Tolnai Népújság, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-08 / 158. szám
PÚJSAG Szekszárdi A szerkesztő levele Júniusi rejtvénypályázatunk negyedik kérdése megtréfálta a velünk játszókat, hiszen helyes válasz nem érkezett erre a feladványra. A kovács-furfang tehát ez alkalommal kifogott az olvasókon, így - bármennyire is szeretnénk - nem adhatjuk át senkinek sem az ötszáz forint értékű vásárlási utalványt. Ám minden rosszban van valami jó. Ezt azért jelenthetjük ki, mert a Szekszárdi Szemle szerkesztőbizottsága úgy döntött, hogy a nyereményt átviszi erre a hónapra. Ez azt jelenti, hogy a jutalom megduplázódik, azaz júliusi rejtvényeink megfejtői között nem ötszáz, hanem kereken ezer forint értékű utalványt sor- sojunk ki. íme, a soha visza nem térő alkalom. S ehhez nem kell más, mint a júliusi sorozat végeztével tollat ragadni, s az ilyenkor szokásos négy kérdésre válaszolva beküldeni címünkre a helyes megfejtést. Ne feledje: a Szekszárdi Szemlével nyerhet - s ez alkalommal ezer forintot. Szeri Árpád Látogatóban Szemle 1991. július 8. „Keresem a helyem az életben” Molnár Péter képviselő Székely Bertalan utcai, ötletesen és igényesen berendezett lakásában fogad bennünket. A szekszárdi képviselőtestület legfiatalabb tagja 24 éves, közte és a legidősebb képviselő között közel fél évszázadnyi korkülönbség van. Mi erről a véleménye Molnár Péternek? — A vállalkozási bizottságban tevékenykedem, ez a terület az érdeklődési köröm, ezért aztán mindig igyekszem jól felkészülni a testületi ülésekre. A korkülönbségek nem zavarnak, a lényeg egymás gondolatainak a megértése. — A munkahelyén, egy betéti társaság egyik vezetőjeként kereskedelem- és vendéglátás-szervezéssel foglalkozik. A magánéletében is ilyen vállalkozó szellem? — Keresem a helyem az életben. Fiatal vagyok, mindent szeretnék megpróbálni, kipróbálni, azután ott kikötni, ahol a legjobban érzem magam, és anyagilag is megtalálom a számításom. Molnár Péter - amint elmondta - egyedül él, s az elmúlt évek szorgalmas munkájának, szülei segítségének köszönhetően megvett és berendezett egy lakást. Az egyéni berendezéshez hozzátartozik egy Molnár Péter egy saját készítésű lámpával tévéállvány és egy állólámpa, amelyek emberi alakot ábrázolnak. Rendkívül ötletesek, és bár elkészítésük fortélyait a képviselő nem árulta el, azt azért megkérdeztük: gondolt-e arra, hogy komolyabban foglalkozzon ilyen „szobrok” sorozat- gyártásával? — Igen, csakhogy ez nagyon munkaigényes feladat. Lehet, hogy ha egyszer sok időm lesz, akkor egy kiállításra való anyagot megpróbálok összehozni. — Mivel tölti szabadidejét, hol fog nyaralni? — Amióta itt lakom, azóta munka után nem nagyon járok sehová. Jól érzem magam itthon. Van egy társaság, akikkel összejárok, azonkívül sok jó ismerősöm akad. Könnyen teremtek kapcsolatokat, bár nemigen szeretek reflektorfényben lenni, mégis - talán ilyen az egyéniségem - sokszor ezt nem kerülhetem el. Minden nyárra nagy terveim vannak, aztán ez pár nappá zsugorodik, mert mindig úgy érzem, hogy akkor történik valami jó a munkahelyemen, amikor távol vagyok. Az idén Spanyolországba szeretnék pár napra eljutni. Sas Erzsébet ,vFotó: Ótós Réka Tanulmányút Sevillában Míg nálunk vitáznak, addig a spanyolok vidámak. S