mesterségesen tartanák életben ezeket a nagyon is kérdéses jövőjű kapcsolatokat.

— A Szovjetunióban miden hiánycikk, az alapanyagtól a fogyasztási cikkekig, és az élelmiszerig. A magyar áru tehát kellene. Miért nem fizetnek?

— Nemcsak nekünk nem fizetnek, hanem a nyugatiaknak

sem, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs miből fizetniük, nincs valutájuk. A magyar vállalatok nem tudnak évekre hitelezni, mint a németek vagy az amerikaiak. Márpedig ez a mostani szovjet fizetésképtelenség nem néhány hónapig tartó átmeneti válság, ezért ennek hosszútávú következményeivel szembe kell nézni.

— Nap mint nap olvasni nyilatkozatokat bartermegállapodá- sokról, újabb és újabb indikativ listákról. Ugyanakkor a kiszállított áruk ellenértéke csak nem akar befolyni. Ezek szerint a megkötött megállapodásaink semmire sem kötelezik a szovjet partnert?

— Ez egy széteső piac, ahol egyre kevesebb a biztosíték bármire. A köztársaságok kereskedni akarnak, de a központi kormányzat érdekei mások. Ez utóbbi mindenáron egy kézben akarja tartani a valutabevételeket, és a piacképes árukat is. Ez még a barterügyletekre is igaz. Hiszen a Szovjetunióban változatlanul fennmaradt a központi árualapok rendszere, és ezek működtetéséhez a bartert is fel akarják használni.A szovjet piac bedugulása mindenkinek problémát okoz, így végülis nem csoda, hogy senki nem akarja felvállalni, épp ő fogja „tönkretenni” egy kérlelhetetlen intézkedéssel az amút igy nagy bajban levő vállalatokat. Ez valóban igaz az érintett minisztériumokra és a Nemzeti Bankra is. Ráadásul minden állami, pénzügyi szerv egy államközi kapcsolat révén részt vett az előkészítésben.

Mi lesz az áfészekkel?

Interjú dr. Szilvasán Pállal, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetségének elnökével

A rendszerváltás óta dr. Szilvasán Pál, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövet- ségénak elnöke az egyetlen olyan szövetkezeti vezető, aki az egyik legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Köztársaság Zászlórendjét kapta. Ez az elismerés nyilván azt is jelenti, hogy a fogyasztási szövetkezeteknek a jövőben is jelentős szerepe lesz a falun élők körében. Hasonló benyomás alakult ki az áfészek nemrégiben tartott kongresszusán is, amely a manapság megszokottnál sokkal kevesebbet foglalkozott a múlttal, és elsősorban a jövő útjait és céljait jelölte ki. Szilvasán Pált erői a feladatról és erről a jövőről kérdeztük.

— A pártállam idején a politikai hatalomba a termelő- szövetkezetek képviselői kerültek, következésképpen a mezőgazdasági szövetkezés volt az elismertebb, a támo- gatottabb forma. A fogyasztási szövetkezetek amolyan másodhegedűs szerepre kényszerültek. Változott most a megítélés, és vele együtt a jövőépítés esélye is?

— Korábban a termelőszövetkezetek elsőbbsége politikai szándék és a politikát alakító emberek akarata volt. A fogyasztási szövetkezeteket a lenini elvekhez képest túlságosan laza tömörülésnek tartották, s emiatt nem is ismerték el valódi szövetkezeteknek. Az persze akkor is tény volt, hogy a magyar gyakorlat a világban tapasztalható folyamatokkal nem egyezett. Nyugaton ugyanis termelő tipusu szövetkezés alig van, rendkívül aktívak és hatékonyak viszont a fogyasztási,

értékesítési és beszerző szövetkezetek.

— A mozgalom jövője részben a nyugati példák, de sokkal inkább a szövetkezés belső törvényei alapján kétségtelenül megalapozott. Ám, úgy tűnik, ezt nem mindenki ismeri el, hiszen a nem is olyan régen még példamutató szövetkezők mostanában elhagyják a mogzalmat, más, napjainkban divatos társulási formákat választva.

— Nagy a bizonytalanság, s ez arra késztet embereket, hogy új utakat keressenek. Meg kell viszont állapítanunk, hogy a szövetkezetekből menekülők száma kicsi, a nagy többség egy világszerte elismert modell magyar gyakorlatát akarja korszerűsíteni. Természetesen a szövetkezeti struktúrát sem szabad konzerválni, ha az gazdaságilag célszerűtlen, hanem ki kell használni a társasági törvényből adódó lehetőségeket. Szövetkezeti tőkével lehet kft-t, részvénytársaságot alapítani, ha az a tagság érdekeit szolgálja. Az viszont semmiképpen nem javasolható, hogy a tagok alapeállátása kikerüljön a szövetkezetekből; ez jelenti nyugaton is a fő profilt.

