Tolnai Népújság, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-01 / 152. szám
4 NÉPÚJSÁG A szerkesztő levele Mára már lassan úgy tűnt, hogy az egy-másfél évi csúcsrajáratás után eltűnik a kommunistázás. De nem, sőt, ezt a minősítést most egy olyan testület kapta meg, amelyiket ezzel vádolni legalábbis különös. Mert bármennyire is hihetetlen, egy levélíró ezzel a címkével illette a szekszárdi polgármesteri hivatalt, mivel a közterület-foglalás díjtételeivel merészelt foglalkozni. A levélíró - aki természetesen névtelenségbe burkolózott - kommunista csöke- vénynek tartotta azt is, hogy egyáltalán szóba került a szabályozás, mivel Nyugaton úgymond bárki, bárhol, bármikor, bármit árusíthat, természetesen ingyen. Ezt az állítást természetesen nem érdemes cáfolni - ezt tette egyébként a polgár- mester is, amikor az ön- kormányzati ülésen ismertette a levél lényegét, mely - s ez azonban már figyelemreméltó - az egyetlen volt az említett, nagyon is fontos témakörben. Mindenesetre az ismertetés tárgyszerű módon történt, mindenki megőrizte nyugalmát, az SZDSZ-es éppúgy, mint az MDF-es. Mely pártok képviselői bizonyára valamennyien várják a polgárok javaslatait - a megfontolásra érdemes, hasznos javaslatokat. Szeri Árpád Szekszárdi Szemle 1991. július 1. Látogatóban Megfelelő alapra van szükség Uj otthon, Szekszárdon A Táév-hez fordultak Három a kislány- Ha tíz embert megkérdeznénk Szekszárdon, hogy ismeri-e Módos Istvánt, kilenc bizonyára azt válaszolná, hogy igen. Legtöbben persze mint autószerelőt ismerik, de mostanában nevével az újságokban is egyre többször találkozhatunk. A visszatekintés az idáig vezető útra lehet pillanatnyi számvetés is, hisz július 7-én tölti be 50. évét.- Pedagóguscsaládból származom. Már gyermekkoromban nagyon szerettem az önállóságot. Húsz évvel ezelőtt elkezdtem egy vállalkozást, amelyhez bizony anyagiak híján nagy ambíció kellett. Volt önbizalmam, éreztem, hogy képes leszek legyőzni az akadályokat. A következő lépésben szükségem volt egy olyan szervezetre, ahová tartozni akartam. Ez a Kiosz. Tanulmányoztam történelmét, működését. Önálló véleménnyel mindig rendelkeztem, amely jórészt összecsengett a közösség véleményével. A folyamatos felkészülés, a fórumok, értekezletek szervezése, azokon az aktív részvétel, a kapcsolatok megteremtése hozta magával az elnöki tisztséget, majd az elismeréseket városi, megyei, később országos szinten. A választások előtt a pártok már felfigyeltek rám, s a körzet is, ahol lakom, össztönzött az indulásra. Röviden összefoglalva ez az utóbbi húsz év története.- Elismert autószerelőnek, a Szekszárd és Vidéke Általános Ipartestület elnökének, képviselőnek lenni, nem sok ez egy kicsit? Miként bírja energiával, van-e valami titka ennek a nagy teherbírásnak?- Apámtól tanultam, hogy munka közben is lehet pihenni és pihenés közben dolgozni. Vannak dolgok, amiket már rutinból végzek és közben pihenek. Fontos a családi háttér, a feleségem és a két lányom között egy szem fiúként ugyancsak el vagyok kényeztetve, minden lépésemet figyelik, segítik.- Nemrég volt a két lány ballagása. Zsuzsi és Márti hová készülnek továbbtanulni?- Mindkettő szakközépiskolába megy. A növények és az állatok a kedvenceik, így aztán Zsuzsi a lengyeli, Márti a pa- lánki mezőgazdasági szakközépiskolát választotta.- Szabadidejét - aminek feltehetően nincs bőviben - mivel tölti?- Szeretek magamnak lenni, gondolkodni, felkészülni az ülésekre, a tanácskozásokra. Van egy kis kertem, amit az egész család művel. Néha leülök a zöldségeim közé és megkérdezem magamtól, hogy van-e értelme ennek a sok munkának.- Mire jut az ilyen töprengések során?- Sokkal könnyebb lenne minden, ha az emberek hinnének magukban. Abban, hogy a magunk erejéből is talpra állunk. Akkor lépnénk előre a gazdaságban, ha a múlttal ellentétben a gazdaság irányítaná a pártokat. A hit mellett természetesen idő is kell, hisz ahhoz, hogy egy épület stabilan felépüljön, megfelelő alapra van szükség. Nem politikai, hanem gazdasági alapra. Remélem, ezt én is megérem. Sas Erzsébet Fotó: Ótós Réka A férj paksi, a feleség pedig tamási lakos, s ilyen esetben vajon hol szeretnének véglegesen letelepedni? Természetesen Szekszárdon. Mi, lelkes lokálpatrióták megértjük ezt a döntést. Mármint a Medovarszki család döntését, akik négy gyerekkel együtt érkeztek a megyeszékhelyre. S az sem mindennapi dolog, hogy a testvérek közül hárman ikrek - néhány héttel ezelőtt születtek, valamennyien lányok, és jó egészségnek örvendenek.