hogy miért azok? Többek között azért, mert ott szinte egy emberként áll a lakosság a világkiállítás mellett, viszont hazánkban már-már késhegyre menő viták • zajlanak az Expo körül. Nemrég két szekszárdi győződött meg arról, hogy Sevillában, a jövő évi világkiállítás helyszínén miként készülnek a helybeliek erre a fontos eseményre. Utazásukat bízvást nevezhetjük szakmái tapasztalatcserének is, hiszen Heil János, a To- tév-Centrál Kft. ügyvezető igazgatója és Kaszás Zoltán, ugyanezen vállalat asztalos kft-jének műszaki vezetője a jövőre nézve is számos tanulsággal gyarapodva téret haza. — Az Építőipari Vállalkozók Országos Szövetsége szervezte az utat, melyen összesen harminchármán vettünk részt - elvenítette fel élményeit Heil já- nos. — Elkísért bennünket néhány újságíró, rádiós, valamint a Hét című televíziós magazin stábja is. Repülővel utaztunk először a spanyol fővárosba, Madridba, majd onnan ugyancsak repülővel folytattuk utunkat a célállomásra, azaz Sevillába, az andalúz fővárosba. — Már a megérkezés is szolgált némi meglepetéssel, ugyanis 46 fokos kánikula várt bennünket - folytatta tovább Kaszás Zoltán. — Ezt a hőséget még a pálmafák se nagyon viselték el, már úgy néztek ki, mintha valamennyi megsült volna. Viszont az autópálya, ami a repülőtérről vezetett a város felé, csodálatos látványt nyújtott. Látszott, ezt már a világkiállításra való készülés jegyében építették a spanyolok. Sevilla központja egyébként hasonló bármelyik nyugat-európai nagyváros centrumához, viszont az óváros szűk utcái összehasonlíthatatlanul egyedülálló hangulattal bírnak. Az arab-mór építészet stílusjegyei minden látogatót lenyűgöznek: a kovácsoltvas kapuk a sárgaréz keretekkel, díszítésekkel, a rendkívül fejlett kézművesség lépten-nyomon tapasztalható jeleivel. — Milyenek egyébként a spanyol emberek? — Meglepődtem azon is, hogy milyen fokféle nációval találkozik Spanyolországban a turista. Sokan talán azt gondolnák, hogy a spanyolok többsége fekete hajú, ám legalább annyi abarna és szőke hajú lakosság száma is. Az emberek - de még a kisgyerekek is - éjfél után egyig korzóznak az utcákon, a közbiztonság jó. — Vendéglátóinktól azt is megtudtuk, hogy Sevilla korábban, pontosan 1929-ben már rendezett világkiállítást - vette át a sz.ót Heil János. — Akkor is sikerült valamit lendíteni az életszínvonalon, s most is ebben bíznak a helybeliek. Ez a déli rész, ahol Sevilla is található, a gyengén fejlett spanyol régiók közé tartozik, s a kínálkozó fejlődési lehetőséget nem kívánják elszalasztani. — Spanyolország egyebek mellett a bikaviadalok hazája. Megtekintették ezt a látványosságot? — Nem, mert a belépőjegy árát nem a mi pénztárcánkhoz szabták - válaszolt Kaszás Zoltán. — Számunkra egyébként is minden túl drágának tűnt. A spanyol átlagkereset 80 ezer pesetát tesz ki, s hogy egy példát mondjak az árakra is: egy pohár sör 100-300 peseta körül mozog. Ez egy spanyol számára egyáltalán nem drága, de mi, magyarok kétszer is meggondoltuk, hogy rendeljünk-e egy-egy korsóval. S az is jellemző, hogy sehol nem láttunk hobbikertet. Egyszerűen nincsenek rákényszerülve arra, hogy így egészítsék ki a fizetésüket, mert abból gond nélkül megélnek. Az árubőség fantasztikus, szinte kivétel nélkül mindenhol