— Manapság hangzatos szlogen a privatizáció az egész magyar gazdaságban. A falusi boltok is magánkézbe kerülnek?

— A fogyasztási szövetkezet már ma is privát szektor. Tulajdonosai vannak, a Kis Jánosok, Nagy Józsefek. Ők nem azért szövetkeztek, hogy egy legény- egyletnek legyenek a tagjai, hanem gazdasági tevékenységet folytatnak. Elvben ez így

volt a múltban is, de a politikai torzulások miatt a valós szövetkezeti gondolat nem érvényesülhetett. Ezek az akadályok leomlottak, s ha egy szövetkezetnek vannak tulajdonosai, és ők elegendő tőkével bírnak, akkor nem privatizálni kell, hanem működni. Sürgető feladat a ma még oszthatatlan vagyon nevesítése. Felméréseink szerint egy tagra átlagosan 15-20 ezer forint értékű vagyon jut. Ennek hozadéka lesz, amiből ugyan megélni nem lehet, de a tulajdonosi kötődés feltétlenül erősödik a jövőben. Az üzletrészek nagysága szvöetkezetenként és tagonként eltérő lesz majd, de változatlanul megmarad az egy tag egy szavazat elv. Ez garantálja azt, hogy a legkisebb tulajdonos is beleszólhat a közösség dolagaiba. Ez a lényegi különbség a szövetkezet és a részvénytársaság között, az utóbbiban ugyanis a vagyon nagyságától függ az érdekek érvényesítése. Ma még szokatlan ez a módszer a magyar emberek számára, s a kistulajdonosok számos társaságból kiválnak.

— A szövetkezet tehát mindenkinek esélyegyenlőséget ad arra, hogy akaratát érvényesítse. Ez azonban csak elv, amit eddig is sokan és sokszor megsértettek. Jobb lesz-e attól a falusi ellátás, hogy a szövetkezetek kezében marad?

— A szövetkezetnek missziója a kis falvak ellátása. Ha kivonulnak onnét, belátható ideig megbénul a kiszolgálás. Nem véletlen az, hogy a magánszektor nem vállalkozik falun. A szövetkezetek maradnak falun,

hiszen a tagság azért hozza létre őket, hogy az ellátásukat megszervezze. Az persze várható, s egyre inkább követelmény is lesz, hogy a szövetkezeti működés megváltozik. Mindenütt meg kell tanulniuk profi módon kereskedni, s ennek egyik feltétele, hogy a teljes vertikumot átfogják. Ennek eddig az állam is gátat szabott, hiszen az állami tulajdonú nagykereskedelmi vállalatok lefölözték a hasznot, a morzsákat engedték át a szövetkezeteknek. A jövő szövetkezete maga látja el az áruk beszerzését külföldről és itthonról, elvégzi a nagy- és a kiskereskedői munkát is. A tagság érdekében senkinek nem engedi át a hasznot. így lesz képes a lagkisebb települések ellátására is. Nincs ebben semmi különös és újdonság, nyugaton is így működnek a szövetkezetek. Az igazi kereskedő ugyanis az, aki beszerzi az árút. Rajta múlik a hatékonyság, hiszen egyáltalán nem mindegy, hol és mennyiért vásárol. A beszerzést nagyban érdemes folytatni, így ennek révén a szövetkezeti központok szerepe felértékelődik. Ha profi módon működnek a szövetkezetek, hatékonyabbak lehetnek a magánkereskedőknél, s ezáltal kiegyensúlyozottabb lehet a falusi ellátás.

Ez lesz a jövő. A jelen viszont korántsem ennyire letisztult. Készül az átmeneti törvény, amely saját maguk felülvizsgálatára kényszeríti a szövetkezeteket. Várhatóan lesznek szétválások, viták, amelyek sokakat egzisztenciálisan is hátrányosan érintenek.

— A magyar szövetkezetek történetében is egy olyan szakasz következik, amikor lezárul a múlt, s utána újraindul a mozgalom. Az újrakezdéshez a megváltozott viszonyokhoz igazított alapszabály kell, a tagságnak döntéseket kell hoznia saját működéséről. Mindenkinek szem előtt kell tartania, hogy a sövetkezet magánemberek társas vállalkozása.