- Némi pénzzel ugyan rendelkeztünk - idézi fel az otthonkeresés első lépéseit a családfő, Medovarszki László, a Paksi Atomerőmű Vállalat munkatársa. - Ez azonban mind kevésnek bizonyult. Ekkor kerestem fel a Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatóját, Juhász Józsefet. A gyorsan lezajló megbeszélések eredményeként a napokban egy olyan lakáshoz jutottunk az A Medovarszki házaspár Alkotmány utcában, mely minden szempontból megfelelőnek bizonyult számunkra. A szépen berendezett otthon két szobával, két félszobával, nagy konyhával, előtérrel és előszobával rendelkezik. Itt beszélgetünk a magukat őszintén szerencsésnek érző Medo- varszkiékkal, akik még a kapott kedvezményeket is felsorolják. Persze, azt sem titkolják, hogy a családi költségvetést így is alaposan megterhelik a havi részletek.- Egyáltalán nem kívánunk panaszkodni, hiszen még friss az öröm - folytatja a családfő. - Annál is inkább, mert több jelentkező közül mint a legjobban rászorulók, mi költözhettünk, s még anyagi segítséget is kaptunk a Táév-től. S mintegy végszóra, csöngetés hallatszik, s megjelenik az ajtóban a vállalat fiatal igazgatója, Juhász József. Virágcsokrot nyújt át a feleségnek, kezet fog a házigazdával, majd szinte azonnal rátér a lakáshoz juttatás történetére.- Most egy olyan eset állt elő, hogy beállított hozzánk egy család azonnali megoldást kérve. Abszolút tisztességes üzleti alapokon megkötöttük a szerződést, s Medovarszkiék máris költözhettek. S bár nem ismerjük a kormány lakáskoncepcióját, de amennyiben lehetőségünk lesz rá, a jövőben is alkalmazni kívánjuk a lakáshoz juttatás ezen mindenki számára előnyös módozatát. Fotó: Ótos Réka „Fontos a családi háttér” Örökzöldet a Parrag Band-től Stúdióminőség. Ez a szó jut legelőször eszébe annak, aki meghallgatja Parrag Tibor könnyűzenei felvételeit. A gitáros néhány év kitérő után ismét visszatért Szekszárdra.- Hoszú ideig a dél-dunántúli megyékben léptem fel, majd úgy adódott, hogy a szekszárdi Spirál együttessel világkörüli útra mehettem - eleveníti fel élményeit Parrag Tibor. - Egy spanyol óceánjáró hajón zenéltünk, s maradandó emlékeim vannak erről a túráról. Persze, szakmailag is sikerült fejlődnöm. Ezután Pécs következett, s ebben a városban született meg a nosztalgia műsor gondolata a Parrag Band formációval, melyben Szendrei Anita énekel, Soponyai József dobol, Pereszlényi Zoltán szintetizátoron játszik, jómagam pedig énekelek-gitározok. Most Szekszárdon kívánunk fellépni egy olyan produkcióval, mely tartalmas szórakozást nyújt az örökzöld slágerek kedvelőinek. Ugyanis egyre kevesebb helyre lehet elmenni táncolni. A disco ebből a szempontból inkább a tizenéveseknek való, mi a fiatalok mellett a középkorúaknak és az idősebbeknek is szeretnénk játszani, az ötve- nes-hatvanas-hetvenes évek legjobb slágereit - minőségi színvonalon. A modernebb zene kedvelőinek is tartogatunk meglepetéseket.- S hol lép fel a Parrag Band Szekszárdon? ■ - Legközelebb július 12-én a szekszárdi Holsten sörözőben találkozhatnak velünk az örökzöld slágerek rajongói. Borbírálat - parádés élménnyel Egyharmada fehér, kétharmada vörös Rejtett értékeink Az Adler-ház A szekszárdi gazdák továbbra is tudni akarják, hogy mit ér a boruk. Mindezt nem más, mint a megyeszékhely szőlészeinek régi ismerőse, dr. Diófási Lajos állapította meg a közelmúltban a szekszárdi borverseny díjainak átadásakor. A zsűri elnöke mindehhez még hozzátette: a régi vármegye- háza pincéjében tartott rendezvény azért is figyelemreméltó, mert a változások ellenére továbbra is nagy az érdeklődés e megmérettetés iránt. Összesen 243 minta érkezett a versenyre, ezek egyharmada fehér, kétharmada pedig vörösbor volt. Többségében - ez nyolcvanöt százalékot jelent - az 1990-es évjárat került a bírálóbizottság elé, ám - ismét dr. Diófási Lajost idézve - az igazán parádés élményt az óborok bírálata jelentette. Igazi különlegességgel csak elvétve találkozott a zsűri, ám ez nem jelenti