csak nyugati termékkel találkoztunk, illetve egy helyen, az egyik étteremben kellemes meglepetésben volt részünk: magyar bort fogyasztottak a közeli asztalnál. — Miként lehetne összegezni a Sevillában szerzett tapasztalatokat? — Valamilyen szempontból feltétlenül elhivatott volt ez a csapat, ugyanis mi itt a Totév-nél is abban reménykedünk, hogy lesz világkiállítás - mutatott- rá Heil János. — Sokat remélünk az Expo-tól, de aggályainkat sem hallgatjuk el. A kérdés az, hogy nekünk miként lesz lehetőségünk olyan színvonalas rendezésre, amilyet Sevilla valósít meg. A nagyságrendeket és a feltételeket tapasztalva az máris bizonyos, hogy rendkívül nehéz feladat vár ránk. Mégis, személy szerint merem remélni, hogy sikerülni fog.-száFotó Kispál Mária Nyugdíjas érdekvédelem A pártoktól teljesen független szervezet kíván lenni, de a Vöröskereszttel együtt szeretne dolgozni a hasonló célok elérése érdekében. Ezt vallja a Nyugdíjasok Területi Érdekszövetsége, melynek szervezőbizottsága június 6-án alakult meg Szekszár- don. Célkitűzés: a nyugdíjas tagokra való odafigyelés, az egymással törődés, a technikai, lelki, jogi, anyagi segítségnyújtás. A szociális jellegű gondok megoldását is vállalják a kisnyugdíjasok anyagi támogatásának megszervezésével. Ugyanis az önkormányzat rendelkezik a költségvetésben meghatározott pénzöszszeggel, melyből azok kapnak, akik arra rá vannak szorulva, s ezt a segélykérelemmel is bizonyítják. A nyugdíjasok között olyanok is vannak, akik munkát vállalnak nyugdíjkiegészítésként, a szervezet számukra is felvilágosítást nyújt. A közeljövőben akciókat is szerveznek, boltokat, magánvállalkozásokat keresnek majd meg: olcsó cipőket, ruhaneműket, élelmiszereket vásárolhatnak majd így a kispénzű nyugdíjasok. A polgármesteri hivatal messzemenően támogatja a szervezet törekvéseit. Intézkedés történt arra nézve is, hogy a szövetség a Dózsa György út 1. szám alatti székházban kapjőn helyiséget. A Nyugdíjasok Területi Érdekszövetsége jelenleg hatvan tagot számlál. Az új helyükön július 10-től kezdve szerdánként 10 és 12 óra között ügyeletet tartanak, ott várják azokat a nyugdíjasokat, akik akár tagnak jelentkeznek, vagy valamilyen konkrét problémával keresik fel a szervezetet. Régen volt, igaz volt Szekszárd díszpolgárai Mindannyiunk örömére történt, hogy a közelmúltban Hu- sek Rezsőt és Mészöly Miklóst a város díszpolgárává avatták. Talán nem ünneprontás, ha a tanulság kedvéért felidézzük, kiket ért elsőként hasonló kitüntetés. Szekszárd régen is megajándékozott arra érdemesnek tartott férfiakat (azóta egy nőt is) díszpolgári címmel. A szép szokás 1986-ban történt újjáéledéséig tízen kapták a kitüntető címet, mindannyian a század első évtizedeiben. Első díszpolgárunk Bezerédj Pál. Erről 1909-ben határozott a képviselő-testület. így kívánta kifejezni őszinte nagyrabecsülését a város azért a harminc évi munkáért, amellyel virágzóvá tette hazánkban a selyemtenyésztést és a selyemfonó ipart. 1908-ban az országnak 68 millió, Szekszárdnak 4 millió korona jövedelmet biztosított az, hogy Bezerédj a selyemtenyésztés miniszteri meghatalmazottjaként itt fejlesztette ki az iparág központját. Apponyi Albert gróf 1921-ben lett a város díszpolgára. A városatyák 75. születésnapja alkalmából kívánták őt köszönteni, amiért „védte mindenkor nemzetünk jogait, igazát és sikerrel tárta fel sérelmeinket”. Még az év szeptemberében ítélték oda a kitüntetést I.G. Pedlov kapitánynak, az Amerikai Vöröskereszt magyarországi meghatalmazottjának is. Neki köszönhetően 1902 telén jelentős nyomorenyhítő adományokhoz jutottak a város rászorultjai. Díszküldöttség vitte Szekszárd kitüntető oklevelét a negyedik díszpolgárnak, gróf Bethlen István miniszterelnöknek. 1926-ban Leopold Kornél és Schneider János, a kereskedők egyletének elnöke úgy indokolta meg a javaslatot, hogy bár a jelölttel „sem személyileg, sem pedig helyi érdekeinkkel való kapcsolatban, semmiféle közvetlen vonatkozásban nem állunk, hanem csak az ő személye és működése iránt méltán érzett tiszteletünk és nagyrabecsülésünknek adunk kifejezést”. 1927-ben rendkívüli közgyűlés tárgyalt újabb négy javaslatot. Elsőként dr. Pesthy Pál igazságügyminiszter mellett hangzottak el lelkes felszólalások. Szekszárdon kezdte köz- szolgálati pályáját és mint a megye szülötte és országgyűlési képviselő, közbenjárt a Magyar Nemzeti Bank szekszárdi fiókjának létesítése érdekében. A város csatornázásához még az igazságügyi tárca költségvetéséből is juttatott. Mint a gyönki kerület képviselőjét, választókerülete minden községében díszpolgárrá választották. A pályáját Szekszárdon kezdő Virág Ferenc pécsi egyházmegyei püspök is ekkor lett a város díszpolgára. Dr. Őrffy Imre kincstári főtanácsos, országgyűlési képviselő megválasztásakor szekszárdi születése mellett érdeméül hozták fel, hogy hiteleket szerzett a kislakásépítési akcióhoz. Dr. Éry Márton évtizedekig szolgálta a vármegyét. Mint alispán és országgyűlési képviselő, vármegyei területeket szerzett a városnak. Segítette a vízmű létesítését és ő kezdeményezte a tisztviselőtelep - a mai Munkácsy utca - kiépítését. Egy év múlva ismét díszpolgárt avattak. Dr. Vass József munkaügyi és népjóléti miniszternek tényleg sokat köszönhetett a város. Segítsége nélkül aligha épült volna fel a 30 milliárd koronába kerülő új kórház. Elkészülte után a napi 1400 pengő fenntartási költség élén- kebb kereskedelmi forgalmat és új munkaalkalmakat is jelentett Szekszárdnak. Vendel István polgármester javaslatára annyi más település után Szekszárdon is díszpolgár lett vitéz jákfai Gömbös Gyula miniszterelnök. Tisztsége mellett a megye szülöttének szólt a kitüntetés, megítélését azzal indokolva, hogy fáradhatatlan, példaképpen szolgáló szünet nélküli munkássága fundamentumává vált a szebb, a boldogabb magyar jövőnek”. A javaslatok gyakran hivatkoztak arra, hogy mindannyiu- kat a város közakarata jelölte a megkülönböztető címre. Talán tényleg így volt, az azonban biztos, hogy az utókor tudja igazán megítélni, ki mennyire vált valóban érdemessé arra, hogy Szekszárd díszpolgára legyen, és kik azok, akiket csak néhányak udvarias gesztusa emelt hozzá. Kaczián János Rejtett értékeink A fogház épülete Ma már talán hihetetlen, de Szekszárd szinte megyeszékhelyi rangját köszönheti hajdani tömlöcének: 1779-ben fontos érv volt a vármegyeház alatti száraz cellasor abban, hogy másokkal szemben diadalmaskodjék a versengésben. Kétszáz esztendeig a mai borozó és néhány raktárhelyiség szolgálta az