azt, hogy különösebb gond lett volna a minőséggel. Már csak azért sem, mert végül is a hét nagydíj mellett a borok huszonöt százaléka bronz-, harminckét százaléka ezüst-, tizenhat százaléka pedig aranyéremben részesült. A legeredményesebb bortermelő nagyüzemnek a szekszárdi Aranyfürt téesz bizonyult, míg a kistermelők közül a nagydíjat Kaposi István vitte el, aki ösz- szesítésben egy harmadik és három első helyezést szerzett. Fotó: Kispál Mária Ma már egyre kevesebben vannak, akik még így ismerik a Rákóczi utca páros oldalának első épületét. Manapság, amikor városunk lakóinak fele többemeletes épületben él, már arra is kevesen gondolnak, hogy hol, mikor támadt elsőként ilyesmire ötlete valakinek. Pedig - a korabeli újságok jóvoltából - nemcsak e ház, hanem az építtető Adler N. János történetét is nyomon követhetjük. Százegy esztendeje, 1890 nyarán javában szorgoskodtak a helybeli kőművesek azon, hogy a városka első kétemeletes lakóházát odavarázsolják a Hármashíd mellé. Aki mindezt kérte tőlük, mintha csak nevéhez akart volna hű lenni, hiszen az Adler magyarul sast jelent, s a név viselője több tekintetben is kortársai fölött szárnyalt. Számos házat építtetett azokra az olcsó telkekre, amelyek alig keltették föl előtte a tehetősek figyelmét. A helyi kőműveseknek szinte állandó munkaadója volt, s akadt olyan év is, amikor 9-10 frissen épült ingatlan volt a nevén. Nagyrészt neki köszönhetjük a mai Rákóczi utca jellegzetes múltszázadi épületsorát, amely aztán századunkba- nis mértékadó volt küllemében, magasságában. Mintha ezek közül akart volna kiemelkedni mértéktartó ekletkikájával, kosaras erkélyével és büszke két emeletével a jeles kereskedő lakóépülete. Az Adler és fiai cég főleg a leghíresebb szekszárdi termékkel, a borral üzletelt, a legjobb nedűket pedig nemzetközi versenyekre is elküldte. A nemes italok öt világkiállításon négy aranyérmet értek el, így a párizsin is, amelyen maga Adler is ott volt látogatóként. Utazásának igazi célja azonban mégsem ez volt, hanem Torino. A turini remetét, Kossuth Lajost látogatta meg többszáz honfival együtt, akik hozzá hasonlóan anyagilag is bírták a hazafias érzés eme megnyilvánulását. Helybéli hagyomány, hogy 1889-ben, amikor a világkiállításon borai a többezer versenytárs előtt végeztek és nagydíjat kaptak, itthonról sürgönyöztek neki: készen áll az első emelet, mit csináljanak. Ő erre visszaüzent: húzzanak rá egyet! Az egyéniségét kétségtelenül jól tükröző szájhagyomány csupán abban téved, hogy kereken egy évvel később kezdték ásni az alapokat. Öt évvel később azonban nevezetes vendége is volt az első kétemeletes háznak: Kossuth Ferenc, aki ha nem is a '48-as eszmékért, de azért azokból és családi nevéből élt. Megyeszékhelyünkön még az a kellemetlenség is érte, hogy akadt egy atyafi, aki meglobogtatva előtte a Kos- suth-bankókat, megkérdezte: - Hát ezeket mikor fogja az úr beváltani ezüstre, ahogy rá van írva? Feleletről nincs tudomásunk, arról viszont igen, hogy ekkor határozták el: Kossuth Lajos emléke előtt utcanévvel fognak tisztelegni. Az utcanévadás után egy évtizeddel, 1905-ben még egyszer beírta nevét Adler N. János Szekszárd történetébe, azon belül is a közlekedés lapjaira. Május 28-án adta hírül a sajtó, hogy immár az első autó- tulajdonost is tisztelhetjük benne, aki az „utcai forgalmai élénkíteni fogja”. Hogy ez mennyire sikerült, arról bizonyára legtöbbet tudnának nyilatkozni a nevezetes ház előtti rendőrlámpánál várakozók... Dr. Töttős Gáboi Fotó: Ótos Réka E heti kérdésünk: Mi volt a Rákóczi utca régi neve? Budai, Tolnai vagy Pándzsó utca? A hagyományoknak megfelelően megismételjük júniusi kérdéseinket. 1. Mennyi volt Szekszárd lé- lekszáma 1891-ben? 10 ezer, 15 ezer vagy 20 ezer fő? 2. Melyik évben ünnepeltük a milleniumot? 3. Mi Leopold Lajos könyvének a címe a következő három közül? A Talmud magyarázata, A senki Dunája, A presztízs? 4. Meddig van a patkó a lovon? (Vigyázat! Ez egyike a ko- vácsfurfangoknak!) A helyes válaszok beküldői között egy darab ötszáz forintos vásárlási utalványt sorsolunk ki. Címünk: Tolnai Népújság, 7100, Szekszárd, Liszt tér 3. A borítékra kérjük írják rá: Szekszárdi szemle. Dr. Diófási Lajos adott értékelést A Rákóczi utcai sarokház