igazságot, mígnem száz éve elhatározták, hogy az új bírósági épület mellé megépítik a királyi ügyészségi fogházat is. Figyelemreméltóak az akkori érvek: „A megyeházban elhelyezett fogház már régóta nem felelvén meg rendeltetésének, s másrészt a megyének is szüksége lévén az általa elfoglalt helyiségekre, elodázhatatlanná vált egy modern, a humánus és a közegészségügyi követelményeknek megfelelő fogház felépítése”. A megvalósításhoz 1894. augusztusának végén fogtak hozzá s rövid három hónap alatt tető alatt volt már az épület. E közben lezajlott a városka első sztrájkja is, mert 100 tolnai kőműves letette a vakolókanalat. Egyes források szerint azért, mert a Grünwald testvérek, akik az építkezés fővállalkozói voltak, kevesebbet fizettek nekik, mint a szegedieknek, mások szerint a pallér azzal sértette meg őket, hogy azt mondta: - Nem kőmívesek maguk, hanem suszterek... Lehet, hogy fordított sorrendben mindkettő igaz volt, az viszont tény: a sztrájk és a hatalmas felhőszakadás, jégeső ellenére egy év alatt minden elkészült, méghozzá az eredetileg tervezett 171 ezer forintnál több mint tízezerrel olcsóbban. Ebből az összegből minden huszadik forintot olyasmire fordítottak, ami első és egyedülálló volt még a megyeszékhelyen. Némi mosollyal képzelhetjük el, hogy amíg a Szegzárd Szálló vendégei kályháktól várták a meleget, a fogházban már forróvizes központi fűtés volt, amelyet a budapesti Zellerin Rt. készített. Érdemes bekukkantanunk az 1895. szeptember 20-án átadott új intézménybe a Tolnavármegye című lap segítségével. „Itt nyernek elhelyezést a kir. ügyészi és vizsgálóbírói hivatalok 6-6 szobával, melyek a Szarka (ma: Vörösmarty) utca felőli oldalon vannak, s ugyanennyiből állanak a Béla térre néző magánlakások is megfelelő mellékhelyiséggel és fürdővel. Ugyanitt lakik földszint a fogházfelügyelő és az egyik fogházőrmester. A fogházépület a csillagrendszer alapján épült, s tágas, szellős folyosókkal van ellátva; azonkívül vízvezetékkel, fürdőkkel(l) felszerelve úgy, hogy az egészségügyi követelményeknek teljesen megfelel. Van benne 65 zárka, melyekből 45 magánzárka, és 20 tágas zárka, ezenkívül kórházi helyiség (I), munka- és iskolatermek(í). Előírás szerint 145 letartóztatottra van számítva, de szükség esetén 300 is elhelyezhető a fogházban.” Mindez a telekkel és a berendezéssel együtt mintegy negyedmillió forintba került. Tudjuk, hogy a fogháznak külön orvosa volt, rendszeres tanítás is folyt az épületben - főleg az analfabétákat tanították meg a betűvetésre -, sőt, rendes vizsgákon adhattak számot tudásukról. Nem csoda azonban, ha mindezek ellenére nem lett kedvelt tatózkodási hellyé. Kétes dicsőség az is, hogy itt zajlott le az utolsó vidéki női akasztás, s itt töltött néhány napot Faludi György, a jeles költő is. Dr.Töttős Gábor Fotó: Ótos Réka E heti kérdésünk: Városunk egyik díszpolgára írta: „Friss ügyvédjelöltként sikerült egy gyilkost megmentenem a halálos ítélettől; engem meg - mindenkinek a magáét - kivittek a frontra”. Ki ő? Júniusi kérdéseink megfejtése: 1.Szekszárd lélekszáma 1915-ben a 15 ezerhez járt közel. 2. A milleniumot 1896-ban ünnepeltük. 3. Leopold Lajos műve: A presztízs. 4. A patkó addig van a lovon, amíg meg nem patkolják, mert utána a ló van a patkón.
